Stratégiai megállapodást írt alá a Profession.hu és a HTTP Alapítvány, a Cisco Hálózati Akadémia magyarországi szolgáltató központja. Ennek értelmében az állásportál a nemzetközi informatikai szakemberképző hálózat hivatalos hazai állásközvetítő partnereként segíti a képzésből kikerülő informatikai szakemberek elhelyezkedését.
Ökológiai kockázatot rejt magában, hogy a Duna hajózhatóságával kapcsolatos hazai jogszabály sokkal szigorúbb követelményeket támaszt, mint amire Magyarországot a nemzetközi megállapodások kötelezik - mondta Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa
Elkészítette jelentését a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság. Gulyás Gergely, a testület elnöke újságírók előtt elmondta: megállapításaik szerint a Magyar Televízió székházának ostrománál összességében annyi szakmai hiba történt, hogy nem állapítható meg egyértelműen, hogy a rendőrök meg akarták-e védeni az épületet vagy sem.
A kormány 2010-ben 60 milliárd forint, a jövő évben pedig 360 milliárd forintos bevételre számít a 8 százalékos magán-nyugdíjpénztári tagdíjak átutalásának átmeneti felfüggesztéséből - mondta Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár szerdán, a magán-nyugdíjpénztári befizetésekről és a költségvetési törvény módosításáról szóló törvényjavaslat összevont általános parlamenti vitájában
Több ezer tibeti diák tüntetett szerdán egy északnyugat-kínai városban, tiltakozva anyanyelv-használati jogainak korlátozása miatt - jelentették helyi lakosok és egy jogvédő szervezet.
Még csak 28 éves a lengyel karmester és máris az indianapolisi szimfonikus zenekar élére szerződtették, a közösség jól fogadta Krzysztof Urbanski vitalitását és művészi érzékenységét
A PannErgy Nyrt. ezúton tájékoztatja a tőkepiac szereplőit, hogy a miskolc-mályi geotermikus kút végleges teszt értékelése megtörtént. A mérések alapján a kitermelési hozam eléri a percenkénti 6...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a mai napon 150 pénzügyi intézménynél - szövetkezeti hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál - indított fogyasztóvédelmi témavizsgálatot. Az eljárás célja annak megvizsgálása, hogy az intézmények a hitelintézeti törvény 2010 januárjától életbe lépett előírásainak megfelelően közzétették-e honlapjukon, illetve kifüggesztették-e az ügyfelek számára…
Az 1940 és 1944 között, a megszállt Franciaország és Belgium területén elrabolt művekről készült adatbázisban Manet, Dali, Rubens és Dürer festmények is találhatók.
Összesen 46 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság az Olaszliszkán 2006. október 15-én, gyermekei szeme láttára meglincselt, tiszavasvári tanár, Szögi Lajos családjának. Három árván maradt lányának, özvegyének, szüleinek és nagymamájának. A család 57 millió forintos nem vagyoni kártérítésre nyújtott be keresetet a gyilkosság nyolc…
Rendőrök kísérték ki a tüntető diákokat szerda reggel egy előző este elfoglalt egyetemi előadóteremből Bécsben. Egy szervezett tüntetés után több száz diák behatolt a Bécsi Egyetemre, és vélhetően meg akarta ismételni az egy évvel korábbi teremfoglaló akciót.
A Fidesz, a KDNP és az LMP jelenlévő képviselői szerdán egyhangúlag elfogadták a parlament jogsértéseket vizsgáló albizottságának a 2006. őszi eseményekkel foglalkozó jelentését. A Jobbik képviselője nem vett részt az albizottság szerdai ülésén, míg az MSZP bojkottálta a testület munkáját.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a mai napon 150 pénzügyi intézménynél – szövetkezeti hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál – indított fogyasztóvédelmi témavizsgálatot. Az eljárás célja annak megvizsgálása, hogy az intézmények a hitelintézeti törvény 2010 januárjától életbe lépett előírásainak megfelelően közzétették-e honlapjukon, illetve kifüggesztették-e az ügyfelek számára…
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint a miskolc-mályi geotermikus kút végleges teszt értékelése megtörtént. A mérések alapján a kitermelési hozam eléri a percenkénti 6.600-9.000 literes (110-150 l/s) mennyiséget, ami csaknem kétszeresen meghaladja a korábbi elsődleges tesztek bejelentett értékeit - olvasható a BÉT honlapján.
A tötyörgő és száguldozó autósok, az útfelbontások és a szabálytalankodók egyformán duzzasztják a forgalmat a magyar utakon. A szakértők szerint ha mindenki betartaná az 50 kilométeres korlátozást a városokban, de nem menne lassabban az indokoltnál, dugók sem lennének.
Egyértelműen Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt tartja a 2006-os események politikai felelősének az akkori állami jogsértéseket vizsgáló albizottság. Miután a Fidesz, a KDNP és az LMP jelenlévő képviselői egyhangúlag elfogadták a testületnek a 2006. őszi eseményekkel foglalkozó jelentését, Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnöke két esetben tartaná indokoltnak az ügyészségi…
Akár ő rendezi majd az új Kleopátra-filmet, akár nem, Angelina Jolie-t telitalálatnak tartja a főszerepre - mondta James Cameron, az Avatar rendezője a The New York Timesnak
Simon Cowell, az egész világon nagy sikerrel menő X-Faktor életre hívója 100 millió fontos szerződést kötött az angol ITV-vel, így az énekes tehetségkutató és a Britain’s Got Talent ki mit tud vetélkedő 2013-ig műsoron marad.
A magyar válogatott hét helyet előrelépve a 44. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán kiadott, legfrissebb világranglistáján, melynek élén továbbra is a világbajnok Spanyolország áll.
Akár ő rendezi majd az új Kleopátra-filmet, akár nem, Angelina Jolie-t telitalálatnak tartja a főszerepre az Avatar rendezője, aki elismerte, hogy valóban tárgyalt a produkcióról a stúdióval, amely Stacy Schiff Cleopatra: A Life című könyvét akarja megfilmesíteni.
Az oktatás megújulása - sokszínű iskolarendszer című országos közoktatási szakértői konferencia első napján az egyik legfontosabb "háttértervnek" a kötelező tagságú pedagóguskamara létrehozást nevezte Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára.
Ingyenes oltást kaphatnak a pneumococcus fertőzés ellen kisgyermekek, egy jótékonysági program keretén belül. Neves médiaszemélyiségek hívják fel a figyelmet az akár halálos kimenetelű betegségeket okozó baktérium elleni védőoltás fontosságára.
Bárkit legyőzöl a baráti társaságodból a közös squash-edzéseken? Akkor itt az idő, hogy igazi versenyen, akár az országos bajnokságon is kipróbáld magad.
A francia elnök szerdán elrendelte a nyugdíjreform ellen tüntetők által elfoglalt olajtárolók szabaddá tételét "a helyzet mielőbbi normalizálása érdekében".
Rendkívül súlyos ítéleteket szabott ki szerdán az ostravai regionális bíróság arra a négy szélsőségesre, akik tavaly Molotov-koktélokkal felgyújtották egy roma család házát az észak-morvaországi Vítkovban
Azt még nem tudni, hogy pontosan hogyan, de kompenzálja majd az állam azt, akinél – miután visszalépett az állami nyugdíjrendszerbe – kiderül, hogy rosszabbul járt a magánpénztárában, mintha az államiban lett volna – mondta szerdán Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott a közrádió reggeli műsorában.
Egy értékes gyűjtemény részét képező Matrjoska-babát emelt el moszkvai szállodai lakosztályából Arnold Schwarzenegger. A hiányt a kaliforniai kormányzó távozását követően fedezték fel a hotel alkalmazottai - adta hírül szerdán az ukrán Censor.net hírújság. A Terminátor és kísérete egyéb apróságokat is magukhoz vettek emlékbe szobáikból.
Vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti. Az LMP sem elméletben sem gyakorlatban nem fogja támogatni, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kapjanak - ismertette szerdán a párt véleményét Dorosz Dávid.
A csokrosinda, más nevén zöldike, egyike a legkönnyebben tartható és szaporítható szobanövényeknek. Lássuk, mi szükséges ahhoz, hogy zöldikénk legszebb megjelenésével kápráztasson el bennünket!