2010. október 11. hétfő

okt. 11
14:27
Két nap alatt kétszer repültek idegen tárgyak Pest megyében (BorsOnline)
Fotó és videofelvétel is készült három egyszerre mozgó, megálló, majd alakzatot váltó fénypontról Mikebuda felett. Sőt: ugyanilyen ufójelenséget láttak a térségben előző nap is.
okt. 11
14:27
Jogtalanul esett ki Andreas a Megasztárból? (Blikk)
Nálunk járt a Megasztár hétvégi kiesője, Csonka Andreas. Szinte az egész országot meglepte a szlovákiai énekes korai kiesése a viadalból. Szerkesztőségünkben a kudarcról beszélgetett Andreas csalódott rajongóival.
okt. 11
14:27
Támogatta a költségvetési bizottság a lakáshitelesek megsegítését célzó javaslatokat (Infostart)
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága egy tartózkodással általános vitára alkalmasnak tartotta és tárgysorozatba vette Rogán Antal (Fidesz) 2010-es költségvetés módosítására irányuló javaslatát.
okt. 11
14:29
Átrepülte az óceánt az eltévedt versenygalamb (Blikk)
Élete első, komoly versenye igen kalandosra sikerült egy brit versenygalambnak. Az állat az eredeti helyszíntől 5200 mérfölddel – 8300 kilométer – távolabb ért célba Panamában.
okt. 11
14:30
A rendőrség őrizetbe vette a Mal Zrt. vezérigazgatóját (Gondola)
A rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását a Mal Zrt
okt. 11
14:30
Óva int az EKB (HírTV)
Tovább folytatódnak a devizaárfolyamokkal és leértékeléssel kapcsolatos viták: az EKB óva int a
okt. 11
14:30
Árokba borult egy mentőautó az M7-es autópályán - teljes útzár (hirado.hu)
A balesetben egy ember szenvedett sérüléseket, a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a mentőből
okt. 11
14:30
Így veszi át az állam a MAL irányítását (Portfolio)
Bizonyos esetekben állami irányítás alá lehetne vonni bármilyen magántulajdonú céget egy, a parlamentnek hétfőn benyújtott törvényjavaslat értelmében. A lex-MAL tervezetének indoklása szerint egy...
okt. 11
14:30
Gyurcsány szombat este szexi és trendi akar lenni (ATV)
Pártelnök vagy miniszterelnök viszont nem szeretne lenni, új platformjába már ezren jelentkeztek.
okt. 11
14:32
Támogatta a költségvetési bizottság a lakáshiteleseket célzó javaslatokat (Gondola)
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága egy tartózkodással általános vitára alkalmasnak tartotta és tárgysorozatba vette Rogán Antal (Fidesz) 2010-es költségvetés módosítására irányuló javaslatát
okt. 11
14:32
EUR/JPY Vesztett erejéböl az euró (HírTV)
Az EUR/JPY múlt héten benézett 115 alá és eddig nem sikerült visszahódítania az értéket. A devizapár 114,27, azaz a napi minimum közelében mozog. 114,15 alatt célba vehetik a 113,95-ös szintet. 113,50 alatt színre léphetnek az euró-medvék. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 11
14:32
Tiniknek szóló könyvet írt Rushdie (hirado.hu)
A Luka and the Fire of Life című könyvét a szerző Milán fia 13. születésnapjára szánta, az ihletet pedig a számítógépes játékok jelentették
okt. 11
14:32
A munkanélküliséget vizsgálták, Nobel-díj lett belőle (ATV)
Megosztva kapta a díjat három tudós.
okt. 11
14:33
Egyiptomban vásárol be az Electrolux (Privátbankár)
A svéd Electrolux térségi piaci jelenlétének megerősítése érdekében elvi megállapodást kötött az egyiptomi Olympic Group, a legnagyobb közel-keleti és észak-afrikai fehérárú gyártó vállalat megvásárlá...
okt. 11
14:34
Katasztrófavédelmi biztost nevezne ki a miniszterelnök (Gondola)
Az Országgyűlés hozza létre a katasztrófavédelmi biztos intézményét - kezdeményezte hétfői, napirend előtti felszólalásában a miniszterelnök
okt. 11
14:34
Azonnal cselekedtek, nehogy elvesszenek a források (HírTV)
A kormány már a nyári átadás-átvételi eljárások folyamán tapasztalta az előző kormány felelőtlen gyakorlatát a Közlekedés operatív program (KÖZOP) pályázatai terén, ezért azonnali intézkedéseket vezetett be, nehogy elvesszenek ezek a források. Az Európai Bizottság szeptember 13-án kelt levelében tudatta a kormánnyal, hogy felfüggeszti a KÖZOP közbenső kifizetéseit hazánk számára – közölte a ...
okt. 11
14:34
Tovább emelkedik az autógumik ára (hirado.hu)
A Continental januártól 5 százalékkal emeli a nyári gumik árát
okt. 11
14:36
A katasztrófahelyzetről is tárgyal Barroso Magyarországon (Gondola)
Szó lesz José Manuel Durao Baroso európai bizottsági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök keddi találkozóján az iszapömléssel kapcsolatos helyzetről, de az uniós illetékes a jelenlegi tervek szerint nem látogat el a katasztrófa sújtotta térségbe
okt. 11
14:38
A nap mondása (Gondola)
okt. 11
14:39
Az Electroux felvásárolja egyiptomi partnerét (ProfitLine)
A svéd Electrolux térségi piaci jelenlétének megerősítése érdekében elvi megállapodást kötött az egyiptomi Olympic Group, a legnagyobb közel-keleti és észak-afrikai fehérárú gyártó vállalat megvásárlásról.
okt. 11
14:40
Gyógyító gyümölcsök a Napsugár Életház kertjéből: az alma (Gondola)
Illatos és gömbölyded. Ropogós és lédús. Zöld is lehet, de piros is. Létezik belőle kisebb és nagyobb, édesebb vagy savanyúbb.
okt. 11
14:41
Magukra maradtak problémáikkal a gázszolgáltatók (ProfitLine)
A közelmúltban tett kormányzati kijelentések arra utalnak, hogy a kabinet nem érzi magáénak a veszteséggel küszködő gázszolgáltatók problémáit, s bár az új árképzési mechanizmusról még nem jött létre megállapodás a szolgáltatók és a kormány között, az már sejthető, hogy a kormány nem kíván jelentős engedményeket tenni a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank elemzője szerint.
okt. 11
14:42
MAL Zrt.: vagyonzár, előzetesben a vezérigazgató (Gondola)
Napirend előtt értékelte Orbán Viktor miniszterelnök a vörösiszap-katasztrófa tanulságait.
okt. 11
14:43
A válság nyertesei a feltörekvő országok nagy cégei (ProfitLine)
A feltörekvő országok nagy cégei kezelték a legsikeresebben a válságot, növelték bevételüket és profitjukat, de a közép- és délkelet-európai régió nagyvállalatai is messze a világátlag felett teljesítettek a gazdasági válság alatt - közölte kutatása alapján az Ernst & Young hétfőn az MTI-vel.
okt. 11
14:45
Egy éven át mérgezte anyját és testvéreit a 13 éves kislány (BorsOnline)
A mérgek mellett, anyja ételébe ürüléket, italába tisztítószert öntött egy 13 éves, örökbefogadott kislány. A testvéreit sem kímélte, őket patkányméreggel etette, csak az apját hagyta ki a szórásból.
okt. 11
14:45
Így reped a gát - A legfrissebb fotók (Infostart)
A megsérült tározó északi oldaláról, illetve magáról a tározóról közöl fotókat vörösiszapról szóló kormányzati portál.
okt. 11
14:48
A katasztrófahelyzetről is tárgyal Barroso Magyarországon (Infostart)
Szó lesz José Manuel Durao Baroso európai bizottsági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök keddi magyarországi találkozóján az iszapömléssel kapcsolatos helyzetről, de az uniós illetékes a jelenlegi tervek szerint nem látogat el a katasztrófa sújtotta térségbe.
okt. 11
14:48
Az izraeli kormány támogatja a területek feladásáról szóló népszavazást (Gondola)
Az izraeli kormány támogatja azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében népszavazást tartanának, mielőtt beleegyeznének a Golán-fennsík vagy Kelet-Jeruzsálem feladásába - jelentette be hétfőn az igazságügyi minisztérium szóvivője
okt. 11
14:48
Halálos baleset a 4-es főúton (Blikk)
okt. 11
14:48
Megalakul az Országmárka Tanács (HírTV)
Országmárka Tanács létrehozásáról határozott a kormány. A testület tesz majd javaslatot az egységes országkép kialakításához vezető Országmárka Stratégiára.
okt. 11
14:48
A katasztrófahelyzetről is tárgyal Barroso Orbán Viktorral (Kripto Akadémia)
Szó lesz José Manuel Baroso európai bizottsági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök keddi találkozóján az iszapömléssel kapcsolatos helyzetről, de az uniós illetékes a jelenlegi tervek szerint nem látogat el a katasztrófa sújtotta térségbe. Ezt Barroso egyik szóvivője jelentette be Brüsszelben.
okt. 11
14:48
Három kutató kapta megosztva a közgadasági Nobel-díjat (hirado.hu)
A közgazdászok a Diamond-Mortensen-Pissarides-féle keresési modellel kapcsolatos kutatásukért kapták az elismerést
okt. 11
14:48
Az egészség hiánya mint költség (HR Portál)
Egy munkavállaló értékét a vállalat számára alapvetően négy tényező határozza meg: a képességei, a tudása, a vállalat iránti elkötelezettsége és az egészségi állapota. Magyarországon azonban a munkáltatók az egészségmegőrzést a dolgozók egyéni felelősségének tekintik.
okt. 11
14:48
Újra rendkívül nagy érdeklődés volt a rövid kincstárjegy iránt (Portfolio)
A múlt hétfőinél kissé alacsonyabb, de így is rendkívül nagy vételi érdeklődés mutatkozott a ma megtartott 6 hetes hátralévő futamidejű likviditási diszkontkincstárjegy aukción (D101124). Erre az...
okt. 11
14:48
Veszélyes kémények: kinek van félnivalója? (Pénzcentrum)
Magyarországon a 4,6 millió kémény 5 százaléka életveszélyes, 20 százaléka javításra szorul a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének felmérése szerint....
okt. 11
14:48
Milos Forman életműdíja (Metropol)
Életműdíjat kapott Milos Forman cseh filmrendező a Lyoni Filmfesztiválon. A 78 esztendős filmest a Lumiere-díjjal tüntették ki szombat este.
okt. 11
14:48
„Nem kell szuperautó a BMW-nek” – az M-divízió jövője, hivatalos forrásból (Auto Pult)
A szinte nap, mint nap emlegetett válság ide vagy oda, a különlegességek és az érdekességek valószínűleg minden benzingőzzel fertőzött autós fantáziáját megmozgatják, a BMW M-divíziójának gyümölcsei pedig kivétel nélkül a legfinomabb ínyencségek közé tartoznak, már hosszú évtizedek óta.
okt. 11
14:50
Feloldották az útzárat az M5-ösön, de a forgalom akadozik (Gondola)
Feloldották a baleset miatt néhány órája elrendelt útzárat hétfő kora délután az M5-ös autópálya 57-es kilométerénél Budapest irányában, de továbbra is csak egy sávon lehet haladni - tudatta a rendőrség az MTI-vel
okt. 11
14:50
Színesfémként akarták eladni Arany Jánost (HírTV)
Elfogták a salgótarjáni szobortolvajokat, akik egyben az utcán parkoló gépkocsik tulajdonosainak rémei is voltak. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanújával vett őrizetbe egy 16 éves salgótarjáni fiút és két társát - értesült a Független Hírügynökség.
okt. 11
14:50
Halálos baleset a 4-es főúton (hirado.hu)
A tragédia Törökszentmiklós határában történt
okt. 11
14:51
Nem enged a kormány a gázszolgáltatóknak (Privátbankár)
Még nem jött létre megállapodás a szolgáltatók és a kormány között az árképzésről, az már látszik, hogy a kormány nem kíván jelentős engedményeket tenni
okt. 11
14:52
A fiatal gazdák helyeslik a kormány ágazatot érintő döntéseit (Gondola)
A kormányváltás óta hozott döntések alapján az egyéni-családi gazdálkodói réteg, valamint a fiatal gazdálkodói generáció számíthat a kormány támogatására - állapította meg a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) legutóbbi soron kívüli országos gyűlésén
okt. 11
14:52
Milliárdok folynak el a BKV-nál (HírTV)
Községnyi adminisztrátort foglalkoztat a súlyosan eladósodott BKV - írja a Blikk a birtokába került dokumentumokra hivatkozva. A bulvárlap szerint több mint 2200 irodista dolgozik a fővárosi közlekedési vállalat központjában összesen évi 10 milliárd forintért.
okt. 11
14:52
Áttévedt a román-magyar határon egy nagyváradi nő (hirado.hu)
A 24 éves román nő feltehetően eltévedt az erdőben
okt. 11
14:54
Halálos baleset a 4-es főúton Törökszentmiklós közelében (Gondola)
Egy ember meghalt, kettő megsérült abban a balesetben, amely hétfőn kora délután történt a 4-es főút törökszentmiklósi elkerülő szakaszán - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel
okt. 11
14:54
Lázár: ezért a katasztrófáért sem jogi, sem morális értelemben nincs kegyelem (hirado.hu)
A Fidesz frakcióvezetője azt javasolta: induljon vizsgálat a privatizációs szerződések betartásáról
okt. 11
15:00
Rekordszámú látogatót vonzott a Budavári Pálinka – és Kolbászfesztivál! (Édenkert)
Minden eddiginél több érdeklődőt vonzott a IV. Budavári Pálinka – és Kolbászfesztivál. Idén a négy nap alatt több mint huszonhét ezren látogattak föl a Budai Várba, amely kilencezerrel több, mint a tavalyi létszám. A fesztiválon még Robert De Niro is tiszteletét tette, aki a legnagyobb inkognitóban kóstolta meg a világhírű hungaricumot. A világsztár a Nobu étterem megnyitója előtt, Andy Vajnával…
okt. 11
15:03
Elrabolták a menyasszonyt (Blikk)
Hódmezővásárhely – Elfeledkezett újdonsült feleségéről Eferetáról a Viasat3 Négy esküvő című műsorának vőlegénye. A nigériai származású orvostanhallgató lányt a tortafelvágás előtt rabolták el, ám férjét ez kicsit sem zavarta, ő addig a konkurenciával lejtett a táncparketten.
okt. 11
15:03
Visszahívási akció a Mercedesnél (Infostart)
Visszahív 85 ezer autót a Mercedes-Benz az Egyesült Államokban a kormánymű lehetséges meghibásodása miatt. A vállalat a 2010-es Mercedes C-Class, valamint a 2010/2011-es E-Class Coupe és Cabriolet modelleket hívja vissza a szervizekbe.
okt. 11
15:05
Íme, a legbizarrabb szépítőszerek! (Blikk)
Gondoltad volna, hogy egy különleges csokoládé vagy egy pohár finom pálinka is hozzájárulhat bársonyos bőröd megőrzéséhez? Eláruljuk, hogy igen!

Keresés