Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója 2011-ben az egész világon a klasszikus zene kiemelt ünnepe. Az emlékév első fele egybeesik Magyarország európai uniós elnökségével, amely így lehetőséget kínál arra, hogy széleskörű hazai és nemzetközi együttműködés eredményeképpen Liszt Ferencet az ország "márkanevévé" emeljék.
A kanadai adatok közzététele után nem tudta tartani csúcsút a zöldhasú és átmenetileg napi minimumra esett. A kanadai kiskereskedelmi forgalmak a várt -0,1% helyett +0,5%-os értéket hoztak. A kanadai dollár örömtáncba kezdett. Az USD/CAD 1,0224-re esett. Meg kell védeni az 1,0230-as támogatást, különben 1,0167-ig, vagy akár 1,0135-ig eshet a jegyzés. Ellenállás 1,0300-nál található, mely fölött…
Az Egyesült Államok 2 milliárd dollárnyi katonai támogatást fog nyújtani Pakisztánnak - jelentette be pénteken Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter
Még novemberben 7 és fél plusz 5 milliárd forint támogatást kap a BKV - erről állapodott meg Orbán Viktor és Tarlós István pénteken. A miniszterelnök és a főpolgármester jövő héten folytatja az egyeztetést a tömegközlekedési vállalat átszervezéséről - tájékoztatott közleményben Szűcs Somlyó Mária, a Városháza kommunikációs igazgatója.
Zár alá vette Bakonyi Zoltánnak, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatójának ingatlanvagyonát és a cégben lévő üzletrészét pénteken a Veszprémi Városi Bíróság.
A magyarországi válságadó "felfoghatatlan és törvényellenes" - bírálta az osztrák Spar hálózat vezetője, Gerhard Drexel a magyarországi leánycég által fizetendő új adót.
Az FHB Jelzálogbank NyRt. bejelentette, hogy a Társaságnál Gyuris Dániel igazgatósági tagsága lemondással 2010. október 22. napi hatállyal megszűnt, továbbá ugyanezen nappal vezérigazgatói...
A 114 millió dollárba (22,5 milliárd forintba) kerülő, 2005 óta épülő coloradói Hoover-híd végre elkészült. A kivitelezés igazi építészeti bravúrnak számít, figyelembe véve a nehéz természeti körülményeket....
Egy autóból kinyúlva kitépték a táskát egy 29 éves nő kezéből Tatabányán, egy élelmiszerbolt előtt. A támadók egy ideig magukkal vonszolták az áldozatot.
2010. október 25-én, hétfőn délután 4 órakor az IMF Alapokmányának IV. cikkelye szerinti éves gazdaságpolitikai konzultáció lezárásaként sajtótájékoztatóra kerül sor a magyar hatóságok és a...
A Daimler után a BMW is újgenerációs nagyvárosi autókölcsönző vállalkozást indít. A BMW on Demand elnevezésű kísérleti program Münchenben indul - közölte a társaság pénteken.
Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága értesíti a részvényeseit, hogy a Társaság rendkívüli közgyűlést tart 2010. október 26-án 9:30-kor a Társaság 1055 Budapest...
Zár alá vette Bakonyi Zoltánnak, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatójának ingatlanvagyonát és a cégben lévő üzletrészét a bíróság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 434,59 pontos, 1,84 százalékos csökkenéssel, 23.230,91 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,31 százalékkal 20.750 forintra esett, az OTP részvények ár...
1956 igazsága a magyar nemzet igazsága volt, az értelmiség feladata pedig, hogy megőrizze ennek lángját az utókornak - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Műegyetemen tartott megemlékezésen.
Az Egyesült Államok 2 milliárd dollárnyi katonai támogatást fog nyújtani Pakisztánnak - jelentette be pénteken Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
Egy új típusú, brit atommeghajtású tengeralattjáró megfeneklett Skócia északnyugati partjainál pénteken - a balesetet, amelyben senki nem sérült meg, csekély mértékűnek jellemezte a brit védelmi minisztérium
1.8%-os eséssel zárta a napot a BUX, mellyel alulteljesítő volt a régióban. A nap legnagyobb mozgását a kispapírok generálták, mivel a piac attól tart, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszer...
Legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést fog javasolni 2011-re a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak, de az inflációt is figyelembe véve ennél nagyobb emelésre is szükség lehet - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a tanács pénteki ülésén.
Közép-Kelet-Európa legnagyobb oldtimer kiállítása látható a SYMA Rendezvényközpontban, ahol több mint 270 veterán járművet csodálhatnak meg az érdeklődők péntektől vasárnapig
Az euró célba vette a 113,85/114,00-es ellenállást. Ha maga mögött hagyja az értéket a deviza, célba vehetik a 114,70/114,75-ös szintet. Érdemes lehet 113,90/114,00-nél jent vásárolni. A tegnapi korrekció csak 112,57-nél állt meg. A medvék célja a 111,50-es érték tesztje. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Éjfélkor befejezik a sztrájkot a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárának munkásai, mert véglegessé vált hogy a céget felszámolják, a munkások pedig a bérgarancia alap terhére kapják meg elmaradt fizetésük egy részét - közölte Molnár István, a sztrájkbizottság elnöke pénteken az MTI-vel
Új vezetőt nevezett ki a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) élére, valamint öt regionális munkaügyi központ is új igazgatót kapott – értesült a HavariaPress.
Több millió forintot fizetne egyénenként a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. azoknak a hozzátartozóknak, akik elveszették rokonaikat a katasztrófában, Kolontáron - erről állapodott meg a timföldgyár és a károsultak jogi képviselője Devecserben tartott peren kívüli egyeztetésen, de kifizetésekhez a céget felügyelő kormánybiztos hozzájárulása is szükséges.
Az értelmiség feladata, hogy őrizze 1956 igazságát - mondta Navracsics Tibor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott ünnepi megemlékezésen pénteken. A miniszterelnök-helyettes beszédében úgy fogalmazott, "1956-ot elhazudták előlünk".
A DotKom lufi nem durrant ki, sőt, nem is eresztett le, néhány napos kényszerszünet után ismét teljes gőzzel vetjük bele magunkat a hírmazsolázásba, és hamarosan kicsit közelebbről is szemügyre...
Mihail Hodorkovszkijra, a Jukosz (Yukos) olajkonszern egykori főrészvényesére és volt üzlettársára, Platon Lebegyevre 14 évi szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyészség pénteken Moszkvában, a két vádlott elleni második perben
A német ifo-index 106,8 pontról 107,6 pontra javult (elörejelzés. 106,5 pont). A 'Nikkei Business Daily' lap szerint az USA és Japán nem hivatalosan panaszt emelne Kína ellen exportstop miatt. A kereskedés csúcspontjának a ma kezödö G20-as csúcs számított, ezért több nyilatkozatot is hallhattunk. A Handelsblatt szerint az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner szerint a globális egyenlötle...
A bajorországi Burg Kastl nemzeti ügy, olyan nemzeti ügy, amely a legsikeresebbek közé tartozik - mondta Kövér László házelnök Burg Kastl, a Németországi Magyar Gimnázium emlékünnepélyén pénteken a parlamentben.
A forint ma a nap legnagyobb részében fokozatos erősödést mutatott az euróval szemben a változékony, minimálisan pozitív nemzetközi befektetői hangulatban: a jegyzések a reggeli 276-ról egészen...
Az '56-os fiatalok nem csak fellázadtak valami ellen, hanem kiálltak a független Magyarország programja mellett – mondta pénteki ünnepi beszédében Navracsics Tibor a Műegyetemen tartott megemlékezésen. A miniszterelnök-helyettes szerint azok közül sokan, akik 54 évvel ezelőtt békésen tüntettek, most is életük és egzisztenciájuk kockáztatásával állnak ki az igazság mellett.
Távozik az FHB Jelzálogbanktól Gyuris Dániel vezérigazgató, aki 1999 óta vezette a bankot. A bank vezetésével Harmati Lászlót és Köbli Gyulát bízták meg társ-vezérigazgatókként - közölte az FHB péntek...
Wayne Rooney új, ötéves szerződést köt a Manchester Uniteddal, s így 2015 júniusáig marad a klub futballistája. A csatár 3 hétig sérülés miatt nem játszhat.