Minimális mozgások látszanak ma reggel a bankközi devizapiac forint szekciójában, miközben a nemzetközi befektetői hangulat óvatosan optimista. A tegnap késő délutáni 286-os szint körül kezdte a...
A várakozásoknak megfelelő, bár az előző negyedévitől elmaradó negyedéves eredményről számolt be ma reggel a Deutsche Bank. Bár befektetési bankként nem volt túl rózsás az intézmény működési...
Nem szankciókkal, ösztönzéssel térítik el az orvostanhallgatókat a külföldi munkavállalástól az ágazat irányítói. Ezt bizonyítja az is, hogy a hétszáz államvizsgázott orvostanhallgató 80 százaléka jelentkezett a szakképzési rendszerbe, 11 százalékuk pedig PhD-re megy - mondta a Világgazdaságnak Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.
Új buszt tesztel a BKV az 5-ös járaton - mondta el Nemecz Gábor, a BKV fejlesztési és beruházási szakigazgatója. Hozzátette, az utasok is elmondhatják a véleményüket a járműről az utastérben feltüntetett e-mail címen.
Izrael közvetlenül a libanoni kormányépületeket fogja támadni, ha a Hezbollah rakétákat lő ki a zsidó állam városaira - figyelmeztette Bejrútot Ehud Barak izraeli védelmi miniszter egy helyi idő szerint hétfő este megjelent amerikai lapinterjújában
A GBP/USD reggel új 5 hónapos csúcsot ért el 1,5532-nél. A kereskedök szerint a kedvezö brit GDP volt a felelös a font erösségéért. Most azonban veszteségekkel számolnak. Nem alakultak túl meggyözöen az ingatlanpiaci adatok és ez megviselheti a fontot. Támogatás 1,5470-50-nél található. Ha csalódást okoznak a délutáni amerikai adatok, az elemzök szerint észak felé veheti az irányt a devizapár.…
A francia védelmi miniszter segítséget ígért a vietnami hadsereg modernizálásához az egykori gyarmatán tett történelmi látogatásán - írta kedden a helyi állami sajtó.
Szerdán mutatja be Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági és Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a második Széchenyi-tervet - hangzott el a HírtTv-ben hétfőn. A terv hét...
Bankok kezébe került Hévíz egyetlen ötcsillagos szállodája, a Rogner Hotel - a vendégeinek ellátása azonban zavartalan, s cél a hotel további biztos működtetése....
Egy új, automatikus kereskedési rendszerrel rukkolt elő az egyik legnagyobb amerikai bank, amelyet kifejezetten a tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) kezelésére fejlesztettek. Az egyik...
A jövőben elsősorban nem a jelentkezési létszám, hanem az oktatásirányítás dönti majd el, hogy melyik egyetemre hány államilag finanszírozott hallgatót vesznek fel....
Hatodával tovább zsugorodtak a győri önkormányzat ingatlanértékesítési bevételei az első félévben 2009 első hat hónapjához képest. A befolyt csaknem 200 millió forint több mint fele egyetlen bolt érté...
Az egzotikus helyek meglátogatása a fürdés vagy a napozás mellett azt is jelenti, hogy kipróbáljuk a helyi süteményeket és az egzotikus gyümölcsöket. Az egzotikus gyümölcsök az egyedi ízükről, a tápértékükről és a jótékony hatásukról ismertek.
Megkeresést kapott az MSZP-től és civil köröktől Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke és Majtényi László volt adatvédelmi biztos, hogy vállalják el a főpolgármester-jelöltséget - írja a Népszabadság hivatalosan meg nem erősített információkra hivatkozva.
Augusztus 5–8. között néhány napra Siófokra költözik az elmúlt század különleges, békebeli hangulata: idén is megrendezik Siófokon az Osztrák–Magyar Monarchia kultúráját megidéző Stefánia Fesztivált.
Az Európai Unió statisztikai hivatala összegyűjtötte, mennyi a minimálbér Európa egyes országaiban. Nem meglepő módon Luxemburgban a legmagasabb, Bulgáriában a legkevesebb a munkavállalóknak fizethető legalacsonyabb bér.
A Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége elítéli a kikövetelt hálapénzt, ám arra hívja fel a figyelmet, hogy ma részben éppen a paraszolvencia tartja életben az egészségügyet.
A várakozásokat jelentősen meghaladva, jó részvény- és devizakereskedési bevételeinek köszönhetően kétmilliárd svájci frank nettó eredményt ért el a második negyedévben a UBS - derül ki a svájci...
Ma is az emelkedés jegyében kezdődött el a kereskedés hazánkban, melyet a tegnapi szép amerikai záró is jelentősen támogat. A BUX jelenleg 1.1%-os pluszban áll a tegnapinál magasabb, közel 4 milliárd...
Vállalná a MOB-elnökséget Győr fideszes polgármestere, és ezt össze is tudná egyeztetni politikusi teendőivel. Egy interjúban elmondta azt is: nem tartja valószínűnek, hogy a posztért Kokó-Borkai párharc alakulna ki, de ha igen, legszívesebben a medencében mérkőzne meg az egykori bokszolóval
Mind a túl sok, mind a túl kevés alvás egészségi kockázatokat vonhat maga után. A felnőtt szervezet számára a napi hét-nyolc óra alvás számít optimálisnak.
Dátumzavar van az érdekegyeztető tanács összehívása kapcsán. Az érdekvédők szerint az OÉT összehívása körüli huzavona is annak a jele, hogy tarthatatlan a viszony a kormány és a szakszervezeti oldal között.
Fájdalom, David Beckham és Cristiano Ronaldo sem készül magyar válogatott mezt húzni, így könnyűszerrel azonosítható, kit nevezett Egervári Sándor kinevezésekor a válogatottnál „nemkívánatos celebnek” Csányi Sándor MLSZ-elnök.
Miközben az MSZP még mindig nem döntötte el, támogassa-e a május óta kampányoló Horváth Csabát a főpolgármesteri címért vívott harcban, egyre több politikai formáció jelenti be saját jelöltjét a posztra.
A Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége elítéli a kikövetelt hálapénzt, ám arra hívja fel a figyelmet, hogy ma részben éppen a paraszolvencia tartja életben az egészségügyet
A hálapénzt Magyarországon a szocializmus hozta létre, ám azt a "sajátságos kapitalizmusunk húsz év alatt sem tudta megszüntetni" - közölte a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége
Az európai uniós pénzügyi stabilitási eszközök igénybevételének jogi oldalról nem előfeltétele, hogy abban mindenképpen részt vegyen a Nemzetközi Valutaalap is - ismerték el európai bizottsági...
Bár lassan véget ér a nyár, azért még hátra van egy-két nagyobb fesztivál, melyre az érdeklődők ellátogathatnak. A szórakozás mellett ilyenkor sem árt odafigyelni, hisz ezeken a rendezvényeken éppúgy fogyasztók vagyunk, ahol érhetnek minket kellemetlenségek. Ezt megelőzendő gyűjtötte össze a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete azokat a tapasztalatokat, tanácsokat, melyeket megfogadva egy-egy…
Csökkentek a benzinárak Horvátországban, az INA kútjainál keddtől 12-13 lipával kell kevesebbet fizetni az üzemanyagokért - közölte honlapján a részben a Mol tulajdonában álló horvát olajtársaság
Hiába szűnik meg nyugati szomszédunknál a moratórium, nem várható, hogy a jelenleginél sokkal több magyar talál kinn munkát. Aki akart, már rég kinn dolgozik...
Ugyan az OTP augusztus 12-én várható, IFRS szerinti gyorsjelentésére nézve messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le belőle, elkészítette ukrán számviteli szabályok szerinti második negyedéves...