Az amerikai katonai hatóságok irakiak ezreit engedik szabadon a muzulmán böjti hónap, a csütörtökön kezdődő ramadán alkalmából. Csütörtökön engedték el az első 43 személyt a Bagdad közelében...
Igen tisztelt Bérbeadó!Ön szerencsés helyzetben van: rendelkezik olyan ingatlannal, amire közvetlenül nincs szüksége, ki tudja azt bérletre adni. De ez még nem ok arra, hogy visszaéljen a piaci helyzetével!
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó a budapesti Nagyvárad térnél, az autó utasa a helyszínen életét vesztette, a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-t. A gépkocsi hajnalban eddig tisztázatlan körülmények között ütközött a villanyoszlopnak, az autó vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, míg utasa olyan…
Habár szerdán hivatalos egyeztetést tartott a kormány az önkormányzatok képviselőivel, a lakosságot leginkább érintő ingatlan-, illetve építményadó kérdését még csak a napirendi pontok között sem szerepeltették.
Az USD-JPY ma folyamatosan erösödik. A piac kissé bizonytalan az irányt illetöen. A befektetök a dollár-negatív hangulatra való tekintettel nehezen szánják rá magukat az USD-JPY-vételekre, ráadásul a japán politikai bizonytalanság miatt nem mutatkozik kereslet a shortokra. Ezért lehetséges, hogy emelkedés várható. Ellenállás 114,74-nél és 115,11-nél, támogatás pedig 113,87-nél található. in-GFX
Csütörtökön 11 óra tájban törte át a 4-es metró egyik alagútfúró szerkezete a Tétényi útnál 14 méter mélyen kialakítandó metróállomás betonfalát. Demszky Gábor a helyszínen rögtönzött tájékoztatójában érdekességként elmondta, hogy nem a Kelenföldi pályaudvartól április elején elsőként indult fúrószerkezet, hanem a két héttel később indult déli alagútépítő szerkezet marótárcsája érte el elsőként a…
Japánban szeptember 23-án választja meg új elnökét a kormányzó Liberális Demokrata Párt. Szinte biztos, hogy az új vezető lesz a hivataláról szerdán lemondott Abe Sindzo kormányfő utóda is.
A nemzetközi téren is tevékenykedő, sokoldalú China National Chemical Corporation („ChemChina”) vegyipari cég és a The Blackstone Group bejelentette, hogy stratégiai partnerként együttműködik egy világviszonylatban is élenjáró, speciális termékeket előállító vállalkozás létrehozásában.
Szeptember 23-án választja meg új elnökét Japánban a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) - jelentette a Kyodo japán hírügynökség csütörtökön, egy nappal Abe Sindzo miniszterelnök váratlan...
Újabb nagy erejű, a Richter-skála szerint 7,8-es fokozatú földrengés rázta meg csütörtök reggel az indonéziai Szumátra szigetét; a rengés nyomán a délkelet-ázsiai országban és Ausztráliában több cunamiriadót is elrendeltek az elmúlt néhány órában. A reggeli földmozgás epicentruma a dél-szumátrai Bengkulu várostól 200 kilométerre volt a tengeren, hipocentruma (fészke) pedig 10 kilométer mélyen a…
Kongóban már több mint 160 áldozatot követelt az új Ebola-járvány. Ez több mint az elmúlt 12 év áldozatainak száma. Az Egészségügyi Világszervezet azonnali gyógyszersegélyekről döntött.
Felmentette Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét a Torgyán József volt kisgazdaelnök által kezdeményezett rágalmazási perben a Fővárosi Bíróság csütörtökön. A tárgyaláson csupán Bencsik András ügyvédje jelent meg, aki tudomásul vette a másodfokú, felmentő határozatot. Ha a magánvádló sem fellebbez, akkor a Fővárosi Bíróság döntése jogerőre emelkedik, ellenkező esetben a Fővárosi…
Szabadlábon Erdélyben címmel új útifilm-sorozat indul szombaton a Magyar Televízió 2-es csatornáján. A köztelevízió új, tizenöt részes ismeretterjesztő alkotásában
Cseh lapértesülés szerint közös nyilatkozatban kíván tiltakozni a Csehországba tervezett amerikai radarállomás létrehozása ellen hét közép-európai ország szociáldemokrata és szocialista pártja.
Csütörtökön hazaengedik a békési buszbaleset két sérültjét a berettyóújfalui kórházból. Egyikük egy 17 éves fiú, aki a térdén sérült meg, a másik pedig egy idős nő, akinek a nyaki gerince rándult meg.
A Ford Motor autóipari cég megállapodást kötött a romániai Automobile Craiova 57 millió euróért történő megszerzéséről - jelentette be John Fleming, a Ford elnök-vezé...
Viking fesztivált rendeznek szombaton a Pest megyei Szigethalmon: a középkor fogadja majd a látogatókat - közölte Vásárhelyi Nagy Mária csütörtökön az MTI-vel.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó a budapesti Nagyvárad térnél, az autó utasa a helyszínen életét vesztette, a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a Budapesti...
Az eredeti tervekkel ellentétben a Körcsarnokban tartják meg jövő kedden a Kossuth térre tervezett kézilabdagálát, jelentette be csütörtökön a szervező Magyar Kézilabda Szövetség a parlamenti pártokkal közösen.
Országos viszonylatban is példaértékű, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság eddig 86 cigány kisebbségi önkormányzattal kötött együttműködési megállapodást - közölte Kökényesi Antal vezérőrnagy. A megyei rendőrfőkapitány beszámolt arról, hogy szerdán Ózdon újabb 15 cigány kisebbségi önkormányzattal írt alá szerződést, amelyben az ózdi kistérséghez tartozó kisebbségi…
Megfellebbezte a kőbánya-kispesti metróvégállomás átépítésének építési engedélyét a Levegő Munkacsoport, mert az új érkezési peront keskenynek és balesetveszélyesnek tartják - közölte Schnier Mária, a szervezet szakértője.
Csütörtökön 11 óra tájban törte át a 4-es metró egyik alagútfúró szerkezete a Tétényi útnál 14 méter mélyen kialakítandó metróállomás betonfalát. Demszky Gábor a helyszínen rögtönzött...
A legnépszerűbb ismerőskereső portál, az iWiW sokak életében szinte családtaggá vált: naponta többször is odalátogatnak, lelkesen jelölgetnek boldog-boldogtalant, barátok után kutatnak, képeket nézegetnek, körlevelet küldözgetnek, vagy épp ledorongolják körleveleket küldözgető barátaikat.
Budapest - A rendezőnek küldött fenyegetések miatt nem a Parlament előtt, hanem a Körcsarnokban tartják meg jövő kedden a Magyar Kézilabda Szövetség által szervezett kézilabda-fesztivált.
Az Erasmus Euromedia Award-on az Európai Képzési és Kommunikációs Társaság (ESEC) hat magyar pályázót juttatott tovább az 55 tagú döntőbe, 18 ország 200 pályázója közül. A legjobb produkcióért járó díjat azok a művek kapják, amelyek az oktatás, média és kommunikáció terén az európai kultúra közvetítésével foglalkoznak.
Felmentette Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét a Torgyán József volt kisgazdaelnök által kezdeményezett rágalmazási perben a Fővárosi Bíróság csütörtökön.
Az USD-ZAR árfolyama folyamatosan csökken, és minimumot ért el 7,1200-nál. Mivel a dél-afrikai rand az elmúlt 2 napban alig produkált mozgást, ez sokkal inkább a dollár gyengeségére, mintsem a rand erösségére vezethetö vissza. Ma 7,0800 és 7,1800 között alakulhat az árfolyam. A dél-afrikai fizetési mérleg deficitje a 2. negyedévben a várt szerint 125,2 milliárdra rúgott. Legutóbb még -131,0…
Az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnöke szerint az uniónak lazítania kell a bevándorlási korlátozásokat, mert különben lemarad a szakképzett munkaerőért folytatott...
Sorozatos betegségek sújtják a New York-i Világkereskedelmi Központ romjait hat éve eltakarító dolgozókat - összegezték orvosok egy tanulmány eredményeit az amerikai kongresszus számára készített jelentésükben. A betegségek az asztmától a depresszióig terjednek, és sok ezer embert érintenek. Az újabb kutatások már azt vizsgálják, hogy milyen további, például daganatos betegségek léphetnek föl a…
Óbuda-Békásmegyer polgármestere Bús Balázs, meg akarja akadályozni a Szent Margit Kórház teljes ellehetetlenítését, ezért kezdeményezi az egészségügyi intézmény átvételét a Fővárosi Önkormányzattól.
A Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület az elmúlt héten új német nyelvvizsga elfogadásáról döntött. A nemzetközileg is ismert Euroexam vizsgák német változatát így már államilag akkreditált nyelvvizsgaként fogadják el a felvételin.
Gyurcsány Ferenc nem mondott igazat azzal, hogy "túl vagyunk a nehezén", a következő időszakban ugyanis a költségvetési hiányt még tovább kell csökkenteni - közölte Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző arról is beszélt, hogy a Fidesznek meg kellene újulnia.
A világhódító útjára szülőföldjéről, a Koreai-félszigetről elindult, később két nagy nemzetközi szervezetre szakadt keleti küzdősport, a tekvondó nem olimpiai ága, az ITF-tekvondó 30 éves Magyarországon.
Az EUR-GBP ma új éves csúcsot ért el 0,6875-nél, amihez az EU-s foglalkoztatási index éves szinten mért 1,7%-os emelkedése is hozzájárult. Az érték meghaladta a +1,4%-os elvárást, miután legutóbb még +1,75-os értékröl számoltak be. Ellenállás 0,6892-nél, támogatás pedig 0,6821-nél található. in-GFX
2007 szeptemberében a Magyar Állami Operaházban lép fel Jan-Erik Wikström, aki a Királyi Svéd Opera balettiskolájában tanult, majd 1987-ben csatlakozott a Királyi Svéd Balett társulatához, amelynek 1991. óta szólistája, 1993. óta első táncosa.
A fogyasztók a Sonyt tartják a legerősebb márkának - derült ki a GfK Roper Reports Worldwide Power Brands 2007-es tanulmányából. A Sony, amely tavaly negyedik volt a listán, a Coca-Colát ütötte ki a vezető helyről. A top 15-ös ranglistára idén a Motorola, a Gillette és a Kodak már nem kerültek fel.
Az amerikai katonai hatóságok irakiak ezreit engedik szabadon a muzulmán böjti hónap, a csütörtökön kezdődő ramadán alkalmából. Csütörtökön engedték el az első 43 személyt a Bagdad közelében felállított Cropper táborból.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó a budapesti Nagyvárad térnél, az autó utasa a helyszínen életét vesztette, a sofőr súlyos sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-t.
A rendezőnek küldött fenyegetések miatt nem a Parlament előtt, hanem a Körcsarnokban tartják meg jövő kedden a Magyar Kézilabda Szövetség által szervezett kézilabda-fesztivált - jelentette be...
A mátraszőlősi iskolában mégsem kezdődött meg a tanítás csütörtökön, mivel a képviselő-testület szerdai rendkívüli ülésén nem vonta vissza korábbi, az iskolát megszüntető határozatát, pedig már az előző döntést is jogsértőnek találta a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal - adta hírül az KlubRádió.
Szabadlábon Erdélyben címmel új útifilm-sorozat indul szombaton a Magyar Televízió 2-es csatornáján - tájékoztatta a médium sajtóosztálya csütörtökön az MTI-t.
A Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete jelenlegi formájában nem fogadja el a Budapest Airport bérfelzárkóztatási ajánlatát. Az ajánlat ugyanis több szempontból sem felel...