Sikeres állampapír-kibocsátást hajtott végre kedden a súlyos adósságválsággal küszködő Görögország. Athén egy héten belül már másodszor tartott kincstárjegy aukciót. A 13 hetes futamidejű papírokka...
Az EU új tagállamainak be kell bizonyítaniuk, hogy nem gyengébbek vagy rosszabbak, mint a régiek, ehhez hozzájárulhat, hogy a visegrádi együttműködés (V4) példaértékű az egész unió számára - jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök a V4-kormányfők keddi budapesti találkozója után. Iveta Radicová szlovák miniszterelnök szerint a visegrádi országok között nem a különbségeket kell keresni.
Nincs szerződéses akadálya a bankadó bevezetésének a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor a visegrádi négyek budapesti csúcstalálkozója után beszélt újságírók előtt az IMF-fel kötött megállapodásról. A kormányfő hangsúlyozta, a hitelszerződés egyetlen konkrét elvárása a 3,8 százalékos államháztartási hiány, amelyet Magyarország teljesíteni fog.
Rekordszámú életet követelt a fürdőzés Oroszországban: egy nap leforgása alatt hetvenegyen fulladtak vízbe - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma kedden.
Stumpf István szerint tudományos előélete és jogászi munkája teljességgel megfelel az alkotmánybírói poszt betöltéséhez szükséges előírásokat tartalmazó törvény betűjének és szellemének.
Csányi Sándor a Világgazdaságnak adott interjújában úgy nyilatkozott, nem látja indokoltnak a tegnapi aggodalmakat és az értékpapírpiaci esést csak az egyébként is ideges piacnak tulajdonítja. A...
Szerdától ismét másodfokú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)....
Akár duplájára is emelkedhet a csatornadíj a fővárosban, ha a városvezetés eleget tesz a Csatornázási Művek és a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep kivitelezője kérésének – figyelmeztet a fővárosi Fidesz–KDNP.
Marion Trimborn, a dpa elemzője szerint Magyarország magára maradt és veszélyes játékot űz a Nemzeti Valutaalappal és az Európai Unióval, és csak vesztesen kerülhet ki belőle
Júniusban az újonnan kiadott építési engedélyek száma 2.1 százalékkal emelkedett, ám a megkezdett építkezések száma tovább csökkent, egyetlen hónap alatt 5.0 százalékkal - derül ki az Amerikai...
Sajtóértesülések szerint a német Hypo Real Estate ingatlanfinanszírozó bank megbukott a pénteken nyilvánosságra kerülő európai stresszteszten. A válság kirobbanása után állami kézbe került német...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arra hívja fel a kormány figyelmét, hogy a gazdaságot élénkítő szakpolitikai döntései során hangsúlyosan vegye figyelembe azoknak a versenyre gyakorolt hatását - mondta Nagy Zoltán, a GVH elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Az afgán elnök továbbra is azt szeretné, ha 2014 végéig az összes tartományban átvennék a hadműveletek irányítását a helyi fegyveres egységek a nemzetközi erőktől. Hamid Karzai erről a kabuli adományozó konferencián megnyitóján beszélt.
Sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre a spanyol pénzügyminisztérium kedden. Összesen 5,97 milliárd euró értékben értékesített 12 és 18 hónapos lejáratú kötvényeket a június közepi kibocsátáshoz képest mérsékelt hozammal. (MTI)
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) új vezetésének kiemelt célkitűzése az államot megillető bevételek növelése, jelenleg ugyanis a költségvetés az adó- és vámbefizetések elkerülése miatt jelentős bevételektől...
Hozzávalók: 1,2 kg pulykahere 15 dkg húsos füstölt szalonna olaj 2 fej vöröshagyma őrölt pirospaprika 1 db közepes paradicsom 1 db kisebb enyhén erős paprika só őrölt kömény kakukkfű liszt fél csokor friss petrezselyemzöld
Jelentősen, több mint háromszorosával nőtt a Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó második negyedévi adózott eredménye elsősorban annak a hatására, hogy nyereségessé vált pénzügyi ágazata. (MTI)
Stumpf István szerint tudományos előélete és jogászi munkája teljességgel megfelel az alkotmánybírói poszt betöltéséhez szükséges előírásokat tartalmazó törvény betűjének és szellemének. Az alkotmá...
Az Egyesült Államokban a szezonálisan kiigazított adatok alapján június folyamán a megkezdett ingatlanépítések száma évesített adatok alapján 5 százalékkal 549.000 egységre csökkent, a felülvizsgált májusi 578.000 egységről, mindez 5,8 százalékkal elmarad a 2009 júniusában mért 583.000 egységtől. Az elemzők stagnálásra számítottak a megkezdett lakásépítések számát illetően.
A rendkívüli helyzetek minisztériumának közleménye szerint 85 vízi balesetet jelentettek be a hatóságoknak, húsz embert sikerült megmenteni, 91-en megsérültek.
Stumpf István szerint tudományos előélete és jogászi munkája teljességgel megfelel az alkotmánybírói poszt betöltéséhez szükséges előírásokat tartalmazó törvény betűjének és szellemének.
A jelölt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsági meghallgatása azt mondta, ahogy korábbi munkáit, közte a kancelláriaminiszterséget, szakmai feladataként fogta fel, úgy az alkotmánybírói posztra is így tekint
Mindhármukat a medvei menekülttáborból helyezték át a Zólyom melletti migrációs táborba, ahol egy féléven keresztül a beilleszkedést segítő képzésben részesülnek
Kétéves dániai és franciaországi vendégszereplés után hazatért Tápai Szabina. A szemrevaló kézilabdázónő a Váchoz igazolt. Döntésében a szakmai szempontok mellett a szerelem is közrejátszott.
Az MNV Zrt. Igazgatósága kiadta a mandátumot a Malév Zrt. rendkívüli közgyűlésére. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a többségi tulajdonos Magyar Állam képviseletében javaslatot tesz a Magyar Nemzeti Légi...
Az MSZP szerint az Orbán-Semjén-kormány akkor viselkedik felelősen, ha visszavonja a pénzügyi-gazdasági törvényeket, és még a nyáron a realitásokat figyelembe véve új javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek - közölte sajtótájékoztatóján Szekeres Imre.
Az afganisztáni helyzet értékelése, a nemzetközi közösség által követett stratégia alapján várható, hogy az ISAF-ban részt vevő többi államoz hasonlóan Magyarországnak is növelnie kell hozzájárulását az afgán fegyveres erők kiképzéséhez - jelentette ki a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
A kereskedelemben számos almafajtát megtalálhatunk. A gyökér terjeszkedési képességeinek függvényében a legtöbbnek különböző méretű változata is van. Nézzük meg, hogy melyek a legismertebb fajták.
A pénteki nagy esés után hétfőn megpihentek az amerikai piacok, és kisebb pozitív korrekció bontakozott ki, melynek hatására 0.5-1%-ot emelkedtek a főbb amerikai indexek. A tegnapi piaczárás utáni és...
A hírek szerint az Aldi hamarosan kivonul a görög piacról. Az Aldi Süd csoporthoz tartozó üzletlánc 38 üzletet működtet az országban, és mintegy 700 dolgozót foglalkoztat. Az Auchan magyarországi vezetője szerint nem kizárt, hogy a válságot követően a magyar kiskereskedelmi láncok száma is csökken....
„Nem kérek türelmi időt. Kinéztem egy dátumot: 2010. szeptember elsejét” – ezekkel a szavakkal üzen hadat a hazai celebvilágnak a pokoli.hu oldalon Vujity Tvrtko.
Alkalmasnak találta Stumpf Istvánt alkotmánybírónak a parlament szakbizottsága. A nyolc jelöltet - köztük az első Orbán-kormány egykori kancelláriaminiszterét - ma hallgatta meg a testület.