A Magyarországon is hatalmas sikert aratott Szex és New York rajongói már alig várták, hogy végre mozifilmet forgassanak kedvenc sorozatukból. Nos, a film mér készül, mi pedig eláruljuk, mi lesz a vége. Vigyázat: csak akkor olvassa, ha nem szeretné végigizgulni a mozit!
Becslések szerint akár másfél-kétmillió fecske is elpusztulhatott itthon a hét eleji lehűlés miatt. Szakértők azt mondják, hogy a madarak tulajdonképpen éhen haltak, mert a szeles, hideg időben eltűntek a rovarok, így nem jutottak táplálékhoz.
Bár az elmúlt hetekben elsősorban kábítószeres botrányairól és elvonókúráiról beszélt a világsajtó, Amy Winehouse most mással döbbentette meg a magánéletét követőket: kijelentette ugyanis, hogy férjével gyereket szeretnének, mi több, elképzelhető, hogy már várandós is.
"A fesztivál új ünnepet ad Magyarországnak, a zene iránt érdeklődőknek" - mondta Hiller István kulturális miniszter a Budapesti Mahler Ünnep megnyitóján vasárnap a Művészetek Palotájában. A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Művészetek Palotája által szeptember 9. és 16. között zajló programsorozat keretében az első Mahler-lemezekből nyílt kiállítás. "Ezek az apróságok teszik igazán ünneppé az…
Montenegró férfi vízilabda-válogatottja is résztvehet a jövő nyári ötkarikás játékokon, miután - az európai szövetség, a LEN honlapja szerint - a vasárnapi döntőben 9-8-ra legyőzte Románia legjobbjait, s megnyerte a pekingi olimpiára kvalifikáló pozsonyi tornát.
A portugál válogatott megszerezte első győzelmét a Spanyolországban zajló férfi kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjében, miután kilenc ponttal nyert az izraeliek ellen.
A Dob+basszus legfőbb érdeme az a felfedezés, hogy a magyar könnyűzene (a kifejezésnek természetesen általános használata ellenére sincs semmi értelme), érdekes. Nem platinaszőke műköröm dívák, playback huszárok és elnyűhetetlen plagizátorok gyűjtőhelye, hanem ezernyi emberi törekvés foglalata. A "slágerek" e lesajnált mikrokozmoszának is megvannak a maga elképesztő tehetségei, újítói és tanulói,…
Nem akármilyen ajándékkal lepte meg magát 47. születésnapján Hugh Grant. A brit színész egy több mint 30 millió forintos autót vásárolt, ám a fényképek tanúsága szerint még ez sem volt elég arra, hogy elmosolyodjon.
Állatritkaság érkezett a Szegedi Vadasparkba. A mezopotámiai dámszarvasból már csak körülbelül ötszáz példány él a földön, most egy hím és három nőstény talált új otthonra Szegeden.
A Taxidermia nyerte a II. Cinematik Nemzetközi Filmfesztivál Meeting Point Europa nevű fődíját a szlovákiai Pöstyénben. Pálfi György alkotását egy tizenkét tagú zsűri találta a legjobbnak, amely fiatal európai filmkritikusokból áll - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Peter Koneèný, a fesztivál pr-referense.
Az Egyesült Államok folytatja jelenlegi iraki politikáját - közölte az amerikai elnök. George Bush erről Hawaii szigetén, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés ausztráliai csúcstalálkozója után beszélt.
A mai modern világban az olvasás lassan kimegy a divatból - állítják sokan. Pedig Magyarországon igenis vannak, akik szeretnek rendszeresen olvasni. A könyv értékét és fontosságát a társadalom elismeri, ám folyamatosan veszélyben van.
Abe Sindzo japán kormányfő közölte, benyújthatja lemondását, ha nem kap parlamenti támogatást a japán önvédelmi erők afganisztáni missziójának meghosszabbításához. A miniszterelnök, akinek pártja érzékeny veszteségeket szenvedett a júliusi felsőházi választásokon, azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy betartsa az amerikaiaknak tett ígéretét, ám lemond, ha a november elsejével lejáró misszió…
Úgy tűnik, jót tett Kate Mossnak, hogy szakított korábbi barátjával, a zenész Pete Dohertyvel. Legalábbis erre utalnak azok a képek, melyek Dél-Franciaországban készültek róla nyaralás közben.
Fábry Sándor - bár az elmúlt években főként Fidesz-rendezvényeken tűnt fel - baloldalinak tartja magát. A humorista az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta, Magyarországon elmaradt a szembenézés a múlttal. Fábry Sándorral a Somogy megyei Kötcsén rendezett Polgári Pikniken készített interjút az InfoRádió.
Oprah Winfrey, a világ egyik legbefolyásosabb asszonyának tartott amerikai tévés személyiség a fekete demokrata elnökjelölt, Barack Obama számára rendezett összejövetelt. A szombat esti, kaliforniai partira mintegy ezerötszáz hollywoodi híresség volt hivatalos, köztük Whoopi Goldberg, Stevie Wonder. A fiatal szenátor politikai karrierje során ez volt az eddigi legnagyobb adománygyűjtő…
Nagy-Britanniában állami segélyt kapnak a jövőben a terhes anyák, hogy egészségesebben táplálkozhassanak, és így egészségesebb legyen a babájuk. A terhesség 29. hetébe lépő kismamák alanyi jogon kapnak 200 font, azaz majdnem 80 ezer forint egyszeri segélyt.
Az NDR német televízió elbocsátotta egyik tapasztalt műsorvezetőjét, amiért dicsérte a náci kor családi értékeit. Ezt vasárnap jelentette be a televízió.
A vasárnap méltó megünneplésére és belső tartalommal való megtöltésére szólította fel a pápa a hívőket a bécsi Stephansdom előtt elmondott, szokásos vasárnapi úrangyala imájában. XVI. Benedek ausztriai apostoli útja során szombaton mintegy 30-35 ezer hívő, köztük kétezer magyar zarándok előtt misézett Mariazellben. A szentatya ausztriai látogatásának utolsó napja az első keresztény vértanú, Szent…
Véres kampány után vasárnap megkezdődött az elnök- és parlamenti választás a latin-amerikai Guatemalában. A légkörre jellemző, hogy 50 jelöltet vagy kampányaktivistát öltek meg a szavazás előtti hetekben.
2008-ban törvényt hoznak itthon az otthonszülés szabályairól. Jelenleg semmi sem szabályozza ugyanis, hogy ki és milyen feltételekkkel hozhatja világra gyermekét saját lakásában - hangzott el vasárnap este az RTL Klub Híradójában.
Kicsit rosszul esik, hogy ennyire hülyének néznek balról, de hát már régen megszokhattuk. Szóval azt kellene elhinnünk, hogy a Gyurcsány-tárca pénzeinek elosztásába éppen a miniszter, Gyurcsány Ferenc nem szólt bele soha. Ezt aznap fogom elhinni, amikor Gyurcsányit kihallgatják a Kulcsár-perben.
Megszűnt az állami artistaképzés Magyarországon, helyette már egy közhasznú társaság taníttatja az artistákat. Az oktatási minisztérium szerint ez csak formai változás, és a képzés emiatt nem kerül veszélybe. Az intézményben viszont aggódnak, mert így kevesebb támogatást kapnak - hangzott el vasárnap este az RTL Klub Híradójában.