2010. október 21. csütörtök

okt. 21
9:21
Videó: Törőcsiknél jártunk a kórházban (Blikk)
okt. 21
9:21
Elhunyt a legendás férfimagazin alapítója (HírTV)
79 éves korában elhunyt Bob Guccione, a Penthouse magazin alapítója. A Playboy riválisának szánt lap először az 1965-ben jelent meg Nagy-Britanniában. Guccione szerint lapja volt az első, amely teljesen meztelenül ábrázolt szemből egy nőt.
okt. 21
9:21
Alvászavarok ellen: csodatej (Gondola)
Németországban jóformán népbetegségnek számítanak az alvászavarok: a 82 millió lakos közül minden harmadiknak megkeserítik az életét
okt. 21
9:23
Kipakol a bukott fideszes politikus (Gondola)
okt. 21
9:24
Kigyulladt egy gázcsonk Debrecenben - fotó! (Alternatív Energia)
Lángra kapott egy gázcsonk Debrecenben, sérülés nem történt.
okt. 21
9:24
A Hubble megtalálta az eddigi legtávolabbi objektumot (hirado.hu)
A csillagok ezen kollekciója olyan messze van, hogy fényének több mint 13 milliárd évbe tellett elérni a Földet
okt. 21
9:24
Egyszer volt kiskereskedelmi kutyavásár? (Portfolio)
Az augusztusi adatok fényében egyszeri kiugrásnak tűnik csak, hogy júliusban megugrott a kiskereskedelmi forgalom volumene. A nyár utolsó hónapjában 0,6 százalékos visszaesést regisztrált a KSH, éves...
okt. 21
9:24
Tovább vegzálják a bankok az iszaphiteleseket (Pénzcentrum)
A PSZÁF figyelmeztetése ellenére továbbra is telefonhívásokkal, SMS-ekkel zaklatják a bankok az iszapkatasztrófa térségében élő jelzáloghitellel rendelkező ügyfeleiket fizetési kötelezettségük miatt....
okt. 21
9:24
Kipakolja irodáját Esztergom volt fideszes polgármestere (ATV)
Egy iroda erejéig sem szeretne a város terhére lenni.
okt. 21
9:24
A hibridek megszállják a Porsche székházát (Auto Pult)
A Volkswagen konszern érthető okokból a teljes modellpaletta széndioxid-kibocsátásának csökkentésére törekszik, hiszen amennyiben nem sikerül ezen értéket bizonyos korláton belül tartani, a vállalatóriásnak jelentős mértékű büntető-adóra kell számítania.
okt. 21
9:25
Orbán: Ezt nem engedhetjük meg! (Gondola)
Orbán Viktor nem tart attól, hogy a bankadó miatt külföldi pénzintézetek távoznának az országból.
okt. 21
9:26
Vasárnapig eltakarítják a vörösiszapot Devecserben (Alternatív Energia)
Vasárnapig el kell takarítani Devecser utcáiról és udvarairól a vörösiszapot, a kármentesítésben katonák és önkéntesek segítik a katasztrófavédőket - hangzott el a Veszprém megyei kisváros polgármesteri hivatala előtt csütörtök reggel tartott eligazításon.
okt. 21
9:26
Kétszázmilliót költ Simor hirdetésszervezésre (hirado.hu)
Az MNB hirdetésszervezésre kötne szerződést 200 millió forintért, a keretösszegtől 50 százalékkal el lehet térni felfelé - tudta meg a Magyar Hírlap
okt. 21
9:26
Hónapok óta először fordult az amerikai részvényalapok mérlege pluszba (Portfolio)
Az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt az amerikai befektetési alapokba áramló tőke mennyisége, különösen igaz ez az október 13-val végződött hétre. Ebben a legfontosabb szerepet az játszotta, hogy a...
okt. 21
9:27
Kontra, rekontra, szubkontra (Gondola)
A börtönökben még mindig 2006 őszét írják? Miért az egykulcsos adó a megígért és társadalmilag igazságos progresszív családi adózás helyett?
okt. 21
9:28
A negyedére esett a Credit Suisse profitja (Portfolio)
A negyedére esett a Credit Suisse nettó eredményre 2010 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami csalódást okozott a befektetőknek, ugyanis a profit nem érte el az...
okt. 21
9:29
Medián - Fidesz: 63, MSZP: 19 (Gondola)
Évek óta nem volt olyan magas a „derűlátók” aránya az ország ügyeit illetően, mint októberben.
okt. 21
9:30
Trichet nem támogatja a felpuhított EU-szankciókat (Portfolio)
Az Európai Központi Bank elnöke nem támogatja a jövő héten elfogadandó teljes EU-s szankciócsomagot a túlzott deficittel és adóssággal rendelkezőkre. Az EKB kifogása az, hogy hétfőn Franciaország és...
okt. 21
9:36
Még nem pörgött fel a kiskereskedelem (Privátbankár)
2010 augusztusában a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene az előző évihez hasonló volt. Az eladások 45%-a élelmiszer üzletekben zajlott
okt. 21
9:38
Bizakodó hangulat a tőzsdén (Privátbankár)
Emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az MTI által megkérdezett szakértők, mert mint mondták, bizakodó a piac, és úgy tűnik, hogy a vételi oldal az erősebb. Gerőcs Tamás, az Equilo...
okt. 21
9:39
Beteges perverzió! Kancával és libával közösült egy férfi (Blikk)
Szomszédja ért tetten egy 50 éves férfit, amint egy kancával közösül a Konstanca megyei Potârnichea faluban.
okt. 21
9:39
Kína: GDP 9,6 % (HírTV)
A kínai GDP 9,6 %-os növekedést mutatott, ami enyhe visszaesés az előző évhez képest, de még így is igencsak pozitív mutató. A fogyasztói árak csak kis mértékben emelkedtek. (OT-GFXnews)
okt. 21
9:39
Kissé csökkent a kiskereskedelmi forgalom augusztusban (Gondola)
A kiskereskedelmi üzletek értékesítésének volumene augusztusban 0,6 százalékkal maradt el a júliusi szinttől, miközben az előző év azonos időszakához képest a forgalom volumene nem változott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
okt. 21
9:41
Gazdasági mutatók (HírTV)
Délelőtt 10:00-kor teszik közzé az EU-s beszerzési menedzserindexet (előrejelzés: 53,2, előző érték: 53,7), majd 10:30-kor az angol kiskereskedelmi forgalmak szeptemberi mutatóját (előrejelzés: 0,4 %, előző érték: -0,5 %). 14:30-kor teszik közzé az USA-ban az első munkanélküli segélykérelmek mutatóját (előrejelzés: 455.000, előző érték: 462.000). 16:00-kor a szeptemberi gazdasági élettel kapcso...
okt. 21
9:41
BUX: +0,23 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,28 pontos emelkedéssel, 23.681,43 ponton nyitott csütörtökön
okt. 21
9:42
Levágta egyik heréjét a prédikátor (Blikk)
okt. 21
9:42
Ketten meghaltak reggel az M7-esen - fotó! (Alternatív Energia)
Ketten meghaltak és többen megsérültek abban a balesetben, amely valamivel 6 óra előtt történt csütörtökön az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán. A pálya 135-ös kilométer szelvényénél leterelik a forgalmat.
okt. 21
9:42
Hét éven át faggatta szülei gyilkosát egy oknyomozó riporter (hirado.hu)
Thet Sambath a családjának sem árulta el, milyen munkán dolgozik
okt. 21
9:42
Génterápiával a Parkinson-kór ellen (WebBeteg)
A terápia után a makákó majmokon nem jelentkeztek azok a mellékhatások, amelyeket a Parkinson-kór jelenlegi gyógyszeres kezelése kivált, például az önkéntelen izomrángások.
okt. 21
9:42
Tönkremennek a magyar virágtermesztők (Pénzcentrum)
Az utóbbi évek rossz időjárási körülményei, az energiaárak folyamatos emelkedése és a gazdasági válság következtében beállt keresletcsökkenés térdre kényszerítik az egykor szebb napokat is megélt virágtermelő ágazatot....
okt. 21
9:42
Elcoteq: újabb megbízás Pécsnek (Portfolio)
Ventilátorok összeszerelésével bővült az Elcoteq pécsi üzemének eddig főként mobiltelefonok és egyéb távközlési eszközök gyártására szakosodott profilja - írja a Világgazdaság. A finn anyavállalat a...
okt. 21
9:42
Újabb másfél millió autót hív vissza a Toyota (ATV)
Az autókban szivároghat a fékfolyadék.
okt. 21
9:43
Válságadó: Schmitt Pál aláírta (HírTV)
Aláírta a válságadóról szóló törvényt az államfő. A jogszabály így 45 nap múlva hatályba lép.
okt. 21
9:43
Vasárnapig eltakarítják a vörösiszapot Devecserben (Gondola)
Vasárnapig el kell takarítani Devecser utcáiról és udvarairól a vörösiszapot, a kármentesítésben katonák és önkéntesek segítik a katasztrófavédőket – hangzott el a Veszprém megyei kisváros polgármesteri hivatala előtt csütörtök reggel tartott eligazításon
okt. 21
9:44
Ovi nélkül marad a kis Lázárka? (hirado.hu)
Kovács Lázár exszeretője igazságtalannak érzi, hogy kisfiával kivételezett az élet és féltestvérievel ellentétben ő nem járhat magánóvodába
okt. 21
9:44
Itthon is beindult a jelentési szezon - Ma este jön a Zwack (Portfolio)
A Pannunion tegnapi gyorsjelentésével idehaza is beindult a jelentési szezon. Ma piaczárás után a Zwack teszi közzé eredményeit, a nagyok közül pedig elsőként a Telekom jelent, november 4-én. Bár...
okt. 21
9:51
Ami a tegnapi mozgás hátterében volt (ProfitLine)
Nyereséggel zártak az amerikai részvénypiacok az újból gyengülő dollár hatására és arra a piaci spekulációra, hogy a FED egy agresszív kvantitatív enyhítő csomagot fog bejelenteni. A dollár mozgásának hatására emelkedtek a nyersanyagárak is, ezáltal jó eredményt indukálva az alapanyag- és az energiaszektorban, melyek a legjobban teljesítettek a tegnapi kereskedésben. (Solar Capital)
okt. 21
9:53
Szembe megyünk Európával - emelkedéssel nyitott a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 53,28 pontos emelkedéssel, 23.681,43 ponton nyitott csütörtökön. A legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 0,23 százalékkal erősödött. Ugyanakkor Nyugat-Európában csökkenéssel indultak az indexek leginkább a gyógyszeripari, az olajipari és a banki szektorra nehezedő nyomás következtében.
okt. 21
9:54
Nyugdíjpénztárak: okafogyottá válik az utalás? (Privátbankár)
Okafogyottá válik az állami átutalás a magánnyugdíjpénztárakba, ha az emberek - ahogy arra a kormány számít - visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe - mondta el Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő
okt. 21
9:54
Milyen betegségek érintik az avokádófát? (Édenkert)
Ha kertünkben avokádót termesztünk ajánlatos ismernünk azokat a betegségeket, amelyek megtámadhatják a termő fát. Nézzük, hogy melyek ezek a betegségek!
okt. 21
9:55
Visszahúzták a közepes méretű cégeket (ProfitLine)
Egyelőre nem tud a közepes kapitalizációjú cégeket tömörítő S&P 400 Midcap a májusi csúcs, 820 felett megkapaszkodni.Már múlt héten is igen határozatlan volt a mozgás és a napok túlnyomó részében minimális elmozdulás mellett a szint közelében zárt a termék. (Solar Capital)
okt. 21
9:56
Az 50 feletti vállalkozó nők is képzik magukat (Privátbankár)
November 5-éig jelentkezhetnek a női vállalkozók az állami támogatással megvalósuló ingyenes képzésre a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban (BIVÁK) - közölte a programot lebonyolító Közgazdasági ...
okt. 21
9:57
Dzsudzsák: nem nézzük le a Lokit (BorsOnline)
Dzsudzsák Balázs személye miatt a Debrecenre különleges hangulatú Európa Liga-meccs vár ma este a PSV ellen. Ferihegyi érkezésükkor a hollandok testbeszéde arról árulkodott, nem veszik félvállról a találkozót.
okt. 21
9:57
Vasárnapig eltakarítják a vörösiszapot Devecserből (Blikk)
Vasárnapig el kell takarítani Devecser utcáiról és udvarairól a vörösiszapot, a kármentesítésben katonák és önkéntesek segítik a katasztrófavédőket – hangzott el a Veszprém megyei kisváros polgármesteri hivatala előtt csütörtök reggel tartott eligazításon.
okt. 21
9:57
Brüsszel vizsgálja a magyar magán-nyugdíjpénztári terveket (Infostart)
Az állam többet nem utal pénzt a magánnyugdíjpénztáraknak - mondta Orbán Viktor kormányfő egy televíziós interjúban. Most 2,8 millió ember tagja a 18 magánnyugdíjpénztárnak, akik összesen havonta 30 milliárd forintot fizetnek be az APEH-hez, amely tovább küldi az összeget a pénztárakba; az állam pedig ugyanekkora összeget betesz az állami nyugdíjkasszába. Korábban a miniszterelnök annyit mondott,…
okt. 21
9:57
Pokolgép robbant egy buszon a Fülöp-szigeteken (Gondola)
Pokolgép robbant csütörtökön egy autóbuszon a Fülöp-szigetek déli részén, ahol rendszeres az emberrablás, zsaroló bandák tartják rettegésben a cégeket, muzulmán lázadók pedig terrortámadásokat hajtanak végre
okt. 21
9:57
Kríziskapszulák – Negyedik (videó) (HírTV)
A chilei bányászok története happy enddel végződött, az iszappal elöntött falvak drámája még tart. A média mindkét esetben döntő módon vette ki a részét nemcsak a történtek megfogalmazásából, hanem az események alakításából is. Amikor a valóság leugrik a képről, avagy kit és mit emel fel a média, és mit nem. A stúdióban György Zsombor és Szeles Péter.
okt. 21
9:59
Az értékeket mentik Kulcson (HírTV)
Dunaújváros után Kulcson is megmozdult a löszpart, van ahol négy métert süllyedt. Várhatóan három ház összedől, hat-hét veszélyben van. Az épületek többsége nyaraló, ám két családi ház telkének vége is leszakadt, az egyikben élnek állandóan – tudta meg a Független Hírügynökség Kiss Csaba polgármestertől.
okt. 21
10:00
Kissé csökkent a kiskereskedelmi forgalom (hirado.hu)
Augusztusban stagnált a kiskereskedelmi forgalom az előző évihez képest, az előző hónaphoz viszonyítva azonban 0,6 százalékkal csökkent
okt. 21
10:00
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: GYORSAN JÖTT A POZITÍV KORREKCIÓ - a kínai...

Keresés