Több mint ezeregyszáz lombikbébi gyűlt össze a prágai állatkertben, és az eseményt felterjesztették Guinness-rekordnak. Soha sehol ennyi lombikbébi nem gyűlt össze a világon, pedig erre a...
A miskolci Herman Ottó Múzeumban lévő négy, csaknem nyolcmillió éves famatuzsálem közül már egyet "örökbe fogadtak", a másik három még arra vár, hogy megtalálja méltó "nevelőszüleit". A júliusban megtalált 16 mocsárciprus és tengerparton élő mammutfenyő közül négy került a miskolci Herman Ottó Múzeumba, ahol azóta is szarkofágokban tárolják a leleteket. A famaradványok tartósításához a szakemberek…
Sokan csatlakoznak útközben a budapesti kormányellenes felvonuláshoz, így már kétezer főre lehetett becsülni a tüntetők számát, amikor a menet hétfőn délután a Blaha Lujza térhez érkezett. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulójára hirdetett tüntetés mintegy 5-600 fő részvételével indult délután fél ötkor a Corvin közből. Amikor a felduzzadt menet ráfordult a Rákóczi útra,…
Sokan csatlakoznak útközben a budapesti kormányellenes felvonuláshoz, így már kétezer főre lehetett becsülni a tüntetők számát, amikor a menet hétfőn délután a Blaha Lujza térhez érkezett. Az...
A rendőrség lezárta a Kossuth tér egy részét; indoklásuk szerint erre azért került sor, mert az elmúlt időszakban rendkívüli módon megnövekedett a védett személyek és létesítmények veszélyeztetettsége - közölte az ORFK sajtóirodája. A rendőrségről szóló törvény alapján Szabó Ferenc, a Köztársasági Őrezred parancsnoka rendelte el a Kossuth tér egy részének lezárását - olvasható az ORFK…
A dollár sorsa ma változóan alakult. Az USD-CHF gyengülést mutatott, a jennel és a fonttal szemben ma viszont erösödött a dollár. A sterlinget továbbra is megterhelik a Northern Rock problémái. Csalódást okozott a júliusi EU-s kereskedelmi mérleg, hiszen deficitje 0,6 milliárdra rúgott. Az elözö havi értéket ráadásul 5,2 milliárdról 4,4 milliárdra módosították. Az exportok éves szinten 15%-kal,…
A rendőrségnél működő egyik szakszervezet szerint a tavaly őszi túlkapások miatt csak az alacsonyabb beosztású rendőröket ítélik el, az állomány magas rangú tagjai pedig felelősségre vonás helyett jutalmat kaptak.
Göncz Kinga az atomcsend-egyezmény szervezetében (CTBTO) részes államok bécsi konferenciáján a szerződés mihamarabbi és feltétel nélküli ratifikálására szólította fel hétfőn azokat az országokat,...
Határozottabban kell fellépniük a rendőröknek hétfőn, máskülönben megismétlődhetnek az egy héttel ezelőtti történések - mondta Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum képviselője hétfőn. Elmondása szerint őt is érték atrocitások egy hete a Kossuth téren. "Ha a rendőri vezetés továbbra is impotens marad, akkor még cifrább dolgok is várhatók ma. (...) Elég már abból, hogy a rendőri vezetőket meg…
A helyszínen életét vesztette az a 41 éves devecseri motoros, aki egy személygépkocsival ütközött hétfő délután a 8-as főút ajkarendeki elágazójánál - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. Veszprém...
A helyszínen életét vesztette az a 41 éves devecseri motoros, aki egy személygépkocsival ütközött hétfő délután a 8-as főút ajkarendeki elágazójánál. Veszprém felől haladt Ajka irányába a 8-as főúton egy személygépkocsi, amikor az ajkarendeki elágazónál figyelmetlenül balra kanyarodott, s egy szemből érkező motorkerékpárral összeütközött - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.…
Az új-zélandi Marina Erakovic lesz Szávay Ágnes ellenfele a pekingi női tenisztorna első fordulójában. A fiatal magyar teniszezőt hatodikként rangsorolták a 600 ezer dollár összdíjazású tornán. Erakovic a 158. a világranglistán, míg Szávay a 23. helyen áll jelenleg.
Az aszálykárokért nemcsak a globális felmelegedés, hanem maguk a gazdálkodók is felelősek - mondta Birkás Márta, a Szent István Egyetem professzora. Elmondta: kétségkívül a klímaváltozá...
Pazarnak ígérkező mérkőzésekkel rajtol a Bajnokok Ligája 2007-2008-as szezonja kedden. Az A csoportban két korábbi győztes, a Porto és a Liverpool találkozik egymással. A másik párban az Olympique Marseille a Besiktast fogadja.
Komoly fennakadást okozott Budapest belvárosának közlekedésében az a mintegy két és fél ezer ember, aki kormányellenes jelszavakat kiabálva vonult fel a Corvin közből a Kossuth térre hétfő késő délután - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói. A menet nem sokkal hat óra előtt ért a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződéséhez. Korábban a Blaha Lujza téren, majd az Astoriánál…
A Fidesz a rendszeres kormányellenes utcai tüntetések folytatása mellett van - így nyilatkozott a Le Monde című francia politikai napilapnak Orbán Viktor, a Fidesz-MPP elnöke. Az interjú hétfőn délután jelent meg a lap internetes oldalán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,33 pontos csökkenéssel, 26.745,98 ponton zárt hétfőn, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,63 százalékos gyengülés. A ...
Az Egészségügyi Minisztérium a közeljövőben szabályozni fogja az otthonszülések szakmai és finanszírozási kérdéseit, mivel Magyarországon jelenleg teljesen szabályozatlan körülmények között hozzák világra gyermeküket az otthon szülő anyák - közölte a szaktárca hétfőn. A szaktárca közleménye szerint az otthonszülés ma Magyarországon tulajdonképpen "féllegális tevékenység", amit az európai…
Mindent meg kell tenni azért, hogy elkerülhető legyen egy Irán elleni háború - jelentette ki hétfőn a francia kormányfő. Francois Fillon így reagált külügyminisztere előző napi nyilatkozatára,...
A rendőrség lezárta a Kossuth tér egy részét; indoklásuk szerint erre azért került sor, mert az elmúlt időszakban rendkívüli módon megnövekedett a védett személyek és létesítmények...
Az Egészségügyi Minisztérium a közeljövőben szabályozni fogja az otthonszülések szakmai és finanszírozási kérdéseit, mivel Magyarországon jelenleg teljesen szabályozatlan körülmények között hozzák...
Az utolsó pillanatban hiúsult meg a magyar anyanyelvi iskolai órák bevezetése a csángóföldi Gajdáron (Coman). A 42 gajdári kérvényből 39-et visszavontak, így a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége csak iskolán kívül kezdheti el az anyanyelvi oktatást Gajdáron.
Komoly fennakadást okozott Budapest belvárosának közlekedésében az a mintegy két és fél ezer ember, aki kormányellenes jelszavakat kiabálva vonult fel a Corvin közből a Kossuth térre hétfő késő...
A Fehér Ház éles hangnemben utasította vissza hétfőn azt a bírálatot, amelyet Alan Greenspan volt jegybanki elnök fogalmaz meg friss memoárkötetében George Bush elnökkel és a republikánus kormány...
Egy lakóház tetőtér-beépítése gyulladt ki hétfőn kora délután az I. kerületben. A Márvány utcában a negyedik emeleti, kétszintes lakás második szintjén csaptak fel a lángok, egy szoba és az előszoba égett, a tűz áttört a tetőn is.
Újrakezdték a miskolci bíróságon azoknak az orvosoknak a tárgyalását, akik a vád szerint mintegy félszáz embert százalékoltak le jogtalanul - értesült a HavariaPress.
Tízmillió forint értékű, bútorok készítéséhez használt nyers bőrt loptak el Nagykanizsáról még augusztus elején azok a tolvajok, akiket most sikerült elfogni - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. Az ellopott bőr két és félezer négyzetméternyi volt - mondta el a távirati iroda érdeklődésére a károsult cég vezetője. A három gyanúsítottnál a rendőrök megtalálták és…
Ellopták Jókai Mór fémből készült mellszobrát Miskolc egyik belvárosi parkjából, a Népkertből. Nagy Sándor, a miskolci rendőrkapitányság szóvivője elmondta: Jókai Mór szobrának "eltűnéséről" bejelentést kaptak, az alkotás eszmei értéke több százezer forintra tehető. A rendőrség ismeretlen tettes ellen, lopás miatt indított eljárást.
Mintegy négyezer ember kezdett kormányellenes tüntetést hétfőn kora este a Kossuth Lajos téren - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói. A Corvin közből indult felvonulás két és fél ezer résztvevője negyed hét körül fordult ki az Alkotmány utcából a térre, ahol időközben másfél ezer ember gyűlt össze. A tüntetők "Gyurcsány, takarodj!", "Elkúrtuk", "A Kossuth tér visszatér!" jelszavakkal…
George Bush amerikai elnök "kissé meglepődött" Alan Greenspan kijelentésén - közölte a Fehér Ház hétfőn. A nemzeti bank szerepét betöltő Szövetségi Tartalékalap volt elnöke memoárjában azt írja, hogy az iraki háború nagyrészt az olajról szól.
A Fehér Ház éles hangnemben utasította vissza hétfőn azt a bírálatot, amelyet Alan Greenspan volt jegybanki elnök fogalmaz meg friss memoárkötetében George Bush elnökkel és a republik...
Késsel raboltak ki egy postást hétfőn délután Újpesten - értesült a HavariaPress. Az egyelőre ismeretlen tettesek egy óra körül támadtak rá egy kézbesítést végző postás nőre a IV. kerületi Hajló közben.
Mintegy négyezer ember kezdett kormányellenes tüntetést hétfőn kora este a Kossuth Lajos téren - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói. A Corvin közből indult felvonulás két és fél ezer...
Szegeden tüntetők gyülekeztek délután négy órakor a Jobbik helyi szervezetének kezdeményezésére a Széchenyi téren a városháza előtt, hogy emlékezzenek az egy évvel ezelőtt történtekre. A rendőrség tájékoztatása szerint Szegeden keddre már nincs több bejelentett demonstráció.
A tüntetők "Gyurcsány, takarodj!", "Elkúrtad", "A Kossuth tér visszatér!" jelszavakkal tértek vissza. A Szabadság téren külön kordon védi a szovjet hősi emlékművet és a Magyar Televízió székházát. Y-terv: intézményeket vonnának blokád alá - ez meghiúsult.
Legkevesebb nyolc ember életét vesztette hétfőn egy öngyilkos merényletben Afganisztán déli részén. A pokolgép Hilmend tartomány egyik körzeti központjában, Nad Ali településen robbant fel a helyi...
Már a szabályozás elfogadásának napjától megfigyelhető a belföldi díjszabás árainak akár 10 százalékos emelése. A Fidesz szerint a belföldi tarifák emelése nemcsak nemzetközi viszonylatban egyedülálló, de a piaci folyamatokkal is ellentétes irányú.
Tehergépkocsi gázolt halálra egy gyalogost hétfőn Budapesten, a IV. kerületben - közölte a rendőrség hétfőn. A halálos kimenetelű baleset akkor történt, amikor a Fóti út és a Baross utca kereszteződésében eddig tisztázatlan körülmények között egy tehergépkocsi elütött egy, a kereszteződésben áthaladó gyalogost - olvasható a rendőrség honlapján. A 61 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett,…
A polgári légi közlekedés intézményrendszere európai uniós normák szerinti átalakításának támogatására kaptak megbízást Bosznia-Hercegovinában az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. és konzorciális partnerei. Az Európai Unió által finanszírozott, közel 500 ezer euró értékű projekt hozzájárul a hatékony, zavartalan és biztonságos utas- és áruforgalom megteremtéséhez az Unió tagállamai és…
Rieb György, a Ferencváros elnöke a zöld-fehér klub honlapján, az ftc.hu-n megjelent, a 100% Fradinak adott interjúban értékelte az nap eseményeit. A sportvezető nem érti mi változott az érdeklők hozzáállásban az elmúlt napokban. Mint ismeretes: ismét eredménytelenül zárult a Ferencváros által használt Üllői úti–Könyves Kálmán körúti 6 plusz két hektáros ingatlan értékesítésére kiírt állami ...
Mintegy hetvenen tartottak kormányellenes demonstrációt hétfőn Békéscsabán, a Kossuth téren. A magukat békéscsabai civileknek nevezők, akik az elmúlt évben már többször tartottak demonstrációt, nemzetiszínű és árpádsávos zászlókkal vonultak a térre. A tüntetők előbb hangszóróból meghallgatták az őszödi beszédet, majd a szervezők nevében Kocziha Tünde szólt hallgatóságához. A szónok az őszödi…
A vasárnapi görögországi előrehozott parlamenti választásokon a szinte végleges eredmények szerint Kosztasz Karamanlisz kormányfő pártja, a konzervatív Új Demokrácia 41,8 százalékot szerzett, amivel nagyon törékeny többsége, 152 képviselői helye lesz a 300 fős törvényhozásban.
Tehergépkocsi gázolt halálra egy gyalogost hétfőn Budapesten, a IV. kerületben - közölte a rendőrség. A halálos kimenetelű baleset akkor történt, amikor a Fóti út és a Baross utca...
Egyelőre felfüggesztette a miskolci Spider speciális mentőcsapat az Emődről csaknem két hete eltűnt kétéves kislány keresését. Közben a rendőrök is egyre inkább felhagynak az úgynevezett terepkutatással és sokkal inkább a konkrét információk vonalán indulnak el.
A megszorítások hatására Magyarországon jelentősen emelkedett a lakossági hitelfelvétel - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Gyuris Dániel, az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgatója.