Alkoholszondaként is működik majd a Nissan új autója. A harmadik legnagyobb japán autógyártó bejelentése szerint a technológia még további fejlesztésre szorul, de már bevezethető.
Odze György külügyi szóvivő szerint az amerikai vízummentesség a közeljövőben bekövetkezhet. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint azonban a következő néhány évben nem várható áttörés a kérdésben. George Bush elnök pénteken írta alá az idevágó törvényt.
Rendszeresen megdézsmálja az egyik finnországi édességbolt készletét egy édes szájú mókus. A kis állat naponta kétszer megjelenik - de kizárólag Kidertojást lop.
Folyamatosan gyarapszik azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek Indiából származó guar gumit használnak fel, a cégek megkezdték a kérdéses tételek bevizsgáltatását - mondta el Süth Miklós...
George Bush amerikai elnök szombaton felkereste a minneapolisi hídomlás helyszínét, Minnesota államban, és helikopterről megtekintette a leszakadt építményből maradt betontáblákat és a helyükből...
Hétfőn tárgyalnak az Egyesült Államok, Irán és Irak képviselői az iraki stabilitás helyreállítását segítő háromoldalú biztonsági bizottságról - közölte Irán bagdadi nagykövete.
Rizses-sárgabarackos lett az idei győztes a győri rétes-versenyen. Az alapot a tésztát a Győri Nők Független Szervezetének tagjai készítették, a tölteléket pedig 15 környékbeli település asszonyai, közülük a kisbabotiakét találta a legfinomabbnak a zsűri.
A szénsavas üdítőitalok 50 milliárd forintnál nagyobb kiskereskedelmi forgalma értékben 5 százalékkal emelkedett 2006 július-2007 júniusban, az előző hasonló időszakhoz képest. Mennyiségben 2 millió literrel nőttek az eladások, és meghaladják az 510 millió litert.
Ünnepélyes keretek között átadták a biológiai szennyvíztisztítót szombaton Röjtökmuzsajon, a létesítmény Ebergőc település szennyvizeit is kezeli majd. Bak Gyuláné, Röjtökmuzsaj polgármestere...
A rendőrség a helyszínen már nem keresi tovább a Margitszigeten pénteken eltűnt két és fél éves kisfiút - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. Bartha László ismertette: a...
Segítséget kért az afganisztáni tálibok fogságában lévő dél-koreai túszok egyike - vagy legalábbis egy nő, akit így állítottak be a tálibok - egy szombati telefonbeszélgetésben, amelyet a tálibok szervezésében az AFP hírügynökség tudósítójával folytatott.
Negyvennyolcórás vízkorlátozást vezettek be a török fővárosban. A négymillió lakosú Ankarát két övezetre osztották, ezekben felváltva két naponta állítják le a víz-szolgáltatást.
Az Aston Villa csapata hazai pályán 3-0-ra nyert az olasz bajnok Internazionale elleni felkészülési mérkőzésen szombat délután. A birminghami és a milánói együttes magyarjai közül egyik sem kapott játéklehetőséget. A hazai csapatban Stieber Zoltán, a vendég Internazionaléban Filkor Attila volt végig a kispadon.
Több mint egy órás várakozásra kell számítaniuk szombat este az országba érkezőknek a hegyeshalmi átkelőhelyen, és négy órás a várakozás Záhonynál, a többi határállomáson azonban folyamatos a...
A hazai pályán játszó együttesek nyerték a labdarúgó NB I 3. fordulójának első két szombati összecsapását. Az újonc Nyíregyháza 2-0-ra verte a REAC-ot, míg a Győri ETO a Tatabánya ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot. Labdarúgó NB I, 3. forduló: Nyíregyháza - REAC 2-0 (0-0) G: Lippai (51.), Bagoly (83.) Győri ETO FC - Tatabánya 2-1 (2-0) G: Bogdanovics ...
Ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek, amikor három jármű összeütközött a 47-es út kétsávos szakaszán Szeged és Hódmezővásárhely között szombaton este - tájékoztatta az MTI-t a...
Az újonc Nyíregyháza 2-0-ra nyert a Rákospalota ellen a labdarúgó NB I harmadik fordulójában, így eddig száz százalékos teljesítménnyel áll. A Győr 2-1-re győzte le a Tatabányát.
Pakisztáni titkosszolgálati tiszteket és ottani tálibokat vádol a dél-koreai túszok fogva tartásával annak az afganisztáni tartománynak a kormányzója, ahol tálib fegyveresek a 23 embert elfogták....
Tizennyolc hónapos börtönbüntetésre ítélte az egyik berlini bíróság a csak "Rántott húsos Pistának" becézett férfit, aki tavaly 64 étteremből lógott meg fizetés nélkül - holott már próbaidőn volt a korábbi ingyen evések miatt.
Izrael légi támadást hajtott végre a Gázai övezet déli részében szombat este, egyes hírek szerint egy, más hírek szerint két ember a rakétatámadásban meghalt. A helyszíni beszámolók hét sérültről...
A rendőrség a helyszínen már nem keresi tovább a Margitszigeten pénteken eltűnt két és fél éves kisfiút - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Ugyan csak egy hónapja él az Egyesült Államokban David Beckham, a labdarúgó máris kezdi elfelejteni a hagyományos angol szavakat, és inkább azok amerikai megfelelőjét használja.
Több mint egy órás várakozásra kell számítaniuk este az országba érkezőknek a hegyeshalmi átkelőhelyen, és négy órás a várakozás Záhonynál, a többi határállomáson azonban folyamatos a forgalom.
Családtagjainak és legjobb barátainak bevallotta Madeleine McCann édesanyja, hogy néha már a legrosszabbtól tart, és pánikba esik. A kislány éppen száz napja tűnt el, a portugál rendőrség pedig ismét átkutatta az elrablásával gyanúsított brit férfi otthonát.
Ismét házkutatást tartott a portugál rendőrség szombaton annál a brit férfinál, akit a május elején Dél-Portugáliában eltűnt 4 éves brit kislány, Madeleine McCann elrablásával gyanúsítanak -...
Az izraeli légierő rakétákkal támadta a Gázai övezet déli részét. Egyes hírek szerint egy, más források szerint két ember vesztette életét az Egyiptommal határos területen.
A következő egy-másfél évben nem várható áttörés az amerikai vízummentesség ügyében, annak ellenére, hogy George Bush elnök aláírta azt a törvényt, amely lehetővé teszi a vízummentességi program kiterjesztését - mondta Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa.
Amennyiben a vasárnapi egyeztetésen sem születik egyezség a Budapest Airport és a szakszervezetek között a béremelésről, a repülőtéri alkalmazottak vasárnap 16 órától éjfélig sztrájkolhatnak és...
A kikötőbe csapatszállító hajók futottak be, belőlük jól kiképzett ármádia ömlött ki. Elfoglalták a palotát. Ott várta őket a Koronatanács. Mindkét párt minden tagja. Egyforma számban, pattba fagyva. A felszabadítók a pattot úgy oldották meg, hogy az egész társaságot, durr, kivégezték.
Sztrájk lehet vasárnap délután négy órától éjfélig Ferihegyen, ha a Budapest Airport vezetői és a szakszervezetek a vasárnapi egyeztetésen nem tudnak megegyezni a béremelésről.
Pokolgép robbanása megölt három katonát Törökország délkeleti részében, helyi biztonsági illetékesek szerint a robbanószerkezetet a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadói helyezték ez az út mentén, ahol a katonák járműve elhaladt.