Augusztusban az eddigi trendekkel ellentétben nőtt a munkanélküliség a közép-magyarországi régióban, ezen belül a fővárosban is. A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az előző hónap végén 417 ezer álláskeresőt tartott nyilván az országban, ez emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest. Európában körülbelül 1 millió üres álláshely van, a külföldi munkavállalást azonban nehezítik a nyelvi…
Oszama bin Laden videóüzenettel készül a szeptember 11-i terrortámadás hatodik évfordulójára. Ez lenne az al-Kaida vezérének első nyilvános megjelenése 2004 októbere óta, amikor napokkal az amerikai elnökválasztás előtt újabb támadásokkal fenyegette meg az Egyesült Államokat.
Az ingatlanlízing Magyarországon egyelőre gyerekcipőben jár, a teljes lízingállományon belül csak 6,5 százalékos a részesedése - mondta a Hypo Alpe-Adria Leasing lízingcég vezérigazgatója. Ez alacsonyabb az európai átlagnál, Kiss Zoltán szerint a felzárkózáshoz elsősorban az illetékszabályozás átalakítására lenne szükség. A vezérigazgató úgy véli, hogy a megfelelő módosításokkal az ingatlanlízing…
Koman Vladimir az ukrán válogatottban képzeli el jövőjét és várja Oleg Blohin szövetségi kapitány behívóját - nyilatkozta a fiatal játékos a Nemzeti Sportnak. A Sampdoria légiósa csütörtökön még a magyar U-19-es válogatott kapitányaként lépett pályára a bolgárok elleni mérkőzésen, amit a magyar fiatalok 2-1-re meg is nyertek, ráadásul Koman gól is lőtt.
Az Európai Központi Bank a vártnak megfelelően szinten - vagyis 4 százalékon - tartotta az alapkamatot. A jegybank elnökének kommentárja alapján év végéig elképzelhető egy 25 bázispontos szigorítás, ezt elsősorban a jelzálogpiaci válság gazdasági hatásai alakíthatják. Az angol jegybank szintén változatlanul, 5,75 százalékon hagyta az irányadó rátát. A CIB Bank elemzője szerint a következő…
Idehaza júliusban ismét gyorsult az ipari termelés bővülése, a növekedés 12,1 százalékos volt az előző év azonos időszakához képest. Az Ecostat kutatóintézet igazgatója szerint a kedvező adat elsősorban az exportértékesítés felfutásának köszönhető, emellett a belföldi fogyasztás a vártnál kisebb mértékben esett vissza. Nyers József arra számít, hogy az ipari termelés növekedése éves szinten minden…
Átfogó gazdaságpolitikai szemléletváltást, és újabb reformokat sürgettek a Figyelő hetilap konferenciájának előadói. Bokros Lajos volt pénzügyminiszter úgy véli, hogy az eddigi intézkedések nem elegendőek az ország versenyképességének javításához, a kormánynak csökkentenie kéne a vállalatok terheit. A Budapesti Értéktőzsde elnöke szerint a gazdaságpolitika átalakításával elsősorban a lakosság…
A megkérdezettek kétharmada szeretné a BBC felmérése szerint, ha az Egyesült Államok vezette hadikoalíció kivonulna Irakból. A 22 országban - köztük az Egyesült Államokban -, több mint 23 ezer...
Csúcsponton áll a csaknem két éve hivatalba lépett Angela Merkel német kancellár népszerűsége a legfrissebb felmérés szerint. Az ARD közszolgálati televízió és a Die Welt című konzervatív napilap megbízásából az Infratest Dimap intézet által végzett közvélemény-kutatás szerint az állampolgárok több mint hatvan százaléka elégedett Merkel tevékenységével, s amennyiben vasárnap közvetlen kancellári…
Csehországban jövőre megkezdődik az egészségügyi rendszer átfogó reformja. A betegeknek vizitdíjra és receptdíjra, a több-biztosítós rendszer átalakítására, valamint kórházi szerkezetváltásra kell készülniük. Az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet főigazgatója szerint a cseh reform elsősorban a szlovák modellre épül. Kincses Gyula úgy véli, hogy az átalakítások nem jelentik majd az egészségügyi…
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében építi fel első európai gyárát a kínai Livan társaság - jelentette be Kóka János gazdasági miniszter Kínában. A cég környezetbarát csomagolóanyagokat állít majd elő, termékével elsősorban az európai piacot célozva meg. A 2009-ig megépülő gyár várhatóan 800 embernek jelent álláslehetőséget a magas munkanélküliségi mutatókkal rendelkező északi megyében. Váczi Andrással,…
A pénteki kereskedés kezdetén 254,40/60 forintot ért egy euró, míg előző nap délután 254,90/255,0-ot kellett a közös európai deviza egy egységéért fizetni a bankközi devizapiacon. A...
DJ-ként mutatkozik be Sir Paul McCartney a BBC 1 rádióadó 40. születésnapján. A "Rádió 1 legendái" elnevezésű sorozat szeptember 17-én indul a BBC-n, melynek keretében 10 nemzetközi pop-rock sztár - köztük Ozzy Osbourne, Debie Harry a Blondie énekesnője, Gwen Stefani és az Arctic Monkeys - szerkeszt adást, fogad vendégeket és játssza le azt a zenét, ami inspirálta.
Alapvetően új, az autósok számára kedvező helyzet alakulhat ki a régóta húzódó parkolási vitában, mivel több törvénysértést is megállapított a Centrum Parkoló Kft., illetve az általa működtetett...
A SkyEurope Airlines összesen 401 238 utast szállított 2007. augusztusában, amely 14.5%-os növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakának adataihoz képest - olvasható a társaság szerkesztőségünkhö...
Jövő héten vitatja meg az amerikai kongresszus George Bush elnök iraki stratégiáját, amelyen nyilván nagy szerepet kapnak majd a statisztikai adatok. De mi van az elvont számok mögött? Milyen a mindennapi élet az iraki harcok sűrűjében? Erre keresett választ a The Times brit napilap tudósítója, aki két napot töltött az egyik szövetséges kórházban. Riport csak erős idegzetűeknek!
Nehéz a dél-afrikai diákélet, matematika és fizika mellett a boszorkányság elleni imák is bekerültek a tanrendbe KwaZulu-Natal tartományban. "Egy ideje szinte nem is halljuk, hogy a gyerekek sírnának, és úgy gondoljuk, hogy elvarázsolták őket, az iskolában rossz szellemek jelentek meg" - mondta Thembinkosi Mngomezulu, az iskola vezetője.
Csúcsponton áll a csaknem két éve hivatalba lépett Angela Merkel német kancellár népszerűsége. Az ARD közszolgálati televízió és a Die Welt című konzervatív napilap megbízásából az Infratest Dimap...
Jubileumi diplomákat adott át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az 50, 60, 65, 70, és 75 éve diplomázott volt hallgatói részére szeptember 3-4-én.
Náci üdvözletre emlékeztető karlendítés miatt 200 ezer koronás pénzbüntetést fog fizetni Pavel Horváth, a Sparta Praha labdarúgócsapatának középpályása - döntött a cseh szövetség fegyelmi bizottsága. Horváth két hete a Zizkov-Sparta (1-4) prágai rangadó egyik kiélezett pillanatában ezzel a karlendítéssel próbálta megnyugtatni csapata tomboló szurkolóit. A fegyelmi bizottság szerint Horváth…
A szegregáció intézményesülését és terjedését az iskolaválasztás és iskolaalapítás lényegében korlátlan szabadságának joga alapozta meg (ahogy Kállai is utal rá), mely a túlvilágosult magyar baloldal szellemi terméke volt. Szép gondolat volt, nagy baj lett belőle.
A Destatis szerint júliusban éves szinten 11,8%-kal 81,5 milliárd euróra emelkedtek a német exportok. Havi szinten 0,1%-os csökkenés mutatkozott, miközben +0,8%-os értékkel számoltak. Az importok éves szinten 6,3%-kal 63,6 milliárdra emelkedtek. Havi szinten 2,4%-os csökkenésröl adtak számot. A kereskedelmi mérleg többlete júliusban 17,9 milliárdra rúgott, meghaladva ezzel a +15,6 milliárdos…
Egy fiatal nő testében 26 beágyazódott varrótűt fedeztek fel egy kínai kórházban - közölte pénteken a Beijing Morning Post kínai napilap. A Röntgen-felvételen látható tűket feltehetőleg a nő nagyszülei szúrták a testébe nem sokkal születése után, mivel fiú unokát szerettek volna.
Péntek reggel 450 centiméteres vízállást mértek Nagybajcs térségében a Dunán, ezért az Észak - dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 6 órától első fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a folyó Vének és Dunaremete közötti szakaszán. A szakemberek a késő délutáni óráktól erőteljes áradást várnak.
A koszovói rendezés, a romániai igazságügyi reform, a korrupció elleni küzdelem és a világszintű klímaváltozás témája egyaránt szerepelt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Calin...
A Riksbank szeptemberben a várt szerint 25 bázisponttal 3,75%-ra emelte alapkamatát. A döntést kísérö nyilatkozatban hangsúlyozták: tovább kell szigortani a hazai pénzpolitikát. A konjunktúrát illetöen megerösítették júniusi véleményüket, miszerint továbbra is robosztus a növekedés, és a vártnál nagyobb mértékü árnyomás érezhetö. A nyilatkozat minimum 1 kamatemelésre utal az év végéig. A bank…
Az utcán sétálgatva cigarettáznak az órák szüneteiben a tanárok Hódmezővásárhelyen. Az önkormányzat júliusi döntése értelmében ugyanis szeptember 1-től tilos a város összes közintézményében rágyújtani.
A megállapodást Vlagyimir Putyin orosz elnök és John Howard ausztráliai kormányfő írta alá Sydney-ben. A hasadóanyagot áramot termelő atomerőművek fűtőanyagaként hasznosítják.
Az idén az első hét hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 639,2 millió euró volt, 958 millió euróval kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi...
Ausztrália uránt ad el Oroszországnak szigorúan polgári célokra - az erről szóló megállapodást pénteken írta alá Vlagyimir Putyin orosz elnök és John Howard ausztráliai kormányfő. A két vezető az...
Gyurcsány Ferenc beszédével kezdődik az MSZP frakcióülése, majd a pártelnök-miniszterelnök után Szili Katalin házelnök szólal fel. Ő elsősorban az őszi parlamenti munkáról beszél majd. Ezt követően egész délután politikai vita lesz - szintén zárt ajtók mögött.
A nyaralási szokásokra nem volt jelentős hatása a bevezetett megszorító intézkedéseknek: a felnőtt magyarok 30 százaléka idén is elment nyaralni valahova legalább egy hétre.
Csaknem száz magyar és külföldi nyelviskola, kulturális intézet, internetes nyelvoktató cég, nyelvvizsgaközpont, idegennyelvű-, tankönykiadó és távoktató cég várja az érdeklődőket péntektől vasárnapig a nyolcadik fővárosi Nyelvparádén.
A harmadik napja tartó szakadatlan esőzések következtében tovább emelkedett a folyók vízszintje Ausztria északi és keleti vidékein. Különösen Alsó-Ausztriában alakult ki veszélyes helyzet. A...
Az Európa Tanács által indított Európai Örökség Napok rendezvénysorozathoz kapcsolódóan a pécsi Egyetemi Könyvtár megnyitja kapuit az érdeklődők előtt szeptember 15-én. A látogatók a Szepesy Ignác utcában található, Pécs egyik legszebb és legnagyobb klasszicista műemléképületét tekinthetik meg.
A pécsi MSZP csak akkor foglalkozik a tavalyi autóbalesete óta kómában fekvő Toller László parlamenti képviselő utódlásával, ha a politikus mandátuma megszűnik - írta pénteken az Új Dunántúli Napló. A törvények értelmében Toller László akkor veszítené el mandátumát, ha cselekvőképtelenné nyilvánítanák. A politikus családja ezt azonban nem akarja, mert bíznak felépülésében.
A pécsi MSZP csak akkor foglalkozik a tavalyi autóbalesete óta kómában fekvő Toller László parlamenti képviselő utódlásával, ha a politikus mandátuma megszűnik. Tóth Bertalan, a párt városi elnöke az Új Dunántúli Naplónak nyilatkozva cáfolta, hogy a szocialisták azért nem kezdeményezik az eljárást, mert kockázatosnak tartanának egy esetleges időközi választást.
A Semmelweis Egyetem ötödéves medikusainak képzése új tantárggyal bővült. A 2007/08. tanévtől a kilencedik szemeszterben bevezetésre kerül a "Sürgősségi orvostan - oxyológia" nevű kötelező tárgy.
A keresés megindításához szükséges eligazításhoz készültek a gárdonyi rendőrök, amikor érkezett a bejelentés, hogy megtalálták az idős asszonyt. A 79 éves asszonyt hozzátartozói találták meg és hozták ki az erdőből. A néni látszólag sértetlen, de alaposabb kivizsgálásra orvost hívtak hozzá.
Teljes immár mindkét nemben az elődöntő mezőnye, miután a spanyol David Ferrer és a szerb Novak Djokovics is csatlakozott a többiekhez. A férfiaknál a 2. helyen kiemelt Nadalt is búcsúztató, a 15. helyen kiemelt Ferrer a meglepetésember - az első helyen kiemelt Federer, a harmadik Djokovics és a negyedik Davigyenko igazolta a kiemelési lista helyességét.
Egy behurcolt vírus lehet oka a mézelő méhek rejtélyes eltűnésének Amerikában - állítják szakemberek. Mióta 2004-ben először figyeltek fel a kolónia összeomlás (colony collapse disorder - CCD) járványra, Amerikában a méhészek országszerte megfigyelték, ahogy a kifejlett méhek egyszerűen eltűnnek, hátrahagyva mézüket és pollenjeiket.
A bruttó hazai termék 2007 II. negyedévében 1,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első félévben a gazdasági növekedés 1,9 százalék volt. Hazánk ezzel az adattal abszolút utolsó a közép-európai országok között.
Külön standdal képviselteti magát az oktatási tárca és a Tempus Közalapítvány a ma nyíló háromnapos Nyelvparádén a fővárosban - közölte a szaktárca. A nyelvoktatási szakma legnagyobb hazai rendezvényén a több mint 90 kiállító között megtalálhatók - többek között - magyar és külföldi nyelviskolák, nyelvi utaztató cégek, nyelvi és kulturális intézetek, távoktató és internetes nyelvoktató cégek,…
Néhány héten belül újabb programot indít a kormány az elbocsátott köztisztviselők számára. Az előző, hasonló MFB-hitel program megbukott, ugyanis összesen 11 korábban elbocsátott állami alkalmazott vette igénybe.
A magyar hatóságok ma 1,4%-ról 1,2%-ra módosították a 2. negyedévre vonatkozó GDP-emelkedést. Egy olasz befektetési bank szerint a gazdasági teljesítmény nem éppen rózsás. Bár továbbra is az exportok számítanak a hajtóerönek, a gyenge belsö kereslet csalódást okozott. Mivel a nagy európai nemzetgazdaságok már elérték növekedésük tetöpontját, érezhetöen romlottak a magyar gazdaság kilátásai. A…
Hétfőn Békéscsabán, két nappal később pedig Gyulán és Szarvason tiltakoznak a diákok. A HOÖK ősszel minden egyetemi városban békés figyelemfelkeltő akciót szervez, szeptember végén pedig a budapesti Kossuth téren tartanak demonstrációt.
Egy fiatal nő testében 26 beágyazódott varrótűt fedeztek fel egy kínai kórházban - közölte pénteken a Beijing Morning Post kínai napilap. A Röntgen-felvételen látható tűket feltehetőleg a nő nagyszülei szúrták a testébe nem sokkal születése után, mivel fiú unokát szerettek volna.
Az 5 csatorna kép- és hangsugárzó cég kommunikációs igazgatót nevezett ki az Ötös csatorna élére szeptember 1-jétől. A kommunikációs igazgató egyben az októberben debütáló Absolute Man férfimagazin főszerkesztői feladatait is ellátja.