Ukrajna területének már csupán 6 százaléka tekinthető ökológiailag tisztának az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szakértői szerint.
Gyenge nyitás után a nap folyamán tovább veszített árfolyamából a forint a bankközi piacon kedden. Délután négy órakor az eurót 254,55/65 forinton jegyezték, több mint két forinttal ...
Az Országos Polgárőr Szövetség tizenhét lovat és hat csikót kapott az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Biztonsági Szolgálatától, mert a rendőrök pénzhiány miatt megszüntették az egyik lovasbázist. A lovakat kedden Sipos Gyula, az országos főkapitány gazdasági helyettese adta át a polgárőröknek. A lovakat vidéken használják majd a polgárőrök, olyan helyeken, ahol nagyobb területeket,…
Dániában is tilos a dohányzás az összes munkahelyen, vendéglőben és minden egyéb nyilvános helyen szerdától. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) összesítése szerint Dánia öt éven belül már a...
Egyszerre négy pandabocs született hétfőn egy kínai pandatenyésztő központban. Mindez azért rendkívüli jelenség, mert tavaly összesen alig három tucat kis panda látta meg a napvilágot, és idén eddig összesen csak 14 bocs érkezéséről tudósítottak a tenyésztőtelepek.
Méltánylandónak tartja Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy a helyszínen tájékozódott Székelyföldről Traian Basescu román államfő, akinek a következtetései a...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 399 pontos csökkenéssel, 27485 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 1,43 százalékos gyengülés.
Az észt rendőrség arra kérte kedden a bíróságot, hogy kobozza el az autóját annak a tulajdonosnak, akit egy hét alatt kétszer kaptak el ittas vezetésért. A kérvényben súlyosbító tényezőként említik azt, hogy a sofőr "visszaeső" és ráadásul vak.
Egy kétgyermekes anya elcsábított egy 13 éves fiút, akivel egy görkori klubba jártak. Claire Davies, aki akkoriban 31 éves volt, eleinte csak a fiú nemi szervét tapogatta, majd egy-két alkalom után le is feküdt vele.
Megkezdték az augusztus 20-ai tűzijáték pirotechnikai eszközeinek telepítését a Citadellán és a pontonokon, a munkálatokat a tűzoltók felügyelik - közölte Bende Péter, a Fővárosi Tűzoltóság parancsnoka.
A Magyar Nemzeti Bank augusztus 31-én bevonja azokat az ezerforintos bankjegyeket, amelyeket még 2006 előtt bocsátott ki. Szeptembertől már csak olyan ezressel fizethetünk a boltokban, amelyeken hologramos fémcsík és irizáló sáv van. A régiek azonban 2027-ig beválthatók.
Az Egészségügyi Minisztérium parkolója a tárcához tartozik, mivel a parkoló alatti pince "szervesen a minisztériumhoz épült" 1967-ben - jelentette ki Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerdán Budapesten. A sajtótájékoztatón ott volt Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere is. Horváth Ágnes emlékeztetett arra, hogy az V. kerületi polgármester saját hatáskörben hozott rendeletével arra…
A tudósok szerint a Nápolytól délre, az Amalfi parton található természeti képződményt súlyos szennyeződés veszélyezteti. Számos faj kezdett eltűnni a barlang élővilágából, némelyiknél pedig egyre kisebbek az egyedek. Túl sokan csónakáznak be a barlangba engedély nélkül, búvárból és halászból is több van a kelleténél.
A Kontron Americas Inc. eladta a Crane-nek hordozható számítógép-ágazatát 26,6 millió dollárért. A Kontron AG elnöke szerint az USA-ban is meg kívánják örizni a horizontális koncentráció stratégiáját, eltávolodva ezzel az üzleti egységtöl, mely tavaly 25 millió dolláros forgalommal büszkélkedhetett. A vevövel közben újabb üzleti kapcsolatokról egyeztek meg: a Crane Co. A jövöben átveszi a…
A jelenlegi volumenkorlátnak megfelelően háromezer beteget láthat el havonta a debreceni Kenézy Gyula Kórház - közölte Ónodi-Szűcs Zoltán főigazgató kedden sajtótájékoztatón.
Élőláncot szervezett Csömörön az illegálisan lerakott építési törmelék feltartóztatására Illés Zoltán. A fideszes politikus helyi lakosokkal tiltakozik, mivel a hatósági tiltás ellenére továbbra is napi 70-80 kamionnyi sittet hoznak a falu határába a soroksári fegyvergyár bontásáról.
Elmarad a Nemzeti Vágta lovas rendezvény, amelyet szeptember 22-én tartottak volna első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal a Hősök terén - derült ki a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága kedd délutáni ülésén. A testület ugyanis tájékoztatást kapott arról, hogy Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes visszavonta azt az előterjesztését, amelyben tízmillió forintos támogatást…
Az elmúlt tizenegy esztendő mindegyikében szerepelt holland futballista a Barcelona keretében. Giovanni van Bronckhorst távozása után ez az éra véget ért. Most a Real Madrid a holland futballisták legkedvesebb célállomása: Ruud van Nistelrooy mellé a királyi klubba szerződött Royston Drenthe és Wesley Sneijder is. Bernd Schuster azt mondta: "Most már csak Arjen Robbenre lenne szükségem!" Még egy…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben gratulált a duisburgi kajak-kenu világbajnokság magyar győzteseinek. "A hosszú, kitartó, embert próbáló munkával kiérdemelt diadal az Önök személyes sikere ugyan, de az egész nemzetnek okoz örömöt. Az Önök által aratott győzelem azért is fontos, mert példát mutat: kitartásból, akaraterőből, küzdeni tudásból és emberségből.
Az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet ma azt nyilatkozta, hogy ismét megnyugodtak a pénzpiaci kedélyek, és folyamatos javulás várható. Az EKB továbbra is figyelemmel kíséri az eseményeket. Trichet hangsúlyozta. Az elmúlt napokban teljesen átértékelték a veszélyeket. A kommentárok hatására az EUR-USD megállapodott 1,3570-80-nál. In-GFX
Magyarország, habár a szolidaritás elvét tiszteletben tartja, nem vár a többi új uniós tagállamra az amerikai vízummentességi tárgyalások megkezdésével - mondta Horváthné Fekszi Márta államtitkár...
Az izraeli hadsereg támadást indított a gázai Hán Júnisz városa ellen. A rajtaütésben két hamasz fegyveres és két civil halt meg, 15-en megsebesültek. Nem sokkal később a légierő gépei a levegőből bombázták a kiképző központjait. A gázai övezetből kiszorított Fatah eközben azzal vádolja az iszlámista Hamaszt, hogy a táboraiban nyaraló gyerekek katonai kiképzést is kapnak.
A GfK-csoport forgalma 3,6%-kal 553,7 millió euróra emelkedett. Az ennek megfelelö operatív eredmény 63,5 millió euróra rúgott. Az operatív margin 11,5%-on állt a tavalyi 11,9%-os érték után. Az ületi tevékenységböl eredö töke pozitívan alakult, és majdnem 60%-kal 56,6 millió euróra emelkedett. Az összességében csekélyebb forgalom hátterében mindenekelött a negatív valutahatásokra és a vártnál…
A kanadaiak büszkesége, Avril Lavigne bevallotta, illuminált állapotban bármire képes. Ezalatt egészen pontosan azt értette, hogy szeret meztelenül rohangálni.
Az EUR-USD árfolyama ma visszaesett 1,36 alá, azonban nem tett szert jelentösebb csökkenö potenciálra. A devizapár napi minimumot ért el 1,3565-nél, miután közzétették a 2. negyedévi EU-s GDP-t, mely +2,5%-kal elmaradt a +2,7%-os elvárástól. A meglepöen erös amerikai adatok ellenére is 1,3570- és 1,3595 között mozgott délután az árfolyam. Az amerikai termelöi árak júliusban 0,6%-kal emelkedtek,…
Drogtartálynak használt kipreparált ásványvizes üveggel, afrikai dílerek figyelőszolgálatával, visszaeső terjesztőkkel találkoztak egyebek mellett a kábítószerekre vadászó rendőrök a Sziget fesztiválon. A Független Hírügynökségnek Ródler Norbert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője azt mondta, a fogások ellenére a Sziget fesztivál nem számít kábítószer…
Félmeztelen fotók kerültek kedden az orosz lapok címoldalára Putyin elnökről. Az 54 éves államfő a monacói herceget látta vendégül, és szibériai utazásra vitte Albertet. A fotók horgászás közben...
A nyitás után a mélybe vetette magát a Budapesti Értéktőzsde indexe kedden. A BUX egy kisebb délelőtti korrekció után lényegében végig esett, hogy aztán 1,43 százalékot gyengülve 27 485 ponton zárjon.
Ellenőrzik a teherautók, mezőgazdasági- és munkagépeket üzemanyagát a vámosok Borsod megyében keddtől egy héten keresztül - tudta meg a Független Hírügynökség Horváth Tivadartól, a Miskolci Fővámhivatal parancsnok-helyettesétől. A levett mintákat még a helyszínen megvizsgálják, ha kiderül, hogy csempészett üzemanyagot találtak a tankban akár a sofőr autóját is lefoglalhatják.
Elfogták kedden Fejér megye első számú körözött bűnözőjét, akit július 12-e óta azért keresnek, mert nem kezdte meg a zsarolás bűntett miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetését -...
Mától egy szlovák javaslatot vizsgálnak a Dunaszigeten felépített Szigetköz modellen. A Dunaremete és Medve közötti térség, 1:500-as méretarányú pontos másán most azt modellezik, hogy egy úgynevezett függő-medres műszaki beavatkozásnak milyen hatása van a Szigetközre normál vízszint és árvíz esetén.
Jobbulást kíván Wayne Rooney-nak Michael Duberry, a Reading védője. Duberry volt ugyanis az, aki a vasárnapi Premier League mérkőzés első félidejének legvégén összeütközött a fiatal csatárral. Rooney eltörte a bal lábát, ezért a szünetben le is cserélték és hétfőn kiderült, legkevesebb két hónapot ki kell hagynia. Duberry kedden úgy nyilatkozott, hogy az egész csak baleset volt.
Az egészségügyi minisztérium álláspontja szerint a terület a tárcát illeti - közölte kedden újságírók előtt az egészségügyi miniszter, bemutatva a régi tervrajzot, illetve a pincét. A tájékoztatón jelen lévő polgármester, Rogán Antal azt a tulajdoni lapot mutatta meg az újságíróknak, amelyet kedden kértek ki a földhivatalból, és amely szerint a terület az V. kerületi önkormányzat tulajdona.
Vicente del Bosque, a Real Madrid korábbi sikeredzője lenyűgözőnek tartja a Barcelona idei átigazolási politkáját. A katalán csapat ugyanis csak azokra a posztokra igazolt, amik az elmúlt szezonban gyengébben teljesítettek. Csatárposztra Thierry Henry, védekezőközéppályásnak Yaya Toure, a védelem bal oldalába Eric Abidalt, míg középre Gabi Militót szerződtették.
Az SZDSZ arra kéri a kormányt, hogy nyújtsa be parlamentnek azt a pártfinanszírozásról szóló törvényjavaslatot, amelyről ötpárti egyeztetést folyt az elmúlt hónapokban. Gusztos Péter, a szabad demokraták ügyvivője keddi sajtótájékoztatóján azzal indokolta a párt kérését, hogy a Fidesz - számos esethez hasonlóan - kihátrált az egyeztetésből, így megakasztotta annak folyamatát.
Stohl Andrással a főszerepben forgatják a Magyar Televízió (MTV) és a FilmArt Kft. közös produkcióját, a Tűzvonalban című sorozatot, amelynek első részét szeptember 9-én mutatják be. Habermann Jenő producer kedden a forgatás helyszínéül szolgáló budapesti rendőrőrsön elmondta: 38 részesre tervezik a sorozatot, egyelőre azonban "17 rész van megírva, erre van jelenleg pénz". A forgatásokat július…
A nyitás után a mélybe vetette magát a Budapesti Értéktőzsde indexe kedden. A BUX egy kisebb délelőtti korrekció után lényegében végig esett, hogy aztán 1,43 százalékot gyengülve 27 485 ponton zárjon.
Tizennégy illegális bevándorló holttestét fedezte fel az olasz tengerészet egyik repülőgépe kedden az Olaszország déli részén fekvő Lampedusa közelében - jelentette be a parti őrség. Egy helikopter...
Ötnapos gyakorlatozásba kezdtek kedden orosz harci repülőgépek az Északi-sarkvidék fölött. Körülbelül 30 stratégiai bombázó és vadászgép vesz részt a manőverekben, amelyeknek ki nem mondott célja: erősíteni Moszkvának azt az igényét, hogy saját területének tekinthesse az Északi-sarkot.