2010. október 29. péntek

okt. 29
18:57
PPP-konstrukció: csőd és lekapcsolt villany (+videó) (HírTV)
Újabb PPP-beruházás dőlt be, ezúttal Kozármislenyben zárt be ideiglenesen a sportcsarnok, mert az állam hónapok óta nem utalja át a rá eső összeget a havi 8 millió forintos bérleti díjból. Bajban van a szigetvári uszoda is, a csődöt jelentett város a legszívesebben visszaadná a létesítményt az államnak.
okt. 29
19:00
A különadóról tárgyalt Schmitt Pál Sólyom Lászlóval (Alternatív Energia)
Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken fogadta Sólyom Lászlót, a megbeszélésen a volt államfő elemezte az Alkotmánybíróságnak a 98 százalékos különadó alkotmányellenességét megállapító keddi döntése után kialakult alkotmányjogi helyzetet - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
okt. 29
19:00
"Halál a magyarokra" - romákat ítéltek el közösség elleni erőszak miatt! (hirado.hu)
A 11 férfi botokkal, bozótvágó késsekkel támadott meg egy autót tavaly márciusban, Miskolcon
okt. 29
19:00
Chevrolet Cruze 2.0 LT Aut - teszt (ATV)
Kicsit kétkedve fogadta a szakma, mikor néhány éve az addig nem túl jó hírű Daewoo márkájú autók elkezdték hatalmas arany kereszttel az orrukon járni az utakat. Elég fura volt az addig hatalma országúti cirkálóiról híres Chevrolet márkanév alatt kommersz kis- és közép kategóriájú autókat látni.
okt. 29
19:02
Forma1-re készül a magyar autóversenyző (ATV)
Sikeresnek értékelte Kiss Pál Tamás a kétnapos nogarói Formula–3-as tesztjét, amelyre az ART Grand Prix-csapata hívta meg. Mindkét napon jó eredményeket ért el, folyamatos fejlődést mutatott, de Tominak a GP3-as autó jobban tetszett. Most azonban a legfontosabb számára, hogy az elmúlt egy hónap rohanása után végre hazaért és egy kicsit ki tudja pihenni magát.
okt. 29
19:04
Orbán is „ringbe szállt” az Alkotmánybíróság ellen (ATV)
Brüsszeli sajtótájékoztatóján kiállt Lázár János mellett – írja a Heti Válasz.
okt. 29
19:06
IMF - 4 százalékkal bővülhet a lengyel gazdaság jövőre (ProfitLine)
Lengyelországban elérheti a 4 százalékot a gazdasági növekedés 2011-ben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint.
okt. 29
19:06
Öreg kémek rókák palira vették a Pentagont (ATV)
Volt hírszerzők önhatalmúlag kémrendszert építettek ki.
okt. 29
19:15
Mindenki nézze meg a kezét! Gyűrűsujjat találtak az utcán (BorsOnline)
Rijeka egyik forgalmas utcáján talált egy járókelő egy gyűrűsujjat. A horvát rendőrség még azt sem tudja, hogy férfié, avagy nőé lehet-e.
okt. 29
19:15
Eladná a voksát minden ötödik választó (Infostart)
Szkeptikusak az ukrán választók a vasárnapi önkormányzati választás előtt, sőt minden ötödik válaszadó a szavazatát is értékesítené, hogy így javítson rossz anyagi helyzetén.
okt. 29
19:15
Labdarúgó NB I: Debrecenben kikapott a Kaposvár (Infostart)
A címvédő Debrecen hazai pályán 3-1-re legyőzte a Kaposvárt a labdarúgó Monicomp Liga 12. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így a tabellán - többek között aktuális riválisát megelőzve - feljött a második helyre.
okt. 29
19:15
200 milliós kárt okoztak a BKV-nak a kábeltolvajok (HírTV)
Tíz hónap alatt csaknem 200 millió forint kárt okoztak a BKV-nak a kábeltolvajok. A HÉV- és villamosvonalon százszor loptak kábelt, vagy rongáltak meg valamilyen berendezést.
okt. 29
19:18
Biztonsági riadó egy brit repülőtéren (Metropol)
Gyanús csomagra akadtak pénteken az egyik brit nemzetközi repülőtéren a biztonsági hatóságok, de péntek esti jelentések szerint veszélyes anyagot egyelőre nem találtak, és valószínű az is, hogy nem Nagy-Britannia elleni merényletkísérletről van szó.
okt. 29
19:18
Bombariadó három amerikai város repülőterén (hirado.hu)
A riadót egy teherszállító gépen talált gyanús csomag miatt rendelték el
okt. 29
19:18
Újra megnyílnak a pénzcsapok - Mindenki a jövő heti Fed-ülést várja (Portfolio)
Nem mutatnak érdemi elmozdulást a tegnapi záróértékekhez képest a vezető amerikai részvényindexek, a befektetőket úgy tűnik a jövő heti Fed kamatdöntésen kívül egyelőre semmi más nem érdekli....
okt. 29
19:27
Itt tanítják meg ügyesen spórolni! (Infostart)
Spórolásra nevel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) új honlapja, amely a takarékossági világnap alkalmából egyebek mellett közérthető termékismertetőkkel, kérdéssorokkal, pénzügyi szótárral, öngondoskodó kalkulátorral, valamint online pénzügyi fogyasztóvédelmi fórummal bővül.
okt. 29
19:33
Csaba hétvégére ér Tokióba (HírTV)
Várhatóan a hét végén éri el Tokió térségét a Csaba nevű tájfun – jelentette a japán meteorológiai szolgálat pénteken. A vihar jelenleg a szigetország déli részén okoz gondokat: légi járatokat kellett törölni, néhány száz embert pedig kitelepítettek.
okt. 29
19:36
Debrecenben kikapott a Kaposvár (Metropol)
A címvédő Debrecen hazai pályán 3-1-re legyőzte a Kaposvárt a labdarúgó Monicomp Liga 12. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így a tabellán - többek között aktuális riválisát megelőzve - feljött a második helyre.
okt. 29
19:36
Fordulat a szombathelyi "Fidesz-tized" ügyében (Alternatív Energia)
Egymilliós nyomravezetői díjat ajánlott fel Czeglédy Csaba, Szombathely korábbi szocialista alpolgármestere annak, aki azonosítja a Népszava által az önkormányzati választások előtt leközölt egyik hangfelvételen hallható hölgyet. A fideszes Ágh Péter 100 ezres felajánlásával a licit így már 1,1 millió forintnál jár. A hatóságok még mindig nem tudják, ki szervezte a pénzek visszaosztását.
okt. 29
19:36
Lefejeztek egy szaúd-arábiai férfit (hirado.hu)
A férfit gyilkosságért ítélték el
okt. 29
19:36
Sólyom jogot értelmezett Schmittnek (ATV)
A találkozót a volt köztársaság elnök kezdeményezte.
okt. 29
19:39
Mi kell ahhoz, hogy beinduljon a lakáspiac? (ProfitLine)
Jelenleg 8,5-9 százalékos teljes hiteldíjmutatóval lehet forint alapú lakáshitelhez jutni, ez a fiskális és a monetáris politika együttműködésével egy-másfél éven belül lecsökkenthető 6 százalékra, és akkor megjelennek a piacon a lakásvásárlók - mondta Földi Tibor, aki a Cordia Zrt. vezérigazgatójaként vesz részt az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal munkájában.
okt. 29
19:41
További 32,3 tonnával apadt az IMF aranykészlete (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 32,3 tonna aranyat értékesített szeptemberben - közölte a pénzügyi szervezet pénteken.
okt. 29
19:51
Orbán: Nem az emberek igazságérzetét kell megváltoztatni (HírTV)
Orbán Viktor kiáll a magas végkielégítéseket sújtó adó és az Alkotmánybíróság jogkörének megváltoztatása mellett. A miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatóján azt mondta: nem az emberek igazságérzetét kell megváltoztatni, hanem azokat a régi szabályokat, amelyekbe beleütköznek.
okt. 29
19:53
Két nő halt meg a nyíregyházi balesetben (HírTV)
Két asszony vesztette életét a 38-as főúton péntek dél körül egy közlekedési balesetben. A főút Nyíregyháza és Nyírtelek közötti szakaszán ütközött össze két autó.
okt. 29
19:54
Budapesten a tenisz klasszikusai (Metropol)
A 80-as, 90-es évek két nagyszerű játékosa, a nyolcszoros Grand Slam-győztes Ivan Lendl és a hétszeres GS-bajnok Mats Wilander is bemutatja kivételes tudását a Tennis Classics elnevezésű viadalon, melyet szombaton a Papp László Sportarénában rendeznek meg.
okt. 29
19:54
A Jobbik feljelentést tesz (Metropol)
Hivatali visszaélés, valamint az önkormányzati törvény megsértése miatt feljelentést tesz a rendőrség és Szekó József (Fidesz-KDNP), Mohács polgármestere ellen a Jobbik a péntek reggeli képviselő-testületi ülésen történtek miatt.
okt. 29
19:54
A Jobbik feljelentést tesz a rendőrség és a mohácsi polgármester ellen (hirado.hu)
A polgármester visszaélt hivatalával, a rendőrség pedig jogtalanul állította elő Polgár Károlyt és Németh Imrét - közölte a párt mohácsi alelnöke
okt. 29
19:56
Heteken belül szabad lehet a Szudánban elrabolt magyar férfi (hirado.hu)
A Terrorelhárítási Központ vezetője Az Estének adott interjújában azt mondta, mindenáron ki akarják szabadítani Papp Istvánt
okt. 29
19:58
Szombaton jelennek meg a kgfb tarifák (hirado.hu)
A 14 kgfb biztosítónál egy csere történik, az AIM távozott, viszont új szereplőként jelent meg a román Astra Biztosító magyarországi fióktelepe
okt. 29
20:00
Tovább erősödött a forint péntek estére (Infostart)
Erősödött a forint péntek estére az euróval szemben, miközben a svájci frankhoz viszonyítva tartotta árfolyamát a londoni bankközi devizapiacon.
okt. 29
20:09
Mennyire veszélyes kerékpározni a nagyvárosban? (Infostart)
Városban kerékpározni sokak szerint egészséges, mások véleménye szerint divat, vannak, akik két keréken szállítanak ki csomagokat, ám bármi legyen is a cél, tény hogy városi forgalomban kerékpározni nem veszélytelen. New York sebészei három évre tervezett, tudományos programjának első évi tapasztalatait az Amerikai Sebészek idei kongresszusán ismertették.
okt. 29
20:09
Elbukott az Alstom keresete az új Eurostar szerelvények ügyében (Infostart)
Elutasította a brit legfelsőbb bíróság a francia Alstom keresetét, amellyel megakadályozta volna, hogy német vetélytársa, a Siemens AG szállítson 600 millió euró értékben vasúti szerelvényeket a Csalagút személyvasúti forgalmát szolgáltató Eurostarnak.
okt. 29
20:09
Gyanús csomag az USA-ba tartó gépen (HírTV)
Az amerikai hatóságok több teherszállító repülőgép átvizsgálását rendelték pénteken, miután egy bombagyanús csomagot találtak egy, az Egyesült Államokba tartó gépen, Londonban. Erről a CNN amerikai hírtelevízió számolt be, a rendfenntartó erők egy, a nyomozást jól ismerő tagjára hivatkozva.
okt. 29
20:12
Szombaton jelennek meg a kgfb tarifák (Alternatív Energia)
Két napilapban jelennek meg szombaton 14 biztosító kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifái, a biztosítók száma változatlan, a nyomtatott terjedelem másfélszerese lesz a tavalyinak.
okt. 29
20:12
Schmitt abban bízik, hogy az új alkotmány rendezi a vitás kérdéseket (videóval) (hirado.hu)
"Mindannyiunk számára fontos tanulság ebben az esetben is, hogy a régi szabályok nehezítik az előrejutást. Ezért bízom abban, hogy az új alkotmányban feloldhatók lesznek az új célok és a régi szabályok közti ellentmondások" – mondta a köztársasági elnök
okt. 29
20:12
Orbán: vége a kötelező magánnyugdíj-pénztáraknak (3.) (Portfolio)
Orbán Viktor mai brüsszeli nyilatkozata alapján néhány hónapon belül megszűnhet a teljes magánnyugdíj-pénztári rendszer, azaz nemsokára csak egy állami és egy önkéntes ága marad a jelenlegi három...
okt. 29
20:14
Felszámoltatná a repteret a Zóna Taxi (Portfolio)
Felszámolási eljárást kezdeményezett a Zóna Taxi a Budapest Airport ellen kifizetetlen számlái miatt - nyilatkozta Veres István, a konzorcium szóvivője a mai napon az MTI-nek. A reptér...
okt. 29
20:18
Visszavonták egy utazási iroda engedélyét (Infostart)
Törölte a szekszárdi T-travel Kft.-t a hatósági nyilvántartásából, és visszavonta működési engedélyét a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH). A hivatal pénteki döntését jogszabálysértéssel indokolta.
okt. 29
20:20
Balatonboglári buborék (Infostart)
Strandfejlesztéssel, az első balatoni csavargőzös-hajó felújításával, turisztikai piac kialakításával és műemlék-felújítással kíván egyedi turisztikai kínálatot kialakítani Balatonboglár a turisztikai vonzerő fejlesztésére elnyert 201,6 millió forintos uniós támogatás segítségével.
okt. 29
20:21
Miért tér vissza a tumor a kemoterápia után? (Infostart)
Az immunrendszer segíti rejtőzésükben a rákos sejteket, ami megmagyarázhatja, miért tér vissza a tumor akár többszöri kemoterápia után is.
okt. 29
20:27
Halomra lőtték a fiatalembereket – sokkoló fotó (BorsOnline)
Tizenöt, drogelvonó kúrán résztvevő fiatalt mészároltak le egy mexikói autómosóban. Csak az idén, 7000-en váltak a bandaháborúk áldozatává.
okt. 29
20:27
Baba au rhum (rumos baba) (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg liszt 3 tojás 1 dkg friss élesztő 10 dkg vaj fél dl tej 35 dkg cukor 1 csipet só 1 dl rum 5 dkg baracklekvár A díszítéshez: 10 dkg cukrozott gyümölcs tejszínhab
okt. 29
20:30
Hét rablást vallott be egy 28 éves férfi (Alternatív Energia)
Elfogták pénteken Székesfehérváron azt a férfit, aki saját bevallása szerint hét rablást követett el január óta a városban - közölte a rendőrség az MTI-vel. A 28 éves gyanúsítottat egy kisbolt kirablása után egy bokor alól húzták ki a székesfehérvári járőrök, nem messze a tett színhelyétől.
okt. 29
20:30
Híradó, 2010. október 29. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
okt. 29
20:30
Az unióval fenyeget és tiltakozik az Alkotmánybíróság + videó (ATV)
Közleményükben azt írták, az alkotmánybíróság utólagos felülvizsgálati jogkörének változatlan fenntartása a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka. A törvényhozásnak pedig a felülvizsgálat alól kivont területeken is számolnia kell az unió bíróságainak ellenőrzésével. A taláros testület úgy véli, az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek.
okt. 29
20:32
Nem bővül a Mátrai Erőmű: a Greenpeace üdvözli a szénkorszak végét (hirado.hu)
Az új blokk mintegy 2,5 millió tonna további széndioxid-kibocsátással terhelte volna a légkört, hozzájárulva a kibontakozó klímaváltozás súlyosbodásához
okt. 29
20:36
Felszámolási eljárást kezdeményezett a Zóna Taxi a Budapest Airport ellen (Infostart)
Felszámolási eljárást kezdeményezett a Zóna Taxi a Budapest Airport ellen kifizetetlen számlák miatt - közölte a konzorcium szóvivője.
okt. 29
20:45
Schmitt: az egymástól független demokratikus intézmények teszik a maguk dolgát (Infostart)
Schmitt Pál szerint az Alkotmánybíróságnak joga és kötelessége volt döntését meghozni az indokolatlan végkielégítések megadóztatását célzó törvényről, az Országgyűlés ugyanakkor a választópolgárok akaratának igyekszik eleget tenni a 98 százalékos különadóról szóló jogszabállyal.
okt. 29
20:45
Így változhat a felvételi (HírTV)
Emelné a felvételi ponthatárokat és két emelt szintű vizsgát tenne kötelezővé a felsőoktatásba való belépéshez az oktatási kormányzat – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap úgy értesült, hogy az új felsőoktatási törvény koncepciója a színvonal emelésére törekedik.

Keresés