Az OTP Bankcsoport 2007 második negyedévében 50,7 milliárd forint konszolidált, adózott eredményt ért el kedden publikált gyorsjelentése szerint, ami megfelel az elemzői várakozásoknak.A nemzetközi...
Őrizetbe vett a rendőrség egy tizenéves lányt hétfőn Kecskeméten, tiltott útszéli prostitúció miatt - értesült a HavariaPress. A kiskunsági megyeszékhelyen élő fiatal nő hétfőn délelőtt bukott le a város külterületén, az 52-es főúton.
A Danubius Hotels Nyrt. az év első felében egy százalékos éves emelkedéssel 21,805 milliárd forint árbevételt ért el, adózás előtti nyeresége 634 millió forint volt, szemben a bázisid...
Közös légi és tengeri hadgyakorlatot tartanak augusztus 20. és 24. között a Földközi-tengeren Izrael, Törökország és az Egyesült Államok haderejének egységei - jelentette be kedden egy izraeli...
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a nőt, aki a gyanú szerint nyakon szúrta élettársát Kecskeméten - értesült a HavariaPress. A pár még szombaton veszett össze a kiskunsági megyeszékhely egyik parkjában.
Két személyautó és egy kisteherautó ütközött össze kedden az 53-as főúton, a dunatetétleni elágazásnál; ketten meghaltak, a helyszínelés félpályás útzár mellett folyik - mondta el a Bács-Kiskun...
A héten három régió revizoraival megerősítve, a társszervek - munkaügyi felügyelőség, vámhatóság, fogyasztóvédelem - bevonásával több APEH ellenőrzési akcióra is lehet számítani a Balaton körül.
A Linamar Hungary Nyrt. árbevétele az első félévben 4,1 százalékkal 14,343 milliárd forintra nőtt, üzemi eredménye 41 százalékkal elmaradt a tavaly első félévitől, és 911 millió forintot tett ...
A papírvékonyságú talppal rendelkező futballcipő okozhatta Wayne Rooney súlyos sérülését - véli egy volt angol válogatott labdarúgó. Ian Wright szerint a vékony lábbeli kevés védelmet nyújt a viselőjének.
Száz éven át dohányzott a legidősebb montenegrói asszony, a 113 éves Huljka Sahic, a magas hegyek közti Rozajból.A matróna életében először tavaly megbetegedett, és akkor abbahagyta a füstölést -...
A Fotex Első Amerikai-Magyar Vagyonkezelő Nyrt. az év első félévében 205,9 millió forint adózott nyereséget ért el, szemben a múlt év azonos időszakának 266,3 millió forint veszteségével - közölte...
Újabb járatokat fúrnak a mentőegységek az egyesült államokbeli Utah államban a mélyben rekedt bányászok megmentésére. Bár a korábban lejuttatott kamera nem találta meg a hat vájárt, és életjeleket sem fedezett fel, a bányatulajdonosa közölte: még van remény, hogy életben vannak.
Negatív nyitás várható ma reggel a Budapesti Értéktőzsdén. Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője szerint csökkenéssel indulhat a kereskedés, miután a nemzetközi piac...
Két ember meghalt kedden kora reggel, amikor autójukkal nem adták meg az elsőbbséget egy másik járműnek az 53-as főúton a dunatetétleni elágazásnál, Bács-Kiskun megyében.
A német RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő Elmű Nyrt. nettó árbevétele az év első felében az előző év azonos időszakához viszonyítva 27,3 százalékkal 132,11 milliárd forintra...
Budapest - Nem kímélné a női nemet, sőt kezet is emel rájuk Damu Roland (32). Tegnap arról írtunk, hogy telefonon zaklatja a gyengébbik nemet, ám az is kiderült, hogy korábban verte is egyik kedvesét. Felfüggesztett börtönt kapott.
A vesztegetés és a csalás egyre gyakoribb a brit üzleti világban - állítja a BDO Stoy Hayward intézet, amely a területen rendszeresen végez kutatásokat
Két vizes medence, alulról megvilágított üvegtömbök a térkőben, zöld villamossínek, különleges díszkivilágítás - ezek lesznek a fő látványosságai az új fővárosi Kossuth térnek, legalább is a győztes tervpályázat szerint.
A fogyasztói árak júliusban nem változtak júniushoz képest, és 8,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők júliusra 8,4 százal...
Hazánkkal szomszédos NATO-tagállamok Magyarország elleni támadásának veszélyéről beszélt egy keddi lap- és televíziós interjúban Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért párt elnöke. A köztelevízió...
A Trilak Festékgyártó két termékének is újrapozícionáló kampányt indított nyáron. A kampányokat a megbízó új kreatívügynöksége gondozta, amelyet meghívásos tenderen választott ki a társaság - értesült a Kreatív Online.
A brit szabályozó testület szerint a szélessávú internet drágulásához vezethet az, hogy egyre többen néznek egyre hosszabb videókat az interneten. Az Ofcom számításai alapján a túlterheltség miatt felmerülő problémák kiküszöbölése az elkövetkező öt évben csak Nagy-Britanniában 830 millió fontba (309 milliárd forintba) kerülhet.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,0 pontos csökkenéssel, 27.677,48 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,74 százalékos gyengülés.
A fogyasztói árak júliusban nem változtak júniushoz képest, és 8,4 %-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az elemzők júliusra 8,4 százalék körüli 12 havi áremelkedést vártak. A...
Radikálisan növelik az Irakban használt robotok számát az amerikai fegyveres erők. A kisméretű, távirányítású szerkezeteket felderítési feladatokra, a lázadók rejtekhelyének, elrejtett robbanószerkezeteknek a felkutatására használják. Az év végéig ezer robotot küldenek katonai misszióra, öt éven belül pedig további kétezer bevetését tervezik.
Lengyelországban jelentősen növekszik az újszülöttek száma: a korai nyolcvanas években születettek nagy létszámú korosztálya most kezd családot alapítani
Kínai agrárszakértők azt fontolgatják, hogy az egyre súlyosabb aszályok miatt a rendkívül érzékeny és vízigényes rizs mellett egyre több burgonyát kellene termelni, hogy meg tudják oldani az 1,3 milliárdos lakosság élelmezését. A kormánynak azonban támogatnia kellene a gazdákat, hogy hajlandóak legyenek megpróbálkozni a krumpli vetésével.
A bruttó hazai termék, a GDP az idén a második negyedévben - az előző év azonos időszakához viszonyítva - 1,4 százalékkal nőtt kiigazítás nélkül és a naptári hatást figyelembe véve egyaránt -...
Óránként 65-80 kilométeres sebességgel közelít egy hurrikán Hawaii-hoz. Bár a szélvihar erőssége valamelyest csökkent, a szakemberek veszélyesnek tartják, az általa okozott heves esőzés miatt.
Nem került forgalomba Magyarországon dioxinnal szennyezett Jede capuccino por - állítja a forgalmazó Store Kft. A cégnek ezért nem kell visszahívnia termékeit.
A Mol hétfőn 36.948 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 26.482 forintos átlagáron - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján kedden. A tranzakciót követően a társaság...
Az érdekképviseletek mindenképp a zöld asztalnál kezdenék a tárgyalásokat - ki a bérekről, ki a gyerekek érdekében. A szakszervezetek is vizsgáznak majd, ha tömegmegmozdulások lesznek - írja a Napi Gazdaság.
Lengyelországban várhatóan még az ősszel előre hozott választások lesznek - erről állapodott meg a hétvégén a két legnagyobb parlamenti párt, a kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság és az ellenzéki Polgári Platform. A rádiónk által megkérdezett politikai elemző szerint az őszi voksoláson a jelenleg ellenzékben lévő liberális párt nyerhet, ez gazdaságpolitikai fordulatot hozhatna az országban.…
Az elmúlt hetekben az erősen spekulatív részvények közé sorolt Humet papírokkal kiemelkedően nagy forgalom mellett kereskedtek a Budapesti Értéktőzsdén, a gyógykészítményeket gyártó cég árfolyama 1 hónap alatt 30 százalékkal emelkedett. Ebben egyebek mellett közre játszhatott az is, hogy a Humet a múlt hét végén tette közzé gyorsjelentését. Ebben a társaság csoportszinten 186 millió forintos első…
A kamatplafon bevezetésével vetne véget a kormány a többszáz százalékos teljes hiteldíj mutatókkal kihelyezett kölcsönöknek. Az uzsorakamat pontos definiálásával a költségvetési törvényben meghatároznák a jogszerűen kiköthető kamat felső mértékét. Ezt is a kabinet elé terjeszti Gaál Gyula miniszterelnöki megbízott, aki a lakossági pénzügyi szolgáltatásokat vizsgáló szakértői bizottság javaslatait…
A mezőgazdasági termékek termelői árszintje júniusban 6,4%-al volt magasabb az egy évvel korábbinál - jelentette a KSH. A piaci feszültségeket követve a gabonafélék termelői ára csaknem 30 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt. Erdős Szabolcsot, az ICEG Európai Központjának tudományos munkatársát hallják
A portugál rendőrök már annak a reményét is feladták, hogy Madeleine McCann holttestét megtalálják. A portugál lapok szerint legalábbis már úgy hiszik: a brit kislányt meggyilkolták, a holttestét pedig kövekkel együtt egy szemeteszsákba rejtették, és a tengerbe dobták.
A vonalban Herczenik Ákos a Raiffeisen Bank részvényelemzője. Nem volt nagy meglepetés az OTP jelentése, hozta a várakozásokat. Az érdekességek a többi szám mögött rejlenek.
Stúdiónk vendége a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője, Herényi Károly. Az MDF szeretné, hogy minnél több vállalat jelenjen meg a budapesti tőzsdén. "A tőzsde élénkülésének vannak törvényi akadályai; ha ezeket elhárítjuk, a tőzsde élénkülni fog... és az öngondoskodás elve is jobban fog érvényesülni a lakosság körében"
Lezárult az idei felvételi jelentkezés, de van még mód további képzésekkel bővíteni tudásukat azoknak, akik nem nyertek felvételt, vagy nem is próbálkoztak szeptembertől a felsőoktatásban tanulni. Remek lehetőség a továbbtanulásra és egy népszerű, keresett szakma elsajátítására a Magyar Egyetemi Sajtó Egyesület újságíróképzése, amely középfokú OKJ-s képesítéssel várja mindazokat, akik akár munka,…