2010. október 11. hétfő

okt. 11
11:27
Kasza Tibi Kínába költözik (Blikk)
Budapest — Kínába költözik egy munka kedvéért Kasza Tibi (32) három hónapra.
okt. 11
11:27
Recept: Gombaszószban sült kelbimbós tészta (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg masnitészta 2 kis fej hagyma 3 gerezd fokhagyma 30 dkg gomba 50 dkg kelbimbó 1 tyúkhúsleves-kocka 1 dl száraz fehérbor 1 nagy pohár tejföl 25 dkg sajtkrém 10 dkg reszelt sajt majoranna bazsalikom só bors olaj
okt. 11
11:30
Háromszázezren tüntettek az olasz oktatási reform ellen (HírTV)
Háromszázezer diák és tanár tüntetett október 8-án Olaszország nyolcvan városában a tervezett oktatási reform és a tanításra fordított összegek több milliárdos csökkentése ellen. A válság hatására kilencmilliárd eurót kíván megtakarítani az oktatásügyben Berlusconi kormánya, Mariastella Gelmini oktatási miniszter szerint pedig felül kell bírálni a rendszert, mert az nem hatékony - írja az MTI…
okt. 11
11:30
Javul a Marcal vízminősége (Gondola)
Javul a Marcal folyón Győr-Moson-Sopron megyébe érkező víz minősége; a Rába, a Mosoni- és az Öreg-Duna a szennyezés előtti állapotban van – közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel hétfőn
okt. 11
11:30
A légtér urai (Metropol)
Egy izgalmas napot töltöttünk a légiforgalmi irányítóknál és ízelítőt kaptunk munkájukból. A neten ráadásul bárki kipróbálhatja! Riport és érdekességek.
okt. 11
11:30
Ez volt az iszapkatasztrófa oka? (Alternatív Energia)
A MAL Zrt. korábban többször is magasította a zagykazetta falait, s a megengedettnél több anyagot engedett a medencébe - írja a Népszabadság.
okt. 11
11:30
Nyolcan haltak meg az utakon a hétvégén (hirado.hu)
Több mint 164 ittas autóst értek tetten a rend őrei
okt. 11
11:30
A kockázatelemzés emberéleteket is menthet (HR Portál)
Vélhetően a rendkívüli eseményekre történő felkészülésbeli hiányosságok vezethettek az iszap kiáradásakor emberéleteket követelő tragédiához. A világban rendelkezésre állnak olyan gyakorlatok, amelyek segítenek felkészíteni veszélyes anyagokkal foglalkozó cégeket egy katasztrófa esetén a kárelhárításra - állítja az AAM Tanácsadó Zrt.
okt. 11
11:32
Commodity: Arany- Kereslet (HírTV)
A megfigyelök a hét elején is biztosak benne: amíg gyenge amerikai konjunktúra-adatokat tesznek közzé, gyenge maradhat a dollár. Így más befektetési lehetöség után kell nézni. A Dow Jones Newswires szerint átmenetileg minden az arany mellett szól. Nö a nemesfém kereslete és így az árfolyama is. Kína aranykitermelése augusztusban havi szinten 11%-kal 27.655 tonnára csökkent. Éves szinten az év e...
okt. 11
11:32
"Isten áldd meg a magyart" - az új Alkotmány kezdete? (Gondola)
Semjén Zsolt az új alkotmány első mondataként azt szerepeltetné, ha rajta múlna, hogy "Isten, áldd meg a magyart!".
okt. 11
11:32
Jó hír! Egyre jobb a Marcal vízének pH-ja (hirado.hu)
A legfrissebb elemzés szerint 8,18 volt a víz pH értéke
okt. 11
11:32
A közigazgatásban van a legtöbb betöltetlen állás (HR Portál)
A bejelentett új állások száma 4,5 százalékkal nőtt az előző havihoz képest szeptemberben. A legtöbb betöltetlen álláslehetőség pedig a közigazgatás, az építőipar, valamint az egészségügyi, és szociális ellátás ágazatában van - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján.
okt. 11
11:34
Alkotmánybíróság: kollektív hiedelem, szimpátiák, gyűlöletek (Gondola)
Különadó: minden részét megtámadták. Népszavazási dilemmák.
okt. 11
11:34
Új hidrotermális hasadékot találtak az Atlanti-óceánban (hirado.hu)
A kutatók gázbuborékok oszlopát figyelték meg mintegy 5 kilométerre a hatalmas, ismert, Menez Gwen hasadékmezőtől
okt. 11
11:45
Még csak 23 éves a lány, de a fájdalom miatt soha többé nem szexelhet (BorsOnline)
Sikeres volt ugyan egy 23 éves skót nő méhrák elleni küzdelme, de a kezelés és a műtét után kellemetlen „mellékhatás” lépett fel nála: ha szexel, kibírhatatlan fájdalommal kell számolnia.
okt. 11
11:48
AUD/USD Elönyben a shortok (HírTV)
Érdekes helyzet alakult ki az ausztrál dollárnál. Múlt héten dél felé vette az irányt 0,9920 körül. Attól függetlenül, hogy a fundamentumok az ausztrál dollár mellett szólnak, a piaci szereplök szerint a zöldhasú átmenetileg összeszedheti magát. A legutóbbi adatok szerint az USD-shortok száma 2008 közepe óta nem volt ilyen magas. Ha nem esik tovább a dollár, nagy short-fedések tanúi lehetünk,…
okt. 11
11:48
Iszapömlés: Bartók Béla jogutódja 30 millió forinttal segít (Gondola)
Egy teljes ház becsült építési költségével, 30 millió forinttal járul hozzá Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla jogutódja a Magyar Kármentő Alaphoz
okt. 11
11:48
Megvédte címét Gyokovics Pekingben (Metropol)
Az első helyen kiemelt Novak Gyokovics nyerte a pekingi tenisztorna 2,1 millió dollár összdíjazású férfi versenyét.
okt. 11
11:48
Pécs 15 milliót spórol a kisebb közgyűlésen (Metropol)
Kemény és hatékony munkát ígér a pécsi közgyűlés részéről Páva Zsolt polgármester, aki közleményében kitért arra is, hogy a város évi 15 millió forintot takarít meg a választások eredményeit tükröző, a napokban megalakuló új összetételű testülettel.
okt. 11
11:48
Kiakadt a szakma Liptai Claudia ruháján (hirado.hu)
A szombati szerelése többek szerint is enyhén szólva előnytelen volt
okt. 11
11:48
Vörösiszap-katasztrófa: a vadkeleti privarizáció hozadéka? (ATV)
Környezetvédők évek óta figyelmeztettek a veszélyekre.
okt. 11
11:48
Nemsokára a Google vezethet helyettünk autót (Auto Pult)
Az internet-óriás már számtalan műfajban kipróbálta magát: készített operációs rendszert, mobiltelefont, most pedig az autóiparba kóstol bele.
okt. 11
11:50
Három piaci szegmens teljesítménye egy alapban, tőke- és hozamvédelem mellett (x) (HírTV)
Befektetőink mérsékelt kockázatvállalással, a befektetett tőke biztonsága és fix 15%-os (éves szinten 2,93%) (EHM: 2,77%) védett hozam mellett részesedhetnek három különböző piaci szegmens: Németország részvénypiacának, az eurózóna állampapírjainak, továbbá a nyersanyagpiaci árak teljesítményéből – mondja Daróczi Andor, az MKB Alapkezelő vezérigazgatója.
okt. 11
11:50
Keddig kell befizetni a harmadik negyedévi eva előleget (Gondola)
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak keddig kell befizetniük a harmadik negyedév utáni adóelőleget, bevételük 30 százalékát
okt. 11
11:50
Tovább nőhet a görög hiány (hirado.hu)
Sajtóértesülések szerint előfordulhat, hogy ismét módosítani kell a 2009-es deficit értékét, a hiány a korábban megállapított 13,6 százalék helyett 15,1 százalékra is nőhet
okt. 11
11:50
Elfajult a családi vita a magyar sztárpárnál: már külön is alszanak (ATV)
Nem tudtak megegyezni.
okt. 11
11:51
Evások figyelem: ketyeg az óra, kedd éjfélig fizetni kell! (Privátbankár)
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak keddig kell  befizetniük a harmadik negyedév utáni adóelőleget, bevételük 30 százalékát. Augusztus végéig 89,3 milliárd forint eva bevételt kö...
okt. 11
11:52
A Demokratikus Platformért koldul Gyurcsány (Gondola)
Pontosan egy hete történt Magyarország legnagyobb ipari katasztrófája. És egy hete indult be Gyurcsány is...
okt. 11
11:53
Képtelenség kibogozni a görög deficitet (Privátbankár)
Továbbra is bizonytalan, hogy mekkora volt tavaly a görög államháztartás bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított hiánya, a deficit akár 15 százalék felett is lehetett
okt. 11
11:54
Tovább nőhet a tavalyi görög hiány (ProfitLine)
Továbbra is bizonytalan, hogy mekkora volt tavaly a görög államháztartás bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított hiánya, a deficit akár 15 százalék felett is lehetett. A kérdést hétfőtől tíz napig az Eurostat uniós statisztikai hivatal szakértői vizsgálják Athénban.
okt. 11
11:56
Keddig kell befizetni a harmadik negyedévi eva előleget (ProfitLine)
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak keddig kell befizetniük a harmadik negyedév utáni adóelőleget, bevételük 30 százalékát.
okt. 11
11:58
Alacsony forgalomban nőtt a BUX előnye (ProfitLine)
A vezető nyugat-európai piacokhoz hasonlóan a hazai piacon is tovább nőtt a nyitásban tapasztalt 145,71 pontos előny. A BUX 11.30 órakor 23.582,36 ponton állt, ami a pénteki záró értékéhez képest 165,83 pontos, 0,71 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 20,12 ponttal magasabb.
okt. 11
12:03
Recept: Hússal töltött almás céklakarika (Mindmegette)
Hozzávalók: cékla - fejenként 1 db alma - fejenként 1 db A töltelékhez: 20 dkg darált szárnyashús 1 db hagyma 4 gerezd fokhagyma 1 db paradicsom 1 db paprika 1 dl rizs só bors őrölt kömény kurkuma reszelt sajt olaj
okt. 11
12:03
Ma választja meg a parlament a Médiatanács tagjait (Infostart)
Ma választja meg a parlament az ORTT utódjának szánt Médiatanács tagjait. A jelölőbizottság mai ülésén már elég a kétharmados többség a hivatalos jelöléshez, a frakciók szavazati súlya pedig mandátumarányos. Ugyancsak ma állhat fel a közmédiumokat felügyelő Közszolgálati Közalapítvány is.
okt. 11
12:03
Létrejött az ország legnagyobb taxis cége (HR Portál)
Két meghatározó budapesti taxis társaság, a Rádiótaxi és a Tele 5 fúziója révén szeptember végén létrejött az ország legnagyobb taxis cége csaknem 900 sofőrből és autóból álló flottával - írja az MTI-Eco nyomán a Világgazdaság.
okt. 11
12:05
Szájer: Szerethetőbb alkotmányra van szükség (Infostart)
Blogot indítanak az alkotmánnyal kapcsolatos vélemények összegyűjtésére - mondta Szájer József, az alkotmányelőkészítő bizottság tagja az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikus hozzátette: húsz éve elkövették azt a hibát, hogy az alkotmány megalkotásakor olyan szöveget írtak, ami nem szerethető.
okt. 11
12:06
NZD/USD Erösödö kiwi (HírTV)
Végre pozitívabb új-zélandi adatokat tettek közzé. A kártyával fizetett áruk kiskereskedelmi forgalmai szeptemberben 3 hónapja elöször emelkedtek. A piaci szereplök remélik, hogy a részindex az egész értékre kedvezö hatással lesz. Az NZD/USD nyereségeket könyvelt el és bevette a 0,7531-es ellenállást. Erös ellenállás található 0,7600 alatt. Támogatás 0,7426-nál van. in-www.globalfx.hu / ks-…
okt. 11
12:06
Kouchner és Moratinos megerősíti az EU békefolyamatban vállalt szerepét (Gondola)
Az izraeli-palesztin békefolyamatban vállalt európai uniós szerep fontosságát hangsúlyozta hétfőn Jeruzsálemben Bernard Koucher francia és Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter
okt. 11
12:06
A verespataki beruházó Isten esőjével mentegetőzhet majd (Metropol)
Nincs biztosíték arra, hogy a verespataki aranykitermelést tervező cég igazgatója néhány év múlva nem fog ugyanazzal mentegetőzni, mint amivel a Magyarország történelmének legnagyobb környezeti katasztrófáját előidéző vállalat igazgatója - írta hétfői vezércikkében az Új Magyar Szó (ÚMSZ).
okt. 11
12:06
A ciánszennyező vállalat is ugyanazzal védekezik majd, mint a MAL (Kripto Akadémia)
Nincs biztosíték arra, hogy a verespataki aranykitermelést tervező cég igazgatója néhány év múlva nem fog ugyanazzal mentegetőzni, mint amivel a Magyarország történelmének legnagyobb környezeti katasztrófáját előidéző vállalat igazgatója - írta hétfői vezércikkében az Új Magyar Szó (ÚMSZ).
okt. 11
12:06
Testalkattal és elhízással kapcsolatos géneket találtak (hirado.hu)
Brit genetikusok 13 olyan régiót azonosítottak az örökítőanyagban, ahol a DNS-szekvenciában lévő változatok kapcsolatba hozhatók az egyén alma vagy körte típusú alkatával
okt. 11
12:06
A koleszterinszint mérsékléséért (WebBeteg)
A koleszterin a köztudatban szinte csak rossz tulajdonságai miatt vált ismertté, de a teljességhez az is hozzátartozik, hogy nagyon fontos a szervezet számára, ugyanis például létfontosságú eleme a sejthártyának, bizonyos hormonok, vitaminok, epesavak építőköve. A magas koleszterinszint azonban káros a szervezet számára.
okt. 11
12:06
Erste-vezér a kormánynak: "nem tehettek meg mindent velünk" (Portfolio)
Ismét kemény kritikával illette a magyarországi bankadót Andreas Treichl, az Erste Group vezérigazgatója a Financial Times-nak adott interjújában. Mérgesek vagyunk a túlzott bankadó miatt,...
okt. 11
12:06
T Ford - az első sorozatgyártásu autó (ATV)
Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg október 17-én a Hungexpo Fogadócsarnokában az Oldtimer Aukciót, s ezúttal a különböző kategóriákban összesen közel 550 tárgyat kínálnak az érdekelődőknek.
okt. 11
12:08
Még a segítség megérkezése előtt elsüllyedt a hajó (HírTV)
Kilenc tengerészt sikerült kimenteni arról a mongol zászló alatt hajózó orosz teherhajóról, amely 12 fős legénységgel a fedélzetén hétfő hajnalban adott le vészjeleket a Kercsi-szoros közelében, a háborgó Fekete-tengeren. A hajó még a segítség megérkezése előtt elsüllyedt. A legénység eltűnt három tagja után folyik a kutatás - jelentette az UkraNews.
okt. 11
12:08
Iszapömlés: a család kérésére elhalasztják a temetést (Gondola)
A család kérésére elhalasztják a kolontári iszapömlés egyik áldozatának temetését, a fiatalembert kedden búcsúztatták volna - mondta a devecseri plébános az MTI tudósítójának hétfő délelőtt
okt. 11
12:08
A család kérésére elhalasztják a devecseri fiatalember temetését (hirado.hu)
Devecserben most a felajánlások koordinálása a legnagyobb feladat, emellett ételt osztanak és házi állatokat mentenek az iszap fogságából
okt. 11
12:09
Nem rohannak haza a magyarok Horvátországból (Privátbankár)
Habár szeptemberben és az év első kilenc hónapjában is csökkent némileg a magyar vendégek száma Horvátországban, az általuk ott eltöltött idő hossza egyre nő
okt. 11
12:10
USD/CHF Stabilizálódás (HírTV)
Miután múlt héten minimumot ért el 0,9555-nél, némiképp összeszedte magát a dollár. még mindig meghatározó a nyár közepi csökkenö trend, mely 0,9850 és 0,95 között futott. Egyértelmü vételi jel csak 0,9850 fölött várható. Tesztelhetik a 0,9555-ös értéket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 11
12:10
Összefogás: folyamatosan érkeznek az adományok az iszapár károsultjai javára (hirado.hu)
Bartók Béla jogutóda egy ház építési költségével, a hazai élelmiszerlánc ötmillió forinttal járul hozzá a Magyar Kármentő Alaphoz, míg Szabolcsből termőföld, a Mátrai erőműből pedig gipsz érkezik a térségbe

Keresés