Drámaian emelkedett csütörtöki médiabeszámolók szerint a két napja, az észak-iraki Moszul térségében fekvő falvakban a jazidi vallási kisebbség tagjai ellen elkövetett öngyilkos merényletsorozat halálos áldozatainak a száma: a legfrissebb adatok szerint mintegy 500-an veszthették életüket. Az újabb adatot szerda este közölte az al-Dzsazíra arab hírtelevízió kórházi forrásokra hivatkozva. A CNN…
Negyven-ötven tonnányi tisztázatlan eredetű húst foglaltak le a hatósági állatorvosok csütörtökön egy vecsési bérelt raktárban. A bírság több millió forint is lehet.
Az eredeti tervek szerint Erdogan - akit az új összetételű parlament megalakulása után kapott ismét kormányalakítási megbízást - csütörtökön hozta volna nyilvánosságra új minisztereinek nevét, azt követően, hogy bemutatta új és a korábbnál bővebb, 24 fős kabinetlistáját Ahmet Necdet Sezer jelenlegi elnöknek. Sezer - Erdogan iszlamista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) világias bírálója -…
Nem csupán a családi harmóniát, de mások testi épségét is veszélyeztetik azok a szülők, akik maguk tanítják meg vezetni a gyereküket. A tudás mellett ugyanis a hibáikat és rossz szokásaikat is átadják.
Székelyföld határát jelző, háromnyelvű táblát avatott fel csütörtökön a Kovászna megyei tanács vezetősége. Az ünnepségen Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is részt vett - olvasható az RMDSZ tájékoztató hírlevelében. A 18 négyzetméteres, Székelyföld - Tinutul Secuiesc - Szeklerland feliratú táblán egy székelykapu, és két, székely ruhába öltözött fiatal látható. Brassó…
Húsz új rendőautót adott át csütörtök délelőtt Veszprémben dr. Horváth Imre megyei rendőrfőkapitány. A 105 lóerős, 1,6 literes, klímával és egyéb kényelmi eszközökkel is felszerelt járműveken hét kapitányság osztozik.
Az 50-es években érvelt politikus utoljára úgy, mint ahogy az V. kerületi polgármester csütörtökön a parkoló-vitában - így reagált az Egészségügyi Minisztérium (EüM) arra, hogy Rogán Antal a tárcától beszedett pénzből a kerületiek vizitdíját fedezné. A minisztérium közleményében leszögezi, hogy a belvárosi önkormányzat 13 milliárd forintot követel, míg a kerületben élők évente 40-50 milliót…
Egyre inkább a Skoda hódít a kormány fennhatósága alá tartozó közintézmények autóparkjában, de BMW-vel, Mercedesszel és SAAB-bal is utaznak a vezetők. Az ombudsmanok és az alkotmánybírák felsőkategóriás kocsikat használnak.
Német rendőrségi vezetők egyrészt óvnak a pánikkeltéstől a duisburgi hatos gyilkosság nyomán, míg többen a maffia jelentette növekvő veszélyre figyelmeztetnek. A hatóságok "tökéletesen tisztában vannak" azzal, hogy olasz maffiához kapcsolódó személyek nem a legutóbbi időben jelentek meg más országokban - mondta Wolfgang Speck német rendőrszakszervezeti vezető, míg kollégája, Konrad Freiberg…
Hamisított szlovák okmánybélyegeket foglalt le a szlovák rendőrség csütörtökön Szlovákiában. A rendőrség ugyan nem erősítette meg, de elképzelhető, hogy a Szlovákiában letartóztatott hat gyanúsított tagja egy nemzetközi bűnbandának, amelynek feltehetően Magyarországra is vezető szálai vannak, mert ugyanezen a napon Budapest XVIII. kerületében a magyar rendőrség is elfogott két férfit, akit azzal…
Az adórendszer átalakítása keretében 2009-től kerülhet sor adócsökkentésre, mégpedig a gazdaság kifehérítése következtében keletkező adótöbblet erejéig - mondta Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Elítélték csütörtökön az egyesült államokbeli Miamiban a terrorista összeesküvéssel vádolt Jose Padillát, akire valószínűleg életfogytig tartó szabadságvesztés vár. A 36 éves, 2002-ben "ellenséges harcosnak" nyilvánított Padillát és két vádlott-társát - akik ellen áprilisban kezdődött per a miami szövetségi bíróságon - azzal vádolták, hogy egy terroristasejt tagjaként iszlám szélsőségeseknek…
A Magyar Honvédség (MH) nem szorul segítségre, ám egy felkészült tartalékos katonai erőre - amely kiegészítheti a haderőt - szükség van - mondta csütörtökön a Hősök terén Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter hozzátette: az MH képes biztosítani az ország szuverenitását, hiszen ez alkotmányos kötelezettsége is.
A spanyol élvonalban (Primera División) szereplő Sevilla vezetői visszautasították a Chelsea Daniel Alves-re tett ajánlatát, mert túl alacsonynak találták a brazil válogatott védőért felkínált összeget.
Kerülni kell a kerülőutat. Beszakadt az úttest, ezért lezárták a Pipa utcát Budapesten. A metróépítés miatt pedig éppen erre kellene kerülniük az autósoknak és a troliknak is. Így azonban muszáj egy nagyobb kört megtenniük. A beszakadt úttestet leghamarabb szombatra javíthatják ki - számolt be az RTL Klub Híradója.