2010. július 12. hétfő

júl. 12
13:31
Árvízi keretből a bontásra! (Alternatív Energia)
Jávor Benedek, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke nyílt levélben kéri a kormányfőt, hogy tegye elérhetővé az árvízi károk helyreállítására elkülönített hárommilliárd forintos keretösszeg tíz százalékát a bontási költségek fedezésére.
júl. 12
13:31
Az egész ország területén másodfokú a hőségriasztás (ATV)
A hét végéig a napi középhőmérséklet 25-27 fok között várható.
júl. 12
13:45
Jelentősen megcsappanhatnak egyes pártok bevételei (Infostart)
Ma szavaz az Országgyűlés a pártok állami támogatásának 15 százalékos csökkentéséről. A törvény szerint már idén jelentősen megcsappannak az áprilisi választásokon gyengébben szereplő pártok bevételei.
júl. 12
13:45
GBP/USD Múlóban a zöldhasú ereje (HírTV)
A GBP/USD devizapárnál az 1,4950-es támogatásig erősödött a dollár. A font most erősödni tudott és az 1,50-es szint fölé hajtotta az árfolyamot. Ellenállásokat 1,5030 és 1,5080 körül találhatunk. (OT
júl. 12
13:45
Férfias TV6-kampány (Kreatív Online)
Két ügynökséget bízott meg a Viasat a férfiakra szakosodott TV6-csatorna integrált kampányával. A megbízás közvetlen felkérés formájában érkezett.
júl. 12
13:45
Elmaradt a balközép átütő siker Mexikóban (Kripto Akadémia)
Az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) hét mexikói államban jutott kormányzói helyhez abból a tíz államból, ahol helyi idő szerint vasárnap tették közzé a regionális választások hivatalos végeredményét.
júl. 12
13:45
Legyen más a matematika! (Alternatív Energia)
A fővárosi MSZP azt kéri az LMP vezetésétől, hogy Jávor Benedek főpolgármester-jelölt lépjen vissza Tarlós István, a Fidesz jelöltje javára és ezzel tegye lehetővé, hogy a választók "tisztán és világosan választhassanak" az alternatívák között.
júl. 12
13:45
BUX - Kiszakadt az emelkedő trendből a piac (ProfitLine)
A BUX egy csapásra, egy rendkívül erős csütörtöki teljesítménnyel stabilan elrugaszkodott a 21.000 pont környéki árfolyamoktól és megközelítette a 23.000 pontos ellenállást.(Solar Capital)
júl. 12
13:45
Ingatlanforgalmazó cégekben vásárolt be a Forrás (Portfolio)
A Forrás bejelentette, hogy üzletrész adásvétel révén megszerezte az Airport Five Ingatlanforgalmazó Kft. 56.84%-os tulajdoni részesedését. A társaság emellet közölte, üzletrész adásvétel és...
júl. 12
13:45
Pénzügyi köröket dörgöl a Fidesz Vona Gábor orra alá - parlament percről percre (ATV)
Folytatódik a törvénygyár.
júl. 12
13:47
Megnyugtató érvekkel szolgálnak a kormánynak az amerikai professzorok (Portfolio)
Két amerikai professzor vitába száll azzal a nézettel, miszerint a fiskális stimulus "visszaszívásának" egyenes következménye, hogy a gazdaság újból meredek hanyatlásba kezd, tovább növekvő...
júl. 12
13:47
Haitin egyre nagyobb probléma a gyermekrabszolgaság (ATV)
Könyvet írt egy aktivista, aki gyerekkorában maga is rabszolga volt.
júl. 12
13:48
Országos a másodfokú hőségriasztás (Gondola)
Az egész ország területére másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos hétfőn
júl. 12
13:50
Pénzügyi bizalomerősítő javaslatokat tett az Európai Bizottság (Gondola)
A pénzügyi szolgáltatások iránti fogyasztói bizalom erősítését célzó javaslatcsomagot terjesztett elő hétfőn Brüsszelben az Európai Bizottság
júl. 12
13:51
Amíg a munkatárs nyaral, a HR-es dolgozik? (HR Portál)
A nyári hónapokban eljön a tömeges szabadságolások ideje, ami komoly feladatot ró vállalatok HR-eseire, bérszámfejtőire és vezetőire is. A nagy mennyiségű papírmunka komoly hibázási lehetőségeket rejt magában, illetve sok plusz munkát jelent, ezért egyre több vállalat használ speciális szoftvereket a probléma megoldására. Sáfár Katalinnal, a VT-SOFT Kft. kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk.
júl. 12
13:52
Másfél milliárd euró értékű maffiajavakat foglalt le az olasz rendőrség (Gondola)
Két dél-itáliai maffiaszervezet javaiból foglalt le az olasz rendőrség hétfőn hozzávetőleg másfél milliárd euró értékben ingatlanokat és földbirtokokat
júl. 12
13:53
Bíróvá emelnék a bírósági titkárokat (HR Portál)
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szerint több szempontból is hasznos lenne, ha megváltozna a bírósági titkárok jogállása, mert egyfelől gyorsabb lenne az ítélkezés, másfelől jó hatást gyakorolna a titkárokra is, hiszen a jelenleginél érdemibb feladatokat láthatnának el.
júl. 12
14:03
Már országos a hőségriasztás (Privátbankár)
Az egész ország területére másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos hétfőn. Hétvégéig is eltarthat a kánikula
júl. 12
14:03
Személyi iratai miatt bukott le Basternák gyilkosa (HírTV)
Nyitrán tartják fogva Basternák László feltételezett gyilkosát. A szlovák sajtóértesüléseket a hatóságok nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Várhatóan délután tartanak sajtótájékoztatót az ügyben.
júl. 12
14:03
Újabb javaslatok: mire készül még a kormány? (Alternatív Energia)
Július 22-ig tart a parlament rendkívüli nyári ülésszaka. A Fidesz a házbizottság hétfői rendkívüli ülésén azt javasolta, hogy az Országgyűlés a korábbi tervekkel ellentétben jövő héten ne egy, hanem négy napig ülésezzen.
júl. 12
14:03
"Az álomfejtés a legjobb eszköz a manipulációra" (Spa Trend Online)
Christopher Nolan július 3O-án lesz 4O éves, és arra a születésnapi ajándékra számít, hogy jövő hét végétől látható új filmje, az Eredet átveszi a vezetést az amerikai toplistán. A fiatal angol rendező 1O évvel ezelőtt robbant be Mementó című filmjével, s két évvel ezelőtt a Batman világsikerével meggyőzte a stúdiókat, hogy már nemcsak nagy, hanem beváltott ígéret is.
júl. 12
14:03
Mégsem hullik szét az eurozóna? - A nagyok már nem félnek (Portfolio)
Egy hónappal ezelőtt számos vezető elemző jósolta az euró további mélyrepülését, a pánikhangulatban sokan azzal számoltak, hogy a közös európai fizetőeszköz dollárral szembeni árfolyama egészen a...
júl. 12
14:03
Veszteséges a Vatikán (ATV)
Harmadik éve többet költenek, mint amekkora a bevétel.
júl. 12
14:05
MSZP: Jávor lépjen vissza Tarlós javára! (Privátbankár)
A fővárosi MSZP azt kéri az LMP vezetésétől, hogy Jávor Benedek főpolgármester-jelölt lépjen vissza Tarlós István, a Fidesz jelöltje javára és ezzel tegye lehetővé, hogy a választók "tisztán és világo...
júl. 12
14:05
Tisztítás közben sült el a puska (HírTV)
Lábon lőtte magát puskájával egy sárvári férfi. Az engedéllyel tartott puska tisztítás közben sült el.
júl. 12
14:06
Kimúlt Európa legöregebb elefántja (Gondola)
Ráncos öreg hölgy és igazi dörzsölt alak volt: Európa legöregebb elefántja jobblétre szenderült a stuttgarti Wilhelma állatkertben
júl. 12
14:08
Jövő héten négynapos ülést tart a Ház (Gondola)
Július 22-ig tart a parlament rendkívüli nyári ülésszaka. A Fidesz a házbizottság hétfői rendkívüli ülésén azt javasolta, hogy az Országgyűlés a korábbi tervekkel ellentétben jövő héten ne egy, hanem négy napig ülésezzen
júl. 12
14:09
Hogyan szaporítsuk a Palisota virágot? (Édenkert)
A Palisota virág a kommenilafélék (Commelinaceae) családjába tartozó növény. Mivel eredeti élőhelye Afrikában van, ezért szereti a meleget. Figyeljünk oda a fény- és vízigényükre, hogy egészséges és szép növények díszítsék az otthonunkat. Lássuk, hogyan gondozzuk ezt a dísznövényt!
júl. 12
14:10
MSZP: Jávor Benedek lépjen vissza Tarlós István javára (Gondola)
A fővárosi MSZP azt kéri az LMP vezetésétől, hogy Jávor Benedek főpolgármester-jelölt lépjen vissza Tarlós István, a Fidesz jelöltje javára és ezzel tegye lehetővé, hogy a választók "tisztán és világosan választhassanak" az alternatívák között
júl. 12
14:11
A Pellionia pulchra gondozása (Édenkert)
A Pellionia pulchra, akárcsak a többi Pellionia fajta, a csalánfélék (Urticaceae) családjába tartozik. Ezt a Vietnamból származó növényt levéldíszként tartják. Nézzük meg, hogy hogyan kell gondozni a Pellionia pulchrát ahhoz, hogy szép maradjon, és sokáig élvezhessük szépségét!
júl. 12
14:12
Együtt-lét: nemzetközi fotópályázat és kiállítás a kárpát-medencei együttélésről (Gondola)
Együtt-lét címmel hirdet nemzetközi fotópályázatot a Kárpát-medencében élő kisebbségek együttélésének bemutatása céljából az Országgyűlés; a legjobb alkotásokból 2011 márciusában kiállítás nyílik a Kossuth téren - jelentette be hétfőn Budapesten Schmitt Pál
júl. 12
14:18
Pénzügyi bizalomerősítő javaslatokat tett az Európai Bizottság (ProfitLine)
A pénzügyi szolgáltatások iránti fogyasztói bizalom erősítését célzó javaslatcsomagot terjesztett elő hétfőn Brüsszelben az Európai Bizottság.
júl. 12
14:20
Az orosz GDP 3 százalékos növekedését jósolja a Renaissance Capital (ProfitLine)
Nem adnak okot különösebb derűlátásra az orosz gazdaság makroökonómiai mutatói, a pozitív tényezők elsősorban az állami ösztönző programoknak köszönhetőek - véli a Renaissance Capital és az Orosz Gazdasági Főiskola hétfőn közzétett közös előrejelzésében. (MTI)
júl. 12
14:21
Tetőzött az áramfelhasználásunk (Privátbankár)
A napi áramfelhasználás 6.000 megawatt körül tetőzött hétfőn a légkondicionálók használata miatt, de van elegendő tartalék a rendszerben
júl. 12
14:21
Kimúlt Európa legöregebb elefántja (Blikk)
Ráncos öreg hölgy és igazi dörzsölt alak volt: Európa legöregebb elefántja jobblétre szenderült a stuttgarti Wilhelma állatkertben.
júl. 12
14:21
Nem kell előzetesbe vonulnia az exbrókernek (HírTV)
Szabadlábon hagyta a Legfelsőbb Bíróság Kulcsár Attilát, de lakóhelyét nem hagyhatja el. A brókerper elsőrendű vádlottjának előzetes letartóztatását az ügyészség kérte.
júl. 12
14:21
Nagyon szépen teljesítettek a magyar nyugdíjpénztárak (Portfolio)
Egy friss OECD anyag szerint tavaly a nyugdíjalapok átlagosan 6.7 százalékot hoztak, azonban ennek ellenére a kezelt vagyon még mindig elmarad a 2007. decemberi csúcsoktól. Egyes OECD országokban,...
júl. 12
14:21
Országos a másodfokú hőségriasztás (Pénzcentrum)
Az egész ország területére másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos hétfőn....
júl. 12
14:21
„Soha nem voltunk barátok” Cáfolja a híreket a magyar műsorvezető (ATV)
Nem arról van szó, hogy egy barátság ment tönkre az utóbbi hetekben.
júl. 12
14:24
MSZP: a Fidesz támogassa a médiatörvény sürgős kihirdetését (Gondola)
Ha a Fidesz valóban biztos abban, hogy a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosítása nem alkotmányellenes, akkor támogassa a jogszabály sürgős kihirdetésére vonatkozó szocialista kezdeményezést - szorgalmazza az MSZP
júl. 12
14:24
Stagnált a munkanélküliség Észak-Magyarországon (HR Portál)
Stagnál a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régióban, júniusban 102 774 munkanélkülit tartottak nyilván, jószerivel ugyanannyit, mint májusban - tette közzé adatait a regionális munkaügyi központ honlapján.
júl. 12
14:26
Elegendő tartalék van a villamos energia rendszerben (Gondola)
A napi áramfelhasználás 6.000 megawatt körül tetőzött hétfőn a légkondicionálók használata miatt, de van elegendő tartalék a villamos energia rendszerben - közölte a Mavir hétfőn délben
júl. 12
14:26
Beruházások és munkahelyteremtés a Leier-nél (HR Portál)
Tovább folytatódnak a milliárdos beruházások a Leier magyarországi gyáraiban. Míg a válság különösen az építőipart sújtotta, addig a magyar építőanyag-gyártó piac zászlóshajójaként több mint 2 milliárd forintot költött a cégcsoport gönyűi, pécsi és kiskunlacházi üzemeinek bővítésére, modernizálására.
júl. 12
14:28
Agrárdemonstráció Brüsszelben a magasabb tejárakért (Gondola)
Mintegy 500 gazdálkodó demonstrált hétfőn Brüsszelben magasabb tejárat követelve
júl. 12
14:39
Narancssárga riasztás - bárhol lehet jégeső és viharos szél! (Infostart)
Kiadta a narancssárga riasztást az egész országra hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), miután az előrejelzések szerint - főként délután és este - jégeső, felhőszakadás, viharos szél lehet többfelé.
júl. 12
14:39
Az MTV elhagyja a magyar médiahatóságot? (Kreatív Online)
Elhagyta a magyar joghatóságot az MTV Networks három csatornája, de még az ORTT-nél is nyilvántartásban vannak az adók. A cseh és magyar joghatóság megerősítette a hírt.
júl. 12
14:39
Orbán arcképe vagy a címer kerüljön a közintézmények falára? (Alternatív Energia)
A Népszava Online szavazást indított, hogy kiderüljön, kit vagy mit akarnak látni az emberek a közintézmények falán.
júl. 12
14:39
Nem védi meg a kormány a bankadót áthárításától az embereket + videó (ATV)
Legalábbis Tóbiás József szerint az összes – garanciákat adó – módosító javaslatot lesöpörte a kormánypárt.
júl. 12
14:42
Kiraboltak egy takarékszövetkezetet Ecseren (Gondola)
Kiraboltak egy takarékszövetkezetet Ecseren hétfő délután - mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek
júl. 12
14:44
Svájc nem adja ki Polanskit az Egyesült Államoknak (Gondola)
Svájc úgy döntött, hogy nem adja ki az Egyesült Államoknak Roman Polanski filmrendezőt

Keresés