A Fidesz szerint a kormány megszorító intézkedéseivel megélhetési válságot okozott az országban, és annak megoldása helyett "elvetemült bűnözőket, sorozat- és gyermekgyilkosokat szabadít a társadalom nyakára" - mondta a párt frakcióigazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Közös műsorok gyártásáról és sugárzásáról írt alá megállapodást pénteken a szlovákiai Párkány és Esztergom televíziója. A két televízió a marketing és a reklám területén is együttműködik - tájékoztatta az Esztergom Televízió ügyvezetője pénteken az MTI-t.
AZ SZDSZ azt várja a hatóságoktól, hogy párthovatartozástól és beosztástól függetlenül járjanak el a tövénysértően eljáró politikusok ellen. "Ha gyanú merült fel bármelyik párt képviselőjével...
A Fiatal Baloldal Békés Megyei Szövetsége rendezte az egyik Zuschlag Jánoshoz köthető kulturális egyesület helyett, egy három évvel ezelőtti táboroztatás számláját.
Felháborítónak tartja az államügyészség az úgynevezett Pascal-perben hozott péntek délelőtti ítéletet. A saarbrückeni bíróság bizonyíték hiányában felmentette azt a - korábban beismerő vallomást tett - 12 embert, akitket azzal gyanúsítottak, hogy 6 éve megerőszakoltak egy kisfiút, majd meggyilkolták.
Miközben a portugál rendőrség hivatalosan is meggyanúsította a május 3-án eltűnt Madeleine McCann édesanyját, a Vatikán minden rájuk vonatkozó hivatalos utalást törölt honlapjáról.
Az MDF olyan költségvetést szeretne, amely nagyobb hangsúlyt fektet a kiadások szigorúbb szabályozására, és takarékosabbá, ellenőrizhetőbbé teszi a kiadásokat - mondta a párt frakcióvezetője azt követően, hogy a parlamenti képviselőcsoport Balatonföldváron kétnapos megbeszélésen készült fel az őszi ülésszakra.
Izrael mutatkozik be vasárnap a fővárosi Néprajzi Múzeumban; a Síppal, dobbal, didzseridúval című hangszerkiállításhoz kapcsolódó rendezvényen kulturális bemutató és fotótárlat is várja a látogatókat - közölte az intézmény az MTI-vel.
Egy Szálasit éltető és zsidóellenes jelszavakat kiabáló bőrfejű zaklatta péntek délután az utasokat a budapesti metró egyik szerelvényén - tájékoztatta a távirati irodát egy szemtanú, aki a történtekről bejelentést tett a metró Déli pályaudvari végállomásán. A BKV szóvivője a történteket nem tudta megerősíteni.
Talpnyalók és fejbólintó Jánosok veszik körül Nicolas Sarkozy francia elnököt - állította pénteken egy tv-interjúban Dominique de Villepin volt miniszterelnök, aki ellen vizsgálat indult a...
Többletfinanszírozást kapnak a kórházak, a miniszterelnök szerint új rendre van szükség, ritka leleteket tártak fel a Bakonyban - a nap legfontosabb hírei.
A kínai Jang Vej (Yang Wei) nyerte a férfiak összetett versenyét a stuttgarti torna-világbajnokságon. Az ezüstérmet a német Fabian Hambüchen, a bronzot a japán Mizutori Hiszasi szerezte meg.
A német Erik Zabel nyerte a 62. Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny hetedik szakaszát. A Milram klasszisa sprintbefutóban végzett az élen az ausztrál Allan Davis és az olasz Paolo Bettini előtt.
Az év végétől immár a magyar lakosság fele számára elérhető a T-Mobile szélessávú, nagy sebességű mobil internet szolgáltatása - jelentette be a cég vezetője.
Este már a százhoz közelített a Közép-Amerikában tomboló Félix-hurrikán halálos áldozatainak száma. Nicaraguában egyes túlélők azt állítják, hogy a kormány nem figyelmeztette őket időben a közelgő katasztrófára.
Emberölés kísérlete miatt őrizetbe vett pénteken a rendőrség egy 58 éves rokkantnyugdíjas győri asszonyt, aki előbb konyhakéssel, majd kalapáccsal támadt a férjére - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Paris Hilton "személyes nyugalma érdekében" új, a korábbinál több mint kétszer nagyobb villába költözik Hollywoodban. A Hilton szállodalánc kicsapongásairól ismert örökösnője júniusban még egészen...
A depresszió károsabb az emberek jóllétére, mint a fizikális betegségek, az asztma, a koszorúér- vagy a cukorbetegség - derül ki az Egészségügyi Világszervezet kutatásából.
A Nobel-békedíjas Desmond Tutu az idei dél-afrikai Braai-nap, a nemzeti hússütő ünnep védnöke. Az érsek szerint a közös szórakozás jó alkalom arra, hogy egyesüljön a megosztott ország.
A gyepmesteri telepeken lévő, vagy gazdátlan, bajba jutott németjuhász kutyák megmentéséért tartanak rendezvényt szeptember 15-én, Budapesten. Magyarországon évente több száz németjuhász kutya kerül állatotthonokba vagy gyepmesteri telepekre.
Öt világszerte ismert magyar származású fotós - Brassai, vagyis Halász Gyula, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László és Munkácsi Márton - műveit bemutató kiállítás nyílt meg Debrecenben, a Kölcsey Központban.
Rossz állapotban van a berlini fal és eltűnhetnek a keleti felére festett képek, amelyek a történetét mondják el az utókornak. Ezért a festők egy csoportja a hatóságokhoz fordult segítségért.
A stratégiai megközelítés fontosságát hangsúlyozta az Európai Unió és Oroszország kapcsolatainak alakításában az EU nem hivatalos külügyminiszteri konferenciájának munkaebédjén elmondott beszédében...
Öt kilométert is megtehetett egy hörcsög játéklabdáját hajtva, amikor egy brit kisfiú biciklizés közben rátalált. A városban senkinek sem hiányzott az apró rágcsáló, így valószínű, hogy a gazdája a szomszéd faluban lakik.
A Budapesti Fesztiválzenekar Mahler koncertjei mellett Victor Ullmann: Atlantisz Császára című operájának magyarországi bemutatója és az amerikai Thomas Hampson dalestje is szerepel a 3. alkalommal megrendezésre kerülő Mahler Ünnep programján.
Az amerikai kormány tanulmányozza annak az "új" videófelvételnek a másolatát, amelyen Oszama bin Laden ismét üzen az amerikai népnek - közölte a CNN. A hírtelevízió pénteken megerősítette, hogy Washington megszerezte a videófelvétel másolatát. Arab hírforrások előző nap közölték: hamarosan újabb videofelvételen jelentkezik az al-Kaida nemzetközi terroristahálózat vezetője.
Az Európai Unió külügyminiszterei eltökéltségüket hangoztatták portugáliai értekezletük első napján, pénteken, hogy a jövő hónapra tető alá hozzák az uniós alapszerződés új változatát. Illetékes...
A vagyontörvény elfogadása és a vízművek értékesítése ellen tüntetett pénteken Tatabányán a Fidesz az Észak-dunántúli Vízmű székháza előtt. A megmozduláson közel 300-an vettek részt.
A tizedik helyen kiemelt Simon Aspelin-Julian Knowle svéd,osztrák kettős nyerte a férfi párost az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A győztesek a US Open döntőjében a Lukas Dlouhy-Pavel Vizner cseh duót verték 7:5,6:4-re.
Manuel Noriega volt panamai diktátor egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy egy franciaországi börtöncellában folytassa életét; Miamiban egy amerikai szövetségi bíró pénteken elutasította a...
Győr-Moson-Sopron megye hat fekvőbeteg-intézménye összesen 804,6 millió forint többlettámogatásban részesül abból a megtakarításból, amely az ellátórendszer ésszerűsítésének, a jogviszony-ellenőrzés szigorításának, a gyógyszer-gazdaságossági törvénynek és a vizitdíj bevezetésének köszönhetően keletkezett a társadalombiztosításban.
Akár 45-50 forint is lehet a tojás darabonkénti ára. Ezt Turi Attila, a Magyar Tojáshibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke mondta az InfoRádiónak.
Talpnyalók és fejbólintó Jánosok veszik körül Nicolas Sarkozy francia elnököt - állította pénteken egy tv-interjúban Dominique de Villepin volt miniszterelnök, aki ellen vizsgálat indult a Clearstream-ügy néven elhíresült rágalmazási botrányban játszott szerepe miatt.
Öt világhírű magyar származású fotográfus - Brassai, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László és Munkácsi Márton - műveit bemutató kiállítás nyílt meg péntek este Debrecenben, a Kölcsey Központban.
A jövő héten megkezdődhet Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált ügyben a feljelentő 21 éves lány vendéghajának vizsgálata - jelentette be Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője...
Megelégelték tanáraik hozzá nem értését és saját iskolát szerveztek maguknak német diákok. Az érettségire készülő fiatalok kölcsönökből fedezik új oktatóik fizetését és tantermeik bérleti díját, de legalább van esélyük arra, hogy eredményes érettségit tegyenek.
Újabb 20 ember ellen emelhet vádat az ügyészség az MTV tavaly őszi ostroma kapcsán - jelentette be Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A tragikus hirtelenséggel elhunyt Antonio Puerta nevével a mezükön lépnének pályára a spanyol válogatott játékosai a szombati, Izland elleni Európa-bajnoki selejtezőn. A Spanyol Labdarúgó Szövetség már kérvényezte ezt az UEFA-tól és jelenleg az engedélyre vár.
Csaknem két hetet töltött a vadonban egy 76 éves amerikai nő, akire csütörtökön találtak rá. Az idős asszony - aki még augusztus 24-én indult vadászni férjével - állapota stabil, bár kritikus volt, amikor rábukkantak.
Újabb 20 ember ellen emelhet vádat az ügyészség az MTV tavaly őszi ostroma kapcsán - jelentette be Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A...
Három helyen csak szombaton dönt az összeállításról Várhidi Péter szövetségi kapitány a Bosznia-Hercegovina elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtező előtt. A találkozót szombaton 16 órakor rendezik Székesfehérváron.
Paris Hilton "személyes nyugalma érdekében" új, a korábbinál több mint kétszer nagyobb villába költözik Hollywoodban. A Hilton szállodalánc kicsapongásairól ismert örökösnője júniusban még egészen kis helyen húzta meg magát: a hónap végén végén szabadult a kaliforniai Lynwood fegyházából, ahol több mint három hetet töltött.
Oszama bin Laden új videoüzenetében nem fenyegette meg nyíltan az Egyesült Államokat - jelentette a CNN. Az amerikai hírtelevízió egy névtelenséget kérő washingtoni kormánytisztviselőt idézett, aki szerint az al-Kaida terrorszervezet vezérének új videoüzenete sem nyílt fenyegetést, sem támadásra való felhívást nem tartalmaz. A felvétel másolatát vizsgáló szakértők szerint a video a közelmúltban…
Hétfőn reggel kinyitják a mátraszőlősi általános iskolát - erről rendkívüli ülésen döntöttek pénteken a Nógrád megyei faluban. Az intézmény megszüntetéséről korábban augusztus 30-án határozott az...