Eltakarhatnák egy nagy paravánnal, vagy egyszerűen lezárhatnák a közönség elől azt a magánterületet, ahová a Pannon "belopakodott", de a szervezők ennél elegánsabb visszavágást terveznek a volt főszponzorral kapcsolatban - mondta el a Független Hírügynökség Gerendai Károly főszervező a hétfői Sziget-bejáráson.
A szeptemberi élelmiszerdrágulás nem csak az inflációs kilátásokat veszélyezteti, hanem visszafoghatja a gazdaság bővülését is - mondta rádiónknak a Takarékbank elemzője. Suppan Gergely szerint az idei rendkívül rossz mezőgazdasági termés pedig a külkereskedelmi mérleg most megindult javulását is visszavetheti. Az év első öt hónapjában a hiány 650 millió eurónyi csökkenése ugyanis felerészt annak…
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a gazdák képviselői bíznak abban, hogy még hétfőn meg tudnak állapodni a fagykár-enyhítés módjairól - ezt a felek jelentett...
94 ezer magyar mozilátogató látta csütörtök óta az új amerikai animációs filmet, a L'ecsót. Az ínyenc patkány történetét feldolgozó Disney/Pixar produkció ezzel megelőzte a korábbi rekordert - a Némó nyomában című animációs filmet - adta hírül a film magyarországi forgalmazója, a Forum Hungary.
A Xerox belépő szintű irodai termékek divíziója elindította új tematikus internetes oldalát, a Xeretem.hu-t. A microsite segítséget nyújt az otthoni felhasználók és kis irodák számára, hogy egyszerűen és gyorsan megtalálják a számukra legmegfelelőbb Xerox nyomtatót, kis irodai multifunkciós berendezést vagy szkennert. A könnyen áttekinthető oldalakon a színes nyomtatás négy alapszíne (ciánkék,…
Nyolcvanegy éves korában meghalt Raul Hilberg amerikai történész, a holokauszt történetének egyik legnevesebb kutatója - közölte hétfőn az elhunyt felesége. Hilberg halálát tüdőrák okozta.Az...
Kormányzati blogot indított a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az ország 1007.-ik születésnapja alkalmából az idei augusztus 20-i ünnepségek kapcsán - jelentette be hétfőn a kormányszóvivő.
A magyar élvonalban (NBI) szereplő Vasas labdarúgócsapata hétfőn szóban már megállapodott a ciprusi Alki Larnaca magyar támadójával, Bükszegi Zoltánnal. A klub hivatalos honlapja szerint Bükszegi kedden írja alá egyéves szerződését.
Az albérlők távollétében dózeroltak le egy vályogházat a Hajdú-Bihar Megyei Mikepércsen - ezt állítják a jogvédők, akik a fedél nélkül maradt négygyermekes családnak nyújtanak segítséget. A település polgármestere viszont azt mondja: önkényes lakásfoglalók költöztek az épületbe, ami egyébként is életveszélyes volt, ezért kellett lebontani.
Ismét finn versenyzők nyerték a szaunában ülés világbajnokságát, úgy a női, mint a férfi kategóriában. Az 1999 óta évente megrendezett versenyen eddig még csak finn világbajnokokat avattak.
A dárfúri ellenzéki mozgalmak közös tárgyalási álláspontot dolgoztak ki, és ezen az alapon szándékoznak új, végleges béketárgyalásokat kezdeni a kartúmi kormánnyal - jelentették be hétfőn a...
Az Európai Bizottság hétfőn megtiltotta minden élőállat, hús- és tejtermék exportját Nagy-Britannia egész területéről, miután száj- és körömfájás megbetegedést regisztráltak Dél-Angliában.
Megtiltotta az Európai Bizottság minden élőállat, hús- és tejtermék exportját Nagy-Britanniából, miután száj- és körömfájás megbetegedést regisztráltak Dél-Angliában. A tilalom nem vonatkozik Észak-Írországra.
A madarak mintegy 33 százalékkal fokozzák a fák növekedését azzal, hogy megeszik a kellemetlen parazitákat, melyek szó szerint kiszívják az életet a magasba növő fákból - mutatta ki egy új kutatás.
Hat bányász rekedt a mélyben hétfőn az egyesült államokbeli Utah állam középső részén, amikor egy földrengést követően beomlott egy bánya. A Richter-skála szerint 4-es erősségű földmozgás...
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a gazdák képviselői bíznak abban, hogy még hétfőn meg tudnak állapodni a fagykár-enyhítés módjairól - ezt a felek jelentették ki...
A Fiat Style Centre által tervezett autó stílusa eredeti, elragadó, egyszerű, töretlen vonalakkal, melyek dinamikus és harmonikus külsőt biztosítanak az autónak
Távozik a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtószóvivője, Jármy Tibor - közölte az RTL Klub híradója hétfőn este. A hírműsor értesülése szerint Tóth Gábor, a budapesti rendőrfőkapitány indokolás nélkül mentette fel Jármy Tibort, a BRFK szóvivőjét, aki 2006. október 20-a óta vezette a BRFK kommunikációs osztályát.
Az Európai Bizottság hétfőn megtiltotta minden élőállat, hús- és tejtermék exportját Nagy-Britannia egész területéről, miután száj- és körömfájás megbetegedést regisztráltak Dél-Angliában. A...
Ismét Redzsep Tajip Erdoan miniszterelnök kapott kormányalakítási megbízást az államfőtől Törökországban. A kormányfő erős kabinetet ígért, amely befejezi az utóbbi négy évben megkezdett társadalmi-gazdasági reformokat.
A KSH végleges adatai alapján jóval kedvezőbben alakult a turizmus 2006-ban, mint ahogyan az előzetes adatok mutatták. A Központi Statisztikai Hivatal 2006. évi végleges adatai szerint a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 7,2 millió vendég mintegy 19,7 millió vendégéjszakát töltött el.
Megegyeztek a fagykár-enyhítés módjáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium, illetve az érintett gazdák képviselői nyíregyházi tárgyalásukon hétfőn. A termelők 9 milliárd forint...
Az állattenyésztők lesznek a rendkívüli aszály legnagyobb vesztesei, nem a növénytermesztők - jelentette ki Mahr András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a parlament mezőgazdasági bizottságának rendkívüli ülésén hétfőn. A tanácskozást Font Sándor (Fidesz), a testület elnöke hívta össze, hogy megvitassák a kialakult helyzetet.
Az MTK gólnélküli döntetlent játszott az Újpesttel a Hidegkuti Nándor Stadionban a labdarúgó NB I harmadik fordulójának rangadóján. A meccs gyenge játékot hozott, az MTK-tól - a csütörtöki jereváni meccshez hasonlóan - ismét elvettek egy szabályosnak tűnő gólt.
Nyolcmillió forintra bírságolta az Egészségbiztosítási Felügyelet a soproni kórházat, mivel egy férfi hasában műtét után törlőkendőt hagytak - adta hírül a TV2 Tények című műsora.
Szerdától megbénulhat Németország vasúti közlekedése, mert a vonatvezetők sztrájkot hirdettek. A masiniszták szakszervezete (GDL) hétfőn megszavaztatta tagságát és a mozdonyvezetők 95 százaléka a meghatározatlan időre szóló sztrájk mellett döntött.
A turisztikai közvélemény számára közismert, hogy a magyarországi szállodák és éttermek minőségi színvonalának javítására, idegenforgalmunk versenyképességének növelésére az Országos Idegenforgalmi Bizottság koordinálásával - a Magyar Szállodaszövetség, a Magyar Gasztronómiai Szövetség, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete és külsős szakemberek közreműködésével - 2004-ben elkészült a Magyar Turizmus…
Természetvédelmi szakemberek vizsgálják egy brit mélytengeri halász bejelentését, aki állítólag több mint hatvan ritka heringcápát látott a Bristoli-csatornában, Lundy sziget közelében.
Hamid Karzai szerint a fanatikus iszlamista tálibok nem fenyegetik Afganisztán jelenlegi kormányát. A tálibok - az ország korábbi urai - veszélyesek az ártatlan civil lakosságra és az országban...
Nyolcmillió forintra bírságolta az Egészségbiztosítási Felügyelet a soproni kórházat, mert egy férfi hasában műtét után törlőkendőt hagytak - erősítette meg Kiss Gábor, a felügyelet kommunikációs vezetője. A kórház gazdasági igazgatója méltánytalanul magasnak tartja a bírság összegét.
Távozik a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtószóvivője, Jármy Tibor - közölte az egyik kereskedelmi csatorna híradója hétfőn este. A hírműsor értesülése szerint Tóth Gábor, a budapesti...
Az Esti gyors műsorában Tulassay Tivadar a Semmelweis Egyetem rektora beszél a sok port kavart megaberuházásról, mely egy háromezer ágyas kórház felépítésére irányul.
A friss jogosítvánnyal rendelkezők a megengedett alkoholmennyiséget sem fogyaszthatják, ha a brit kormány elfogadja a közlekedési minisztérium javaslatát.
A Jobbik által létrehozott Magyar Gárda létrehozása a párizsi békeszerződésbe ütközik és felállása esetén alkalmas lesz arra, hogy félelmet keltsen az emberekben - jelentette ki az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn. Göndör István ezért felszólítja az összes politikai pártot, hogy szüntessen meg minden kapcsolatot a Jobbikkal.
Hirosima-napi, úgynevezett "die-in" békedemonstrációt tartottak hétfőn Budapesten a Szabadság téren, az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének épülete előtt; a több mint száz résztvevő a...
A nektárszívó denevérek minden más földi emlősnél gyorsabban égetik el a cukrot, amely nélkül nem lennének képesek táplálkozás közben lebegni a levegőben - állapították meg brit és német tudósok.