2007. augusztus 5. vasárnap

aug. 5
20:45
Majdnem lezuhant a színpadról a részeg Keith Richards (Infostart)
Kis híján lezuhant a színpadról a helsinki koncerten az ittasan fellépő Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa.
aug. 5
20:54
Egymillióért vette, de megé nem tudja, mit kezd majd a Bruce Lee-s rendszámtáblával (HírExtra)
Majdnem egymillió forintnak megfelelő összeget fizetett egy Hong Kong-i férfi egy rendszámtábláért, amin Bruce Lee neve szerepel - írta vasárnap egy Hong Kong-i újság. A vevő még nem tudja, hogy pontosan mire használja fel a közlekedésügyi hatóság által szervezett árverésen megvásárolt rendszámot.
aug. 5
20:59
Fidel nem bosszúálló (Kripto Akadémia)
Fidel Castro kubai államfő egy újságinterjúban úgy fogalmazott, hogy nem vár börtön arra a két ökölvívóra, aki a júliusi riói Pánamerikai Játékokon megszökött a csapattól, de később rendőrkézre került, s nemsokára hazatér.
aug. 5
21:05
Alonso nem szól Hamiltonhoz - hungaroringi képgalériákkal (Infostart)
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit pilótája a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíjon aratott sikere után arra panaszkodott, hogy csapattársa, a címvédő spanyol Fernando Alonso szombat óta nem beszél vele.
aug. 5
21:09
A legnagyobb forgalomban sztrájkoltak (Piac és Profit)
Lassan normalizálódik a helyzet a Ferihegyi repülőtéren, miután az este hétórás műszakváltást követően kevesebben sztrájkolnak az utasbiztonsági feladatokat ellátók közül - mondta Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője vasárnap este nyolc órakor az MTI-nek.
aug. 5
21:10
Egy ember átmászott Washingtonban a Fehér Ház kerítésén, azonnal elfogták (Kripto Akadémia)
Egy huszonéves floridai fiatalember átmászott vasárnap Washingtonban a Fehér Ház kerítésén, de a biztonsági szolgálat emberei azonnal elfogták. A 22 éves fiatalember - Justin Manuel Arrieta - a Fehér Ház északi oldalán jutott be a kerítés mögötti területre helyi idő szerint délelőtt, egyelőre nem tudni, milyen szándékkal.
aug. 5
21:10
Kiütéses Honvéd-siker (Infostart)
A Honvéd 5-1-re kiütötte a vendég Fehérvár együttesét a labdarúgó NB I harmadik fordulójában.
aug. 5
21:45
Elfogytak a prostik a Hungaroring mellől (HírExtra)
Csütörtök és péntek éjjel összesen hét prostituáltat vettek őrizetbe a rendőrök Mogyoródon, szombaton éjjel viszont már egyet sem. Az elmúlt két napban egyetlen autót sem loptak el vagy törtek fel a Hungaroring területén. Közlekedési szabálysértés miatt 15 feljelentést tettek a rendőrök, helyszíni bírságot pedig 57 esetben szabtak ki.
aug. 5
21:45
Gates: megbékélés híján újra kell gondolni az iraki stratégiát (Gondola)
Az Egyesült Államoknak szeptember közepén felül kell vizsgálnia iraki kötelezettségvállalását, ha az irakiak nem szavazzák meg a nemzeti megbékéléshez szükséges törvényeket - mondta Robert Gates....
aug. 5
21:45
Gates: Megbékélés híján újra kell gondolni az iraki stratégiát (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államoknak szeptember közepén felül kell vizsgálnia iraki kötelezettségvállalását, ha az irakiak nem szavazzák meg a nemzeti megbékéléshez szükséges törvényeket - mondta vasárnap Robert Gates. Az amerikai védelmi miniszter ugyanakkor Az ABC televíziónak adott interjúban hozzátetette, hogy az Irakban szolgáló amerikai katonák számának az év vége előtt való csökkentése csak "lehetőség".…
aug. 5
22:01
A Progressz összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással (Infostart)
A Progressz M-61 orosz teherűrhajó összekapcsolódott vasárnap este a Nemzetközi Űrállomással (ISS) - közölte a Moszkva melletti repülésirányító központ.
aug. 5
22:49
A falnak is füle van - már engedély sem kell hozzá (HírExtra)
Az amerikai kongresszus képviselőháza szombat este elfogadta azt a törvényt, ami lehetővé teszi a kormányzatnak, hogy engedély nélkül hallgasson le terrorizmussal gyanúsítható külföldi embereket. A jogszabályt egy nappal korábban a szenátus is elfogadta.
aug. 5
23:37
Guargumi: 250 ezres bevizsgálás, vagy 3 milliós büntetés (HírExtra)
Jövő hét végére várhatók a tömeges guargumi-vizsgálatok első eredményei. Az E412-t használó cégeknél először magát az adalékanyagot ellenőrzik. Ha abban találnak dioxint, akkor az összes olyan terméket meg kell nézni, amibe kerülhetett mérgező anyagból. Minden vizsgálat 250 ezer forint, amit a cégnek kell fizetnie.
aug. 5
23:48
Egy megérdemelt ítélet margójára (Gondola)
Az USA felelőssége a Föld jövőjéért megelőz minden más felelősséget. Persze Amerikának sem könnyű; most éppen a posztszovjet birodalom elfoglalja az Északi-sarkot. A budapesti kormány meg a brüsszeli milliárdok és az elprivatizálható közvagyon lángjánál sütögeti a maga rablóhúsát.

Keresés