A huszonkét éves Lindsay Lohan önéletrajzi könyvet ír. A színésznô szaftos botrányokkal fûszerzett élete mellett megismerhetjük majd a kötetbôl kolléganôirôl alkotott lesújtó véleményét is.
Ismét Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással Ahmet Necdet Sezer államfő hétfőn, két nappal az új összetételű török parlament megalakulása után.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el, emberölés bűntett kísérlet gyanúja miatt egy 36 éves ballószögi nő ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal , hogy tegnap 01.00 óra körüli időben, a lakásban baltával fejbe ütötte és késsel többször megszúrta 37 éves férjét. A bántalmazás következtében a férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A nehéz kezdés után a Művészetek Völgye történetének egyik legsikeresebb fesztiválját zárta vasárnap - tájékoztatta a Független Hírügynökséget hétfőn Márta István. A fesztiváligazgató elmondta: 250-260 ezer látogató volt kíváncsi a csaknem 1300 programra idén.
Orbán Viktor szerint a koalíciós pártok egy eredményes és érvényes referendum esetén előállnak majd egy javaslattal, "mint ahogyan Medgyessy Péter volt miniszterelnök leváltása előtt tették"; a Fidesz elnöke erről saját internetes honlapjának Fogadóóra rovatában beszélt. Az orbanviktor.hu-ra hétfőn feltett videóban a pártelnök többek között azokra az olvasói véleményekre válaszolt, amelyek szerint…
Új, a sértett jogi képviselője által javasolt orvos szakértő kirendeléséről döntött a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált ügyben - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a...
Minden józan törekvés ellenére a fegyveres atomkor ma is létezik, még ma is tízezer számra vannak bevetésre alkalmas nukleáris fegyverek - mondta a Magyar Békeszövetség elnöke a hirosimai atomtámadás 62. évfordulója alkalmából hétfőn rendezett - dunai hajóúton tartott -megemlékezésen. A nukleáris fegyverekkel rendelkező államok száma nőtt, és még ma is létezik a nukleáris elrettentés taktikája -…
Több mint 130 ezer fővel több a regisztrált munkanélküli Magyarországon, mint amennyit a KSH kimutat. A KSH ugyanis nem a valós adatokat összegzi, hanem kérdőívekkel keresi meg a munkanélkülieket. A munkanélküliek száma így a 143 százaléka volt annak, amit a statisztikai hivatal nyilvánosságra hozott.
Augusztus 3-án elfogytak az "ottalvós" Sziget hetijegyek, azonban "hazamenős" hetijegyet – egy rövid technikai szünet után augusztus 5-től - a fesztivál bejáratánál és a Nyugati-téren lévő pavilonban lehet még kapni.
Az énekesnő otthagyta férjét, aki kétszer is megcsalta őt, de közben a volt férj Brian McFadden a depressziós és korábban drogos Katona gyerekeinek gyámságára hajt.
Ismét Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással Ahmet Necdet Sezer államfő hétfőn, két nappal az új összetételű török parlament megalakulása után. A törvényhozásban az...
Orbán Viktor szerint a koalíciós pártok egy eredményes és érvényes referendum esetén előállnak majd egy javaslattal, "mint ahogyan Medgyessy Péter volt miniszterelnök leváltása előtt ...
Összességében egy százalékkal növekedett az első félévben a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest.
A Fidesz megalakulása óta kiáll az alkotmányos jogok érvényesülése, így az egyesülési jog szabad gyakorlása mellett - közölte a párt szóvivő-helyettese hétfőn az MTI-vel azt követően, hogy az SZDSZ...
Nem építik új alapokra a McCann Ericksont, hanem a meglévő struktúrát átgondolva, a jelenlegi ügyfelek teljesebb kiszolgálásával, minél több új ügyféllel szeretnék újra „organikusan” erősíteni az ügynökség személyi állományát, hírnevét és kasszáját. Serényi Jánost és Záprel Zsoltot, a reklámügynökség eddigi és mellé újonnan kinevezett ügyvezetőjét a kettős ügyvezetésről, és arról kérdeztük, hogy…
A brit száj- és körömfájás kór megjelenése nyomán hétfőn Oroszország is betiltotta az élősertés, a vadon élő patások, valamint minden, ezekből származó, nem hőkezelt hús- és húsféle importját Nagy-Britanniából. - jelentette be az orosz mezőgazdasági minisztérium. A betegséget általában a patások, így a szarvasmarhák, sertések, juhok és kecskék kaphatják el, ritkán az ember is fertőződhet.…
A Magyarországon forgalmazott élelmiszerek csak engedélyezett adalékanyagokat tartalmaznak és a csomagoláson való feltüntetéssel kapcsolatban sem merültek fel problémák - mondta Kathy Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) tájékoztatási főosztályának vezetője hétfőn. Hozzátette, hogy a július végén forgalomba került, E 412 kódjelű guar-gumi adalékot tartalmazó élelmiszerek is…
Az Európai Bíróság ítélete alapján hozott jogszabály szerint, a gépjárművek után fizetett regisztrációs adó részleges visszatérítésére vonatkozó kérelmet legkésőbb 2007. augusztus 13-ig lehet előterjeszteni annál a fővámhivatalnál, amelyik a regisztrációs adót eredetileg kiszabta – hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó- és jogi hírlevelében.
Elhunyt Grigássy László, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alapító tagja; a politikust életének 84. évében, augusztus 2-án érte a halál - tudatta a párt elnöksége hétfőn az MTI-vel. Grigássy...
Madonna nagy valószínűséggel nem fogadhatja örökbe a kis afrikai David Bandat, azok után, hogy a héten hozzá látogató malawii gyámügyest lefizette. A botrány kirobbanása után hivatalnokot visszarendelték Afrikába, és új ember kezébe adják az ügyet, de ezek után, a pop dívának már nem sok esélye marad.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi szolgálat munkatársai hétfőn délelőtt folyamatosan hallgatják meg a Forma-1 helyszínéről ételmérgezés miatt a kórházba került embereket. A kórokozó még nincs meg, de a laborvizsgálatok már kimutattak szennyezettségre utaló baktériumokat az ételmintákon.
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Bp. Honvéd hazai pályán négy góllal verte a vendégségbe érkező fehérvári együttest. A találkozón meglepetésre az esélytelenebb Marijan Vlak irányította gárda szerzett vezetést büntetőből – ez volt a Honvéd első kapott gólja a bajnokságban -, de azt követően már csak a hazaiak voltak a pályán. A vendéglátók parádés játékkal fordította...
A Raiffeisen Bank kis- és középvállalkozói területére új marketingvezető érkezett augusztus 1-jén. Tancz János az UniCredit Banktól került a céghez, fő feladata az idei és jövő évi marketingaktivitások megtervezése és hatékony megvalósítása.
Minden józan törekvés ellenére a fegyveres atomkor ma is létezik, még ma is tízezer számra vannak bevetésre alkalmas nukleáris fegyverek - mondta a Magyar Békeszövetség elnöke a hirosimai atomtámadás 62. évfordulója alkalmából hétfőn rendezett - dunai hajóúton tartott -megemlékezésen.
Tüntetést tartott hétfőn Pekingben a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezet, azzal vádolva a pekingi kormányzatot, hogy egy évvel a 2008-as olimpia előtt nem teljesítette a nagyobb sajtószabadság megvalósítására tett ígéretét. A párizsi központú szervezet tagjai az olimpiai szervezőbizottság székháza előtt tartott megmozduláson olyan plakátokat emeltek a magasba, amelyen az olimpiai…
A múlt heti esést folytatva 75 dollár alá süllyedt a kőolaj hordónkénti világpiaci ára. Sarkadi-Szabó Kornél, a Cashline elemzője szerint ennek hatására 5-10 forinttal csökkenhet a benzin literenkénti ára Magyarországon.
Az élelmiszer-adalékanyagok emberi egészségre kifejtett hatását illetően vannak bizonytalanságok. A jelenleg engedélyezett 315 anyag több mint fele nem hat károsan az emberi egészségre. Más adalékok elősegíthetik egyes betegségek kialakulását, befolyásolhatják az emésztést, vagy a tápanyagfelvételt.
Victoria Beckham számára nem elég elôkelô jelenlegi, Los Angeles-i házuk, új, potom 15 milliárd forintos hajlékra vetett szemet a Milliárdosok Tengerpartján, Malibun.
A kormányzati negyed épületegyüttesének felhúzása, ennek 25 éves üzemeltetése, valamint az ezt közvetlenül érintő közlekedési fejlesztések kerülnek maximum 142,5 milliárd forintba. A kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője az InfoRádiónak azt mondta: teljesen más forrásból valósul meg a több mint 30 hektáros városrész fennmaradó területének rehabilitációja.
Egyelőre csak 92 vállalkozás jelentkezett és jelezte, hogy használ guargumit a működése során és ezek felhasználását felfüggeszti amíg ki nem derül, hogy az adalékanyag Indiából származik-e és ha igen dioxinnal fertőzött-e - jelentette be hétfőn az országos főállatorvos. A jelentkezett cégek első vizsgálati eredményei csütörtökön, vagy pénteken készülhetnek el.
A brit száj- és körömfájás kór megjelenése nyomán hétfőn Oroszország is betiltotta az élősertés, a vadon élő patások, valamint minden, ezekből származó, nem hőkezelt hús- és húsféle importját...
Új orvosszakértői vizsgálat lesz Zsanett-ügyben. A Budapesti Nyomozó Ügyészség azért rendelte el ezt, mert az ügyben eddig elkészült két orvosszakértői vélemény ellentmond egymásnak, tájékoztatott Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Átadták hétfőn a tatai Városi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet új helyre költözött laboratóriumát, a beruházás az intézmény húszmillió forintos fejlesztésének első üteme - mondta a szalagátvágás előtt a kórház igazgatója.
Kedden délben nyitja kapuit a Sziget fesztivál; a nulladik nap estéjén az LGT ad koncertet a nagyszínpadon. A fesztivál szervezői egy nappal a nyitás előtt az újságíróknak bemutatták az épülő helyszíneket, mint például a 80 tonnás nagyszínpadot, amelyen éppen Presser Gábor, az LGT zenekar frontembere próbált a másnap esti koncertre. Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda ügyvezetője elmondta: az…
Internetes blogot indított a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az augusztus 20-iki programok, az államalapítás 1007. évfordulója alkalmából - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő. A www.augusztus20.freeblog.hu bejegyzéseit a hivatal egy munkatársa írja, aki betekintést enged az olvasóknak az augusztus 20-iki programok szervezésének mindennapjaiba és ismerteti az egyes programokat.
A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006-os „Gyógyszer-gazdaságossági törvény” kihirdetése óta számos, a törvény értelmezésével kapcsolatos kérdés merült fel. Bár egyes értelmezési kérdések hivatalos álláspontja már ismert, a PricewaterhouseCoopers (PwC) szakemberei úgy vélik ezeket a problémákat…
A növényvédelmi törvény szigorításával a jövőben 20 ezer forint és ötmillió forint között mozoghat a kiszabható növényvédelmi bírság összege - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
Star Positive néven új rockbandát hívott életre a Hooligans volt basszusgitárosa, Móricz Norbi. A zenekar 3 hónapja létezik, ezalatt felvett kilenc vadiúj dalt, és élőben debütált a Hegyalja Fesztiválon. Most készülnek a bemutatkozó lemezre, és a november 3-i nagykoncertre.
Orbán Viktor szerint eredményes és érvényes népszavazás esetén a koalíciós pártok "előállnak majd egy javaslattal", ahogyan Medgyessy Péter miniszterelnök leváltása előtt tették. A Fidesz elnöke erről saját internetes honlapjának Fogadóóra rovatában beszélt.
2007.08.03-án ismeretlen tettes egy bankszámláról átutalt több százezer forintot egy ismeretlen litván bankszámlára. 2007.08.03-án ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, aki még 2006.októberében kölcsönt vett fel a sértett nevére az egyik esztergomi bankban a sértett nevét hamisítva a szerződésre.
Tüntetést tartott hétfőn Pekingben a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezet, azzal vádolva a pekingi kormányzatot, hogy egy évvel a 2008-as olimpia előtt nem teljesítette a nagyobb...
Az aranyat ma 673,80 dolláron jegyzik, és tovább folytatódik a nemesfém emelkedö trendje. Ezzel sikerült visszatérni az októberi emelkedö trendbe. Ha átlépik a 675,00-ös értéket, vételi jelet adhatnak ki. A cél a 693,90-es érték. Ha viszont az októberi trend alá esik az árfolyam, veszteségekkel kell számolni 655,00-ig. A technikai tényezök a további emelkedés mellett szólnak. In-GFX