Az adóbevallások számát a felére, az abban szereplő sorok számát pedig harmadával kell csökkenteni - jelentette be Kóka János, az SZDSZ elnöke a párt frakciójának hétfői budapesti ülését követő sajtótájékoztatón.
Nem igaz, hogy Magyarországon ellopják az európai uniós pénzeket, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke ebben a kérdésben hazudott - jelentette ki Gyurcsány Ferenc hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
A Fidesz elkészült a nemzeti egészségbiztosítás koncepciójával, amelyet széles körű társadalmi és szakmai vita után ősszel a parlament elé terjeszt - jelentette be Mikola István, a párt szakpolitikusa hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Várhatóan 2009-ben kezdődik meg a gyártás a japán Bridgestone új lengyelországi gyárában, amelynek alapkövét a napokban rakták le. A Stargard Szczecinski-ben létesíten...
Az idén nem változik Budapesten a távfűtés ára, arra azonban törekszik a városvezetés, hogy januártól mérsékeljék a távfűtés díját - nyilatkozta a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója.
Magyarország hétfőn csatlakozott a Megújuló Energiaforrás és Energia-hatékonysági Együttműködéshez (REEEP). Az okmányt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára írta alá.
Életét vesztette az az idős asszony, aki hétfőn figyelmetlenül akart gyalogosan átmenni a Borsod megyei Ongán lévő vasúti átjáróban - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
Késsel fenyegette meg egy siófoki szálloda recepciósát egy férfi. Arra kényszerítette, hogy a szálloda széfjében lévő pénzt átadja. Az eset hétfőn hajnalban történt - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.
"Szemérmetlen és szégyenteljes". Hankiss Elemér szerint ezzel a két szóval lehet legtalálóbban jellemezni azt, hogy az országgyűlési képviselők ötpárti konszenzussal, elszámolás nélkül vehetnek fel milliós költségtérítéseket.
Az ellenzék szerint a miniszterelnök személyes hitelességére is szükség van a közélet tisztasága érdekében tett javaslatok végrehajtásához; a kormánypárti képviselők támogatásáról biztosították Gyurcsány Ferenc javaslatait. Erről hétfőn napirend előtt volt szó az Országgyűlésben.
Az idén nem változik Budapesten a távfűtés ára, csütörtökön születik döntés a Schöpf-Merei Kórházról, újabb ötletek a Skála területéről - ez és még sok más történt a mai Főpolgármesteri Kabinetülésen
Működőképes, a versenyt és a szolidaritást egyszerre biztosító egészségbiztosítási rendszerben szeretne megállapodni az SZDSZ a hétfői koalíciós egyeztetésen.
Minden régióban lesz lakóotthona a fogyatékossággal élő embereknek, miután Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter kilenc nyertesről döntött a tárca "Új lakóotthonok létesítése fogyatékossággal élő emberek részére" címmel meghirdetett pályázatán - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Hétfőn rendkívüli biztonsági intézkedések mellett megkezdődött a Legfelsőbb Bíróságon az úgynevezett kecskeméti maffiaper felülvizsgálata. Az emberölés előkészületéért és fegyvercsempészésért már jogerősen elítélt 11 vádlott közül nyolcan felülvizsgálati kérelemmel fordultak a Legfelsőbb Bírósághoz.
A Viasat World Limited vállalat terjeszti Közép-Kelet-Európában, Oroszországban, a Balti államokban és Ukrajnában a Kidsco csatornát. A csatornát nagy médiavállalatok - köztük a Sparrowhawk Media, DIC Entertainment (DIC) és a Corus Entertainment INC.’s Nelvana Enterprises - hozták létre. A Kidsco-t novemberben tervezik Magyarországon bevezetni, erről jelenleg tárgyalások folynak.
A kincstári körbe tartozó szervek nagy része nem tudja teljesíteni elektronikus járulékbevallási kötelezettségét, emiatt a foglalkoztatottak csaknem negyedének, mintegy 800 ezer embernek hiányoznak az adatai az APEH nyilvántartásából.
A politikusoknak erkölcsi kötelességük, hogy élen járjanak az általuk megkövetelt normák betartásában - mondta az InfoRádió által megkérdezett társadalompszichológus az országgyűlési képviselők költségtérítése kapcsán. László János ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is: senkinek adhat felmentést az, hogy "a politikusaink sem különbek".
Orbán Viktor úgy kommentálta Zuschlag János szocialista politikus előzetes letartóztatásának hírét, hogy a "korsó meg a kút" esete. A Fidesz elnöke ennél többet nem volt hajlandó mondani hétfői sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre az ügy kapcsán.
Az adóbevallások számát a felére, az abban szereplő sorok számát pedig harmadával kell csökkenteni - jelentette be Kóka János, az SZDSZ elnöke a párt frakciójának hétfői budapesti ülését követő sajtótájékoztatón.
Megerősítette hétfőn Magyarország szuverén adóskockázati besorolásait a Standard & Poor"s, amely szerint Magyarország "kitartóan halad" a költségvetési konszolidáció felé, jóllehet a hiány továbbra is...
Azok az országok, illetve sportágak, amelyek nem ratifikálják a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) doppingkódexét, nem vehetnek részt a jövő évi pekingi olimpián. Frenkl Róbert sportorvos szerint a valóban esélyes versenyzők esetében nem valószínű, hogy doppingszerekhez nyúlnának.
Magyarország hétfőn csatlakozott a Megújuló Energiaforrás és Energia-hatékonysági Együttműködéshez (REEEP). Az okmányt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára írta alá.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén szeptember 25-i hatállyal 7,75-ről 7,5 százalékra mérsékelte a jegybanki alapkamatot - közölte a MNB elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
„Elképesztően erotikus volt!”- jellemezet Keira Knightley-val forgatott szexjelenetét Sienna Miller. A szexi színésznő Dylan Thomas életéről szóló filmben a „The Edge of Love”- ban játszik együtt Knightleyval, akivel Miller – saját bevallása szerint - az összes pikáns részt élvezte. A kedvence mégis az a leszbikus jelenetet, amit egy fürdőkádba álmodott meg a film rendezője John Maybury.
Az MNB ma a várt szerint 25 bázisponttal 7,50%-ra csökkentette alapkamatát. A kamatdöntés hatására rögtön emelkedett az EUR-HUF árfolyama. Hosszútávon csökken a két deviza közti kamatkülönbség, mivel az EKB még emeli alapkamatát. További emelkedö potenciál nyílik 250,14-ig. Ha átlépik az értéket, szabaddá válik az út 250,74-ig. Támogatás 249,03-nál van. in-GFX
A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom júliusban 4,2, az első hét hónapban két százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Folytatódott az élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának visszaesése.
Több mint 56 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre az idei és a jövő évre, hogy Magyarországon javítsák az ivóvíz minőségét, ezen belül nagymértékben csökkentsék az arzéntart...
A részvételi demokrácia visszafejlődőben van Magyarországon - állítja egy civil program szervezője. Pételfi Ferenc szerint, ha valaki tartósan nem vesz részt a helyi ügyek intézésében, elsorvad az érdekérvényesítő, véleményformáló képessége. Ezért is rendezik meg szeptember 24. és 30. között harmadik alkalommal az "Állampolgári részvétel hete" című rendezvényt.
A magyar külügyminisztérium hétfőn bekérette Szlovákia budapesti nagykövetét, hogy tiltakozzon az ellen a szlovák parlamenti határozat ellen, amely megerősítette a Benes-dekrétumokat. A második világháború után Edvard Benes államfő rendeletei alapján fosztották meg állampolgári jogaiktól és tulajdonuktól a csehszlovákiai magyarokat.
7,5 kilogramm heroint, 1,5 kilogramm kokaint és ezek hígításához szükséges 10 kilónyi úgynevezett felütőanyagot foglaltak le a rendőrök a napokban. A drog értéke körülbelül 30 millió forint, ám a hígítás után ennek többszörösét is érte volna.
Több mint 56 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre az idei és a jövő évre, hogy Magyarországon javítsák az ivóvíz minőségét, ezen belül nagymértékben csökkentsék az arzéntartalmat - jelentette be az önkormányzati és területfejlesztési miniszter hétfőn, Budapesten.
Az MSZP-frakció támogatja Szabó Máté ombudsmanná választását - jelentette be Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten újságíróknak.
Kigyulladt egy személyvonat mozdonya hétfőn kora délután a Szolnokhoz közeli Szajol állomáson. A szerelvény a fővárosból tartott Békéscsaba felé, amikor megállás után füstölni kezdett. A tűzoltók azonnal lekapcsoltatták az áramot az egész állomáson, így a felső vezetékben is, a füstölést pedig kevesebb mint egy óra alatt megfékezték.
Az Országos Érdekegyeztető Tanács hétfői ülésén a munkavállalók, de különösen a munkaadók kifogásolták a Pénzügyminisztériumnak azt a tervét, hogy jövőre a munkaadói járulékba építsék be a szakképzési, innovációs és kulturális járulékot.
Nem dönt kedden az Alkotmánybíróság (Ab) a Fidesz-KDNP népszavazási kérdései ügyében hozott országos választási bizottsági (OVB) határozatokról -mondta a testület sajtófőnöke, akit a távirati iroda annak kapcsán keresett meg, hogy a Magyar Nemzet hétfői számában azt közölte, kedden várhatóan pontot tesz az Ab a három kérdés ügyének végére.
Az MDF nem ért egyet azzal, hogy a kormány összevonná a szakképzési hozzájárulást és innovációs járulékot, mert szerintük ezzel a felsőoktatási intézményeknek jelentős bevételtől esnének el. Az MDF arra kéri a rektorokat, hogy tiltakozzanak kis adók összevonása ellen - közölte Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke az MTI-vel.
Meg kell egyezni az egészségbiztosítási rendszerről; az SZDSZ ezzel megy a hétfő esti koalíciós egyeztetésre - jelentette ki Kóka János liberális pártelnök az SZDSZ-frakció hétfői ülését követő sajtótájékoztatón.
Az elkövetkezö napokban 111,50-re eshetnek vissza a határidös kötések. Lehetséges, hogy az EUR-JPY átlépi a 163-as értéket, és megközelíti a 164,00-es értéket. A következö ellenállás 162,84-nél található. Az érték átlépése esetén vagy stop-vételt indítanak, vagy elönyben részesítik a csökkenö árfolyam melletti longokat. Amíg 161,41 fölött marad az árfolyam, további erösödés várható. Mivel mind a…
Az MSZP azt szeretné, ha minden megyében lenne egészségbiztosítási pénztár - közölte Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten, a frakció ülése után újságírókkal, az esti koalíciós egyeztetés kapcsán.
Előzetesben marad Zuschlag János, miután a Csongrád Megyei Bíróság másodfokon jóváhagyta az első fokú ítéletet. A Szegedi Városi Bíróság múlt pénteken helyezte 30 napra előzetes letartóztatásba szocialista politikus, ez ellen azonban a gyanúsított fellebbezett.
Veres János pénzügyminiszter és Rolek Ferenc a munkáltatói oldal szóvivője vitába keveredtek az OÉT ülésén. Rolek kijelentette: ha a minisztérium nem változtat, inkább nem tartanak igényt az adminisztráció-csökkentésre
A 24 Horas című lap értesülése szerint az illetékes ügyész arra figyelmeztette a portugál rendőröket, hogy a McCann szülők megmenekülnek az igazságszolgáltatás elől, ha nem kerül elő kislányuk, Madeleine holtteste.
Az izraeli főügyész utasítást adott a rendőrségnek, hogy indítson nyomozást Ehud Olmert miniszterelnök jeruzsálemi házvásárlása ügyében - közölte az igazságügyi minisztérium hétfőn.
A jószomszédi kapcsolatok újabb jeleként a hét végétől egy huszonkét kilométeres kerékpárút is összeköti a burgenlandi székvárost, Kismartont (Eisenstadt) Sopronnal.
Levélben válaszolt Isten Ernie Chambersnek, annak az omahai szenátornak, aki szeptember közepén perelte be a Mindenhatót elmondhatatlan szenvedés okozásáért, tömeggyilkosságért, rémületkeltésért és újabb borzalmakkal való fenyegetésért.
Vívhat valaki bárkivel politikai küzdelmet, de azt mondani, hogy Magyarország egésze lop, mindenkire nézve sértő. Így reagált Gyurcsány Ferenc hétfőn az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalására adott frakcióvezetői válaszokra.