Milliós túlórapénzeket fizettek ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) több száz munkatársának a 2006 őszén végrehajtott feladatokért. A Magyar Nemzet értesülései szerint az elhárítás emberei elvegyültek az őszödi beszéd kiszivárgása után utcára vonult tüntetők között, és információkat szereztek a szervezők politikai kapcsolatairól.
Ha kell, jent fogunk eladni az árfolyam-felértékelődés megfékezése érdekében - nyilatkozta Naoto Kan, japán miniszterelnök. Kan ismételten hangsúlyozta, hogy a jegybank további lépéseket kell tennie...
A csütörtök késő délutáni szint közeléből indult ma reggel a kereskedés a forintpiacon, miközben a nemzetközi pénz- és tőkepiacok is az iránykereséssel vannak elfoglalva. A tegnap délutáni...
Újból belassult a feldolgozóipari konjunktúra Magyarországon. A feldolgozóipari beszerezési menedzser index szeptemberi szezonálisan kiigazított értéke 50,2 pont, ami 1,7 százalékpontos visszaesés az...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,44 pontos csökkenéssel, 23.217,49 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,10 százalékos gyengülést jelent. A főbb európai tőzsdék emelkedéssel kezdték a pénteki kereskedést.
Négy és fél milliárd értékben hajt végre beruházást Magyarországon a világ legnagyobb vasúti és közúti fékrendszereket gyártó és fejlesztő cége. Ezzel párhuzamosan közel 110 embert fognak felvenni,...
Szörnyethalt az a 22 hónapos kisfiú, akire szerdán este rázuhant egy televízió a Csongrád megyei Bakson. Azt, hogy pontosan hogyan történt a tragikus baleset, a rendőrség vizsgálja.
A kormányzati szektor 2010. második negyedévi hiánya 413 milliárd forint volt, a GDP 6,2 százaléka, az első félévben a hiány 711 milliárd forintot tett ki, ami a GDP 5,4 százaléka - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Súlyos hibákat tárt fel a 4-es metró beruházásnál az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely a finanszírozási szerződés módosítását, illetve kiegészítését javasolja a kormánynak.
Nem jár a metró a Deák tér és a Déli pályaudvar között, mert a Batthyány térnél egy szerelvény füstölni kezdett péntek reggel - közölte a BKV fődiszpécsere az MTI-vel
Minden, ami kerékpár – ez a mottója a szombati K&H olimpiai kerékpáros napnak, amelyet a budapesti 56-osok terén rendez a Budapest Sportiroda és a Sportaktív SE. Az eseményen a biciklizés számos ága képviselteti magát, az érdeklődők a többi között triálos, monociklis, BMX-es és freestyle-os bemutatókat láthatnak.
Az Infiniti Párizsba is elhozta azt a hibrid hajtáslánccal rendelkező M szedánt, melyet már az idei Genfben megrendezett nagyszabású autószalonon volt szerencsénk közelebbről is szemügyre venni.
A Fidesz nem tervezi az ügyészség kormány alá rendelését - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter
Holdingba vonná össze a MÁV személyszállítási részlegét és 12 helyi Volán társaságot a kormány, melytől létszámcsökkenést és költségmegtakarításokat remél - értesült a Napi Gazdaság. A közösségi...
Hozzávalók: 3 db savanykás alma 8 nagyobbacska csirke felsőcomb 4 nagy fej vöröshagyma só csipetnyi szárított kakukkfű csipetnyi szárított borsikafű esetleg száraz fehérbor
Mahmúd Zahar, a Hamász egyik vezetője kijelentette: Jasszer Arafat hajdani palesztin vezető maga buzdította az iszlamista mozgalmat arra, hogy hajtsanak végre fegyveres akciókat Izraelben, miután kudarcot vallottak az általa vezetett béketárgyalások
Pénteken 16 óráig kérhetnek igazolást azok, akik nem a lakóhelyükön, hanem a bejelentett tartózkodási helyükön akarnak szavazni az önkormányzati választáson
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke: 50,2. gállt a feldolgozóipar májusban és júniusban tapasztalt enyhe összehúzódása
Legalább húszmilliárd forinttal támogatja az állam a nemrég bejelentett győri Audi-gyárbővítést - írja az Autopro.hu portálra hivatkozva pénteki számában a Kisalföld.
Baltával leütötte, majd feldarabolta testvérét egy nagymányoki fiatalember. A gyilkosságról csütörtökön érkezett bejelentés, a rendőrök pénteken reggel is a helyszínen dolgoztak. Az eddigi adatok alapján a 19 éves fiatalabb testvér feltehetően kábítószer hatása alatt ölte meg bátyját, akivel egy ideje megromlott a viszonya.
Megmaradt zöldségek, felvágott zöldségdarabok vagy romlásban lévő zöldségek kísértenek a hűtőnkben? Szerintünk vétek eldobni az ételt, és nagyon sokszor a zöldségek nem is romlottak.
Októberben jelenik meg az egyik legnépszerűbb magyar világzenei formáció, a Ghymes új, sorrendben tizennegyedik stúdióalbuma; a Szikraszemű című lemez ihletője Dózsa György parasztvezér volt.
Hozzávalók: 3 db savanykás alma 8 nagyobbacska csirke felsőcomb 4 nagy fej vöröshagyma só csipetnyi szárított kakukkfű csipetnyi szárított borsikafű esetleg száraz fehérbor
A kormányzati szektor 2010. második negyedévi hiánya 413 milliárd forint volt, a GDP 6,2 százaléka, az első félévben a hiány 711 milliárd forintot tett ki, ami a GDP 5,4 százaléka - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
Az idei második negyedévben 413 milliárd forintot tett ki a kormányzati szektor hiánya, ami a nemzeti össztermék 6.2%-ára rúg. Az egy évvel ezelőtti deficitet 182 milliárd forinttal haladja meg...
Az Európai Bizottság (EB) ítélete szerint az új magyar áfatörvény hatálybalépése előtt elvégzett építési munkákhoz kapcsolódóan az áthárított áfa levonásának megakadályozása ellentétes az uniós joggal....
A válság talán legnagyobb nyertese, John Paulson egy előadás során kifejtette véleményét a legfőbb befektetési eszközökkel kapcsolatban. A hedge fund guru a részvények, az arany, és ingatlan...
A Népesedési Kerekasztal szerint nyugdíj- és az egészségügyi ellátás összeomlik, ha nem lesz az a generáció, amely a járulékokat fizetni tudja. Javaslataik között szerepel a meddőség megelőzésének támogatása, a nyugdíj mellett munka, az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak és a gyermektelenségi adó bevezetése, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
A várakozásokkal ellentétben augusztus folyamán ismét visszaesés mutatkozott a német kiskereskedelmi értékesítésben, a júliusi csökkenést követve. Még a legpesszimistább várakozások is csak stagnálásról szóltak.
A Lehman Brothers csődje után egy nappal, több mint két évvel ezelőtt mentette meg az az AIG-t az amerikai állam, mely jelenleg is 80%-os tulajdonosa a biztosítótársaságnak. Az ügy most fontos...