Az adócsökkentés akár több ezer, korábban külföldre menekült vállalkozót csábíthat haza. A szakembereknél az elmúlt hetekben számos szlovák céggel vagy offshore társasággal rendelkező üzletember tudakozódott a közterhek enyhítéséről, s a külföldi befektetők is élénken érdeklődnek - írja a Magyar Nemzet.
Budapest — „Csak" a havi 750 ezer forintos fizetést kapják meg a birtokpolitikai tanács tagjai, semmilyen más juttatásuk nincs – többek között ezzel próbálta magyarázni a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), miért volt jó ötlet létrehozni az új kormányzati hivatalt.
Mára bebizonyosodott, hogy Magyarország és a Ferihegyi repülőtér valóban elbukott a hazánkat is ellenőrző repülésbiztonsági, úgynevezett ICAO-felülvizsgálaton.
A bankadó szükséges rossz, mértéke azonban borzasztó - véli a Magyar Bankszövetség elnöke, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója. Erdei Tamásnak a Portfolio.hu számára adott interjújából kiderül, Csányi...
Az MSZP, illetve civil szervezetek Kovács Árpádot, az Állami Számvevőszék korábbi elnökét és Majtényi László volt adatvédelmi biztost is megkeresték, hogy legyen a párt főpolgármester-jelöltje, azonban mindketten elutasították a felkérést - értesült a Népszabadság
Két héten belül, augusztus 9-ig ki kell írniuk a települési kisebbségi önkormányzati választásokat az érintett helyi választási bizottságoknak. A voksolásokat az önkormányzati választásokkal egy napon, október 3-án tartják.
Eddig sikeresen elkerülték a felelősségre vonást a Kulcsár-ügy haszonélvezői, ez a közeljövőben változhat - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kulcsár Attila, aki szerint éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy új nevek is előjöhetnek a megismételt elsőfokú eljárásban
Tavaly hosszú idő óta először csökkent az Európai Unió tagországaiban a külföldön dolgozó vendégmunkások által hazautalt összeg: összességében 17,9 milliárd euróra a 2008. évi 21,7 milliárdról.
A teljesen megtisztított fogon, már 20 perc múlva megindul a plakk-képződés, amely hamarosan a fogzománcot roncsoló, és hosszabb távon fogszuvasodáshoz vezető savas kémhatást idéz elő.
A múlt héten lezárult a Flextronics bezárásra ítélt móri gyárában a konzultáció az érdekképviseletek és a cég képviselői között, de a munkáltató csak formális tárgyalásokat folytatott, szociális felelősségének teljes mellőzésével - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége.
Szerte a világon sztrájkoltak hétfőn az olasz diplomaták a Silvio Berlusconi kormánya által bevezetett költségvetési megszorítások ellen tiltakozva, amely szerintük "romba dönti" országuk diplomáciáját.
Eddig sikeresen elkerülték a felelősségre vonást a Kulcsár-ügy haszonélvezői, ez a közeljövőben változhat – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kulcsár Attila, aki szerint éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy új nevek is előjöhetnek a megismételt elsőfokú eljárásban.
A Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége egyik utolsó intézkedése az volt, hogy 150 millió forint értékben kötött szerződéseket magáncégekkel nyelvtanfolyamokra - írta a Magyar Nemzet
Januártól Magyarország átáll az egykulcsos személyi jövedelemadóra, hogy az átállás hány évet vesz igénybe, az egy másik kérdés - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök egy hétfő esti televíziós műsorban, cáfolva az új adórendszer elhalasztásáról szóló információkat.
Békés, tárgyalásos megoldást szorgalmazott Koszovó ügyében a szerb parlament, amely keddre virradóra, több mint 12 órás vita után fogadta el a kormányoldal által előterjesztett dokumentumot.
Egy-, illetve kétéves kislányát, feleségét agyonszúrta, magát pedig házuk lépcsőjére felakasztotta egy brit férfi, aki gépkocsivezetőként dolgozott Fordingbridge-ben
Szerdától hazánkban is kapható DVD-n Bruce Willis legújabb vígjátéka – a Két kopperben a színész megint nevettet, és úgy gondolja, ezt jól csinálni a legnagyobb kihívás. Játék!
Mára bebizonyosodott, hogy Magyarország és a Ferihegyi repülőtér valóban elbukott a hazánkat is ellenőrző repülésbiztonsági, úgynevezett ICAO-felülvizsgálaton
Az idei European Reggae Contesten Magyarország önálló régióként szerepel. A magyarországi reggae története szorosan összefonódott az idén 25. születésnapját ünneplő Ladánybene 27 nevével. Interjúnk Bodnár Tiborral.
Két héten belül, augusztus 9-ig ki kell írniuk a települési kisebbségi önkormányzati választásokat az érintett helyi választási bizottságoknak; a voksolásokat az önkormányzati választásokkal egy napon, október 3-án tartják
Egy uncia aranyért 1190 dollárt adnak az árutőzsdéken - mondta el a Magyar Aranypiac Kft. ügyvezető igazgatója. Schmidt Kálmán kiemelte: most érdemes eladni a befektetési céllal vásárolt aranyat, ugyanis a gyenge forint árfolyam miatt még most is igen jó árat kapunk a dollárban valamelyest gyengülő nemesfémért.
Ugyan a férfiak félénksége megnehezíti a pasizást, a világ legnagyobb természetes melleinek tulajdonosa mégis úgy szereti a testét, ahogy van. Bájaira különösen az olasz férfiak buknak.
Budapest — A Blikk megtudta: már aláírta Kovács Lázár (35) és B. Andrea (22) a sztárszakács házasságon kívül született kisfia gyerektartásával kapcsolatos megállapodást, amikor a leányanya a történetéről kitálalt.
A Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége egyik utolsó intézkedése az volt, hogy százötvenmillió forint értékben kötött szerződéseket magáncégekkel nyelvtanfolyamokra - olvasható a Magyar Nemzetben.
Izraeli mentőcsapat utazott kedden Romániába, hogy segítséget nyújtson az izraeli helikopter balesetét esetleg túlélőknek - közölte egy izraeli katonai szóvivő.
A 2011-es évben 3%-os gazdasági növekedéssel számol a magyar kormány - tudta meg a Magyar Hírlap - ugyan idén várhatóan még alig szakad el a GDP növekedése a stagnáló szinttől. A 3 százalékos...
Békés, tárgyalásos megoldást szorgalmazott Koszovó ügyében a szerb parlament, amely keddre virradóra, több mint 12 órás vita után fogadta el a kormányoldal által előterjesztett dokumentumot
Űrsétát kezdett a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két orosz űrhajósa reggel, közép-európai idő szerint röviddel hat óra előtt, hogy a bázis orosz részlegébe integrálja a májusban érkezett Virradat modult
Huszonöt éve folyamatosan a japán nők vezetik a születéskor várható élettartam világranglistáját: a tavalyi adatok szerint átlagosan 86,44 évig élnek - derül ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott tokiói kormányjelentésből.
Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő beszélt a legtöbbet az Országgyűlésben, szintén ő szólalt fel a legtöbbször az új parlamenti ciklus első ülésszakán - derül ki az Országgyűlés adataiból
A mostani politikai kurzus elkötelezett a munkahelyek létesítése mellett - jelentette ki Orbán Viktor a Sapa Profiles Kft. székesfehérvári beruházása kapcsán. A kormányfő azt mondta, a célként kitűzött egymillió új munkahelyet csak új termelési kapacitások beindításával lehet megteremteni.