Peruban magyar idő szerint vasárnap hajnalban feladták a reményt, hogy bárkit élve találjanak a földrengés sújtotta Pisco város Szent Kelemen Székesegyházának romjai alatt. A múlt szerdai 8-as erősségű földrengés pont akkor döntötte össze a templomot, amikor az egy gyászszertartás miatt tömve volt emberekkel.
Talmácsi Gábor a negyedik helyen végzett a gyorsaságimotoros világbajnokság Cseh Nagydíján a 125 köbcentis kategóriában vasárnap. Az első helyet a magyar versenyző nagy riválisa, a spanyol Hector Faubel szerezte meg, aki ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben.
A kazah parlamenti választások nem érték el a nemzetközi szabványoknak megfelelő mértéket az EBESZ-megfigyelőik vasárnapi értékelése szerint a voksolás átláthatóságának hiánya és a pártok számára megszabott bejutási küszöb magassága miatt. Consiglio Di Nino, az EBESZ-megfigyelők koordinátora vasárnapi nyilatkozatában azt hangoztatta: úgy véli, hogy a jelentésben megfogalmazott aggodalmak ellenére…
Fokozott közlekedési, közrendvédelmi és bűnügyi ellenőrzést tartott szombaton kora estétől vasárnap hajnalig a rendőrség Veszprémben, valamint az észak-balatoni településeken, közutakon; az akcióban 250 rendőr vett részt - tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A nyomozóktól és bíróságoktól függetlenül működő Jogi Segítségnyújtó Szolgálat végezné 2010-től a védőügyvédek kirendelési jogát az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tervei szerint. A Magyar Helsinki Bizottság nemrég elkészült jelentése megállapítja: a kirendelt védők nem mindig látják el megfelelően a feladataikat, ráadásul ebben a nyomozó hatóság sem érdekelt - írja a Vasárnapi Hírek.
Teremteni egy közösség csak akkor tud, ha vannak olyan alapvető értékek és elvek, amiben egyet tudnak érteni - hangoztatta Szili Katalin vasárnap Biatorbágyon, a település városavató ünnepségének...
Kapócs, Szellő, Dobó és egyéb celebek bizonyították, hogy nem csak a médiában, hanem földön és vízen is megállják a helyüket. Az időjárás mindenesetre mellettük állt, bár repülni nem tudtak.
Sorra hullanak le azok a bizonyos leplek, melyek a Frankfurti Autószalonra tartogatott új modelleket takargatják az autógyárak műhelyeiben. Évekkel ezelőtt csupán a kiállításon ismerkedhetett meg mindenki az új jövevényekkel, manapság a kiélezett piacon a média minnél korábbi visszhangja érdekében már jóval a kiállítás előtt is „véletlenül“ illetve direkt napvilágot lát egy-egy fotó. Ezekközül…
"Új Magyarország sugárút - fesztivál és gasztrotúra" elnevezéssel rendez programot az önkormányzati tárca vasárnap az Andrássy úton. Az Oktogon és a Hősök tere között 5 színpadon lesznek koncertek, sőt egy, az Új Magyarország Fejlesztési Tervet szimbolizáló 10 méter hosszú gyalogoshidat is felállítanak.
Teremteni egy közösség csak akkor tud, ha vannak olyan alapvető értékek és elvek, amiben egyet tudnak érteni - hangoztatta Szili Katalin vasárnap Biatorbágyon, a település városavató ünnepségének megnyitóján.
Nem akartak hinni a szemüknek a floridai rendőrök, mikor egy férfi egy levegő-föld rakétával állított be az őrsre. Floridában amnesztiát hirdettek azok számára, akik leadják engedély nélkül tartott fegyverüket.
A budapesti Bethesda Gyermekkórházba szállították az éjjel azt a kisfiút, aki szombaton kora este szenvedett áramütést a Győr - Moson - Sopron megyei Pinnye vasútállomásán. A Bethesda kórház intenzív osztályán a szülők kérésére nem adnak felvilágosítást a gyerek állapotáról.
Az állami laboratóriumot felkészületlenül érte a rengeteg guargumit tartalmazó termék dioxintartalmának vizsgálata - írja a Vasárnap Reggel. A szakemberek szerint a legnagyobb gondot az okozza, hogy a legtöbb termékből nincs megfelelő minta, így azokat ki kell fejleszteni, ez azonban sok időt igényel.
Beleborult egy páros kajak a Dunába a Szentendrei-szigetnél, az egyik kajakozó, egy 30 év körüli férfi eltűnt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő vasárnap cáfolta a La Stampa című napilap értesülését, mely szerint új jobboldali pártot akar alapítani, hogy "talpra állítsa Olaszországot". A tekintélyes...
Csak üdvözölhetjük, hogy ez Európai Unió jogrendje az egész régióra rákényszeríti az európai jogi normákat, a jogállamiságot, azt, hogy nem lehet senkit diszkriminálni nemzetisége, vallása, fajtája miatt, és nem tűrhető meg, hogy valakit azért érjen bántódás, mert az anyanyelvet használja mondta ünnepi beszédében Sólyom László magyar államfő, aki vasárnap Szlovákiában, a mátyusföldi Deákin vett…
Tízezrével menekülnek a Dean hurrikán elől a Karib-szigeteken a lakók és a turisták. A hurrikánt a legpusztítóbb, 5-ös kategóriába sorolták, központjában 240 kilométeres a szél sebessége.
Beleborult egy páros kajak a Dunába a Szentendrei-szigetnél, az egyik kajakozó, egy 30 év körüli férfi eltűnt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel vasárnap....
A szombati kazah parlamenti választás demokratikusabb volt, mint az előző, de még mindig nem felelt meg a nemzetközi szabványoknak - állapította meg vasárnap az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).
Vasárnap délután négy órakor kezdődik a Red Bull Air Race időmérő edzése Budapesten a Duna Margit híd és Lánchíd közötti szakaszán. A szombati szabadedzésen Besenyei Péter az 5. helyet szerezte meg. A verseny hétfőn délután lesz.
Fokozott közlekedési, közrendvédelmi és bűnügyi ellenőrzést tartott szombaton kora estétől vasárnap hajnalig a rendőrség Veszprémben, valamint az észak-balatoni településeken, közutakon; az...
A magyar női kézilabda-válogatott 32-32-es döntetlent játszott Oroszországgal a Pannon-kupa elnevezésű felkészülési torna zárónapján, szombaton. Az utolsó percig vezetett a magyar csapat, ám az oroszok végül egyenlíteni tudtak, és így a tornagyőzelmet is megszerezték.
Kifütyülték Szili Katalint Biatorbágyon a település városavató rendezvényén. Az országgyűlés elnökét egy 20 fős csoport - köztük volt Kosstuth téri tüntetők - transzparensekkel, síppal és bekiabálással fogadta.
Tizenöt ember vesztette életét iszlamista fegyveresek rejtekhelyeire mért légicsapásokban vasárnap Pakisztán északnyugati részén - jelentette be a pakisztáni hadsereg.
Kazahsztánban az államfő, Nurszultan Nazarbajev pártja elsöprő győzelmet aratott a szombaton tartott parlamenti választáson, az ellenzék be sem jutott a törvényhozásba, derült ki az országos választási bizottság vasárnap közzé tett jelentéséből.
A Forbes magazin nyilvánosságra hozta a leggazdagabb rapperek listáját. A dobogó legfelsô fokán Beyoncé kedvese, Jay-Z végzett, Eminem idén csak a hatodik.
Interneten keresztül is lehet vonatjegyet venni itthon, várhatóan év végétől. Annyi már biztos, hogy megrendelni a világhálón kell majd a tikettet, a fizetés módja azonban még kérdéses. Az árak mindenesetre emiatt nem fognak emelkedni - ígéri a MÁV Start.
Tizenöt ember vesztette életét iszlamista fegyveresek rejtekhelyeire mért légicsapásokban vasárnap Pakisztán északnyugati részén - jelentette be a pakisztáni hadsereg. A légicsapásokat megelőzően...
Tizenöt ember vesztette életét iszlamista fegyveresek rejtekhelyeire mért légicsapásokban vasárnap Pakisztán északnyugati részén - jelentette be a pakisztáni hadsereg. A légicsapásokat megelőzően iszlamista fegyveresek támadásokat indítottak és heves tűzharcokat vívtak a biztonsági erőkkel szombaton késő este Észak-Vazirisztán tartományban, az Afganisztánnal határos törzsi területen - közölte…
"Teknősmenedéknek" nevezte ki a libanoni tengerpart általa ellenőrzött területeit a Hezbollah. A síita szélsőséges szervezet ezáltal segít megmenteni az ál-cserepesteknősöket, amelyeket nem csupán természetes ellenségeik, de az ENSZ-békefenntartók is veszélyeztetnek.
Hétfőn helyenként felhőszakadásra és jégesőre is kell számítani. Vasárnap a változó irányú, hétfőn a délkeleti szél többnyire mérsékelt lesz, de zivatarok környezetében erős, helyenként viharos széllökések is előfordulhatnak.
Tűz ütött ki a hét végén New Yorkban, az egykori Világkereskedelmi Központ melletti Deutsche Bank bontás alatt álló felhőkarcolójában. Két tűzoltó életét vesztette, 18 megsérült az oltáskor.
Levált a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) vasárnap délután az Endeavour űrsikló, amely várhatóan kedden száll le a Kennedy Űrközpontban.Az amerikai űrkomp útját a Karib-tenger térségében tomboló Dean...
Hiller István oktatási és kulturális miniszter „házi ünnepségen” nyújtotta át a kitüntetéseket. A névsorból kiderül: a szentek kézirányára vonatkozó törvények is érvénysültek.
Ausztráliában csaknem meghalt egy férfi, miután 8 doboz energiaitalt ivott. Az amúgy egészséges Mattew Penbossnak egy motoros kirándulás után leállt a szíve, újra kellett éleszteni és kórházba szállították.
Vasárnap hajnalig razziáztak három megyei rendőrei a Balatonnál. A Somogy, Zala és Veszprém megyei járőrök elsősorban ittas sofőröket, drogozókat, körözött személyeket és lopott autókat kerestek.
Összemenyasszonytáncolt néhány százmilliót? Nem tudja bebizonyítani, hogy tényleg kölcsönkapott majdnem egymilliárdot? Elmenekülhet az APEH elől Monacóba, és megússza. Feltéve, hogy nem akar visszajönni.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a néhány órás napsütés mellett gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, vasárnap szórványosan, hétfőn többfelé várható zápor, zivatar. Hétfőn...