Helyben-hagyták? Évnyitó helyett tömegoszlatás. Becsöngetés helyett lakatolás. Kongó tornatermek, üres számítástechnikai labor, kidobott pénz. Célpontban a kisfalvak posta, óvoda és iskola nélkül. Néma leventék Bakancs, uniformis és karszalag. Kik és miért csatlakoznak a tavaly szeptember óta gombamód szaporodó önkéntes nemzeti radikális csoportokhoz? Jelenlegi és ...
Igazi őszi, heverészős, bambulós este lesz a mai, lehet kortyolgatni a csipketeát és filozofálni arról, hogy az elfek külön fajt alkotnak-e, illetve az emberekkel közös gyermekük nemzőképes-e, vagy pedig nem, mint az öszvér.
A Duna és mellékfolyóinak áradása miatt újabb változás történt a győri maratoni kajak - kenu világbajnokság programjában. Most először futószakaszok nélkül rendezik meg a versenyt. Péntek este az eső miatt elmaradt a nyitórendezvény, a szombati és vasárnapi programból pedig az áradás miatt kimaradnak a futószakaszok.
Ünnepi misét mutatott be a pápa szombaton Mariazellben, a Szűz Mária születésének szentelt templom előtti téren a híres stájerországi kegyhely fennállása 850. évfordulójának tiszteletére. Homíliájában az igazság keresésének és megtartásának fontosságát hangsúlyozta. XVI. Bedenek háromnapos ausztriai látogatásának keretében, zarándokként érkezett a búcsújáróhelyre, azonban a szakadó, hideg eső…
Megalakulásának századik évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott szombaton Stuttgartban a Szocialista Internacionálé Nőszervezete. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezetének elnöke, a Szocialista Internacionálé Nőszervezetének alelnöke az MTI-nek kiemelte, hogy a jubileum egybeesik az esélyegyenlőség évével. Hangsúlyozta, hogy a szervezet alapvető…
Biztonsági szünet miatt jövő hét elejéig biztosan áll a 4-es metró alagútját készító fúrópajzs, amit kedden az állomáson történt földcsuszamlás és a közművezetékek eltörése miatt állítottak le. A baleset helyszínét közben helyreállították.
Lakást vagy kisebb házat is vásárolhat a tíz milliós nyereménybôl, aki velünk játszik. A Bors könnyedén lakáshoz juttatja azt, aki szorgalmasan kivágja és beküldi a különbözô színû szerencseelefántokat.
A nemzeti vagyon megmentéséért tüntetett az Élőlánc Magyarországért mozgalom szombaton Budapesten, a tüntetők a vagyontörvény visszavonását és a kormány távozását követelték. Bencze Izabella, az Orbán-kormány idején a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóság vezetője, a Hősök terén mintegy kétezer ember előtt azt mondta, a kormány a nemzeti vagyont "üzleti vagyonná" minősítette azzal, hogy Gyurcsány…
Nyílt levélben kért segítséget szombaton a fővárostól az Egyesület a Római Partért. A civil szervezet a dunai árhullám közeledése kapcsán sürgős intézkedést vár a Fővárosi Közgyűléstől és a főpolgármestertől az évek óta húzódó probléma megoldására. Mivel a Római-part árvízvédelme nem megfelelő, így fokozott árvízveszélynek van kitéve a terület.
Az MTV ostromlói közül húsz ember ellen emelhetnek vádat néhány napon belül. A Fővárosi főügyészség a televízió felvételei alapján azonosította az események résztvevőit.
A McLaren spanyol pilótája, Fernando Alonso nyerte a Forma-1-es világbajnokság olasz nagydíjának szombati időmérőjét. A monzai pályán Alonso nagyszerű teljesítménnyel, 1:21.997-es idővel szerezte meg a pole pozíciót. A vasárnapi versenynek második helyről vág majd neki Lewis Hamilton, a világbajnoki pontverseny éllovasa.
A "rákosista" időket idézőnek tartja a szüreti munkaügyi ellenőrzéseket a Fidesz Hevesben - közölte szombaton a párt megyei elnöke. A Mátraaljai és az Egri borvidéken zajló, tömegessé vált szüreti munkaügyi ellenőrzéseken még helikopterről is figyelik a szüretelőket és "csak az egyenes ági rokonoktól nem követelik az alkalmi munkavállalói könyvet" - mondta Balázs József. A Fidesz megyei elnöke…
Az Európai Bizottság elfogadta a magyar régiók számára kidolgozott 15 új programot - közölték pénteken hivatalosan Brüsszelben. Ezzel már minden formális akadály elhárult a 2007-2013. évi hét éves terv megvalósítása elől - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
A vártnál gyorsabban vonul le az árhullám a hazai folyókon, és lakott területet sehol sem veszélyeztet a víz - tájékoztatott szombaton közleményben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Harmadfokú készültségi szint jelenleg a Duna szigetközi szakaszának egy részén, Nagybajcsnál van.
Elhunyt szombaton az a férfi, akit metró gázolt el a Nyugati téri megállóban - közölte a rendőrség. Az 53 éves áldozat egyelőre ismeretlen körülmények között került a szerelvény kerekei alá pénteken késő este. A férfit a mentők kórházba szállították, de belehalt sérüléseibe - tette hozzá Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Elhunyt szombaton az a férfi, akit metró gázolt el a Nyugati téri megállóban - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az 53 éves áldozat egyelőre ismeretlen körülmények között került a szerelvény kerekei...
Priskin Tamás kivételével az "olaszverő" csapat lép pályára szombaton délután Székesfehérváron, a Magyarország - Bosznia-Hercegovina Európa-bajnoki selejtezőn. A Watford magyar légiósa izomfájdalomra és gyengeségre panaszkodott, helyette Feczesin Róbert játszik.
150-200 tüntető követelte a Gyurcsány-kormány távozását szombaton délután Debrecenben. Az Árpád Vérei Nemzeti Összefogás elnevezésű rendezvény szervezői a Nemzeti Őrsereg egyenruhás, karszalagos szakaszát kérték fel, hogy biztosítsák a rendet - értesült a Független Hírügység.
Gyurcsány Ferenc hatalma megtartásáért a kormány és az MSZP bizonyítványát magyarázta a szocialista frakció tapolcai "válságtanácskozásán", "a magyar emberek azonban nem hisznek már neki" - közölte a Fidesz szombaton. Minden nap nyilvánosságra kerül egy újabb adóemelési terv, még tovább lassul a gazdasági növekedés, az élelmiszerek ára a kormány mulasztása miatt jelentősen emelkedik, januártól…
Előbb jótékonykodással akart változtatni az életvitelén Paris Hilton, de most új megoldást választott: úgy döntött, hogy anya lesz. "Jövőre gyerekeket akarok" - jelentette ki magabiztosan.
Megérkeztek a tiltakozók szombaton délután 5 óra után a Pénzügyminisztérium József nádor téri épülete elé. A Hősök teréről induló tiltakozók létszáma addigra több ezerre nőtt. A szervezők bejelentették, hogy hétfő délután 5 órától hajnali 2-ig a Parlament előtt fognak tüntetni.
Megdorgálta az európaiakat szombaton a pápa, amiért önzőségből nem vállalnak elég gyermeket. XVI. Benedek az ausztriai Mariazellben mondott misét. "Európában kevés a gyermek, mert mindent csak magunknak akarunk, és nem nagyon bízunk a jövőben" - mondta a pápa a Duna-vidék legnagyobb zarándokhelyén tartott misén.
Az Egyesült Államok "féken tartására" szólította fel az ENSZ-t szombaton Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök azután, hogy Washington jelezte: kész egyoldalúan elismerni Koszovó függetlenségét, ha a döntésre hivatott ENSZ BT-ben nem jön létre megállapodás a dél-szerbiai tartomány jogállásáról. Kurt Volker, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős főcsoportfőnöke…
Koszovó ügyében van némi óvatos optimizmus az Európai Unióban, amióta Wolfgang Ischinger (a tárgyaló trojka uniós képviselője) elkezdte közvetítői tevékenységét - mondta Göncz Kinga külügyminiszter az EU portugáliai külügyminiszteri értekezletén folytatott megbeszélések után, szombaton. Ischinger - aki az egész uniót képviseli az orosz és az amerikai megbízott mellett a közvetítői trojkában -…
A kormányzat nem problémákat old meg, hanem káoszt teremt és félelmet gerjeszt -mondta Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke szombati, a Kossuth téri demonstrációval egyidőben tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy a kormány valójában antiszociális, képtelenek a kormányzásra, ezért menniük kell.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc hatalma megtartása érdekében elkeseredett kísérletet tett arra, hogy megmagyarázza kormánya és az MSZP bizonyítványát a szocialisták tapolcai válságtanácskozásán.
Még egy hétig keresik a szívbarát munkahelyeket. Szeptember 15-ig jelentkezhetnek az Országos Egészségfejlesztési Intézet versenyére azok a kis, közép- és a nagyvállalatok, amelyek a táplálkozás, a mozgás, és a stressz elleni harc területén pozitív példákat tudnak felmutatni.
Két busz rohant egymásba a nigériai fővárostól 700 kilométerre északnyugatra, s a ütközés következtében mindkét jármű kigyulladt, s a tűzben az összes utas, 33 ember életét vesztette. A Nigéria rádióállomás szombati beszámolója szerint a Gusao-Sokoto úton még pénteken történt balesetet az okozta, hogy az egyik busz megpróbált kikerülni egy az útpályán kóborló jószágot, s belerohant a másik…
Szombaton elérte a vízállás a harmadfokú készültség szintjét a Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcs térségében. Győrnél a Mosoni-Dunán másodfokú a készültség. A folyók a vártnál gyorsabban áradnak, amihez az is hozzájárul, hogy Szlovákia a szokásos 600 helyett 4000 köbméter vizet enged másodpercenként az Öreg-Duna medrébe.
Véget ért szombaton este 6-kor a Pénzügyminisztérium előtt az Élőlánc Magyarországért közéleti mozgalom demonstrációja, amelyen több ezren vettek részt. A tüntetésen felszólalók a közvagyon eladása ellen tiltakoztak, egyebek mellett a kormányzati épületek, valamint az egészségügyi és kulturális intézmények értékesítésének leállítását követelték.
Elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) módosított európai parlamenti választási listáját szombaton Marosvásárhelyen a szervezet legfőbb döntéshozó szerve, a Szövetségi Képviselők...
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc hatalma megtartása érdekében elkeseredett kísérletet tett arra, hogy megmagyarázza kormánya és az MSZP bizonyítványát a szocialisták tapolcai válságtanácskozásán. A legnagyobb ellenzéki párt szerint azonban az emberek már nem hisznek a kormánynak.
Gyurcsány Ferenc hatalma megtartásáért a kormány és az MSZP bizonyítványát magyarázta a szocialista frakció tapolcai "válságtanácskozásán"- közölte a Fidesz szombaton. Minden nap nyilvánosságra...
A kenus Csabai Edvin - megvédve címét - aranyérmet szerzett egyesben a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon, a kajakos Csay Renáta második lett. Előbb a hölgyek 18 fős mezőnye rajtolt el, őket öt perccel követve a 22 kenus vágott neki a több mint 27 kilométeres távnak, azaz a két verseny egyszerre zajlott a Mosoni-Dunán.
Elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) módosított európai parlamenti választási listáját szombaton Marosvásárhelyen a szervezet legfőbb döntéshozó szerve, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Az új rangsor első két helyét Frunda György és Sógor Csaba szenátor foglalja el. Ez utóbbi közel áll az egyéni jelöltként ugyancsak indulni készülő, hat RMDSZ-en kívüli szervezet…
Deresre fektették Gyurcsány Ferencet Debrecenben - az Árpád Vérei Nemzeti Összefogás elnevezésű rendezvényen a kormányfőt ábrázoló rongybabát kikötözték és bottal ütötték a tüntetők.
A kenus Csabai Edvin arany- és a kajakos Csay Renáta ezüstérme után Jámbor Attila bronzérmet szerzett a férfi K-1-esek versenyében a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon. Ennek a mezőnynek kellett a leghosszabb távot teljesítenie szombaton a Mosoni-Dunán, 33,43 kilométer várt a versenyzőkre.
Tapssal kísérték utolsó útjára Luciano Pavarotti olasz tenort a modenai utcákon a szombati, az énekes szülővárosának katedrálisában megtartott gyászszertartás után: a 71 éves művész koporsóját Modena főterétől a Corso Canalchiarón egészen a Piazza San Francescóig vitték a gyászolók kíséretében, a helyiek sűrű sorfala között. Utolsó modenai útja után Pavarottit a családi kriptában temetik el a…
Három magyar klasszikus regény új orosznyelvű kiadását mutatta be a XX. Moszkvai Nemzetközi Könyvvásáron szombaton az orosz Vagriusz kiadó. Az orosz nyelv, illetve az olvasás évében Jókai Mór Az arany ember, Gárdonyi Géza Egri Csillagok és Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye jelent meg az OKM, továbbá több orosz területi kormányzat támogatásával.
A Szolnoki Főiskola felújított kollégiumát adták át szombaton a Tisza-parti megyeszékhelyen; a tízemeletes, házgyári paneltechnológiával készült korábbi munkásszálló PPP- konstrukcióban, azaz a magántőke bevonásával újult meg és vált komfortosabbá. A felsőoktatási kollégiumi program részeként 450 millió forintért felújított kollégium szolgáltatásai egy három csillagos szállodáénak felelnek meg. A…
A tennivalókról, az aktuális politikai ügyekről, a parlament őszi ülésszakáról és a képviselőcsoport munkaszervezéséről egyeztetett kétnapos tapolcai frakcióülésén az MSZP, komolyabb konfliktus és éles vita nélkül. A Fidesz "válságtanácskozásnak" nevezte az ülést, amelyen szerinte Gyurcsány Ferenc, hatalma megtartásáért, a kormány és az MSZP bizonyítványát magyarázta. Gyurcsány Ferenc…
Ügyvéd segítségével próbálja meg gyámság alá helyeztetni Amy Winehouse-t az édesapja. A férfi szerint az énekesnőt rá kell bírni a kábítószerelvonó-kúrára - ha másképp nem megy, akkor úgy, hogy ő kezeli a lánya pénzét.
Az unió portugáliai külügyminiszteri értekezlete alkalmából Ján Kubis szlovák külügyminiszter egy külön találkozón kifejtette magyar kollégájának, hogy Pozsonyban aggódnak a Magyar Gárda megalakulása miatt. Kubis hangsúlyozta, hogy a magyar kormány reakcióját megfelelő erősnek és egyértelműnek találták, de nem volt számukra igazán megnyugtató a köztársasági elnök és a Fidesz reakciója - mondta el…