A válságközeli állapot mostanra már valódi válsággá érett - jelentette ki Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Független Hírügynökségnek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 129,38 pontos csökkenéssel, 27.316,60 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,47 százalékos gyengülés.
Sztrájkol az egyik nagy taxisszövetség New Yorkban, mert nem ért egyet azzal a tervezett követelménnyel, hogy minden taxiban legyen GPS és hitelkártyás fizetést lehetővé tevő készülék. A...
Gyilkos krokodilok keltenek félelmet a kórházakban - adta hírül a brit bulvársajtó. Valójában azonban nem igazi ragadozókról, hanem az idei nyár nagy divatszenzációjáról, a Crocs, vagy Krokodil nélkül ismert lábbeliről van szó, amelyet most betiltottak, mert veszélyesnek minősítették.
Még szeptemberben 130 milliárd forintos ingatlan beruházásba kezd a Home Center 1 Zrt. Angyalföldön, a Duna Pláza mögötti területen - közölte a fejlesztő cég az MTI-vel. A hajógyári és az északi...
Kidolgozta azt a jogszabálytervezetet az igazságügyi minisztérium, amellyel korlátozható a miniszterelnök által szélsőségesnek minősített Kuruc.info internetes portál elérése. Takács Albert a köztévé reggeli műsorában elismerte, a korlátozás kényes ügy, miután a cenzúrát idézi.
Testi sértés gyanújával letartóztatták Jude Law brit filmszínészt - közölte a londoni rendőrség. Law kedden megpróbálta kicsavarni a kamerát egy lesifotós kezéből a nyugat-londoni Maida Vale...
A Pénzügyminisztérium (PM) valójában nem cáfolja a luxusadó értékhatárának tervezett csökkentését - reagált a Fidesz a tárca szerdai közlésére, amely szerint nem terveznek változásokat a luxusadónál. "A luxusadó kapcsán a PM nem cáfolja, hogy a 100 milliós forintos értékhatárt elérő ingatlanok esetében jövőre már az 50 millió forint feletti rész után is fizetni kell" - olvasható a Mádi László…
Az SZDSZ maximálisan támogatja az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság munkáját - közölte Gulyás József, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke az MTI-vel szerdán, annak...
Az "emésztő politikai viták miatt" a magyar jogrendszer versenyt fut az európai jogfejlődéssel - mondta új könyvének szerdai bemutatóján Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára Budapesten. "A jogrendszerben valóban rengeteg a tökéletesíteni való, a jogrendszer valóban versenyt fut a nemzetközi és a hazai kihívásokkal, az európai jogfejlődéssel" - fogalmazott a…
Miután az RBA már változatlanul hagyta alapkamatát, az EKB-nél és a BoE-nél sem számolnak kamatlépéssel. Változóan alakultak a mai EU-s adatok. A kiskereskedelmi forgalmak júliusban +0,5%-kal elmaradtak a +1,1%-os elvárástól. A szolgáltatási index ezzel szemben 58,0 ponttal meghaladta az 57,9 pontos elörejelzést. Kellemes meglepetést okozott a brit CIPS-szolgáltatási index, mivel augusztusban…
Az "igyál vagy vezess" szellemében a nulla toleranciát és a nulla egész nulla százalékos alkoholszintet kell bevezetni az egész EU-ban a járművezetők számára - javasolta Hegyi Gyula európai parlamenti szocialista képviselő. Állásfoglalását annak kapcsán tette közzé, hogy Európai Parlament szerdai strasbourgi ülésén elfogadták Alessandro Foglietta olasz EP-képviselő jelentését, amely az alkohollal…
Egy amerikai nehézbombázó úgy repült át az Egyesült Államok felett, hogy senki sem tudta: nukleáris robbanófejek voltak a gépre szerelt rakétákon. Ezt az amerikai hadsereg egyik tisztje erősítette meg szerdán. Az esetről tájékoztatták George Bush amerikai elnököt is. A hadsereg szerint senki sem volt veszélyben a hiba miatt.
Olaszország északi részén több mint száz személynél jelentkeztek a chikungunya trópusi láz tünetei. Ezen a vidéken a betegséget a tigrisszúnyog terjeszti. A chikungunya kórokozója vírus, melyet emberről emberre a szúnyogok visznek át csípésükkel. A szúnyogok rajzása földrajzi területenként változó, tipikusan az esős évszakban, vagy az után figyelhető meg. Elsősorban Afrikában, Szaud-Arábiában, a T…
A magyar honvédség fogja megvédeni a jövő évi pekingi olimpia versenyzőit és látogatóit a vegyi és biológiai fegyverekkel támadó terroristáktól - többek között erről állapodott meg a Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztere a kínaiakkal.
Az amerikai hadsereg egy B-52-es bombázóval tévedésből átutaztatott öt atomtöltetet az Egyesült Államok területe felett; több mint három órán át senki nem tudta, hova tűntek a veszélyes fegyverek. A hadsereg illetékesei csak akkor szereztek tudomást a töltetek hollétéről, amikor az észak-dakotai Minot légibázisról felszállt B-52-es földet ért a déli Louisianában, a Barksdale támaszponton - számolt…
A legmagasabb spanyol nemzetközi kitüntetést kapta meg Michael Schumacher. A Forma-1 tavaly visszavonult hétszeres világbajnokának az Asztúria Hercege díjat ítélték oda.
Az amerikai hadsereg egy B-52-es bombázóval tévedésből átutaztatott öt atomtöltetet az Egyesült Államok területe felett; több mint három órán át senki nem tudta, hova tűntek a veszélyes fegyverek.
Az uniós gazdaság "jó passzban van", szilárd lábakon áll és ellen tud állni a legutóbbi idők pénz- és hitelpiaci zavarainak - nyilatkozta szerdán az EU gazdasági és pénzügyi biztosa, Joaquin Almunia. Ugyanakkor figyelmeztetett: teljesen nem lehet kikerülni azok és az amerikai ingatlanpiaci válság hatásait. Mindazonáltal kijelentette, hogy nem változtatnak majd Brüsszelben a májusban kiadott…
Az amerikai hadsereg egy B-52-es bombázóval tévedésből átutaztatott öt atomtöltetet az Egyesült Államok területe felett; több mint három órán át senki nem tudta, hova tűntek a veszélyes fegyverek....
Az uniós gazdaság "jó passzban van", szilárd lábakon áll és ellen tud állni a legutóbbi idők pénz- és hitelpiaci zavarainak - nyilatkozta szerdán az EU gazdasági és pénzügyi biztosa, Joaquin...
Borsod-Abaúj-Zemplén megye tizenkét településén zárt be az általános iskola, egy községben pedig az óvoda nem fogadja a kicsiket szeptembertől, és mintegy hatszáz pedagógus vesztette el állását - mondta Ódor Ferenc (Fidesz) a megyei közgyűlés elnöke sajtótájékoztatón, szerdán. A statisztikai adatok alapján kijelenthető, hogy a pedagógus elbocsátások mértéke nem áll arányban a gyermeklétszám…
A Mobil Show 2007 információs és mobil-innovációs kiállításon és vásáron mutatkozik be a magyar kis- és középvállalatok számára készült ingyenes kapcsolatépítő és szolgáltató portál, a NEGO.hu.
A pozsonyi parlament alkotmányjogi bizottsága szerdán úgy ítélte meg, hogy helyénvaló a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselőcsoportjának indítványa, miszerint a törvényhozás határozatban mondja ki...
A rézmetszés legnagyobb mestereinek csaknem 200 remekművét ismerheti meg a közönség a Szépművészeti Múzeum legújabb kiállításán, amely pénteken nyílik meg Budapesten. A tárlatot szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek Bodnár Szilvia kurátor. A múzeum csaknem százezres metszetgyűjteményéből válogatott tárlat a Mantegnától Hogarthig: a rézmetszés négy évszázadának virtuózai címet viseli. A tárlat…
A Magyar Gárda létrehozása rossz válasz a problémákra, a válságra - jelentette ki a Fidesz elnöke, amikor a Budapestre akkreditált nagykövetekkel találkozott. A megbeszélésről az orbanviktor.hu oldalon lehet részleteket olvasni.
Az amerikai főváros színesbőrű negyedeiben ingyen osztogatott kínai gyártmányú óvszerből több mint 100 ezer darabot visszaküldtek a forgalmazó cégnek. Washingtonban nincsenek megelégedve az...
A második világháború után az NSZK a bevándorlók, disszidensek és vendégmunkások célországa volt. A 21. századra azonban megfordult a helyzet: már több német távozik hosszabb-rövidebb időre más országba, mint ahány külföldi letelepszik.
Világszerte egy milliárd ember használja az internetet - ez derült ki a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) szerdán Genfben nyilvánosságra hozott jelentéséből. 2006 végén csaknem négy milliárd vonalas...
Liam Fox, az ellenzékben lévő konzervatívok árnyék-kormányának védelmi minisztere elismerően szólt az afganisztáni magyar misszió feladatáról, és jövőbeli terveiről. Üdvözölte, hogy a magyar katonák jövőre részt vesznek a kabuli repülőtér légi irányításában. A két vezető Szolnokon találkozott.
A MOL igazgatósága úgy döntött, hogy a társaság alaptőkéjét 345,126 millió forinttal megemelik, és kérelmezik a kibocsátott részvények tőzsdei bevezetését.
Ausztriába látogat a hétvégén XVI. Benedek. Magyarországról összesen kétezer hívő vehet részt szeptember 8-án a pápa mariazelli szentmiséjén. A magyar egyházmegyék utazási irodák bevonásával teszik lehetővé a hívők számára a részvételt – tájékoztatott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága.
A Mol igazgatósága döntése szerint a Mol alaptőkéjét 345,126 millió forinttal megemelik, és kérelmezik a kibocsátott részvények tőzsdei bevezetését. A emelték, és döntöttek a cégbírósági...
A vízügy felkészül a csapadékos időszak miatt lehetséges árvízi feladatokra - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerdán. A sok csapadék hatására várhatóan növekszik folyók vízszintje. Amennyiben a meteorológiai előrejelzésekben várt csapadékmennyiség lehullik az elkövetkező napokban, árhullám levonulása lehetséges a Hernád, a Sajó és a Bodrog folyón, valamint a Rábán. A hét végére…
Izzó lávát lövellt ki magából kedd éjjel Szicíliában az Etna, Európa legnagyobb és legaktívabb vulkánja; a vulkánkitörés lakott területeket nem veszélyeztetett, és a kitörés hajnali 5 órakor be is fejeződött. Helyszíni beszámolók szerint a tűzhányóból aláhulló szikrák megvilágították az éjszakai eget, s egy kisebb lávafolyam indult meg lefelé a hegy egyik oldalán egy lakatlan völgybe.
Elgázolt egy postakocsi szerdán kora este Budapesten egy nőt, aki a Keleti pályaudvarnál piros lámpánál akart átkelni a Kerepesi úton - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Pár nappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulója előtt Németországban lévő katonai és polgári célpontok elleni merényletkísérleteket hiúsítottak meg a német hatóságok. Karlsruhei sajtóértekezletén Monika Harms szövetségi főügyész és Jörg Ziercke, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke közölte: három, egyértelműen iszlám hátterű gyanúsítottról - két, az iszlám vallásra áttért német…
A Fidesz országos pártigazgatója szerint az emberek a népszavazási kérdésekben pártja mellett állnak, és győzelmet várnak - erről Kubatov Gábor beszélt sajtótájékoztatón szerdán, Füzesgyarmaton. Szerinte az eredményes népszavazás kormányválságot okozhat. "A Fidesz körül jól láthatóan alakul egy új többség ( ), úgy gondolom, hogy ebben az új többségben nagyon sok ember megfordulhat" - mondta. A…
Hiába a kamatadó, befektetni muszáj. Egy éve vezették be a sarcot, a frissen felszabadult pénzekért pedig most sorbaállnak a bankok. Összeállításunkban áttekintjük: ki mit ajánl?
A legfrissebb adatok szerint legkevesebb kilenc halálos áldozatot követelt Nicaraguában a Közép-Amerikára kedden lecsapó Félix hurrikán, amely közép-európai idő szerint kedd éjjel trópusi viharrá szelídült. A trópusi ciklon a Saffir-Simpson skálán legmagasabb, ötös fokozatra erősödött, mielőtt 260 kilométer/óra maximális sebességű széllökésekkel Puerto Cabezas térségében elérte Nicaragua…
Százmillió forintos táblareformot tervez a BKV. A közlekedési cég szóvivője elmondta, hogy a gyorsbuszok piros szín helyett egy E betűt kapnak, a városrészről elnevezett buszoknak számuk is lesz, valamint az egy térségbe tartó járatoknak azonos számmal kezdődik majd a jelzésük.
Szeptember elsejétől már a magyar Határőrség is használja a Schengeni Információs Rendszert, a SIS-t. Szekeres Tibor, a szervezet szóvivője elmondta: az Unió adatbázisához a határállomásokon máris hozzáférnek a határőrök, a hónap közepére pedig a mobil ellenőrző eszközök is képesek lesznek kapcsolódni a rendszerhez.
Három és fél milliárd eurót követel kártérítésként a német Deutsche Telekom mobilszolgáltató cége, a T-Mobile Lengyelországban a francia Vivendi cégtől. Utóbbi bűne az, hogy az Elektrim Telekomunikacja céggel létrejött lengyelországi távközlési vállalkozása, a Telco akadályozta a németek felerészt birtokolt lengyel távközlési vállalkozásának, a PTC-nek a tevékenységét.
A vízügy felkészül a csapadékos időszak miatt lehetséges árvízi feladatokra - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerdán az MTI-vel. A sok csapadék hatására várhatóan növekszik...
Egy moszkvai bíróságon szerdán a vádlott távollétében megkezdődött a Borisz Berezovszkij orosz milliárdos elleni per - jelentette az ITAR-TASS orosz hírügynökség. A Nagy-Britanniában menekültként élő oroszt azzal vádolják, hogy több mint nyolcmillió dollárt sikkasztott az Aeroflot légitársaságtól.
Drámapedagógus, drogterápiás program vezetője és a sérültek ügyét felkaroló fiatal kapta az idén harmadszor kiadott Pannon Példakép Díjat. Magyarország új példaképei: Nagy Géza, az Ability Park vezetője, Takács Gábor, a Káva Kulturális Műhely alapítója és Victorné Erdős Eszter, a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon létrehozója - hangzott el a Pannon Példakép Alapítvány szerda esti ünnepélyes…
A Fidesz elnöke szerint a Magyar Gárda megalapítása rossz válasz a Magyarországon tapasztalható problémák, a válság megoldására; Orbán Viktor erről - az orbanviktor.hu internetes portál szerint - a...