A Monetáris Tanács a vártnak megfelelően 25 bázisponttal, 7,5 százalékra csökkentette az alapkamatot. A jegybank elnöke elmondta: a döntésnél az előzőtől eltérően ismét a belső gazdasági folyamatok kerültek előtérbe, ugyanis a külső kockázatok jelentősen enyhültek, részben a Fed 50 bázispontos kamatcsökkentésének köszönhetően. Simor András lát lehetőséget további monetáris enyhítésre, bár fokozott…
A Coca-Cola Company leányvállalata, a Coca-Cola HBC Eurasia megállapodást írt alá üdítőital-gyártó üzem létrehozásáról az oroszországi Rosztov térségében. A 226 millió dollárért felépü...
Ittasan, jogosítvány nélkül vezetett, majd amikor a rendőrök megpróbálták megállítani, feléjük kormányozta az autóját egy férfi hétfő délután Budapesten. Az egyenruhások végül egy lövéssel szétlőtték a kocsi kerekét, így sikerült megállítani. A sofőrt őrizetbe vették.
A legnagyobb orosz vállalatok listáján idén az első tíz legnagyobb vállalat közül öt kőolajjal és földgázzal foglalkozik - derül ki a Finansz. folyóirat listájából
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa mellett még két ombudsman-jelöltről szavaznak a képviselők az őszi ülésszak alatt: a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról és az adatvédelmi biztosról, mivel Péterfalvi Attila mandátuma december közepén lejár.
Bekérette a külügyi tárca a szlovák nagykövetet a Benes-dekrétumokat megerősítő szlovák parlament határozata miatt. A minisztérium szerint a pozsonyi törvényhozás döntése nem csak a két ország közötti együttműködésnek árt, hanem ellentétes az uniós elvekkel és az egyetemes emberi jogokkal és értékekkel is.
Szabó Mátét az állampolgári jogok országgyűlési biztosának választotta hétfőn titkos szavazással az Országgyűlés. Az országgyűlési biztos letette a hivatali esküt. Az 51 éves jogász politológust,...
A Benes-dekrétumok szlovák parlamenti megerősítése miatt egy német európai képviselő azt szorgalmazta hétfőn, hogy az Európai Parlament elnöke hivatalosan tiltakozzon a szlovák kormánynál....
A méhecskék, ha rajokban támadnak ellenségükre, azt képesek megfojtani – jelentették európai kutatók múlt héten. És ez csupán egyike három halálos támadásuknak
Megválasztotta ombudsmannak Szabó Mátét az Országgyűlés; a köztársasági elnök jelöltjét még a titkos szavazás előtt valamennyi parlamenti párt támogatásáról biztosította. A képviselők közül 290-en támogatták, 37-en nemmel szavaztak.
Az iráni elnök kijelentette hétfőn, hogy országa nem támadja meg Izraelt, sem mást, és nem hiszi, hogy az Egyesült Államok háborúra készülne ellene. Mahmúd Ahmadinezsád az AP amerikai...
Az APEH által indított üzleti, pénzügyi, jogi, számviteli és vállalkozásfejlesztési tanácsadáson vesznek részt a magyar prostituáltak - a száztíz helyre ötszázan jelentkeztek
Valószínű, hogy Magyarországot is elérte a világ méhállományát tizedelő rejtélyes kór, ráadásul az aszályos nyár is óriási kárt okozott, ezért az idén jóval kisebb a méztermés a szokásosnál - mondják a szakemberek. A becslések szerint 4-5 ezer tonna, főleg vegyes virágméz hiányzik, emiatt az árak legalább 30 százalékkal emelkednek.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem jelentett be idő előtti választásokat Gordon Brown brit miniszterelnök a kormányzó Munkáspárt éves kongresszusán elmondott hétfői beszédében, változatlanul terjednek azonban azok a találgatások, hogy ezt akár már a közeli napokban megteheti.
A phoenixi bíróság a kiszabható legsúlyosabb, négy év három hónapos börtönbüntetésre ítélte Mike Tysont, korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnokot.
A lehetséges befektetőkkel tárgyaltak a Ferencváros vezetői, Budapesten. Az angol másodosztályban szereplő Sheffield United labdarúgó klubtól az elnök, Terry Robinson, valamint az utánpótlás-igazgató hétfőn délelőtt a zöld-fehérek Üllői úti stadionjában jártak.
Az orrunkkal villámgyorsan meg tudjuk különböztetni a kellemes illatokat a bűztől, de mindeddig az ennek eldöntését segítő kémiai okokat nem ismertük. Egyetlen szippantás nélkül is megállapítható lesz, hogy egy adott anyag illata kellemes lesz vagy büdös
Abdullah Tammi egyesületének még csak néhány tucat tagja van. A szervezet a Finn Iszlamista Párt nevet viseli, de a taglétszámnak előbb el kell érnie az ötezret, hogy be is jegyezzék politikai pártként. Tammi ezt országos népszerűsítő kampánnyal akarja elérni. Hangsúlyozta, hogy szervezete külföldről nem kap támogatást.
Feltehetően bűncselekmény áldozata lett az a középkorú asszony, akit holtan találtak tiszadadai házában hétfőn délután - tájékoztatta az MTI-t a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság...
George Bush szerint Hillary Clinton szenátor lesz a demokrata párti elnökjelölt a 2008-es elnökválasztáson, de republikánus vetélytársa le fogja győzni. Az amerikai elnök - aki mindeddig távol...
Idén a Pannon tulajdonosa, a Telenor lett a Dow Jones Sustainability Index (DJSI) legjobban teljesítő mobilszolgáltató vállalata. A DJSI a világ 14 vezető mobil kommunikációs cégét rangsorolja, és a Telenor most először végzett az első helyen. A világ 12 országában több mint 34 ezer dolgozót foglalkoztató Telenornak ítélt díj a Pannon fenntarthatósági teljesítményét is elismeri.
Két szemtanú is azt állítja: látta elrablása után néhány nappal Madeleine McCannt Marokkóban. A kislány szülei azonban már minden telefoncsengéskor attól tartanak: most értesítik őket arról, hogy megtalálták a gyerek holttestét.
A Fidelitas helyi szervezete a jövő évtől bevezetésre kerülő tandíj ellen szervezett hétfőn demonstrációt Kecskeméten; a tüntetésen 50-60 fiatal vett részt. "Arató Gergely, az oktatási...
Az innováció nem a tudósok és mérnökök ügye, hanem gazdasági kérdés - hangsúlyozta a Heti Válasz "Kinőni Magyarországot" című konferenciáján a Gazdasági és Közlekedési minisztérium szakállamtitkára, Egyed Géza. Pálinkás József akadémikus ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a kutatásfejlesztési pénzek elosztásában zűrzavar uralkodik, a pályázatokat pedig átitatja a korrupció.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) továbbra is reméli, hogy megfigyelőként részt vehet az októberi lengyelországi választásokon - közölte a szervezet egyik hivatalnoka hétfőn, a Varsóban rendezendő éves találkozójukon.
Legkevesebb hét ember, köztük a város rendőrkapitánya vesztette életét hétfőn az iraki Baakúbában elkövetett öngyilkos merényletben, amelyek célpontja síita és szunnita törzsi vezetők megbékélési...
Szlovákia legfőbb ügyésze hétfőn úgy döntött, hogy a Malina Hedvig ellen folyó eljárásban eljáró nyomozókat és ügyészeket leváltja és helyükbe újakat állít. Dobroslav Trnka döntéséről hétfőn...
Talált tárgyakat bocsát árverése az egyik ausztrál vasúttársaság: az elhagyott ingóságok között egy ötezer ausztrál dollár (766 ezer forint) értékű versenykerékpár is van.
Kína egyre nehezebben birkózik meg a növekvő környezetszennyezéssel és hatásaival annak ellenére, hogy hatalmas összegeket fordít tiszta technológiákra - jelentette a kínai állami hírügynökség hétfőn.
Mielőtt elítélnék, pszichiáter vizsgálja meg azt az ausztrál nőt, aki részt vett egy igen durvára sikerült péntek 13-ai "heccben". Erről a brisbane-i bíróság döntött.
Több mint ötvenen vonultak fel hétfő délután a kecskeméti Kossuth téren, hogy a tandíj ellen tiltakozzanak. A békés demonstráción hangsúlyozták, hogy addig vonulnak az utcára, amíg el nem érik céljukat.
Az APEH által indított számviteli és vállalkozásfejlesztési tanácsadáson vesznek részt a magyar prostituáltak. A száztíz helyre ötszáz jelentkező szeretett volna bejutni - mondta Földi Ágnes, a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke. Az APEH szóvivője közölte: a szexmunkások ellenőrzésekor a revizorok nem fognak "próbavásárlást" végezni, de a könyvelésük ellenőrzésére vagy…
Nicloas Sarkozy francia elnök és az európai jegybank elnöke közötti szópárbaj szinte minden héten hoz új fordulatot. Politikai elemzők szerint a kettőjük közötti ellentét fellángolásának elsősorban belpolitikai magyarázatai vannak.
Veszélyes vezetésért tíz hét letöltendő börtönbüntetésre ítéltek hétfőn egy 33 éves angol férfit: Timothy Brady óránként 172 mérföldes (275 kilométer) sebességgel vezette autóját. A 33 éves...
Az iraki háború nagy figyelmet kapott, a sajtó részletesen számolt be a háborús eseményekről, az országok pedig nem vonakodtak bekapcsolódni a katonai konfliktusba. Irakban naponta csaknem 2 ezer ember menekül el otthonából. A menekültek száma elérte a négymilliót, rájuk azonban már nem figyel a világ.
A koszovói rendőrség szerint alvilági leszámolásra hasonlít, és nem hozható összefüggésbe a Koszovó státuszáról folytatott tárgyalásokkal, tehát nem politikai indíttatású az a robbantás, amely hétfő hajnalban történt a koszovói főváros, Pristina egy szórakozóhelyekkel zsúfolt részén. A támadásban két ember meghalt, tizenkettő megsérült.
George Bush szerint Hillary Clinton szenátor lesz a demokrata elnökjelölt a 2008-es elnökválasztáson, de republikánus vetélytársa le fogja győzni. Az amerikai elnök első ízben nyilvánított véleményt az elnökségre pályázó politikusok esélyeiről, a választás szerinte várható kimeneteléről. Bush - aki mindeddig távol tartotta magát az elnökválasztási kampánytól és a "jóslásoktól" - úgy látja: a volt…
Legkevesebb hét ember, köztük a város rendőrkapitánya vesztette életét hétfőn az iraki Baakúbában elkövetett öngyilkos merényletben, amelyek célpontja síita és szunnita törzsi vezetők megbékélési találkozója volt - közölte a rendőrség. A támadó a találkozónak otthont adó síita mecset bejáratánál robbantotta fel magát, miközben a biztonsági őrök motozták. A baakúbai rendőrkapitányon kívül két másik…
A New York-i Columbia Egyetem egy dékánja kijelentette hétfőn: ha Hitler élne, az egyetem őt is meghívná egy nyilvános vitára. John Coatsworth történelemprofesszort, a nemzetközi és közügyek karának (SIPA) dékánját azzal a nagy vitát kavaró döntéssel kapcsolatban kérdezte a Fox News hírcsatorna, hogy a Columbia meghívta előadást tartani Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt. "Ha (Hitler) részt kívánna…
A szocialista és szabad demokrata nyilatkozatok alapján elképzelhető, hogy lesz megegyezés az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról hétfőn, a kora esti órákban kezdődött egyeztetésen. Az MSZP tárgyalódelegációját Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, pártelnök, az SZDSZ-ét Kóka János pártelnök vezeti.
Sienna Miller vonakodik attól, hogy újabb meztelen jelenetekben vegyen részt új filmje forgatásán. A színésznőt elkeserítette, hogy ruhátlan fotói megjelentek a világhálón.
A phoenixi bíróság a kiszabható legsúlyosabb, négy év három hónapos börtönbüntetésre ítélte Mike Tysont, korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnokot. A 41 éves bokszolót decemberben tartóztatták le drogbirtoklás, valamint kábítószer hatása alatti vezetés miatt.