Idegenbeli győzelmével továbbjutott a Magyar Kupa 5. fordulójába a Debrecen és a Ferencváros is. A DVSC a Kecskemét, míg a Fradi a Felcsút otthonában nyert, így mindkét csapat ott lesz a legjobb 16 között.
Ismét sikerült meglepnie rajongóit Quentin Tarantinónak. A Ponyvaregény rendezője ugyanis kijelentette: legközelebb legszívesebben erotikus filmet forgatna. Ám van, ami aggasztja a kultuszrendezőt...
A jogerős bírósági döntést nem kommentálom - mondta Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol arról kérdezték: mit szól Kabai Károly őrizetbe vételéhez.
Azonnali hatállyal elbocsátották a Dél-dunántúli fejlesztéseket irányító közhasznú társaság ügyvezetőjét, aki a szerződés felbontásának okáról titoktartási kötelezettsége miatt nem beszélhetett. A helyi Fidesz Wekler Ferenc bosszújáról beszél, az SZDSZ-es politikus az elnöke a regionális fejlesztési tanácsnak.
Mérgező gombát árult egy idős nő Nagykanizsán, a 70 év körüli asszony házakhoz csengetett be, illetve az utcán kínálta kosarából - más gombák mellett - a légyölő galócát. Egyelőre nem tudni, hányan vásároltak tőle, illetve megbetegedett-e valaki.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége nem támogatja az úgynevezett kis adók, járulékok összevonását - mondta el az InfoRádió kérdésére a szervezet ügyvezető elnöke. Demján Sándor kiemelte: attól tartanak, hogy az összevonással a befizetett összegeket nem a korábbi célokra fordítják, így kevesebb jut például innovációra, szakképzésre.
Több mint 600 millió forintos beruházással készül Egerszalókon a sódomb és a térség természeti kincseit bemutató sétaút, amelyet egy hónap múlva látogathatnak a turisták, hangzott el szerdán az egerszalóki gyógy- és wellnessfürdőben tartott sajtótájékoztatón.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok közösen szólította fel szerdán a burmai hatóságokat, hogy hagyják abba az erőszak alkalmazását a békés tüntetőkkel szemben. A Brüsszelben kiadott közös nyilatkozat szerint az EU és az Egyesült Államok szolidaritásáról biztosítja Burma (Mianmar) népét.
Nem a tavasszal Portugáliában eltűnt brit kislány látható azon a fotón, amelyet egy spanyol turistanő készített az északnyugat-afrikai Marokkóban augusztus végén, és amelyet a nagy hasonlóság okán első oldalukon közöltek a brit lapok.