Görcs, izomrángás, fejfájás, mozgás- és keringészavar is felléphet akut dioxinmérgezés esetén - mondta az InfoRádiónak Funk Sándor addiktológus. Az akut mérgezés szerencsére meglehetősen ritka.
Vándorkiállításra indul Lucy, a valaha talált legidősebb ember csontváza. Az ötlet ugyanakkor heves vitákat váltott ki: számos tudós szerint a 3,2 millió éves leletek túlságosan törékenyek, nem szabadna utaztatni azokat.
Fenyegető hangú közleményben tudatta tegnap a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), hogy saját hibájából államtitok kerülhetett legalább egy újságíróhoz. Felhívták a figyelmet, hogy annak közzététele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Mára megérkezhetett Orbán Viktorhoz, illetve Semjén Zsolthoz az a piros-fehér-zöld zászló, amelyet Kóka János, a liberálisok elnöke küldött a két ellenzéki párvezetőnek. Az SZDSZ az akcióval azt szeretné elérni, ezentúl a Fidesz valamint a KDNP gyűlésein a nemzeti lobogót emeljék magasra, és ne vállaljanak közösséget azzal az árpádsávos zászlóval, amelyet a Magyar Gárda tagjai használnak a…
A legelőkelőbb nemzetközi seregszemléken folytatódik Tarr Béla A londoni férfi című új filmjének fesztiválkörútja augusztusban. A mű Melbourne, Hongkong, Edinburgh és Szarajevó programjában mutatkozik be legközelebb.
Angliában nincs guargumi-riadalom. A sűrítőanyagot a szigetországban is széles körben alkalmazza az élelmiszeripar, és ott is szigorú az adalékok ellenőrzése, de azon kívül, hogy a BBC hírt adott a Svájcba érkezett guargumi-szállítmányok dioxinszennyeződéséről, semmi sem történt.
Minden felelős gondolkodású számítástechnikai eszközt gyártó ma és a jövőben dollármilliókat költ az energiafelhasználást és a szén-dioxid-kibocsátást csökkentő technológiák kifejlesztésére. A környezettudatos vásárló pedig energiabarát hardvereket és megoldásokat vásárol, olyan informatikai cégtől, mely elég figyelmet szentel a környezetre, s "zöld" projektekben gondolkodik. Kettőjük szinkronja…
Közlekedési Chartát hozott létre a rendőrség a józan közlekedésért. A chartához több ismert ember is csatlakozott, köztük Palik László, Bajor Imre és Besenyei Péter. Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság vezetője szerint évente több mint kétezer baleset az ittas vezetés miatt következik be.
A bankszektorban szerzett tapasztalatait kívánja hasznosítani Erdei Tamás az ÁPV Zrt. igazgatóságában végzett munkája során. A Bankszövetség elnöke az InfoRádióban kijelentette: a tartósan állami tulajdonban maradó cégeket is üzleti gondolkodás alapján kell működtetni.
Két nappal az egyesült államokbeli bányaomlás után sem sikerült a mentőknek kapcsolatba lépniük a bent rekedt bányászokkal, a földmozgások miatt fel kellett függeszteni a föld alatti mentést - közölte a bányavállalat vezetője.
Orosz gyártmányú Raduga H-58 (NATO-kódnéven Kilter AS-11) radarromboló rakéta az a lövedék, amelyet grúz területen, a szakadár dél-oszét köztársaság határához közel találtak - közölte a grúz külügyminisztérium.
Januártól a rendőrség és a határőrség integrációja után alakul át a Rendészeti Biztonsági Szolgálat - erősítette meg az országos rendőrfőkapitány. Bencze József azután beszélt erről, hogy a Népszabadság korábban azt írta: már szeptemberben megkezdődik a szervezet átalakítása.
Orosz gyártmányú Raduga H-58 (Kilter AS-11) harcászati lokátorromboló rakéta az a rakéta, amelyet grúz területen, a szakadár dél-oszét köztársaság határához közel találtak - közölte k...
Környezetvédelmi önkifejező programot indít a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) a Sziget fesztiválon "Emeld fel a hangod" címmel - közölte a tárca.
A Közlekedési Operatív Program keretében az elkövetkező hét évben mintegy 1.700 milliárd forintot fordítanak utak és vasutak fejlesztésére - mondta az önkormányzati és területfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Bajnai Gordon hozzátette: az unió körülbelül 250 milliárd forinttal támogatja a 4-es metrót, a városi közlekedésre fordítható összeg maradékából egyebek mellett…
A brit biztosítóknak hárommilliárd fontjába (1100 milliárd forint) kerülnek az ország területén pusztított árvizek, közölte kedden a Brit Biztosítók Szövetsége. A szervezet korábbi becslése még csak két milliárd fontot említett.
Európa, így Magyarország bizalmát is, leginkább a tanárok és orvosok élvezik - derült ki a GfK Csoport idei Bizalom Index felméréséből. A politikusok és vállalati felsővezetők megítélése továbbra sem javult. A magyarok az átlagosnál nagyobb arányban bíznak a jogászokban és ügyvédekben, de nem egészen a lakosság fele szavaz bizalmat az egyház képviselőinek.
A magyarok az átlagosnál jobban bíznak a jogászokban és ügyvédekben, de a lakosság fele sem szavaz bizalmat az egyház képviselőinek a GfK idei Bizalom Index felmérése alapján
Egyre nagyobb problémát jelentenek a gyerekek otthoni balesetei, a fiatalok a tapasztalatok szerint otthonukban vannak ugyanis a legnagyobb veszélyben. Lapszemle.
Két nappal az egyesült államokbeli bányaomlás után sem sikerült a mentőknek kapcsolatba lépniük a bent rekedt bányászokkal, a földmozgások miatt fel kellett függeszteni a föld alatti mentést -...
Elképesztô tömegeket vonzott tegnap a Lokomotív GT együttes O. napi koncertje. A legendás együttes tagjai: Presser Gábor, Karácsony János, Somló Tamás és Solti János öt év után állt újra együtt a színpadon, és ezúttal – legalábbis a koncert egy részében – velük álltak ott gyermekeik is.
A Sziget Fesztivál nulladik napján több mint telt ház előtt lépett színpadra kedden a Lokomotív GT. A zenei élményt azonban megzavarta egy köröző helikopter. A Sziget Fesztivál sajtófőnöke, Vető Viktória kérdésünkre elmondta: az LGT felkérésére, a Magyar Televízió felvette a teljes koncertet, ehhez használták a légi felvételeket rögzítő helikoptert.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Várhidi Péter kedden kihirdette az Olaszország elleni barátságos mérkőzés bő, 25 fős keretét. A csapat az augusztus 22-i összecsapás előtt két nappal kezdi meg a felkészülést Gödön.
Szerda délután négy órakor folytatódik a tárgyalás a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének sztrájkbizottsága és a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. között - tájékoztatta Független Hírügynökséget korábban a BA Zrt. szóvivője.
Nem lát kivetnivalót a Magyar Posta abban, hogy egy off-shore cég a tulajdonosa annak a vállalkozásnak, amelynek az állami cég a jövőben 10 éven keresztül összesen 12 milliárd forintot utal székházbérlet címén.
Irán azt várja, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szélesebb körű ellenőrzéséhez való hozzájárulásával elkerüli az újabb szankciókat - közölte kedden az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági...
Pokollá változott Gáspárék családi fészke, ezt pedig a gyerekek sínylik meg leginkább. Virág és Evelyn szinte csak felváltva látja a szüleit, Gyôzi pedig nem siet gyermekeihez, amikor Bea mással van elfoglalva: a roma showman szívesebben hetyeg új barátnôjével, ahelyett, hogy gyermekeire vigyázna.
Faszenes kályha is megteszi inkubátornak a koraszülöttek számára Ugandában - jobb híján. Az afrikai ország elmaradott vidékein nincsenek inkubátorok, de a legtöbb otthonban van faszenes kályha, és...
Mintegy 40-50 ezren vettek részt a Sziget fesztivál 0. napján az LGT koncertjén. A megengedett határérték alatt volt a Sziget teljes éjszakai hangereje a hajnali hangpróbán
Tragikus véget ért egy bevásárlás szombaton: Dr. Sz. Györgyné hazafelé tartott a piacról, amikor a villamosról való leszállás közben a táskája beakadt az ajtóba, és az elinduló villamos halálra zúzta az idôs asszonyt. A BKV 1,2 milliót fizet.
Kim Dzsong Il észak-koreai és Ro Mu Hjon dél-koreai elnök csúcstalálkozót tart augusztus 28-30-án Phenjanban dél-koreai sajtóértesülések szerint. A hírt szerdán Phenjan és Szöul is...
Egyre nagyobb teret kap Magyarországon a fasizmus, mind ez úgy, hogy egyes parlamenti pártok nyíltan támogatják ezeket a megnyilvánulásokat. A Fidesz megpróbál elvenni néhány dolgot: nemzeti jelképeket, az erdélyi magyarok ügyét, az MSZP-től és az SZDSZ-től, de mi ezt nem hagyjuk - mondta Kóka János a magyar televízió Nap-kelte című műsorában.
Szinte lehetetlen közlekedni Dél-Budán a Krisztina körút, a Csaba utca, valamint a BAH csomóponton végzett felújítási munkák miatt. Az araszolás elkerülésére az az egyetlen módszer, ha nem megyünk arra.
Tálib fegyveresek megpróbáltak elfoglalni egy amerikai bázist kedden reggel Afganisztánban. Az amerikai csapatok vezette koalíciós erők visszaverték a támadást. Legalább húsz lázadó meghalt, két afgán katona, és négy civil pedig megsérült az összecsapásban.
Legkevesebb 12 szélsőséges fegyverest öltek meg a pakisztáni katonák kedd este, az afgán határhoz közel eső hegyvidéken, jelentette be a hadsereg szóvivője szerda reggel. Az összecsapásban a pakisztáni katonák harci helikoptereket is bevetettek.
Bachhal, Brahmsszal, Beethovennel próbálnak több buszmegállót megtisztítani a fiatal garázdáktól egy amerikai nagyvárosban, Seattle-ben. A koncepció lényege, hogy a táblákra felszerelt...
A túszejtők elengedték kedden a Ruszal orosz alumíniumipari vállalat hat munkását, akiket június 3-án raboltak el Nigéria délkeleti részén, a Niger deltavidékén - közölték helyi illetékesek és az orosz cég. A hat oroszt jó egészségben adták át Rivers szövetségi állam kormányának. Az oroszok a Ruszal többségi tulajdonában lévő Alscon nigériai alumíniumipari cégnek dolgoztak.
Megkezdődött az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, a sváb-hegyi gyermekkórház és a pécsi tüdőszanatórium eladása is. A gyermekkórház öt ingatlanára szeptember 5-ig lehet licitálni.
Hazánk legszebb meleg férfijának családjában dráma zajlik, ugyanis kitagadta az édesapja. Amikor Ladányi Ádám évekkel ezelött elmondta a családjának, hogy meleg, az apja orovoshoz akarta vinni. A Mr. Gay Hungary választás óta elmérgesedett a helyzet.
Úgy járt-e el Imre, ahogyan a felvilágosult XX. században tették? Fölakasztatta-e Andrást, hogy aztán arccal lefelé temettesse el? Nem. Életben tartotta testvérét, halála előtt pedig arra kérte, hogy fiának nagykorúságáig kormányzóként vezesse a hazát. Sötét középkor...
Újságíróhoz került egy államtitoknak minősülő irat a Nemzeti Nyomozó Irodától - közölte az iroda közleményében. Aki leközli, 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető
Tóth Vera veszített, méghozzá elég sokat. Az elsô megasztár-gyôztest letiltotta képernyôjérôl a TV2, mivel az énekesnô szerintük nem viselkedett etikusan az ôt felfedezô csatornával: Dobival való szakításáról ugyanis az RTL Klubon nyilatkozott.
Egy ismert bűnöző vagyonleltárát, politikai kapcsolatrendszerének térképét tartalmazza az az államtitkokat tartalmazó irat, amelyet valaki a múlt héten lopott el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) épületéből - értesült a Független Hírügynökség.
Szeged egyik lakótelepén, otthonában, hozzátartozója holtan talált egy 23 éves nőt kedden kora délután. A fiatal nő valószínűsíthetően gyilkosság áldozata lett. A lakásba érkező rendőrök...