Három nap után befejeződik az országos sztrájk a legnagyobb amerikai autógyártó cégnél, a General Motorsnál, az UAW szakszervezet és a vállalat képviselői szerda reggel maratoni tárgyalások után...
Szárnyakat adtak az EUR-JPY-nak az erösödö tözsdék. A devizapár árfolyama fokozatos emelkedést mutat, és 6 napja 161,41 fölött jegyzik, ahol a 168,94 és 149,23 közti mozgás 38,2%-os Fibonacci-szintje fut. Az elemzök szerint a MACD és az RSI emelkedö jegyzésekre utal. Fölötte nyereségekre lehet számítani 168,94-ig. in-GFX
A kormány 2,8 százalékos GDP-növekedés, 4,5 százalékos infláció mellett tervezi a jövő évi költségvetést, amely eredményszemléletben 4,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt tartalmaz, pénzügyi szemléletben a deficitet 1.240 milliárd forint - jelentette be Veres János pénzügyminiszter, miután a kormány elfogadta a jövő évi költségvetés tervezetét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,90 pontos emelkedéssel, 27.848,19 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedéi napi záró értékhez képest ez 0,41 százalékos erősödés.
Az osztrák OMV vezetése tárgyalásokat kezdett Londonban a Mol részvényeseivel. Thomas Huemer, az OMV szóvivője megerősítette, hogy Wolfgang Ruttenstorfer, az osztrák o...
A Pécsi Tudományegyetem ÁOK Infektológiai, Katasztrófaorvostani és Oxyológiai Intézet keretén belül megalakult az "Utazás-egészségügyi Orvostani Társaság", melynek célja a magyar utazás-egészségügy fejlesztése, a tagok tudományos ismereteinek bővítése és orvosetikai nevelése.
A Szuhoj repülőgép-gyártó bemutatta új-generációs utas-szállító gépét. Ez az első teljes egészében a Szovjetunió felbomlása után tervezett utasszállító gép. A bemutatót az orosz Távol-Keleten szervezték. A legtöbb új repülőgépet ázsiai légitársaságok vásárolják a jövőben.
Az uniós pályázatok lefölözésének módszerét ismerteti a volt kiskunhalasi kistérségi megbízott egy 2005-ben készült, titkos felvételen. Weiszenberger László arról beszél, a visszaosztott pénzből a minisztérium is részesült. Az ügy szálai Zuschlag Jánoshoz vezetnek. Weiszenberger jelenleg az MSZP kiskunhalasi önkormányzati képviselője, aki ellen már nyomoz a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Az egyetemi központokat és egy-két kórházat leszámítva nincs ma Magyarországon mindenre kiterjedő, jól működő patológia, vagyis szövettani vizsgálatokat végző hálózat - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem rektora. Tulassay Tivadar professzor az egyetem digitális mikroszkópjának átadása után hozzátette: az idén az egyetem végzősei közül mindössze ketten jelentkeztek patológus rezidensnek.
Slota egy szlovák hírtelevíziónak Csákyról elmondta: „Én ettől a senkiházitól nem félek. És ha én vagyok Szlovákia szégyene, akkor ez az alak hányadék, egy rakás rothadó tehénszar.”
A román Központi Bank ma a várt szerint változatlanul 7,00%-on hagyta alapkamatát. A Jegybank idén már négyszer csökkentette alapkamatát. A bank egyben hangsúlyozta: romlottak a rövidtávú inflációs kilátások. A kamatdöntés hatására eladási nyomás alá került az EUR-RON. in-GFX
A kormány 2,8 százalékos GDP növekedés, 4,5 százalékos infláció mellett tervezi a jövő évi költségvetést, amely eredményszemléletben 4,1 százalékos GDP arányos államháztartási hiányt tartalmaz,...
Az USD-CAD ma átlépte az 1,0063-as ellenállást, és ezzel potenciálra tett szert 1,0-1-ig. Ha a kanadai kamatcsökkentéssel kapcsolatos spekulációk miatt felerösödik az emelkedés, szabaddá válik az út 1,0271-ig. Támogatás 1,0033-nál található. összességében túlvásárolt helyzete került a devizapár. in-GFX
A budapesti bankközi devizapiacon szerda délután 250,60/75 volt az euró/forint árfolyam a reggeli 250,40/50 és a kedd délutáni 250,75/85 után. A kereskedők által
A Masztodon Kft. rendezheti meg az október 20. és november 4. közötti állami ünnepi rendezvényeket, összesen nettó 224 millió forintért - közölte a kormányszóvivői iroda. Az állami...
Csaknem nyolcezer éves település nyomaira bukkantak a régészek Szombathely mellett, a korábban már védettnek nyilvánított, világhírű Arany-patak völgyi lelőhely közvetlen közelében. A területen hamarosan modern lakópark épül, pontosan ott, ahol az újkőkori emberek házai is álltak. A szakemberek szerint a lelet tudományos szenzáció, csak éppen rejtélyes, mert emberi maradványokat egyáltalán nem…
Szili Katalin véleménye szerint a Rendőrtiszti Főiskolán végzett munka azért is nagyon fontos, mert a korszerű intézményben képzett szakemberek hosszú távon visszaadhatják a társadalom biztonságérzetét. A házelnök erről a látogatást követően nyilatkozott. Közölte: a főiskola vezetése hívta meg az intézménybe, ahol találkozott a hallgatói önkormányzat képviselőivel. Szili Katalin hozzátette:…
A konferencia és workshop fő törekvése, hogy a lehető legteljesebben mutassa be a kis- és középvállalatok számára rendelkezésre álló kormányzati, Európai Uniós támogatási forrásokat, valamint a számukra testreszabott banki finanszírozási, befektetési, biztosítási konstrukciókat, amelyek segítségével versenyképesebbekké, tőkeerősebbekké válhatnak.
Az EIA-olajpiaci jelentése szerint a múlt héten 89,6%-ról 86,9%-ra csökkent az amerikai olajfinomítók kapacitáskihasználtsága. Az adatok közzététele után 79,31 dolláron jegyzik a Light Sweet Crude típusú olajat. in-GFX
Nagykanizsa utcáin és házaknál árult légyölő galócát az elmúlt napokban egy idős nő - tájékoztatta az MTI-t a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Csizmazia Péter közölte: a rendőrök...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,90 pontos emelkedéssel, 27.848,19 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,41 százalékos erősödés.
Az amerikai pénzügyi krízis valamint az emelkedö élelmiszerárak voltak a felelösek a német GfK-fogyasztói hangulat csökkenéséért. Az index 7,4 pontról 6,8 pontra csökkent, miközben 7,0 pontos értékkel számoltak. A GfK a legutóbbi eseményekre való tekintettel 1,0%-ról 0,6%-ra lefelé módosította az egyéni fogyasztással kapcsolatos elörejelzéseit. Kedvezöen alakultak a mai brit adatok. A GDP a 2.…
Az amerikai védelmi minisztérium 2,3 milliárd dollár értékben tervez fegyvert eladni Iraknak - közölte a Pentagon szakügynökségének képviselője szerdán a washingtoni kongresszusban. A külföldi...
George Bush amerikai elnök szerint Afganisztán Hamid Karzai elnök erőfeszítéseinek köszönhetően egyre biztonságosabb és stabilabb ország. Bush szerdán egyórás megbeszélést folytatott az ENSZ...
A londoni panoptikumban is a királyi család tagjává vált szerdától Kamilla hercegnő, Károly herceg, brit trónörökös felesége. Az életnagyságú viaszszobrot egyelőre néhány méterre Károlyétól...
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) azt szeretné, hogy a kormány vonja vissza a korkedvezményes nyugdíjról szóló törvény tervezetét. "Legutóbbi ülésére a kormány alkalmatlan...
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc kormányfőnek tisztáznia kell, hogy ifjúsági minisztersége idején tudott-e Zuschlag János szocialista politikus ügyeiről - jelentette ki Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője.
Az újvidéki rendőrség betiltotta a Nemzeti Front nevű újfasiszta szervezet október 7-én Újvidékre tervezett felvonulását. A Szerb menetelés - menetelés Szerbia egységéért néven meghirdetett demonstráció terve széles körű felháborodást váltott ki. Tiltakoztak ellene a demokratikus és liberális pártok és szervezetek, s felemelte szavát ellene a Zsidó Világkongresszus is.
Az újvidéki rendőrség betiltotta a Nemzeti Front nevű újfasiszta szervezet október 7-én Újvidékre tervezett felvonulását. A Szerb menetelés - menetelés Szerbia egységéért néven meghirdetett...
Négy palesztin életét vesztette szerdán a Gázai övezetben az izraeli légierő csapásában - közölték szemtanúk és palesztin biztonsági források. A tájékoztatás szerint az áldozatok az Iszlám...
Meghosszabbította előzetes letartóztatását a bíróság annak a két gyanúsítottnak, akiket még márciusban helyeztek előzetesbe a tokaji pénzszállító autó kirablása kapcsán - mondta az MTI-nek Szabó...
A kormány mai döntése alapján novemberben fizetik ki a kiegészítő nyugdíjemelést. A nettó átlagkereset és a nyugdíjas fogyasztói árindex várható mértékét figyelembe véve a 2,4 százalékos kiegészítő nyugdíjemelés januárig visszamenőleg jár. A novemberi 2,4 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést a januárban 4,0 százalékkal növelt nyugdíj összegére számítják, és ezzel éves szinten 6,5 százalékos…
A Szuhoj repülőgép-gyártó bemutatta új-generációs utasszállító gépét. Ez az első teljes egészében a Szovjetunió felbomlása után tervezett utasszállító gép. A bemutatót az orosz Távol-Keleten szervezték. A legtöbb új repülőgépet ázsiai légitársaságok vásárolják a jövőben.
Az elmúlt két esztendő azt bizonyítja, hogy az eddig lezajlott két közös román-magyar kormányülésnek nagyon is konkrét eredményei voltak - mondta Bukarestben az MTI-nek Cseke Attila, államtitkári...
Már dolgoznak az uniós pályázatokkal kapcsolatos összeférhetetlenségi törvény normaszövegén - mondta el az önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerdán. Bajnai Gordon hozzátette: még az ősszel a parlament elé kerül a dokumentum. Reményei szerint pedig még az idén életbe léphet a szabályozás.
A Fidesz szerint jövő évben tovább mélyül a szociális válság, az emberek még nehezebben fognak élni. Erről a Fidesz szóvivője beszélt szerdán Budapesten, azt követően, hogy a pénzügyminiszter tájékoztatást adott a jövő évi költségvetési törvény tervezetéről és az adótörvények módosításáról. "A folyamatokat, a kormány gazdaságpolitikáját és döntéseit elnézve sajnos ki kell jelenteni, hogy 2008-ban…
A jogerős bírósági döntést nem kommentálom - mondta Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol arról kérdezték: mit szól Kabai Károly őrizetbe vételéhez. "Kabai Károllyal való személyes ismeretségemet nem fogom megtagadni azért, mert a sajtóban kettőnket eléggé nem fair módon kötnek össze" - fogalmazott a pénzügyi tárca vezetője.
Novemberben fizetik ki a kiegészítő nyugdíjemelést - tájékoztatta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a kormány szerdai döntéséről az MTI-t . A tárca közleménye szerint a nettó átlag...
Elhunyt Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere – tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége szerdán. A Balázs Béla-díjas, érdemes művész életének 75. évében, súlyos betegség után, kedden hunyt el. Gaál Istvánt a Magyar Filmművészek Szövetsége és a Magyar Mozgókép Közalapítvány saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Elhunyt Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere – tudatta a Magyar Filmművészek Szövetsége szerdán. A Balázs Béla-díjas, érdemes művész életének 75. évében, súlyos betegség után, kedden hunyt el. Gaál Istvánt a Magyar Filmművészek Szövetsége és a Magyar Mozgókép Közalapítvány saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
A kormány elfogadta a jövő évi költségvetés tervezetét. Eszerint jövőre az ideinél 25 százalékkal alacsonyabb lehet a pénzforgalmi szemléletű államháztartási hiány. Az alrendszerek közül legnagyobb mértékben a központi költségvetés teljesítménye javulhat, a helyi önkormányzatoknál viszont mínuszban maradhat az egyenleg. A tervek szerint a legnagyobb vesztes a gazdasági és a környezetvédelmi tárca…
A jövőben folytatódhatnak a tőkepiac élénkítése érdekében tett kormányzati lépések. A miniszterelnök és a pénzügyminiszter, illetve a tőzsde vezetése kedden tárgyalt az elképzelésekről: a résztvevők egyetértettek abban, hogy ezentúl az összes tőzsdei termék egységesen adózzon. A kormány támogatja a hosszú távú befektetési számla bevezetését, emellett szóba került, hogy fejlesztési adókedvezménnyel…
Nem kommentálja Veres János pénzügyminiszter az egykori üzlettársára, Kabai Károlyra, adócsalás miatt kirótt 3 és fél évi börtönbüntetést. A pénzügyminiszter szerdán úgy nyilatkozott, hogy a személyes ismeretségük alapján a történtek ellenére sem fogja megtagadni Kabai Károlyt.
A fejlettebb, demokratikus irányítású országokban kevésbé van jelen a korrupció – derül ki a Transparency International felméréséből. Az üzletemberek megkérdezésén alapuló elemzés szerint Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el, vagyis az öt évvel ezelőtti állapothoz képest alig történt változás. A nemzetközi társadalmi szervezet magyarországi képviselője úgy véli, hogy az országban leginkább…