Rossz ötletnek tartja a Magyar Gárda létrehozását Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke, Hódmezővásárhely polgármestere. A politikus erről a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjújában beszélt.
A Népszabadság becslései szerint csaknem 40 milliárd forintot vesztett a Mol, a két hónapja indult részvényvásárlási programja óta. A cég június 22-től kezdődően körülbelül 16 százaléknyit vásárolt fel saját papírjaiból, amelyek ára azonban csaknem 15 százalékot esett azóta.
Felmond 150-200 klinikai dolgozójának, köztük nyugdíjas korú professzorainak és docenseinek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szeptember elsejétől - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló. A lap...
Meghalt egy 11 éves brit fiú, miután rálőttek szerda este egy liverpooli pub parkolójában, közölte a rendőrség. Szemtanúk szerint egy 13 év körüli fiú adta le a lövéseket.
A cigaretta árának további emelkedése várható, mivel szeptember elsejétől emelkedik a jövedéki adó. Ugyanakkor a folyamatos áremelkedés ellenére egyre többet dohányzunk. A magyarországi cigarettagyártás már az évi nyolcmilliárd szálat is eléri.
Az idén az első félévben a szállított áruk tömege és a szállítási ágazat árutonna-kilométerben mért teljesítménye is 17 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi...
A Marquard Media Magyarország gondozásában kiadott Shape magazin új szlogennel jelenik meg ősztől. A „Harmóniára hangol!” szlogen arra utal, hogy a fitnesszel és wellnesszel foglalkozó cikkek mellett, a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a lap készítői a lélektannal foglalkozó témákra.
A BoJ ma a várt szerint változatlanul 0,50%-on hagyta alapkamatát. Ennek hátterében az augusztus óta változatlan gazdasági értékelés áll. Az elkövetkezö hónapokban robosztus konjunktúrára kell számítani. Az idei évre nézve 2,0%-os GDP-emelkedéssel számolnak. 8:1 arányba döntöttek a változatlan alapkamat mellett. A jen már a kamatdöntés elött is jelentös veszteségekre tett szert. Az EUR-JPY…
A világon mindenütt húzóágazat a divatipar, kivéve nálunk, ahol lényegében nincs is hazai ruhaipar. Ezt S. Hegyi Lucia iparművész-divattervező mondta rádiónknak, azt követően hogy magas állami kitüntetést, a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Lovagkeresztjét kapta szakmai elismerésül. Főleg az alapanyagipar, az üzleti hálózat, a felvevőpiac hiánya bénítja meg a magyar divatipart, amelynek…
Férje alsóján végzett DNS-tesztet a rendőrségi laborban egy amerikai igazságügyi orvosszakértő, akit ezért felfüggesztettek. A vizsgálatból kiderült: férje megcsalta.
Új ellenséggel, hatéves katonákkal nézhetnek farkasszemet a brit alakulatok Afganisztánban - figyelmeztet a The Sun. A bulvárlap egy videóra hivatkozik, amelyen elszánt gyerekeket készülnek a harcra.
Kihirdette a Magyar Vöröskereszt a grafikai tenderének eredményét. A szervezet az utolsó fordulóban két ügynökség közül választotta ki a nyertest, amelyet az elsősegély-nyújtási kézikönyv grafikai feladataival bíz meg.
Rossz ötletnek tartja a Magyar Gárda létrehozását Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke, Hódmezővásárhely polgármestere. A politikus erről a Heti...
Kuba az "Egyesült Államok lakájának" nevezte Magyarországot, amiért politikai menedékjogot ad a guantánamói amerikai támaszponton őrzött 29 kubai menekültnek.
Idén kezdődik az építése és várhatóan 2009-re készül el az amerikai Genesis Energy Nyrt. napelemgyártó üzeme a tatabányai ipari parkban. A 26 milliárd forintból felépülő gyár a legfontosabb megrendelője lehet a legnagyobb japán üveggyártó hazai leányvállalatának, a szintén Tatabányán lévő Asahi Glass-nak.
Holtpontra juttatták a megszorítások a magyar gazdaságot, az esetleges további elvonások pedig súlyosbíthatják a helyzetet - ez áll az Economist Intelligence Unit legfrissebb elemzésében. A londoni elemzők sérülékenynek tartják a kormány költségvetési politikájának hitelességét.
Az orosz Központi Bank ma közölte, hogy devizatartalékai heti szinten 5,5 milliárd dollárral 414,7 milliárd dollárra csökkentek. Ebben a hónapban ez volt a 2. csökkenés. Az év eleje óta 40%-kal emelkedtek a tartalékok. In-GFX
Növelni kívánja a kormány a hazai turisztikai ágazat versenyképességét. A következő hat évben 300 milliárd forintot meghaladó európai uniós támogatás jut az ágazatnak, ezzel, valamint az állami, az önkormányzati és a vállalkozói tőkebefektetésekkel együtt mintegy ezer milliárd forintnyi turisztikai beruházás valósulhat meg. Pál Bélával, az Országgyűlés Turisztikai Bizottságának alelnökével Szabó…
Hans Werner Gottinger 63 éves német közgazdász, környezetvédelemmel kapcsolatos matematikai elemzések szakértője másfél évtizedig publikált tudományos folyóiratokban részben vagy teljesen plagizált írásokat.
Legalább 12 civilt öltek meg és ugyanannyit elraboltak csütörtökön az al-Kaida terrorista hálózat iraki szárnyának fegyveresei egy észak-iraki faluban - közölte a rendőrség. A terroristák öt nőt és...
Éjszakai betörések tartják rettegésben a Fejér megyei Sárkeresztúron az embereket. Az ott élők szerint egy hónap alatt félszáz házat fosztottak ki. Olyan is előfordult, hogy az alvók feje mellől vitték el az éjjeliszekrényre tett ékszereket, táskákat, vagy, hogy bántalmazták a háziakat, ha felébredtek.
A magyarországi radikális jobboldal élezi a kést - írta a Die Presse budapesti tudósítója a konzervatív osztrák lap csütörtöki számában, rámutatva: az utóbbi hónapokban több félkatonai szervezetet is életre hívtak a szélsőjobboldalon. Tiltakozások a szélsőjobboldali árnyékhadsereg ellen című cikk szerzője megemlítette, hogy a szerveződések aggodalmat váltottak ki a nemzetközi zsidó szervezetekből,…
Szerdán este nyolc óra körül megtatálták annak a 21 éves férfinak a holttestét, aki reggel tűnt el a Balatonban. Egy horgász látta, amint egy felöltözött férfi Siófok Aranypart előtti partszakaszon vízibiciklivel a Balaton közepe felé halad - tudta meg a Független Hírügynökség a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság sajtószolgálatától.
A brit rendőrség letartóztatott egy hatvan éves postást, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellopta a II. Erzsébet királynőnek küldött leveleket és csomagokat - írta csütörtökön a Sun című brit lap. A férfit a királyi család sandringhami birtokán kapták el, ahol több küldeményt is elásott a ház körüli erdőben.
Júliusban 12 éves csúcsot ért el a szingapúri infláció. A nagymértékben emelkedö lakbérek mellett föleg a forgalmai adó emelése volt a felelös mindezért. Az árak 2,6%-kal emelkedtek a legutóbbi érték után csupán +1,8%-kal számoltak. ennek ellenére nem valószínü, hogy a MAS emeli alapkamatát, mivel a szingapúri dollár fokozatos felértékelése segít az infláció kordában tartásában. In-GFX
A napokban kerül a kormány asztalára a titokvédelemről szóló törvény tervezete - olvasható a Népszavában. A javaslat értelmében jelentősen megváltozna az állam-, illetve a szolgálati titok meghatározása, a minősítés rendje, illetve a jogorvoslati rendszer is.
Nem találtak szerkezeti hibát a Margit híd budai oldalának soron kívüli átvizsgálásán a szakemberek. A híd tartóelemeivel nem volt gond, mindössze a hídfő pillérek mészkő felületei, illetve a járdakonzol végének takaró lemezei használódtak el. Az itt meglazult, kavics nagyságú burkolati elemeket a biztonság kedvéért eltávolították a szerda esti vizsgálat alkalmával.
1,8 százalékkal csökkent a forgalomban lévő magyar állampapírok mennyisége a második negyedévben, így csaknem 12 ezer milliárd forintnyi állampapír forog a tőkepiacon. Lakatos László, a Magyar Nemzeti Bank vezető statisztikai elemzője rádiónknak azt mondta: a csökkenést kizárólag a kéthetes MNB-kötvények állományának 37 százalékos átmeneti visszaesése okozta. Az elmúlt három hónapban a…
A borászatot jól ismerő ügynökségek pályázataira számít egy borvidék és több hegyközség, amelyek tenderen keresnek partnert a villányi és szekszárdi borok külföldi promóciójára. Az akció három évig több uniós országokban zajlik, és a feladatokra 433 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre - tudta meg a Kreatív Online Szűcs Balázstól, a pályázat lebonyolításával megbízott Rekontir jogászától.
A brit rendőrség letartóztatott egy hatvan éves postást, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellopta a II. Erzsébet királynőnek küldött leveleket és csomagokat. A férfit a királyi család sandringhami birtokán kapták el, ahol több küldeményt is elásott a ház körüli erdőben.
Megdőlt idén a nyári áramfogyasztási csúcs. A legtöbb energiát július 19-én használták fel: aznap 6320 megawatt fogyott, ami öt százalékkal több, mint a tavaly nyári szezonban mért, 6031 megawattos rekord - írja a lap.
Kuba az "Egyesült Államok lakájának" nevezte Magyarországot, amiért politikai menedékjogot ad a guantánamói amerikai támaszponton őrzött 29 kubai menekültnek. A külügyminisztérium visszautasítja Magyarország kubai bírálatát, és annak hangnemét méltatlannak és elfogadhatatlannak tartja.
Csütörtökön kiírták a magyar lóversenysportot működtető két Kft. privatizációjáról és a fogadás szervezéséhez szükséges koncessziós jog megszerzéséről szóló pályázatokat. A privatizációval magánkézbe kerül egyebek mellett az 1925-ben épült, 82 hektáros, X. kerületi Kincsem Park, és a Nemzeti Lóverseny Kft. összes egyéb vagyontárgya.
Új eladáshelyeken és külterületi felületeken jelenik meg a Plazma Média. A cég a fóti Corában sugároz augusztus közepétől, valamint értékesíti a Media Mark plazmafelületeit, továbbá a Sugár Bevásárlóközpont oldalán kihelyezett LED-fal műsoridejét is.
Tovább erősödött a forint a bankközin, az euró - amely a hét elején még 261,50 forintnál is járt - csütörtök reggel 257,65/75 forint volt a szerda délutáni 258,25/65 után. Szakértői v...
Súlyosan megsérült a magyarok elleni szerdai 3-1-re elveszített barátságos mérkőzésen Marco Materazzi, az olasz labdarúgó-válogatott világbajnok védője.
Halálos áldozatot követelt helyi idő szerint szerdán Mexikóban az ismét a szárazföldön tomboló Dean trópusi vihar. A rendőrség közlése szerint egy férfit, aki házának tetejét akarta helyrehozni a viharban, agyoncsapott a villamos vezeték Veracruz állam székhelyén, Xalapában.
A különböző médiumok iránti fogékonyságot, valamint a fogyasztók letöltésekhez és az on-demand médiahasználathoz való hozzáállását vizsgálta a Szonda Ipsos új, multimédiás médianap kutatásában. Kiderült: az ingyen tartalomért cserébe a megkérdezettek nagy része reklámot is vállalna.
Az első félév végére a magyarországi személygépkocsi-állomány lényegében elérte a 3 milliót (több, mint 2,99 millió darab), a személykocsik átlagéletkora 10,3 év. A forgalomba helyezett új autók száma elég drasztikusan, 10 ezer darabbal zuhant 97 ezer darabra, ami egyértelműen a megszorító csomag miatt romló anyagi helyzetre vezethető vissza.
Kidobott 350 millió forint volt az uniós csatlakozáskor az 56-osok terén felállított Időkerék; erről Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke beszélt. Az elnök szerint az állam rossz vagyongazdálkodását bizonyítja a 2004 május 1-jén átadott Időkerék, amelynek tulajdonjogát a tulajdonos a Kincstári Vagyoni Igazgatóság az év eleje óta szeretné eladni. Hozzátette, hogy a vevők…
Megszüntette a nagycsaládosok kedvezményes belépőjét Persányi Miklós, aki még júniusban került vissza az Állatkert élére, mint megbízott vezető - írja a lap. Az új belépőrendszer miatt egy hattagú családnak július óta 3400 forint helyett 6800 forintot kell fizetnie a jegyekért.
Brazíliában ingyen műtik át azokat, akik elégedetlenek biológiai nemükkel. A brazil egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy egy szövetségi bíróság határozatának megfelelően a jövőben...
Súlyos sérüléssel került kórházba az a férfi, aki szerda este szenvedett égési sérüléseket saját lakásában. A HavariaPress úgy tudja, hogy az elsődleges adatok szerint szándékosan gyújtotta fel magát a férfi.
Nemzetközi hírű szaktekintélyek elbocsátásával faragja le a Pécsi Tudományegyetem klinikájának hiányát a kirendelt kincstári biztos. Felmond 150-200 klinikai dolgozójának, köztük nyugdíjas korú professzorainak és docenseinek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szeptember elsejétől. A mintegy 100 orvoskari professzor közül 30 kénytelen távozni.