Az elmúlt hetek tőzsdei mélyrepülésének oka az amerikai jelzálogadósok anyagi gondjai, amely következtében tönkrement jó néhány befektetési alap és jelzáloglevélben utazó befektető. Magyarországon is fenyegető veszély a háztartások eladósodása és a befektetők elfordulása a magyar részvényektől és a forinttól.
Világszerte gyorsabban alakulnak ki és terjednek el fertőző betegségek, és mind nehezebb gyógyírt találni a kórokra - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Csütörtöktől biztonsági őrök kérik a jegyeket a földalatti teljes vonalán és az éjszakai járatokon - mondta az InfoRádiónak a BKV kommunikációs igazgatója.
A Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) a kettős állampolgárság intézményének a támogatására, az erre módot adó törvényes lehetőségek kihasználására kívánja kérni a Magyar Köztársaság elnökét -...
A tartós stressz , vagyis az az állapot, amikor valaki túl sokáig képtelen megoldani az előtte álló feladatokat és helyzeteket súlyos betegségekhez vezethet. Magyarországon ma a stressznek nagy szerepe van abban, hogy a férfiak 40, a nőknek pedig 20 százaléka hal meg idő előtt, vagyis mielőtt betöltené a 65. évét.
Építészeti tervpályázatot ír ki a Városháza és környezete átépítésére a főváros. Az elképzelések szerint a Városháza park helyét egy közösségi épület foglalná el.
Szeptembertől lehet jelölni, jelentkezni az Ernst and Young által meghirdetett "Entrepreneur Of The Year" ("Az év üzletembere") 2007. évi díjra - közölte a társaság az MTI-vel. Az Ernst and Young az i...
Szeptembertől lehet jelölni, jelentkezni az Ernst and Young által meghirdetett "Entrepreneur Of The Year" ("Az év üzletembere") 2007. évi díjra - közölte a társaság. Az Ernst and Young az idén is...
Két tizenéves fiatalembert vettek őrizetbe annak az egész Nagy-Britanniát megrázó gyilkosságnak a nyomán, amelynek elkövetője egy 11 éves fiút lőtt agyon - közölte a brit rendőrség.
Hamarosan kiírják az építészeti tervpályázatot a fővárosi Városháza park beépítésére. A parkban a tervek szerint helyet kap majd egy konferenciaközpont, valamint kiállítóterek, éttermek és kávézók is. Az új komplexum 2010-2011 körül készülhet el.
Világszerte gyorsabban alakulnak ki és terjednek el fertőző betegségek, és mind nehezebb gyógyírt találni ezekre a kórokra - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az ENSZ...
Száz fővárosi polgárőrt képeznek ki tűzoltónak ősztől. A kezdeményezés lényege, hogy a polgárőrök bevetésével növeljék a főváros tűzbiztonságát. A 100 új tűzoltó képzését az Fővárosi Tűzoltóparancsnokság vállalta magára, a 40 órás alapképzéshez szükséges termeket, oktatókat ők biztosítják, és a képzés költségeit is magukra vállalták.
Az USD-JPY rally-je megfeneklett 117,14-nél. Egy elemzö szerint nem valószínü, hogy a devizapár további emelkedö potenciálra tesz szert, hanem 113,70-re esik vissza az árfolyam. Még nincs vége a nemzetközi pénzpiaci gondoknak, és nagy annak a veszélye, hogy további negatív hírek jelennek meg. In-GFX
A Belvárosi Önkormányzat és az Egészségügyi Minisztérium közötti keddi egyeztetés után a csütörtöki is eredménytelenül zárult: a tárca továbbra is vitatja, hogy az V. kerülethez tartozna a terület, amelyet parkolóként használ. Ezért közterület-használati díjat sem hajlandó fizetni.
Elfogta a rendőrség azt a 30 éves budapesti férfit, aki másfél héttel ezelőtt gyalázkodó tartalmú szöveget festett a Szabadság téri szovjet emlékműre - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Manipulált egy Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökről készített képet egy francia lap - számolt be róla csütörtökön a l'Express című francia hetilap. A nyaralása alatt félmeztelenül kenuzó elnök derekáról "úszógumit" tüntettek el.
Csütörtök délután több, mint ezer résztvevővel kezdődik Budapesten a Stressz Világkongresszus. A tartós stressz, vagyis az az állapot, amikor valaki túl sokáig képtelen megoldani az előtte álló feladatokat és helyzeteket súlyos betegségekhez vezethet.
A szabadi-sóstói vízisípályánál megtalálták annak a 21 éves fiatalembernek a holttestét, aki aznap hajnalban tűnt el egy vízibicikliről - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Somogy Megyei...
A Sony összeurópai tendert írt ki a PlayStation 3-hoz (PS3) kapcsolódó márkázott tartalmak előállítására. A PS3 márkázott tartalmain jelenleg párhuzamosan öt ügynökség is dolgozik - írja a Campaign.
Tanárokat keres a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, mert kezdődik az iskolaév, s két moldvai településen még nincs magyartanár, aki anyanyelvükre tanítaná a csángó gyermekeket. A moldvai csángók anyanyelvi oktatását a román állam az uniós csatlakozás után is minden eszközzel akadályozza.
Tíz nap alatt egy ajánlat sem érkezett az eBay internetes aukciós házhoz Diana hercegnő estélyi ruhájára. A tíz éve elhunyt walesi hercegné 1987-ben viselte a sötétkék selyem estélyi ruhát a...
Elfogta a rendőrség azt a 30 éves budapesti férfit, aki másfél héttel ezelőtt gyalázkodó tartalmú szöveget festett a Szabadság téri szovjet emlékműre - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
Magyarország mára eljutott a totális szétesés és lezüllés szélére - jelentette ki Kövér László csütörtökön Szentendrén egy, a határon túli fiatalok számára rendezett találkozón. Nincs olyan szelete a magyar életnek, ami optimizmusra adna okot, nem pedig totális elkeseredésre és kétségbeesésre - mondta a Fidesz választmányi elnöke. Hozzátette: "Ebben annyi pozitívum lehet, hogy az ember ilyenkor…
Meglátogatták a kórházban és néhány percet beszélgettek a tűzoltók azzal az asszonnyal, aki a tűzijáték után sérült meg a Duna-parton. A tűzoltóparancsnok az asszony kislányának egy tűzoltófigurát küldött ajándékba. A Független Hírügynökség értesülése szerint az asszony állapota stabil, az orvosok szerint állapota javul.
Új egészségturisztikai honlapot és leporellót jelentetett meg több nyelven a Magyar Turizmus Zrt., amely kiemelten kezeli az egészségturizmust. Az új tematikus honlap a www.wellness.itthon.hu...
Húsz-negyvenezer forintból már be lehet iskolázni egy általános iskolás diákot - mondta az InfoRádió kérdésére a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke. Keszei Sándor szerint a fő gond az, hogy idén már nem kapnak ingyenes tankönyvet azok a gyermekek, akiket szülőjük egyedül nevel, emellett gondot jelent az is, hogy az iskolák gyakran fölösleges tárgyakat vetetnek meg a szülőkkel.
Egy japán férfi elküldte kisujjának egy levágott darabját Shinzo Abe kormányfőnek, közölte csütörtökön a rendőrség. Az 54 éves férfi így akart tiltakozni, amiért a miniszterelnök korábban nem látogatott meg egy háborús emlékművet.
Az amerikai elnök sokáig kerülte ezt a párhuzamot, most viszont veteránok előtt arról beszélt Missouriban, hogy ha kivonulnak csapataik Irakból, az nagy felfordulást okozhat, vietnami helyzet alakulna ki, milliók halnának meg.
Zavarosan emlékszik a történtekre az az asszony, aki az augusztus 20-i tűzijáték ideje alatt nyolc métert zuhant a Lágymányosi híd és a Petőfi híd közötti partfalról - mondta az InfoRádióban az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet megbízott főigazgatója, aki szerint az asszony akár teljesen felépülhet.
A dél-afrikai rand ma a többi Emerging-Markets-devizával együtt erösödést mutatott. Javult a hangulat, miután Dow Jones Index 1,1%-kal emelkedett.Ismét kereslet mutatkozik a carry-trade-ekre. Egy kereskedö szerint nem valószínü, hogy a helyzet lecsillapodása a nemzetközi pénzpiaci gondok végét jelenti. Csak idö kérdése, mikor hallunk további alapokkal kapcsolatos rossz híreket. In-GFX
A Belvárosi Önkormányzat és az Egészségügyi Minisztérium közötti keddi egyeztetés után a csütörtöki is eredménytelenül zárult: a tárca továbbra is vitatja, hogy az V. kerülethez tartozna a terület, amelyet parkolóként használ. Ezért közterület-használati díjat sem hajlandó fizetni.
Magyarország mára eljutott a totális szétesés és lezüllés szélére - jelentette ki Kövér László csütörtökön Szentendrén egy, a határon túli fiatalok számára rendezett találkozón. Nincs olyan szelete...
Még mindig tart a belső vizsgálat a Nemzeti Nyomozó Irodánál az iratlopási ügyben. A rendőrség továbbra sem nyilatkozik. Közben pedig két rendőrt kirúgtak, egyet pedig áthelyeztek.
Közeledtek az álláspontok a Repülőtéri Dolgozók Független Szakszervezete és a Budapest Airport Zrt. közötti bértárgyalásokon, de a szakszervezet még nem elégedett a repülőtér-üzemeltető cég ajánlatával - derül ki az RFDFSZ-nek a csütörtöki béregyeztetés után kibocsátott közleményéből.
Bíró Ferenc a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületének elnöke elmondta: tudomása szerint összesen 8-10 olyan betegszállító kocsi működik az országban, amelyik a betegektől a szállítás teljes költségét elkéri.
Amerikai munkanélküli segélyért elsö alkalommal folyamodók száma: 322.000- elörejelzés: 315.000- elözö heti érték: 322.000. Részletek következnek in-GFX
Júliusban a magban 1,5%-kal emelkedtek a lengyel fogyasztói árak, miközben +1,6%-os értékkel számoltak. Havi szinten 0,2%-os plusz mutatkozik. Az EUR-PLN alig reagált az adatokra. In-GFX
Mit gondolnak, ha vásárláskor light termékek után nyúlnak? Biztosan energiaszegény élelmiszert vettek, sokat ehetnek belőle, hiszen nincs, vagy csak kevés energia van benne?
A Fidesz arra kéri a köztársasági elnököt, vesse latba minden tekintélyét annak érdekében, hogy az egészségügy elért színvonalából ne lehessen visszalépni. – Mikola István sajtótájékoztatója.
Németországban tizenöt év óta először csökkent az áramfogyasztás az év első felében, ami elsősorban annak köszönhető, hogy takarékosabbak a berendezések, tudatosabbak a fogyasztók, és enyhe vo...
Az idei második negyedévben az ingatlanszakma optimizmusa kiugróan növekedett, az Ingatlanbarométer indexe három hónap alatt 4,6 százalékkal nőtt - derül ki az Ecostat gazdaságkutató felméréséből.