Személyes ellenségének tekinti az önkormányzati és területfejlesztési miniszter azokat, akik az uniós fejlesztési pénzeket ellopják, vagy azokkal mutyiznak. Bajnai Gordon pénteken egy budapesti szakmai konferencián felháborodásának adott hangot a minap nyilvánosságra került csalással kapcsolatban.
Felmerül, hogy tudunk-e segíteni. Pedig legszívesebben rávágnám az ajtót, hogy baszd meg! Nekem Te ne rontsd el a hely hangulatát, ahol lakom, amiért egy rakás pénzt fizetek, amiért keményen megdolgozom. Francba!!!
Ankara komolyan megfontolná annak engedélyezését, hogy az amerikai csapatok török területen át távozhassanak Irakból, ha ilyen kérést kapna - mondta Recep Tayyip Erdogan. A török kormányfő New Yorkban a Külkapcsolatok Tanácsa nevű befolyásos, független társadalmi szervezet felkérésére mondott beszédet, ahol újságírói kérdésekre is felelt.
Gondban van a Világkereskedelmi Központ elleni támadás túlélőit tömörítő szervezet (World Trade Center Survivors Network) eddigi elnöke, mivel felszólították: bizonyítsa be, hogy valóban az épületben volt 2001. szeptember 11-én.
Péntek délelőtt átvitte a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés tervezetét a Parlamentbe, ahol átadta azt az Országgyűlés elnökének. A javaslat nem tartalmaz újabb megszorításokat, miközben csökkenő inflációval és államháztartási hiánnyal számol.
A Szegedi Városi Bíróság elsőfokon 700 ezer, illetve 240 ezer forint pénzbírsággal sújtotta a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatóját a fűszerpaprika-ügyben. Juhász Zsuzsa bíró az első- és másod...
Arató András fotóiból nyílt kiállítás Pannon etűdök címmel csütörtökön Moszkvában, a Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban. Arató András a nyolcvanas években mélyépítő mérnök volt, a rendszerváltást követően azonban közgazdasági ismereteinek és invenciójának köszönhetően sikeres, ismert menedzserré lett, ma a Klubrádió tulajdonosa.
Etikai eljárást kezdeményez a hírTV újságírói ellen az Orzságos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél, amiért a televízió hozzájárulás nélkül készített felvételt Kabai Károlyról a kórteremben.
Elrendelte Zuschlag János vagyonának zárolását az ügyében illetékes bíró. Az erről szóló határozat már megszületett, de még nem hajtották végre, azaz péntek délig nem zárolták az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János vagyonát.
Elsősorban ipari vízgazdálkodási kérdésekről, valamint a környezetvédelem terén mutatkozó együttműködési lehetőségekről volt szó azon a megbeszélésen, amelyet Sólyom László köztársasági elnök folytatott Kandeh Yumkellával, az Egyesült Nemzetek Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) főigazgatójával pénteken Budapesten.
Lelőttek egy orosz fődetektívet Moszkva belvárosában csütörtökön. A nyomozóval valószínűleg bérgyilkos végzett - jelentette a Kommerszant című orosz napilap pénteken. Nazim Kazjakmedov egy étteremből jött ki, amikor három lövés érte: kettő a mellkasán, egy a fején. Feketébe öltözött, baseball-sapkát viselő gyilkosa elmenekült.
A következő költségvetési év már nem a megszorítások, hanem a szigorúság éve lesz az önkormányzatoknál - közölte a miniszterelnök pénteken Budapesten, önkormányzati vezetők előtt.
Hétfőtől újra olcsóbb a 4-napos matrica. A nyári szezonban érvényes 1530 helyett 1170-et kell majd fizetni. Most jár le a motoros matricák próbaideje is, egyelőre nem tudni, hogy véglegesítik-e félárú jegyet, erről a napokban döntenek. Körülbelül egy hónap múlva derül ki, megszűnik-e januártól a matrica-ragasztgatás és az is, hogyan változnak a jövő évi díjak.
A következő költségvetési év már nem a megszorítások, hanem a szigorúság éve lesz az önkormányzatoknál - közölte a miniszterelnök Budapesten, önkormányzati vezetők előtt. Hozzátette: ez az idei évhez képest előrelépés.
A kormányzati negyed projektjének kommunikációs vezetője szerint a tervezett épületkomplexummal nincsenek olyan problémák, mint amilyenekről a Magyar Nemzet beszámolt.
Ráomlott a föld két munkásra péntek reggel egy budapesti építkezésen, a XVIII. kerületben. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy kilenc óra körül hívták ki a tűzoltókat a Halomi út végére, egy útmenti építkezésre.
Az eurót ma 163,51-en jegyzik a jennel szemben. a devizapár árfolyama fokozatosan emelkedik, amihez a befektetök növekvö kockázatvállalási készsége is hozzájárult. A növekvö kockázatvállalási készsége támogatja a magas kamatú devizákat, és egyben megterheli a Carry-Trade-devizákat, mint például a jent. Az emelkedés folytatása után szabaddá válhat az út 164,00-ig, majd 164,50-ig. Támogatás…
Még nyomoznak a múlt hétvégén Cegléden megkéselt cselgáncsozó, Ungvári Miklós ügyében. A rendőrök a tanúkat hallgatják meg, szakértői véleményeket várnak és adatokat gyűjtenek. Az ügynek egyelőre gyanúsítottja sincs - mondta a Független Hírügynökségnek Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Péntek délelőtt átvitte a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés tervezetét a Parlamentbe, ahol átadta azt az Országgyűlés elnökének. Veres elmondta: a javaslat nem tartalmaz újabb megszorításokat, miközben csökkenő inflációval és államháztartási hiánnyal számol.
2007. szeptember 30-án 15 kopjafával bővül a Kultúra Lovagrendje Emlékparkja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátiban. A kopjafák azoknak a Magyar Kultúra Lovagja, illetve Egyetemes Kultúra Lovagja címmel elismert hazai és határon túli személyiségeknek állítanak emléket, akik az elmúlt év során hunytak el, illetve és posztumusz részesültek a kitüntetésben.
A magyar kórházak több mint fele nem felel meg az emlődaganat-műtétekre vonatkozó szakmai ajánlásoknak - derül ki az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) most elkészült felméréséből. A Sebészeti szakmai Kollégium szerint ugyanis csak azokban a kórházakban kellene ilyen műtéteket végezni, amelyekben évente legalább 70-100 ilyen operáció zajlik, mert ott megvan a kellő tapasztalat és gyakorlat.
Megnyílt az 54. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás pénteken a budapesti Közlekedési Múzeumban. A tárlaton öt országból csaknem 250 vasútmodellt láthatnak az érdeklődők a hozzájuk tartozó terepasztalokkal október 7-ig.
L. Krupának, egy Berlinben született, félig francia, félig magyar származású 26 éves egyetemistának jutott eszébe, hogy egy magánerőből készítendő dokumentumfilmmel emléket állítson a Koffán-Szentiványi csoportnak.
Az AUD-CAD ma kitört 0,8600 és 0,8750 közti sávjából felfelé, majd átmenetileg csúcsot ért el 0,8844-nél, ami 100 pipes nyereséget jelentett. 4 nap nyereség után ma tipikus konszolidációra került sor. Támogatás található 0,8750-nél. A devizapár az értékig rendelkezik potenciállal. Elönyben részesíthetik a csökkenö árfolyam melletti longokat. Amíg az érték fölött marad az árfolyam, a konszolidáció…
Az európai baloldal kihívásairól beszélt Paul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták pártjának elnöke és Piero Fassino, az Olasz Szociáldemokrata Párt főtitkára azon a pénteki budapesti konferencián, melyet az MTA Politikai Tudományok Intézete rendezett.
A napokban Pest belső kerületeiben osztogatott, postaládákba bedobott „nyomtatvány” jutott a gondola birtokába. Ez lenne az ország mai mentális állapotának látlelete? – Döntse el a tisztelt Olvasó.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt az OMV-t - közölte a szervezet.
Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter felkérte Majtényi Lászlót, az Eötvös Károly Közpolitika Intézet elnökét és Molnár Péter szólásszabadság-jogi kutatót, hogy készítsenek kutatást arról, hogyan lehetne a környezetvédelem területén erősíteni az információs jog érvényesülését. Ezt a miniszter pénteken jelentette be Budapesten.
Az V. kerületi önkormányzat havi 10 ezer forint fűtéstámogatást ad a kerületben élő egyedülálló nyugdíjasoknak, 6 ezret a családban élőknek, valamint kifizeti a belvárosi diákok havi bérletét is - jelentette be Rogán Antal polgármester pénteken. Az összesen körülbelül 280 millió forint értékű támogatást csaknem 7 ezer kerületi lakos veheti igénybe.
Az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő (EVAT) Zrt.-be apportálja a Városi Televízió Eger (VTVE) Kht. vagyonát a tulajdonos önkormányzat - tudta meg pénteken az MTI.A képviselő-testület csütörtöki, estébe nyúló ülésén az a döntés született, hogy az önkormányzati tulajdonú vagyonkezelő társaság egy alapítványt hoz létre.
A Corvin Művelődési Ház szeptember 29-én versenyt hirdet az ínyencek és a régi ízek kedvelőinek számára - többféle kategóriában - az Erzsébet-ligeti Kertvárosi Vigasságok keretében.
A pakisztáni legfelsőbb bíróság úgy döntött pénteken, hogy Pervez Musarraf hivatalban lévő államfő indulhat az október 6-án esedékes elnökválasztáson, és nem szükséges ehhez megválnia a hadsereg...
Az EUR-USD a nap folyamán ismét megközelítette a mindenkori csúcsot. A devizapárt 1,4185-nél pár pippel a tegnapi rekord alatt jegyzik. Csalódást okoztak a német kiskereskedelmi forgalmak, hiszen augusztusban havi szinten 1,4%-kal csökkentek A legutóbbi EU-s adatok sem voltak meggyözöek. A konjunktúra körüli hangulat 1,37 pontról 1,09 pontra csökkent, elmaradva ezzel az 1,30 pontos elvárástól.…
Elárverezik Marie Antoinette gyöngysorát, amelyet egy barátnője menekített ki a forradalmi Franciaországból. Lady Sutherland, a brit nagykövet neje 1792-ben igazgyöngyökkel teletömött...
Előkészületlennek tartják a cégtörvény újabb módosítását a cégbírák. Egy olyan törvény újraírásáról van szó, amelynek értelmezésére és alkalmazására alig egy éve volt a szakmának.
Külön tartalékokat is bevet az áramszolgáltató vállalat Brazíliában egy tévésorozat utolsó részének vetítésekor, nehogy a túlterhelés miatt áramszünet legyen.
Ötszázötvenöt éve, 1452. szeptember 30-án készült el a németországi Mainzban a Gutenberg Biblia, más néven a 42 soros Biblia. A latin nyelvű Szentírás (a Vulgata) a közhiedelemmel ellentétben nem az első Johannes Gutenberg által nyomtatott könyv, de ez a feltaláló legnagyobb vállalkozása, így méltán számíthatjuk innen a nyomtatott könyv korszakát, a "Gutenberg-galaxis" kezdetét.
Az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskola Szakosztálya 1996. évi szolnoki alakuló ülésén született az elhatározás, hogy az állami erdőgazdasági társaságok bevonásával ERDŐK HETE néven sorozatot indítsunk, melynek szakmai szervezője az Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály, a kivitelezést pedig az erdőgazdaságoknál dolgozó szakosztály tagok végzik.
Több mint 100 milliárd forint fordítható 2015-ig a megújuló energiaforrások használatát, az energiatakarékosságot szolgáló programokra - mondta Huba Bence, a pályázatokat kiíró, elbíráló Energia Központ Kht. környezetvédelmi igazgatója.
Kimi Raikkönen, a Ferrari finn pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíj első szabadedzésén, Fudzsiban. Mögötte csapattársa, a brazil Felipe Massa ért el a második legjobb időt, míg a harmadik a világbajnoki címvédő spanyol Fernando Alonso (McLaren-Mercedes) lett.
Shakira, a népszerű popsztár 40 millió dollárt (több mint 7 milliárd forintot) adományozott a perui földrengés és a nicaraguai hurrikán kárainak felszámolására. A kolumbiai származású énekesnő a...
A Hír Tv újságírói ellen etikai eljárást kezdeményez a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél (MÚOSZ) az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) azzal kapcsolatban, hogy a televízió mindenféle hozzájárulás nélkül, felvételt készített az intézet egy betegéről - közölte Nagy Zoltán, az OPNI főigazgató főorvosa az MTI-vel pénteken.