2010. október 29. péntek

okt. 29
11:27
EU-s munkanélküliségi ráta: 10,1%- elörejelzés: 10,1% (HírTV)
Szeptemberi EU-s munkanélküliségi ráta: 10,1%- elörejelzés: 10,1%- elözö havi érték: 10,1%. Részletek következnek
okt. 29
11:29
Négymilliárd forintos támogatás kárfelszámolásra a településeknek (Gondola)
Pintér Sándor belügyminiszter a településeket ért időjárási károk felszámolására szolgáló keret terhére 4,2 milliárd forintnyi támogatás odaítéléséről döntött, összesen 646 pályázat esetében - jelentette be a kormányszóvivő Tatabányán
okt. 29
11:29
Spekulációk a Sky körül (HírTV)
A Sky Deutschland részvénye 6,36%-kal 1,12 euróra emelkedett. A céggel kapcsolatos spekulációk hajtják az árfolyamot. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 29
11:30
A kormány megoldja ezt is: turbó lesz a hivatali ügyintézés (Alternatív Energia)
Felgyorsul a közigazgatás és az ügyintézés, 2011. január 1-jétől ugyanis naptári napokban, és nem munkanapokban kell majd megállapítani a közigazgatósági hatósági eljárásokban a határidőket - tájékoztatott a honlapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
okt. 29
11:30
Gyorsult az infláció az eurózónában (Portfolio)
Októberben a vártnál gyorsabban nőttek a fogyasztói árak az eurózónában, ám az ársatbilitás még így sincs veszélyben. Az Eurostat frissen közzétett inflációs adatai szerint októberben 1.8 százalékról...
okt. 29
11:30
Sportos roadsterrel erősít a Fiat – de a konkurensek sem tétlenek (Auto Pult)
Az Abarth hamarosan a házi tuningcég szerepéből önálló márkává fejlődhet, mivel a Fiat csoport az ő neve alatt szeretné kiadni legújabb modelljét. A 2012-ben érkező különlegesség a Barchettát élesztheti újjá, ám némileg magasabb régiókban harcolna: ellenfelei között a Mazda és a Porsche neve is szerepel.
okt. 29
11:31
Bilfinger- Berger- Döntés (HírTV)
A média szerint a Bilfinger-Berger felügyelö bizottság ma dönt az új elnök személyéröl. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 29
11:32
Újabb két áldozatot szedett a fagy (Alternatív Energia)
Két ember halt meg kihűlés következtében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a nyírségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
okt. 29
11:33
Részegen vezette a rábízott buszt? (HírTV)
Az eddigi vizsgálatok alapján feltehetően részegen vezette a rábízott buszt, ezért munkaadója azonnal elbocsájtotta azt a buszsofőrt, aki sportversenyre vitte a szentesi Damjanich János iskola 27 diákját.
okt. 29
11:35
Sal. Oppenheim- Emelkedö fogyasztást várnak (HírTV)
A Sal. Oppenheim elemzöje, Ulrike Kastens szerint 'Nem lesz fogyasztási boom Németországban, azonban a fogyasztók erösíteni fogják a konjunktúrát. Jelentösen javult a hangulat.' in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 29
11:37
Fenntartják a vörös riasztást (HírTV)
Pénteken is kitört Indonézia legveszélyesebb tűzhányója, a Merapi. A vulkán a hamu mellett lávát is enged magából, ami a szakemberek szerint azt jelezheti, hogy már nem lesz nagyobb erejű kitörés.
okt. 29
11:39
Arany varázsgömb: mit hoz a november? (Privátbankár)
Vajon tartósan tört meg a növekedő tendencia az arany árfolyamában, vagy csak átmeneti erőgyűjtésről van szó egy újabb csúcstámadás előtt?
okt. 29
11:41
Nem tüntette el teljesen a devizahiteleket a tilalom (Privátbankár)
A devizahitelek jelzálogbejegyzési tilalmának augusztusi beveztése miatt az euróalapú szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összértéke szinte nullára csökkent
okt. 29
11:45
MSZP: a kormány fizesse ki a nyugdíjkorrekciós emelés hiányzó részét (Gondola)
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy adja oda a nyugdíjasoknak a nekik járó nyugdíjemelés még hiányzó részét, a nyugdíjasoktól pedig az kéri, Orbán Viktor nekik küldött levelére válaszolva is követeljék ugyanezt
okt. 29
11:45
Farkas az osztrák Alpokban (Blikk)
okt. 29
11:45
HSBC Trinkaus- Az amerikai konjunktúráról (HírTV)
Thomas Amend, a HSBC Trinkaus elemzöje azt nyilatkozta az amerikai konjunktúrával kapcsolatban, hogy a beszerzési menedzserindexek növekedésre utalnak a feldolgozóiparban. Az enyhülés els9ö jelei mutatkoznak az amerikai munkaerö-piacon. Az elkövetkezö hetek megmutatják, hogy tartós-e a trendváltás. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 29
11:47
Újból módosítják a 2011-es népszámlálási törvényt (Gondola)
Lerövidítené az adatfelvételi időszakot és törölné a vagyoni jellegű adatköröket a 2011-es népszámlálást illetően az a javaslat, amelyet pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány
okt. 29
11:47
Vossloh- Megemelt árfolyamcél (HírTV)
A Merrill Lynch a Vossloh árfolyamcélját 83,00-ról 96,00 euróra emelte. A besorolás:
okt. 29
11:48
MSZP: fizessen a kormány a nyugdíjasoknak! (Alternatív Energia)
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy adja oda a nyugdíjasoknak a nekik járó nyugdíjemelés még hiányzó részét, a nyugdíjasoktól pedig az kéri, Orbán Viktor nekik küldött levelére válaszolva is követeljék ugyanezt. Az ügyben alkotmánybírósági beadvány vagy akár népszavazási kezdeményezés is várható.
okt. 29
11:48
Folytatják a padlássöpréseket az egészségügyben + videó (ATV)
Hamarosan szétosztják azt a 27,5 milliárdot, ami megmaradt az ágazatban.
okt. 29
11:49
MNB: szeptemberben szinte megszűnt az euró alapú jelzáloghitelezés (Gondola)
A devizahitelek jelzálogbejegyzési tilalmának augusztusi beveztése miatt az euróalapú szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összértéke szinte nullára csökkent, míg a háztartások által felvett forint lakás és szabad felhasználású jelzáloghiteleké nem változott lényegesen, a hitelkamatok csekély mértékben csökkentek - közölte a Magyar Nemzeti Bank
okt. 29
11:49
Sólyomot teszi felelőssé Gyurcsány (HírTV)
Gyurcsány Ferenc nyílt levélben kéri Sólyom László volt államfőt, hogy szólaljon meg az Orbán-kormány lépéseivel kapcsolatban. A levélben a volt kormányfő szerint Sólyomnak el kell döntenie, hogy politikai, emberi szimpátiája vagy demokratikus, jogállami meggyőződése a fontosabb.
okt. 29
11:50
Négymilliárdot kapnak kárfelszámolásra a települések (Alternatív Energia)
Pintér Sándor belügyminiszter a településeket ért időjárási károk felszámolására szolgáló keret terhére 4,2 milliárd forintnyi támogatás odaítéléséről döntött, összesen 646 pályázat esetében - jelentette be a kormányszóvivő pénteken sajtótájékoztatón Tatabányán.
okt. 29
11:50
Rendőrök vittek el egy jobbikos politikust Mohácson (ATV)
Rendőrök vittek el egy jobbikos önkormányzati képviselőt és szakértőjét a péntek reggeli képviselő-testületi ülésről Mohácson, miután egymáshoz bilincselték magukat - értesült az MTI helyi politikusoktól.
okt. 29
11:51
Sony- Lefelé módosított elörejelzések (HírTV)
A Sony 180 milliárd jenröl 200 milliárd jenre emelte az operatív eredménnyel kapcsolatos elörejelzését. A forgalommal kapcsolatos elörejelzést +5%-ról +3%-ra módosították. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 29
11:52
Szakított Veres Róbert: összeköltöztek, de nagyon hamar kiadta barátnője útját (ATV)
Túl sok fellépése volt.
okt. 29
11:53
Csökkenö spanyol munkanélküliség (HírTV)
A spanyol munkanélküliek száma a 3. negyedévben 71.000-rel 4,6 millióra csökkent. 2009 óta nem volt példa csökkenésre. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 29
11:55
Két férfi fagyott halálra Szabolcsban (HírTV)
Két férfi fagyott meg csütörtökön és pénteken Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Mindkét eset körülményeit vizsgálja a rendőrség.
okt. 29
11:57
20 százalék alá csökken Spanyolországban a munkanélküliség (ProfitLine)
Spanyolországban 19,79 százalékra mérséklődött a munkanélküliség a harmadik negyedévben, ami az első csökkenés 2007 második negyedéve óta - közölte az ország statisztikai hivatala pénteken.
okt. 29
12:03
Meg akarták erőszakolni a 86 éves szüzet (Blikk)
Brutális módon megvert egy 86 éves nőt Kovászna megyében egy férfi, aki azzal a szándékkal tört be az asszony házába, hogy megerőszakolja. Tervét nem hajtotta maradéktalanul végre, az idős asszony veréssel „megúszta" - írta a manna-ro.
okt. 29
12:03
Az Omninvest szerint szabályosan használták fel a pályázati támogatást (Infostart)
A 2006-os pályázati támogatás felhasználása során az Omninvest Kft. leányvállalata, az Omninvest Development Kft. az akkor hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor anyavállalatával együttműködésben végezte el a kutatási tevékenységet - közölte az Omninvest Kft.
okt. 29
12:03
Panasonic- Kiváló eredmények (HírTV)
A Panasonic a 3. negyedévben 31 milliárd jenes nettó nyereséget könyvelt el, ami hatszoros értéket jelent. A forgalom 127%-kal 2,21 billióra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 29
12:03
MSZP: a kormány fizesse ki a nyugdíjkorrekciós emelés hiányzó részét (Gondola)
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy adja oda a nyugdíjasoknak a nekik járó nyugdíjemelés még hiányzó részét, a nyugdíjasoktól pedig az kéri, Orbán Viktor nekik küldött levelére válaszolva is követeljék ugyanezt
okt. 29
12:05
ZEW- A költségek cöskkentése (HírTV)
A német gazdaági minisztérium közölte: a ZEW és más szakemberek szerint egyszerübb adójoggal 4,8 milliárd euróval lehetne csökkenteni a bürokráciával kapcsolatos költségeket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
okt. 29
12:06
Megint módosítják a népszámlálási törvényt (Alternatív Energia)
Lerövidítené az adatfelvételi időszakot és törölné a vagyoni jellegű adatköröket a 2011-es népszámlálást illetően az a javaslat, amelyet pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány.
okt. 29
12:06
A legnagyobb Hedge Fund menedzserek (5. rész) - Salem Abraham (Portfolio)
 Arról korábban is írtam, hogy a legtöbb Hedge Fund menedzsert nagyvárosokban találjuk meg, tipikusan New York-ban, Londonban, esetleg Connecticut valamely kisvárosában. Mégis, néha egészen...
okt. 29
12:07
Lába kelt 70 millió forintnak? Budai feljelentést tesz (HírTV)
Adóhatósági és számvevőszéki vizsgálatot kezdeményezett Budai Gyula egy, a debreceni egyetemet érintő, hetvenmillió forintnyi közpénzes ügyben. A miniszterelnöki megbízott pénteken közölte, hogy az iratok áttanulmányozása után büntetőfeljelentést is tesz.
okt. 29
12:08
Megszólaltak a svájci jegybankárok (Portfolio)
Megfelelő szinten tartózkodik jelenleg az alapkamat, ám az expanzív monetáris politika hosszú időn át történő fenntartása kockázatokat hozhat a felszínre - fogalmaztak svájci jegybankárok egy...
okt. 29
12:15
Több cukor kerülhet az idei borokba (Privátbankár)
Brüsszel október 19-én jóváhagyta a 2010-es magyar mustok és borok alkoholfokának további fél százalékos javítását - 12,5 százalék fölé nem mehet az alkoholszint
okt. 29
12:18
Hogy működik a nyugdíjrendszer Európa országaiban? (HR Portál)
A 90-es években Európa számos országában megjelent a felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszer mellett valamilyen kiegészítő nyugdíjbiztosítási forma. A kiegészítő biztosításokat több országban különféle kedvezményekkel ösztönzi az állam.
okt. 29
12:20
Menedzsmentváltás a Diákhitel Központ Zrt.-nél (HR Portál)
A Diákhitel Központ Zrt. tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 2010. július 8-án Bugár Csaba személyében új vezérigazgatót nevezett ki a Társaság élére, aki egyben az Igazgatóság jogkörét is gyakorolja - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
okt. 29
12:21
Hálószobában landolt az autós (Blikk)
okt. 29
12:21
Policy Solutions: példa nélküli az Ab jogkörének szűkítése (Gondola)
A Fidesz bejelentése, miszerint az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörét szűkíteni kívánják, példa nélküli a rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben - állapította meg elemzésében a Policy Solutions, hozzátéve: az Ab-t korábban is érték kritikák, ugyanakkor ezek soha nem az autoritása, a jogköre vagy a létjogosultsága ellen szóltak, hanem konkrét döntéseket támadtak politikusok, főként…
okt. 29
12:21
NZD/USD Hiába a gyenge adatok (HírTV)
A kiwi már tegnap este is megpróbálta bevenni a 0,7550/0,7570-es ellenállást, azonban sikertelenül. Az éjjel közzétett adatok sem segíthettek a devizának. A külkereskedelmi mérleg többlete szeptemberben éves szinten csupán 921 millióval emelkedett. (elörejelzés: 980 millió). Az építési engedélyek száma 0,5%-kal emelkedett (elörejelzés: +0,8%). A kiwi mégis tartani tudta a 0,7530/40-es szintet és…
okt. 29
12:23
Az Omninvest szerint szabályosan használták fel a pályázati támogatást (Gondola)
A 2006-os pályázati támogatás felhasználása során az Omninvest Kft. leányvállalata, az Omninvest Development Kft
okt. 29
12:23
AUD/USD Gyenge ausztrál dollár (HírTV)
Már a múlté az ausztrál dollár tegnapi erösödése. A deviza reggel nyomás alá került, és a 0,9700-es értékkel harcolt. 2 hónapja nem szerepelt ilyen gyengén az ausztrál dollár. Jelentösen csökkent annak esélye, hogy a jövö héten megemelik az ausztrál alapkamatot, ezért nyomás alá került az ausztrál dollár. Támogatás 0,9650/60-nál található. Ellenállás 0,9800/0,9810-nél van. A déluráni amerikai…
okt. 29
12:24
Visszavonták a lepacsizott légifotó-tendert (Alternatív Energia)
Üdvözli a Lehet Más a Politika, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tegnap arra kérte a Földmérési és Távérzékelési Intézet főigazgatóját, hogy az Országleltár első ütemére vonatkozó, úgynevezett légifotós közbeszerzést nyilvánítsa eredménytelennek.
okt. 29
12:24
Vállveregetéseket kapott külföldről a forint (Portfolio)
Két bíztató jelzés is érkezett ma a forint számára külföldi nagybankok felől: az UniCredit stratégái szerint a lengyel zloty-val szemben bár csábító lehet a forint elleni pozíció felvétele, de mégsem...
okt. 29
12:24
Így lesznek nyitva a boltok a hosszúhétvégén (Pénzcentrum)
November elseje hétfő munkaszüneti nap, és így a legtöbb bolt zárva tart majd....
okt. 29
12:24
Déli News: fenyít a Fidesz központ, eltörölték a szünnapokat (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!

Keresés