2007. augusztus 21. kedd

aug. 21
14:08
Elfogták a Margitszigetről eltűnt kisfiú körözött apját (Gondola)
Elfogták a Margitszigetről pár hete eltűnt kisfiú körözött apját Budapesten - erősítette meg az MR1 Kossuth Rádió hírét az MTI-nek kedden a BRFK sajtóügyeletese. A több bűncselekmény miatt...
aug. 21
14:08
Elfogták az eltűnt Takács Dominik apját (HírTV)
Hétfő délután Budapesten, a VI. kerületi Rippl-Rónai utcában elfogták a még augusztus elején a Margitszigetről eltűnt kisfiú édesapját - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
aug. 21
14:10
Tömegverekedés Alsóvadászon (Index)
Szerszámokkal, karókkal és dorongokkal indult egy helyi család több tagja a rivális família háza felé.
aug. 21
14:14
Szinte már a falu is eltűnt (HírExtra)
A Győr- Moson- Sopron megyei Sokorópátkát kilenc nap alatt háromszor öntötte el a dombokról lezúduló eső. A hétfői felhőszakadás elmosta az útpadkát, a sarat pedig az út alá hordta, repedezik a burkolat. Nehezen lehet közlekedni, a sárréteg csúszik és két partszakasz is leszakadt a településen.
aug. 21
14:14
USD-CAD A várt szerint alakuló kanadai fogyasztói árak (HírTV)
Júliusban havi szinten 0,1%-kal, éves szinten pedig 2,2%-kal emelkedtek a kanadai fogyasztói árak, megfelelve ezzel az elvárásnak. Legutóbb még -0,2%-os, illetve +2,2%-os értékröl adtak számot. A magban a várt szerint 0,1%-os, és 2,3%-os érték mutatkozott. Az USD-CAD az adatok hatására gyengülést mutatott. Támogatás 1,0530-nál, ellenállás pedig 1,0650-nél található. In-GFX
aug. 21
14:14
Navracsics: újabb brutális megszorítás jön (Gondola)
Annak ellenére, hogy Gyurcsány Ferenc már március 24-én kijelentette, "túl vagyunk a nehezén", az egy hete kiszivárgott információk szerint újabb megszorításra készül a kormány. Kormányszóvivői Iroda: "csak újragondolják az állam szerepét".
aug. 21
14:14
Intenzíven dolgozott nyáron a kormány (Alternatív Energia)
Intenzív munkát és sűrű programot tud maga mögött a kormány a nyári időszakban - közölte Daróczi Dávid a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. Ezt bizonyítja hogy több mint egy tucat törvényjavaslatról és több mint 200 kormányrendeletről, illetve kormányhatározatról döntött június eleje óta a kabinet - mondta a kormányszóvivő.
aug. 21
14:16
AUD-NZD Emelkedö trend a tesztben (HírTV)
A hét elején ismét összeszedte magát az AUD-NZD, és visszatért emelkedö trendjébe. Átmenetileg 1,1437-15 irányába eshet vu issza az árfolyam, ahol au augusztusi rally 38,2%-os Fibonacci-korrekciós szintje és az emelkedö trend is fut. Az érték átlépése esetén jelentös csökkenö potenciál nyílhat. In-GFX
aug. 21
14:20
Berlusconi: jó nekem a saját pártom! (BorsOnline)
Tagadta Silvio Berlusconi volt olasz kormányfô a torinói La Stampa napilap információját, mely szerint új, jobboldali pártot szándékozik alapítani.
aug. 21
14:20
Olvasnivaló: 2007. augusztus 21. Portyázós receptek (Mindmegette)
Mivel az idei nyár nagy részét utazással töltöttük, ezért a kantin hazai készletei jócskán megcsappantak. Lujziban ugyanis nincs se spájz, se pince, így csak olyan friss élelmiszereket tudok a konyhaszekrényben és a hűtőben tartani, amelyeket néhány nap alatt elfogyasztunk.
aug. 21
14:20
Lázad a gdanski hajógyár (Index)
Az Európai Bizottság követeli, hogy csökkentsék a gdanski hajógyár kapacitását.
aug. 21
14:20
Camacho lett a Benfica edzője (HírExtra)
A spanyol válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Jose Antonio Camacho lett a portugál élvonalban szereplő Benfica új edzője. Camacho a hétfőn menesztett Fernando Santos helyét veszi át a Benfica kispadján.
aug. 21
14:20
Értékelik és elemzik az állami ünnep lebonyolítását (Gondola)
Az Operatív Törzs a következő napokban értékeli és elemzi az augusztus 20-i ünnepségsorozat lebonyolítását, majd javaslatot tesz arra, hogy min változtassanak - mondta Gál J. Zoltán, a testület...
aug. 21
14:20
Csaknem 35 milliárd forint jut foglalkoztatásra 2008-ig (Alternatív Energia)
Az Európai Unió társfinanszírozásával csaknem 35 milliárd forint jut 2008 végéig foglalkoztatási és képzési projektekre, ennek 85 százaléka európai uniós forrás - mondta el Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a Borsod megyei Edelényben, a munkaügyi központ kirendeltségén. A miniszter rámutatott: mindez a foglalkoztatási, felnőttképzési és szakképzési projekteknek csak az első…
aug. 21
14:22
Trend 2008: féloldalas ruhák (Index)
Nyilván mindenki emlékszik a pár évvel ezelőtt divatos „féloldalas” felsőkre, amikkel tele volt például a Mango, és én személy szerint sohasem értettem, hogy mire is valók.
aug. 21
14:25
Német félsz Amerikától (Piac és Profit)
Rossz előjeleket látnak elemzők Németországban, tartanak az amerikai hitelválság hatásaitól. Mások szerint a baj Amerikában marad.
aug. 21
14:26
Pista lesz a király? (Index)
Elindult az MTV nagy nemzeti Megasztárja, amiben Kádár János már biztos nem lesz István, a király, de bárki más még lehet.
aug. 21
14:26
Délelötti kommentár (HírTV)
Az EUR-USD árfolyama ma elöbb 1,3455 és 1,345 között mozgott, majd kitört a felsö oldal felé. A nap fénypontját a német ZEW-konjunktúra-elvárás jelentette, mely -6,9 ponttal jóval elmaradt a -1,5 pontos elvárástól. Nyomás alá került a dollár a pletykák miatt, melyek szerint a Fed kamatcsökkentést tervez. A bank további kamatpolitikáját illetöen információval szolgálhat a Fed-elnök, Ben Bernanke,…
aug. 21
14:28
Nem látogatta meg senki a lezuhant anyát és lányát (Index)
Az anya a tűzijáték közben zuhant a Duna-partra, lánya utánaugrott. A kislány segítséget próbált hívni, de lemerült a mobil.
aug. 21
14:32
Csütörtökön érkezik a százezredik (HírExtra)
A Szépművészeti Múzeum inkákról szóló kiállítására várhatóan csütörtök délelőtt érkezik a 100 ezredik látogató. A vendég egy kétszemélyes madridi utat valamint belépőjegyeket kap a legnagyobb inka gyűjteményt bemutató, a Museo de Americába.
aug. 21
14:32
Az országos főkapitány helyettese tanulmányozza az NNI jelentését (Gondola)
Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány helyettese megkapta és tanulmányozza azt a jelentést, amely a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) történt iratlopás ügyében folytatott vizsgálat eredményeit...
aug. 21
14:32
Holnap kezdődik a SZIN (HírTV)
Az immár hagyománnyá vált nyárzáró buli, a Szegedi Ifjúsági Napok vár mindenkit augusztus 22-26. között, több mint tíz helyszínen, különböző programokkal és zenés produkciókkal. Az idei év zenei szenzációi között szerepel: Ákos, Kosheen és az Apollo 440.
aug. 21
14:32
Még most is pszichés problémákkal küzd (Blikk)
Bécs - Egy évvel kiszabadulása után még mindig beilleszkedési és pszichés problémákkal küzd Natascha Kampusch, az a tizenkilenc éves osztrák lány, akit elrablója több mint nyolc éven át tartott fogva egy ablaktalan pincében Bécs környékén.
aug. 21
14:34
Gyurcsány Merkelnek: Nem kell a Szent Korona a parlamentbe (+ videó) (HírTV)
Angela Merkel kancellárként először látogatott Magyarországra. Budapesten találkozott Gyurcsány Ferenccel, Sólyom Lászlóval és Orbán Viktorral. Gyurcsány szerint hazánknak felelőssége van Szerbiával kapcsolatban, Merkel azonban úgy látja: nem kell közvetítő országokat kijelölni. A magyar kormányfő szokatlan kijelentést tett a Szent Koronával kapcsolatban.
aug. 21
14:37
Megmarad-e a támogatott lakáshitel? (Infostart)
Bár idén is nőtt a lakáshitel-állomány, de korántsem olyan ütemben, mint tavaly. A hétvégén ismertté lett Draskovics-javaslat szerint az államnak legalább 50 milliárd forintos megtakarítást hozna, ha megszüntetnék ezt a támogatási formát.
aug. 21
14:38
A BMW-nél marad a stáb (HírExtra)
A Forma-1-es BMW-Sauber istálló német pilótája, Nick Heidfeld kedden két évvel meghosszabbította a szerződését, így 2009-ig biztosan a csapatnál marad. Heidfeld lengyel csapattársa, Robert Kubica is marad a BMW-Saubernél.
aug. 21
14:38
Hírek Média - új vezetővel (Kreatív Online)
Szervezeti átalakítást hajtott végre a Hírek Média az értékesítési és a kereskedelmi területeken. Az átszervezések részeként új értékesítési vezetőt neveztek ki a médiavállalatnál.
aug. 21
14:38
Elfogták Dominik körözött apját (Blikk)
Budapest - Elfogták a Margitszigetről pár hete eltűnt kisfiú körözött apját hétfőn délután.
aug. 21
14:38
Rendkívül gyenge a Renault csapata (HírTV)
A Renault istálló produkálta a leglátványosabb visszaesést a Formula–1-ben a 2006-os idényhez képest – írta legújabb elemzésében az Auto Motor und Sport című német szaklap. Az újság statisztikai adatokkal támasztotta alá megállapításait.
aug. 21
14:43
Örökre eltiltották a bundázó belga edzőt (Index)
Paul Put volt klubját, a Lierse-t egy osztállyal lejjebb sorolták a meccsek manipulálása miatt.
aug. 21
14:43
Merkel: Németország profitálhat Magyarország tapasztalataiból (Alternatív Energia)
Egyszerre kell kezelni Koszovó függetlenségének kérdését, valamint a szerb stabilitás és az európai perspektíva ügyét - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtóértekezletén, Budapesten. Magyarországnak abban van felelőssége, hogy a nemzetközi közösséget ne engedje elfeledkezni arról, hogy Szerbiában is békének és nyugalomnak kell lennie -…
aug. 21
14:43
A Dean hurrikán mégsem olyan félelmetes (HírTV)
Több mint 100 ezer turistát menekítettek ki a Dean hurrikán miatt a mexikói üdülőhelyekről. A forgószél 5-ösről hármas erősségűre gyengült és a Yucatan-félszigeten halad nyugati irányba. A hurrikán maja romvárosokra is lecsapott, a tengerparti olajfinomítókat pedig bezárták.
aug. 21
14:45
Pista lesz a király? (Index)
Elindult A társulat, az MTV nagy nemzeti Megasztárja, amiben Kádár János már biztos nem lesz István, a király, de bárki más még lehet.
aug. 21
14:45
Húszmilliós alap a Balassi Intézetnek (Alternatív Energia)
Húszmillió forintos alapot hoz létre az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Balassi Intézet számára - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a vendégoktatók éves konferenciájának megnyitóján Budapesten. A húszmilliós alap célja, hogy olyan pénzügyi keretet biztosítson az intézet számára, amelyből a vendégoktatók által szervezett kulturális programok, rendezvények,…
aug. 21
14:49
Sziámiék megtalálták a negyedik "Sziget-lakót" (Privátbankár)
A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. tulajdonosai pénzügyi befektető bevonásával erősítik a társaság anyagi hátterét.
aug. 21
14:49
Eltűnt kisfiú: most az apát hallgatják ki (HírExtra)
Hétfő délután Budapesten, a VI. kerületi Rippl-Rónai utcában elfogták a még augusztus elején a Margitszigetről eltűnt kisfiú édesapját - közölte a Független Hírügynökséggel Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
aug. 21
14:49
Új tulajdonos a Sziget Kft.-ben (Gondola)
A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. tulajdonosai pénzügyi befektető bevonásával erősítik a társaság anyagi hátterét; az új tulajdonos belépésével egy időben Müller Péter tulajdonrészétől...
aug. 21
14:49
Öttusa-vb, férfi váltó: a vívással előreléptek a magyarok (Metropol)
A magyarok a vívást negyedikként zárták, ezzel összetettben - részben az ukránok kizárása miatt - a hatodikról a harmadik helyre jöttek fel a berlini öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyében.
aug. 21
14:51
A zempléniek egy emberként mondanak nemet az erőműre (Privátbankár)
Aláírásukkal tiltakozott több ezer zempléni lakos a magyar-szlovák határ szlovákiai oldalára, Tőketerebes határában tervezett hőerőmű megépítése ellen, s ez is bizonyítja, hogy nagy a...
aug. 21
14:55
Pasikra bukik a Borat sztárja – fotóval! (BorsOnline)
Borat, alias Ali-G, alias Sacha Baron Cohen meleg. Legalábbis az alábbi kép tanúsága szerint. A kérdés már csak az, mit szól mindehhez a színész terhes felesége?
aug. 21
14:55
Kőkorszaki rágógumi (HírExtra)
Ötezer éves rágót fedezett fel egy brit régészhallgató Finnországban. A nyírfagyantából készült labdacs megőrizte újkőkorszaki rágcsálójának foglenyomatát is.
aug. 21
14:55
Kanadai elöremutató indikátorok: +0,4%- elörejelzés: +0,3% (HírTV)
Júliusi kanadai elöremutató indikátorok: +0,4%- elörejelzés: +0,3%- elözö havi érték: +0,2%. Részletek következnek… in-GFX
aug. 21
14:55
Tiltakoznak a zempléniek a Tőketerebesre tervezett erőmű ellen (Metropol)
Aláírásukkal tiltakozott több ezer zempléni lakos a magyar-szlovák határ szlovákiai oldalára, Tőketerebes határában tervezett hőerőmű megépítése ellen, s ez is bizonyítja, hogy nagy a társadalmi felháborodás - mondta Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere sajtótájékoztatón kedden.
aug. 21
14:57
Kanadai kiskereskedelmi forgalmak: +2,2%- elörejelzés: -0,5% (HírTV)
Júniusi kanadai kiskereskedelmi forgalmak: +2,2%- elörejelzés: -0,5%- elözö havi érték: +2,8%. Részletek következnek… in-GFX
aug. 21
14:59
Kétméteres cápa tartotta rettegésben a fürdőzőket (HírTV)
Kétméteres cápát fogtak be búvárok Spanyolországban, az ország keleti részén, Tarragona város közelében hétfőn. A ragadozó napok óta rettegésben tartotta a környék strandjait, a körzetben elővigyázatosságból be is tiltották a fürdőzést.
aug. 21
15:01
Gyurcsány: Koszovó és Szerbia kérdését együtt kell kezelni (Gondola)
Egyszerre kell kezelni Koszovó függetlenségének kérdését, valamint a szerb stabilitás és az európai perspektíva ügyét - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, Angela Merkel német...
aug. 21
15:01
Még nem tudni, maradandó károsodás érte-e a Duna-partra zuhant nőt (Alternatív Energia)
Még nem tudni, maradandó károsodást szenvedett-e az a nő, aki tegnap nyolc métert zuhant a pesti rakparton a tüzijáték után. Melly András, az Országos Baleseti Intézet főorvosa elmondta: az anyát súlyos gerincsérüléssel, lábszártöréssel, kihűlt állapotban szállították a kórházba, 6 éves kislánya zúzódásokat szenvedett az eséstől. A 30 év körüli nő idegrendszeri károsodást szenvedett, azonban az,…
aug. 21
15:01
Három csatárral az olaszok ellen (HírTV)
Várhidi Péter szövetségi kapitány a válogatott gödi főhadiszállásán megtartott délutáni sajótájékoztatón elmondta, hogy nincs mit titkolni, és a csapat várhatóan az alábbi összeállításban kezdi a holnap esti mérkőzést: Fülöp - Szélesi, Vaskó, Juhász, Vanczák - Hajnal, Filkor (Tőzsér), Vass Á. (Leandro) - Gera, Priskin, Dzsudzsák A mieink várható kezdő tizenegyének formációjából - 4...
aug. 21
15:01
27 településen gyűjtöttek aláírást a tőketerebesi erőmű ellen (Kripto Akadémia)
Aláírásával tiltakozott több ezer zempléni lakos a magyar-szlovák határ szlovákiai oldalára, Tőketerebes határában tervezett hőerőmű megépítése ellen, s ez is bizonyítja, hogy nagy a társadalmi felháborodás - mondta Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere sajtótájékoztatón kedden. A tervek szerint Szlovákia legnagyobb széntüzelésű hőerőművét építenké a világörökség részét képező Tokaj-…
aug. 21
15:06
Hét év, négy csomag, 100 milliárd (Privátbankár)
Az Európai Unió társfinanszírozásával csaknem 35 milliárd forint jut 2008 végéig foglalkoztatási és képzési projektekre, ennek 85 százaléka európai uniós forrás - mondta Lamperth Mónika.

Keresés