Gyermekekből álló banda támadott meg egy nőt Salgótarjánban. A rendőrök elfogták a zsákmányt nem szerző gyerekeket, de megszüntették az eljárást, mert életkoruk miatt egyikük sem büntethető.
A korábban 2/A útként ismert közutat 2013-ra építhetik ki kétszer két sávos gyorsforgalmi úttá Budapest és Vác között. A projekt előkészítésére 6 milliárd forintot irányoztak elő, ennek 15 százaléka hazai forrás, a többit az Európai Unió strukturális alapja állja.
Két héttel a választások után Meggyes Tamás, Esztergom távozó fideszes polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, elismeri vereségét, átadja irodáját az új polgármesternek, lemond a hivatali autó használatáról, és nem vállal vezető szerepet a képviselő-testületben.
Mit jelent, ha valakinek kilyukad a szeme? Ki kell venni a sérült érzékszervet? Vak lesz az illető? Milyen okai lehetnek? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Kiszervezik a Nemzetgazdasági Minisztériumból az energiaügyeket felügyelő államtitkárságot a Stop.hu értesülései szerint. A hírt az Indexnek is megerősítették. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium...
Az aranyságára fényezett Ford Focus ST-t alig néhány hete, a Párizsi Autószalonon élőben is volt szerencsénk megismerni/megtapogatni; megmondom őszintén, hogy az autó külső formavilágától egyáltalán nem voltunk meghatódva, de bizonyára sokaknak tetszik a Focusok átmeneti királya (ugye addig tart ez a cím, ameddig meg nem érkezik az RS változat…).
Az izraeliek döntő többsége (78%), míg a palesztinoknak alig egyharmada (30%) támogatja a béketárgyalásokat egy csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint
Magyarország meg kívánja venni a Surgutneftegaz MOL részesedését, mondta Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a Bloomberg tudósítása szerint. A hírre a MOL papírjai mintegy 600 forinttal vagyis közel...
Eddig csaknem ötszázan keresték fel Devecserben és Kolontáron a kárrendezési irodákat - tájékoztatta az InfoRádiót a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak jogi képviselője. A felek pénteken ülnek ismét tárgyalóasztalhoz, és Magyar György azt várja el, hogy a Mal Zrt. az egyeztetés helyszínén kezdje meg a kártalanítását azoknak, akiket a legnagyobb tragédia ért. Az ajkai bíróság elnöke időközben…
Elkészültek a vörösiszapömlés károsultjainak szánt házak tervei - jelentette be a katasztrófavédelmi kormánybiztos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) "hamis multikulturalitására" figyelmeztette Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Angela Merkel német kancellárt, akit díszdoktori címmel tüntetett ki az erdélyi felsőoktatási intézmény
Októberben javultak ugyan a feldolgozóipari szereplők kilátásai, ám a vártnál kisebb mértékben - derül ki a Philadelphiai Fed felméréséből. Az intézet havi rendszerességgel közzétett indexének értéke...
Évente legalább százmillió forint kár írható Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a fatolvajok számlájára, akik gátlástalanul irtják, tarra vágják az erdőt több térségben, főleg Sajólád és Girincs település határában - mondta Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója....
A Telenor Magyarország számára évi 10-11 milliárd forint többletterhet jelent a távközlési különadó - közölte a társaság csütörtökön, írja az MTI. A vállalat által közölt adat megegyezik a Portfolio...
Kedd délelőtti nyilvános ülésén hirdeti ki határozatát a 98 százalékos különadóról az Alkotmánybíróság. Sereg András, a testület sajtófőnöke elmondta: a törvény alkotmányosságával összefüggésben több mint kilencven indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz.
A Green Bankshares Inc. a GreenBank holding vállalata, amely pénzügyi szolgáltatásokat kínál az ügyfeleknek Tenessee, Észak-Karolina és Virginia államokban. A cégnek 716 alkalmazottja van, tehát egy kisebb méretű bankot kell elképzelni. (Solar Capital)
Jelentősen javultak Magyarország kapcsolatai minden szomszédjával az utóbbi négy-öt hónapban - állapította meg Martonyi János külügyminiszter külföldi nagykövetek előtt a Magyar Külügyi Intézetben csü...
A lengyel jegybank monetáris tanácsa az alapkamat 50 bázispontos emelését is fontolgatta szeptemberi kamatdöntő ülésén, de végül a szinten tartásról döntött - derül ki a kamatdöntő testület csütörtökön ismertetett jegyzőkönyvéből. A monetáris tanács az előző, augusztusi ülésén is felvetődött már egy hasonló mértékű kamatemelés lehetősége.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege az idén szeptemberben 7,7 milliárd forint hiánnyal zárt, az első kilenc havi deficit 1.089,1 milliárd forint, az éves előirányzat 125,1 százaléka volt - közölte honlapján az előzetes adatokkal megegyezően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Kellett a korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc tevékeny támogatása ahhoz, hogy megvalósuljanak a 2006 őszi rendőri jogsértések; ennek alátámasztására keresik a dokumentumokat – nyilatkozta Balsai István miniszterelnöki megbízott, volt igazságügy-miniszter a Duna TV-nek csütörtök reggel.
Várhatóan valamennyi, olyan felsőzsolcai árvízkárosultnak elkészül az új otthona október 31-ig, akik az újjáépítést választották - közölte Németh Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzatának szóvivője csütörtökön az MTI-vel
A francia elnök "botrányosnak" nevezte a nyugdíjreform elleni diáktüntetéseken történt összecsapásokat, valamint azzal vádolta meg az olajfinomítókat és az olajtárolókat blokád alatt tartó sztrájkolókat, hogy túszul ejtettek az országot
Nincs egységes álláspont a parlamenti pártok között abban, hogy egy- vagy kétkamarás legyen az Országgyűlés a jövőben - derül ki az alkotmány-előkészítő eseti bizottságnak a kormányzati rendszer és hatalomgyakorlás formái munkacsoportja tagjai által készített koncepciókból.
Az ING Investment Management magyarországi és romániai vezérigazgatója szerint a magán-nyugdíjpénztári átutalások felfüggesztése "kizárólag abban az esetben elvárható áldozat a pénztártagoktól, ha...
Az október 23-ai ünnep előtt a 2006-os őszi jogsértések sértettjeinek jelentős része már megkapta a kártérítést az elszenvedett sérelmekért - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az október 23-ai ünnep előtt a 2006-os őszi jogsértések sértettjeinek jelentős része már megkapta a kártérítést az elszenvedett sérelmekért - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára
A Telenor Magyarország számára évi 10-11 milliárd forint többletterhet jelent a távközlési különadó - közölte a társaság csütörtökön. A Telenor alapvetően támogatja a kormány azon törekvését, hogy ...
Az immár hagyományos tardi kakasfesztiválon idén sem csupán a gazdák versenyeztették legszebb kakasaikat, legfinomabb süteményeiket kínálva a háziasszonyok is megmérkőztek. A legjobban sikerült nyalánkságok közül háromnak a receptjét hoztuk el olvasóinknak.
Vágányátkötési munkák miatt vasárnaptól két héten át nem járnak villamosok a Margit hídon. A szerelvények november 8-án üzemkezdettől állnak ismét forgalomba, a pótlóbuszok a híd déli oldalán közlekednek. Az MH2009 Konzorcium szóvivője az InfoRádióban elmondta: ez alatt helyezik végleges helyükre a sínpárokat.
Életét vesztette egy teherszállító repülőgép Fülöp-szigeteki pilótája és kongói másodpilótája, amikor a Kongó keleti részén fekvő Bukavu közelében lezuhantak - közölte a bukavui reptér egyik illetékese csütörtökön. A cseh gyártmányú Let-410-es gép alig öt perccel azután csapódott a földnek, hogy felszállt a reptérről.
Jelentősen javultak Magyarország kapcsolatai minden szomszédjával az utóbbi négy-öt hónapban - állapította meg Martonyi János külügyminiszter külföldi nagykövetek előtt a Magyar Külügyi Intézetben
„Csak egy ellenség van, az idegen” – olvassa Terri Potoczna. A Móricz Zsigmond-idézetet magyarul mondja. És úgy tűnik, beszéli a cigányok nyelvét is, hiszen fotóiról magabiztos, boldog arcok néznek vissza. A Budapesten élő lengyel származású angol fotóművész képein új hősök születnek: cigány Vénusz, cigány Napóleon és cigány lány gyöngy fülbevalóval. Hevesi Flóra interjúja
Két épülettel bővül a jövőben az Országos Onkológiai Intézet. A fejlesztésre az Európai Unió 5,4 milliárd forintot adott, ezt 10 százalékos önrésszel egészítette ki a kórház. Az alapkőletételen ott volt az intézet főigazgatóján kívül Mádl Ferenc volt államfő felesége, Mádl Dalma, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Matolcsy György azt mondta: cél,…
Magyarország a közép-európai tagjelöltek közül elsőként léphet be az euróövezetbe, de valószínűleg a magyar valutauniós tagságra is még hat évet várni kell - jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők
Kevesli a nyugdíjkiegészítést, ezért egyhetes aláírásgyűjtésbe kezd a somogyi megyeszékhelyen a Magyar Szocialista Párt kaposvári szervezete - közölte Lamperth Mónika, a párt országgyűlési képviselője, a kaposvári közgyűlés tagja csütörtökön sajtótájékoztatón a városban.
Mindenekelőtt a lengyel pilótákat tette felelőssé jelentésében a Lech Kaczynski lengyel államfő és népes kíséretének életét kioltó szmolenszki repülőgép-katasztrófa körülményeit vizsgáló orosz bizottság - értesült a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap.