Az agrárkormányzat szeretné az országban tartani az állattenyésztők érdekében azt az uniós intervenciós kukoricakészletet, amely még a magyar raktárakban van - mondta Gráf József földművelésügyi és...
A Janesch Péter és Kengo Kuma által vezetett csapat nyerte a Kormányzati Negyedre kiírt építészeti tervpályázatot, és az ezzel együtt járó 20 millió forintos fődíjat.
Az InfoRádió úgy tudja, hogy egy-két napon belül várhatóan újra le kell állítani a tegnapelőtt újraindított egyes fúrópajzsot, mert továbbra is repedéseket okoz a 4-es metró alagútjának betonszelvényein, az úgynevezett tübingeken.
Többszöri tárgyalás és egyeztetés után ma a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Ferencváros között megszületett a megállapodás, amelynek értelmében a felek kinyilvánították szándékukat: a jövőben közösen tesznek meg mindent a magyar labdarúgás fejlődése érdekében. A zöld-fehér klub visszavonja a bírósági pereket, a szövetség pedig hathatós támogatásban részesíti a Fradi utánpótlását.
Budakeszi lakosaitól való bocsánatkérésre szólítja fel a Fideszt az MSZP, mert egy múlt hét végi rendezvényen, a nemzeti trikolor helyére, árpádsávos zászlót húzott fel a Fidesz helyi képviselője. Varga László szocialista politikus hangoztatta: e nemzetet megosztó, szélsőjobboldalhoz köthető jelképet voltak kénytelen napokon át nézni az arra járó jóérzésű emberek.
Komoly forgalom várható a hétvégén a határátkelőkön a Forma-1-es Magyar Nagydíjra érkező vendégek és a Nyugat-Európába visszautazó vendégmunkások miatt. A tumultus csütörtökön este Hegyeshalomnál és Rábafüzesnél kezdődik a befelé tartó oldalon.
Megszületett a megállapodás az FTC és az MLSZ között. A megegyezés értelmében a zöld-fehér klub eláll a kártérítési perektől, míg a szövetség jelentős támogatást ad a ferencvárosi utánpótlásnak.
Balog Zoltán, a magyar másodosztályú Ferencváros védője a dán élvonalbeli Viborghoz igazolt, jelentette be az észak-európai klub hivatalos honlapja csütörtökön.
A CHF-JPY-t ma 98,62-ön, azaz továbbra is a március eleje és július közepe közti emelkedés 50,0%-os Fibonacci korrekciós szintje fölött jegyzik. Támogatást jelent a devizapárnak a svájci SVME-beszerzési menedzserindex, mely júliusban 62,8 pontról 63,0 pontra emelkedett, meghaladva ezzel a 62,0 pontos elvárást. Egy elemzö szerint tovább folytatódhat a rangetrading és az oldalazó mozgás. Támogatás…
Budakeszi lakosaitól való bocsánatkérésre szólítja fel a Fideszt az MSZP, mert egy múlt hét végi rendezvényen, a nemzeti trikolor helyére, árpádsávos zászlót húzott fel a Fidesz helyi képviselője....
Az Egis Gyógyszergyár a következő, októberben induló üzleti évére is határozott forgalomnövekedést vár. Marosffy László vezérigazgató-helyettes a társaság csütörtöki sa...
A tavaszi fagykár után az aszály is sújtja a mezőgazdaságot. A búza minősége kiváló, de a betakarított mennyiség gyenge közepes, kukoricából viszont a tavalyinak csak a fele termett.
Vízzel árasztják el a tűzoltók az intenzíven izzásnak induló tőzeget Tolna megyében, a hőgyészi Csicsó csárda alatti völgyben, Duzs mellett - közölte az MTI-vel Schüszler Gábor, a megyei...
Júniusban csupán 0,6%-kal emelkedtek az amerikai iparba beérkezett megrendelések, miközben +1,0%-os értékkel számoltak a legutóbbi -0,5% után. Ellenállás 1,3676-nál, támogatás pedig 1,3650-nél található. In-GFX
A fagykár-enyhítést kérő gazdálkodók és az agrártárca megbízottainak tárgyalásai a jövő hétfőn délután Nyíregyházán folytatódnak - mondta Gráf József. Az agrártárca vezetője reményét fejezte ki,...
Elengedte Líbia államadósságát a bolgár kormány. A bolgár ápolónők szabadon engedéséért cserébe Tripolinak nem kell kifizetnie azt a mintegy 57 millió dollárt, azaz 10 milliárd forintot, amivel még az 1989 előtti időkből tartozott. A líbiai kormány korábban hivatalosan tiltakozott, amiért a bolgár államfő megkegyelmezett a 8 év fogság után elengedett 8 ápolónőnek és egy palesztin orvosn...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,54 pontos emelkedéssel, 29.000 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,50 százalékos eme...
Hétfőn folytatódnak a méltányosabb fagykár-enyhítést kérő gazdák és az agrártárca tárgyalásai Nyíregyházán folytatódnak - közölte a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
237 okot vizsgáltak meg, amiért ágyba bújnak egymással az emberek. A végeredmény: a férfiak és nők nagyjából ugyanazért szexelnek. Elsősorban a testi öröm számít, nem pedig a szívügyek
A II. világháború roma áldozataira emlékeznek csütörtök délután Budapesten az Országos Cigány Önkormányzat székházánál és a Nehru parkban, valamint a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. Bársony János kisebbségkutató az InfoRádióban az emléknap kapcsán azt mondta: a társadalomnak még nagyon sok a tennivalója.
Mérsékelten erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon. Csütörtök délután 251,20/25 forint volt az euró árfolyama 60 fillérrel kevesebb a szerda délutáni 25...
Egy útszéli biztonsági kamera rögzítette azt a felvételt, amelyet magyar idő szerint csütörtök délután kezdtek bemutatni az amerikai televíziók a Minneapolisban összeomlott híd utolsó másodperceiről. A katasztrófának hivatalosan eddig négy halálos áldozata van. A sérültek száma a legutóbbi közlések szerint 60, közülük hat állapota válságos.
Csütörtöktől vasárnapig tart Jászberényben a 17. Csángó Fesztivál, amely az európai kisebbségek fesztiváljává szélesedett ki az évek során - mondta Szűcs Gábor, a Jászság Népi Együttes művészeti igazgatója.
Rendkívüli intézkedéseket hoz a kormány, ha az élelmiszerek ára a szokatlan időjárás miatt több mint 20 százalékkal emelkedne - jelentette be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Gráf József az állami beavatkozás lehetséges formájának nevezte az áfa csökkentését bizonyos alapanyagoknál.
Szerbia kész lemondani szuverenitása egy részéről azért, hogy Koszovót megtarthassa jelenlegi határain belül - derült ki abból az interjúból, amelyet Vuk Jeremic szerb külügyminiszter adott a BBC...
Budapest - Őrület, Forma-1-es autók száguldottak tegnap a belvárosban! A Clark Ádám téren, majd a Lánchídon át a Rooswelt térig robogtak. A ma kezdődő magyar versenyhétvégére hangolódva a Red Bull Racing, a Toro Rosso, valamint a hetvenes-nyolcvanas évek versenygépei koptatták az aszfaltot, miközben Besenyei Péter (51) műrepülő-világbajnok a Duna felett mutatott be lélegzetelállító trükköket a…
Az Állami Nyomda és a Pénzjegynyomda alkotta konzorcium állítja elő továbbra is a gépjármű vezetői engedélyeket - tudatta az Állami Nyomda csütörtökön. Az öt évre szóló szerződés értelmében a két cég évente 600 millió forint plusz áfa bevételhez jut.
A történelmi Magyarország területéről körülbelül száz alkotás, köztük a koronázási palást 1613-ban készült pannonhalmi másolata is látható majd a Szent Imre kultuszát bemutató nemzetközi millenniumi kiállításon augusztus 11-től a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban - tudatta az egyházmegye. "A hagyomány szerint ezer évvel ezelőtt Székesfehérváron született Szent Imre herceg, Boldog Gizella és…
A fagykár-enyhítést kérő gazdálkodók és az agrártárca megbízottainak tárgyalásai a jövő hétfőn délután Nyíregyházán folytatódnak. Az agrártárca vezetője reményét fejezte ki, hogy akár már hétfőn megszülethet a megállapodás.
Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. Az...
A tegnapi veszteségek után ma összeszedte magát az NZD-USD. A devizapár nem reagált a vártnál gyengébben alakuló amerikai ipari megrendelésekre. Támogatás 0,7605-nél és 0,7530-nál, ellenállás pedig 0,7672-nél és 0,7693-nál található. In-GFX
"A hálapénzt hallgatólagosan támogató" Orbán Viktor és Mikola István fényképével ellátott több tucat borítékot adott postára az SZDSZ Új Generáció a Borsodi megyei közgyűlés fideszes elnökének, "hogy a betegek tudják, kiknek köszönhetik a hálapénzt". Ezt a liberális ifjúsági szervezet elnöke mondta egy fővárosi posta előtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,54 pontos emelkedéssel, 29.000 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,50 százalékos emelkedés.
Alan Smith, az angol élvonalbeli Manchester United csatára a Newcastle-hoz igazol, miután a szarkák megegyeztek a friss angol bajnokkal a játékos átigazolási vételáráról.
A vízgazdálkodásnak a fenntarthatóság elvén kell nyugodnia, figyelembe kell vennie a gazdasági és ökológiai fejlődést, a vizek jó ökológiai állapotának védelmét és a szociális igazságosságot - mondta Rácz Miklós, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) új vezetője.
A vészkorszak nem fizikai, hanem verbális-szellemi erőszakkal kezdődött - olvasható Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenetében, melyet augusztus 2-án, a Roma Holokauszt Emléknapja alkalmából közölt a kormányszóvivői iroda. "Mi, akik ma együtt, vagy egymástól távol, de mégis közösen emlékezünk, tudjuk, hogy a vészkorszak nem fizikai, hanem verbális-szellemi erőszakkal kezdődött. Tudjuk például,…
"A hálapénzt hallgatólagosan támogató" Orbán Viktor és Mikola István fényképével ellátott több tucat borítékot adott postára az SZDSZ Új Generáció a Borsodi megyei közgyűlés fideszes elnökének,...
A Pécsi egyetem egyik docense szerint többféle népbetegség ellen is fel lehetne használni azt a nagy mennyiségű radon-gázt, ami az uránbányák bezárása után a járatokban maradt. Oroszországban és az Európai Unió több országában is vannak olyan radon-klinikák és gyógyszállók, amelyek hajdani uránbányák mellett létesültek.
Leégett egy tízhektáros tölgyerdő csütörtökön a Győr-Moson-Sopron megyei Rábakecöl és a Vas megyei Kenyeri között, a Rába folyó partján - közölte Kósa Mihály százados, a Győr megyei...
A boncolási eredmények megerősítették, hogy nem a hegyi menetelés viszontagságai miatt halt meg, hanem lövések végeztek azzal a német építészmérnökkel, aki július közepén hunyt el az afganisztáni...
A Fidesz szerint az elkövetkező négy-öt évben a magyar emberek azért fizetnek vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat, hogy az új arisztokrácia kormánya új irodákba költözhessen - közölte a párt szóvivője a kormányzati negyed tervpályázatának eredményhirdetése kapcsán. Szijjártó Péter úgy látja, hogy 170 milliárd forintos teljes költséggel lehet számolni, azonban "minden egyes nagyberuházás a…
A várt szerint alakultak a júniusi EU-s termelöi árak, hiszen havi szinten 0,1%-kal, éves szinten pedig a várt szerint 2,3%-kal emelkedtek a legutóbbi +2,4%-os érték után. Az amerikai Monster-foglalkoztatási index júliusban 186 pontról 183 pontra csökkent. A július 28-i héten 303.000-röl 307.000-re emelkedett az amerikai munkanélküli segélyért elsö alkalommal folyamodók száma, miközben 310.000-es…
A magyarok leginkább látásuk romlásától, súlyos betegségektől és az elhízástól tartanak, megjelenésüket illetően magabiztosak, és úgy érzik annyi idősnek látszanak, mint amennyinek kinéznek -...
Azonnali intézkedést szorgalmaz a Fidesz a gabonakészletek befagyasztására - közölte Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának fideszes elnöke, mert szerinte a kormány most...