Akár hetekig is eltartó munkabeszüntetéssel fenyeget két ferihegyi szakszervezet, mert úgy vélik, hogy a munkáltató csak az időt húzza azzal, hogy elutasítja a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) bevonását a repülőtéren kialakult helyzet békés tisztázásába.
Berki Krisztián még a gyengébbik lólengésgyakorlatával is toronymagasan vezet a stuttgarti olimpiai kvalifikációs tornászvilágbajnokság férfi selejtezőjében.
A kormány által beterjesztett vagyontörvény elutasítására szólította fel az Országgyűlési képviselőket 62 értelmiségi. Petíciójukkal korábban Sólyom Lászlóhoz fordultak, aki megfontolásra visszaküldte a már elfogadott törvényt a Parlamentnek.
Váratlan látogatásra Irakba érkezett hétfőn George Bush amerikai elnök. Bush röviddel azelőtt vállalkozott a 11 órás repülőútra, hogy a washingtoni kongresszusban a jövő héten David Petraeus tábornok, az Irakban lévő amerikai erők parancsnoka és Ryan Crocker bagdadi nagykövet értékeli az iraki konfliktus alakulását. A Fehér Háznak pedig szeptember 15-i kell az amerikai törvényhozók elé…
A főpolgármesternek nyilvánosságra kell hoznia, hogy a főváros milyen szerződéseket kötött a vállalkozókkal a 4-es metró beruházásával kapcsolatban; ez Demszky Gábor személyes felelőssége - hangoztatta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője hétfőn újságírók előtt.
Egy nagy amerikai befektetési bank a NOK-SEK-longok létrehozását javasolja a befektetöknek. Az elmúlt 3 hétben felgyorsult a devizapár erösödése, és jó jel az 1,1710-es érték átlépése. A devizapár közben 1,1820-40-ig tört elöre. In-GFX
Az orosz kormány ma megemelte a 2007-es évre vonatkozó gazdasági növekedési elörejelzését. A gazdasági miniszter, German Gref szerint idén elöreláthatólag 7,2%- 7,4%-kal emelkedhet a GDP. Elötte 6,5%-os plusszal számoltak. A hírek hatására veszteségeket könyvel el a devizapár. In-GFX
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Székesfehérváron Bosznia-Hercegovina ellen lép pályára Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Várhidi Péter szövetségi kapitány szerint a nemrég eltelt időszakban más lett a csapat megítélése.
Súlyos testi sértéssel és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással vádolják a Rebisz egyik törzsőrmesterét. A 28 éves rendőr 2006. október 23-án a Károly körúti brutális tömegoszlatásnál törte el Fábián Gábor egyik ujját.
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn 90 egyetemi tanárnak adta át kinevezését Hiller István oktatási miniszterrel együtt a Néprajzi Múzeum aulájában. Az államfő ünnepi beszédében hangsúlyozta, az egyetemet a professzorok teszik egyetemmé. A professzor tudományos és emberi, nevelői teljesítményétől függ, hogy az egyetem betölti-e feladatát - tette hozzá. Mint kiemelte, minden nagy, legendás…
Marhákat terelni, sokat biciklizni és még többet unatkozni – ez a visszavonulását tervezô Bush elnök minden vágya. És a legfontosabb: egy szót sem akar hallani a politikáról.
Nem ért egyet a BKV és az érdekképviseletek közötti bérmegállapodással, ezért lemondott posztjáról vasárnap éjjel Nemes Gábor, a vállalat vezetőségével tárgyaló Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSzSz) alelnöke.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) úgy döntött, elfogadja az interaktív televíziós játékokat készítő vállalkozások és a műsorokat sugárzó tévécsatornák vállalásait, és nem szab ki bírságot rájuk. A GVH nemrég indított eljárást több interaktív televíziós játékkészítő ellen, azt feltételezve, hogy a játékszabályokról nem tájékoztatják megfelelően a játékosokat.
A beszlani túszdráma áldozatairól emlékeztek meg egyperces néma csenddel egész Észak-Oszétiában, a moszkvai kormány ülésén és Oroszország számos városában hétfőn, szeptember 3-án, moszkvai idő szerint 13.05-kor, amikor három éve megkezdődött a tragikus kimenetelű túszmentő akció.
Közös levélben sürgeti a magyar és a szlovák házelnök az UNESCO-nál, hogy mielőbb vegyék fel a világörökség listájára a Duna két partján húzódó komáromi és révkomáromi egységes erődrendszert. Szili Katalin és Pavol Paska hétfőn Révkomáromban sajtótájékoztatón jelentette be ezt a kezdeményezést. A két parlamenti elnök szerint ez a lépés kifejezné az európai összetartozás erejét, egyszersmind…
Nagy sikert aratott az egyik kereskedelmi televízió új vetélkedője, az Okosabb vagy, mint egy 5.-es?. Valószínűleg a siker egyik fő oka az, hogy nagyokat lehet kacagni rajta, a felnőttek milyen buták, és a gyerekek milyen okosak. Persze, mindez nem ilyen egyszerű.
A kamionsofőrök negyven százaléka ismerte be, hogy az elmúlt három hónapban legalább egyszer elaludt a volán mögött, hozták hétfőn nyilvánosságra egy alvással foglalkozó kongresszuson az ausztráliai Cairns-ben.
A Fidesz szerint áron alul adhatja el a "családi ezüstöt", az ELMŰ-részvényeket a főváros, mert a közgyűlés alacsony minimáláron adott felhatalmazást az eladásra a főpolgármesternek. A főpolgármester-helyettesi iroda hétfőn egyebek mellett a részvények utáni várható alacsony osztalékrészesedéssel indokolta a döntést. Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Fővárosi Közgyűlés által…
Hetvenhat éves korában elhunyt Viliam Schrojf, aki az 1962-es labdarúgó-világbajnoki döntőben a csehszlovák válogatott hálóját őrizte. A szlovák szövetség nem közölt részleteket a halál okáról.
Akár hetekig is eltartó munkabeszüntetéssel fenyeget két ferihegyi szakszervezet, mert úgy vélik, hogy a munkáltató csak az időt húzza azzal, hogy elutasítja a közvetítői szolgálat bevonását a repülőtéren kialakult helyzet békés tisztázásába. Pető Alfréd, a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke kiemelte: nem kapnak megfelelő tájékoztatást.
Lezárult az idei bértárgyalás, miután a szakszervezetek és a BKV Zrt. vezetősége egyezségre jutott. A vezérigazgató elmondta, hogy a bérfejlesztés az üzleti terv keretein belül valósul meg, szeptember 1-jétől havonta és dolgozónként bruttó hatezer forint béremelést fogadtak el a felek, amelyet 2008 január 1-jétől december 31-ig további 7.100 forinttal egészítenek ki.
Az illegális migránsok kiszűrésére szervezett akciót hétfőre a határőrség az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán; a határőrség mellett a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. és a közlekedési hatóság is ellenőriz a geleji pihenőnél. Illegális migránsokat azonban nem találtak. Az illegális migráció fő szállítási útvonalai az autópályák, ez indokolja az akciót,…
Az Országos Választási Bizottság döntése értelmében a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) kezdeményezésére az országgyűlés napirendjére tűzi és tárgyalni fogja a pedagógus bérrendszer átalakítását - jelentette ki Árok Antal, a PSZ alelnöke hétfőn Budapesten.
Több mint 20 millió forint értékben tett szert ékszerekre és értékpapírokra egy zamárdi nyaralóban a hét végén egy besurranó tolvaj. A bejutás nem okozott gondot a hívatlan látogatónak, mivel a ház tulajdonosa úgy távozott otthonról, hogy nyitva hagyta a bejárati ajtót.
A hatékonyság növelése, a párhuzamosságok kiszűrése, és a gyorsabb információáramlás érdekében kellett átszervezni a Nemzetbiztonsági Hivatalt, szó sincs tisztogatásról - nyilatkozta Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter hétfőn az MTI-nek, miután több sajtóorgánum is foglalkozott az intézmény átszervezésével.
Hihetetlen, de igaz című sorozat újabb jeles példáját adta annak a férfinak az esete, akit fejbelőttek, kifolyt az agyveleje, ráadásul négy métert zuhant, mégis életben van. A bosnyák Kemo Polutak hamarosan járni is képes lesz.
Berlinben a kormánykoalíció kisebbik ereje, a Szociáldemokrata Párt parlamenti frakcióvezetője bejelentette, hogy kezdeményezi a neonáci párt, az NPD betiltását.
Az oroszlányi nyomozók egy tatabányai színesfém-kereskedésben feldarabolva találták meg a város Szent József kápolnájának 60 kilós bronzharangját, melyet egy hónapja loptak el a templomtoronyból - tájékoztatta a város rendőrkapitánya hétfőn az MTI-t.
Az eddig ingyenesen terjesztett Life Magazint ezentúl kereskedelmi forgalomban értékesíti a Life Media, és ezzel párhuzamosan a lap és online felületének arculata is megújul. A magazin többnyire egészséghez kapcsolódó és női témákkal foglalkozik.
Több mint tíz százalékkal nőtt idén nyáron az utazók száma a legforgalmasabb magyar-horvát határátkelőn, Letenyén - derül ki a Nagykanizsai Határőr Igazgatóságnak az MTI kérésére elkészített statisztikai összesítéséből hétfőn. Hogy a forró június vagy az olcsóbb előszezon volt az oka, nem tudni, de már júniusban jelentősen emelkedett a letenyei átkelő utasforgalma - közölte Németh József, a…
Váratlan látogatásra Irakba érkezett hétfőn George Bush amerikai elnök - jelentette be a Fehér Ház. Bush röviddel azelőtt vállalkozott a 11 órás repülőútra, hogy a washingtoni kongresszusban a jövő hé...
Kínában kéz a kézben jár a szexuális kicsapongás és a korrupció a felső vezetésben: a gazdaságilag tisztességtelen tisztviselők 90 százaléka szeretőt is tart - vonta le a következtetést a pekingi főügyészség hivatalának jelentése.
A Canon Hungária a Morpho Communications-t bízta meg Canon Business Solutions (CBS) üzletág teljes körű magyarországi sajtókommunikációjának szervezésével. A megbízó az utóbbi másfél évben házon belül intézte a kommunikációs feladatokat.
Skót lógófülű, abesszin, kopasz szfinx, norvég erdei, brit rövidszőrű és még számos más "típusú" macska látható a hétvégén a Lurdy Házban, a Nemzetközi Macskakiállításon szombaton és vasárnap egyaránt délelőtt tíz órától este hatig.
A dollár majdnem változatlan helyzetére való tekintettel ma nyugodtan telik az arany kereskedelme, és 672,05 dolláron jegyzik. Az év közepén általában emelkedik az árfolyam, majd az év végén csökkenést mutat, miután decemberben átlépi csúcsát. Azokban az években, mikor szolid volt a nyereség, általában nyáron erösödés, télen pedig gyengülés mutatkozott. Jó esély van rá, hogy idén is így…
A Fidesz elnöksége megtárgyalta a két hete folyó hisztériakampányt, és lezártnak tekinti az a vitát, amelyet Gyurcsány Ferenc gerjesztett. Navracsics Tibor hétfői sajtótájékoztatóján ismertette azt az elnökségi határozatot, amelyet a Szövetség hozott a két hete folyó médiakampánnyal kapcsolatban.
A Fidesz visszautasítja a miniszterelnök utóbbi időben folytatott politikáját, amely az "antiszemita és a fasiszta kártya kijátszásával" magyar állampolgárok, szüleik és a nagyszüleik tragédiáját saját hatalmi manővereinek szolgálatába állítja és "hiszterizálja" a közvéleményt - ismertette az ellenzéki párt elnökségének határozatát Navracsics Tibor frakcióvezető.
Az agyhártyagyulladással Szombathelyen és Zalaegerszegen kezelt betegek körülbelül fele a héten várhatóan hazatérhet - mondják az orvosok. Zalaegerszegről már hétvégén hazaengedtek egy embert, és hétfőn még hármat fognak. Hétvégén újabb agyhártyagyulladásos beteg jelentkezett a szombathelyi kórházban.
Összesen 23 678 154 forint gyűlt össze azokból az egyforintosokból, amelyeket a Danone Kft. minden júliusban és augusztusban eladott Könnyű és Finom termék után adományoz a daganatos betegségben szenvedő gyermekek rehabilitációjára és klinikai táplálkozási programjainak támogatására. A cég, immár kilencedik alkalommal indította el Tegyünk együtt a gyermekekért (TEGY)elnevezésű programját, amelyből…
Villámlátogatásra érkezett Irakba az amerikai elnök. George Bush gépe hétfőn szállt le az Al-Aszad légibázison. Az elnöki vizitet teljes titokban készítették elő.
Augusztusban 7,4%-kal emelkedtek a török fogyasztói árak, meghaladva ezzel a +7,3%-os elvárást. Legutóbb még +6,9%-os értékröl adtak számot. A termelöi árak eközben a várt 3,2% helyett 3,7%-kal emelkedtek a legutóbbi +2,1% után. Az adatok megerösítik a török árnyomást. Az EUR-TRY maga mögött hagyta 1,7784-es napi csúcsát, és visszaesett 1,7707-re. Ellenállás 1,7760-nál, támogatás pedig…
Bekerülni a világ felsőoktatásának élvonalába és ott benn is maradni - ezt jelölte meg célként az oktatási tárca vezetője a budapesti Műegyetemen rendezett országos felsőoktatási tanévnyitón hétfőn.
A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az interaktív televíziós játékokat készítő vállalkozásokkal és a műsorokat sugárzó tévécsatornákkal szemben nem állapított meg jogsértést és bírságot sem szabott ki, hanem elfogadta azok vállalásait.
Fidel Castro bekeményített. A kubai népvezér elmeszelteti bûnös bunyósait. A brazíliai Pánamerikai Játékokon disszidálni szándékozó, s végül hazatoloncolt két kubai öklözô aligha indul a pekingi olimpián.
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 50,6 százalék volt, az index 0,2 százalékponttal nőtt előző havi értékéhez képest, ami a feldolgo...
Brit ruházati kiskereskedők vizsgálatot indítottak, azután, hogy a brit sajtóban olyan állítások jelentek meg, amelyek szerint rosszul bánnak indiai munkásaikkal - jelentette egy brit lap hétfőn.
Sárkányrepülőt is bevetettek a rendőrök, hogy elfogják a márciusi tokaji pénzszállítóautó-rablás két gyanúsítottját, akik egy erdő közepén, egy tanyán rejtőzködtek. Ráadásul mindkét férfi szüleit is letartóztatták bűnpártolás miatt.