2010. július 30. péntek

júl. 30
6:06
Jelentett, de nem ártott másoknak (Kripto Akadémia)
Ártatlannak és a Securitate áldozatának tekinti magát Bartha Csaba, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgató-helyettese, akiről a román sajtó korábban azt írta, hogy 1989 előtt besúgó volt.
júl. 30
6:08
Börtönbe megy Berlusconi bizalmasa (Kripto Akadémia)
Börtönbüntetésre ítélték Silvio Berlusconi miniszterelnök korábbi miniszterét korrupció miatt. Pedig Aldo Branchert éppen azért tette meg tárcavezetőnek az olasz kormány feje, hogy kimentse őt a bírák karmai közül. Branchert két éves börtönbüntetésre és ötezer eurós kártérítés befizetésére kötelezték.
júl. 30
6:21
"A kormány gazdaságpolitikájával ki lehet törni az eladósodottságból" (Infostart)
A Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára szerint meg lehet győzni az Európai Uniót arról, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikájával ki lehet törni a jelenlegi eladósodottságból. Becsey Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: gazdaságosságot kimutató hatásvizsgálatra lesz szükség ahhoz, hogy több nagyváros elővárosi közlekedésébe a vasutat is be…
júl. 30
6:36
A tálibok Petraeust vádolják (Infostart)
A tálibok nagyszámú afgán civil haláláért teszik felelőssé David Petraeus amerikai tábornokot, az Afganisztánban harcoló nemzetközi erők (ISAF) főparancsnokát - jelentette az iszlamista honlapokat figyelő SITE amerikai központ.
júl. 30
6:36
Búcsú a Kispáltól (Spa Trend Online)
Hogy mitől a Kispál és a Borz lett a rendszerváltást utáni két évtized legfontosabb, legmérvadóbb zenekara a hazai könnyűzenében, mitől írt Lovasi András olyan szövegeket, hogy utána olyan sokak hangja lett megszólalásában máris lovasis, egyáltalán miért lett melléknév a frontember vezetéknevéből, miben rejlik Kispál András gitárjátékának csimborasszója, a Emese, vagy Ha az életben mitől, mi végre…
júl. 30
6:54
Gyarapodó Nyolcak (Spa Trend Online)
Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programjai esetében az ismert körülmények miatt az esetlegesség az úr, alig találunk olyanokat, melyek hosszú hónapok, esetleg évek kutató és szervező munkájával valósulnak meg.
júl. 30
6:56
Szöuli siker (Spa Trend Online)
A legjobb televíziós programnak ítélte a napokban véget ért szöuli animációs filmfesztivál zsűrije Kiss Andrea alkotását, A hazudós egér című filmet.
júl. 30
6:58
Még egy csörte a Márai-programról (Spa Trend Online)
Kinek a hibája miatt nem indult el a Márai-program? - leginkább ezt a kérdést járták körbe hol higgadtabban, hol indulatosabban a kortárs magyar irodalom helyzetét értékelő beszélgetés résztvevői szerda kora este a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
júl. 30
7:06
Idióták az úton: 247-tel száguldott egy autós (Privátbankár)
A megengedett 130 kilométeres óránkénti sebesség helyett 247 kilométerrel száguldott egy személyautó az M6-os autópálya Fejér megyei szakaszán; vezetőjét 300 ezer forintra bírságolták - közölte a rend...
júl. 30
7:12
Hova tűnt az olaj a Mexikói-öbölből? (Infostart)
Most, hogy megfékezték a szivárgást az elsüllyedt olajfúró torony alatt a Mexikói-öbölben, immár a tisztítási munkálatok kerülnek a figyelem középpontjába, és felmerül a kérdés: mi lett azzal az olajjal, amely három hónapon keresztül ömlött a tengerbe?
júl. 30
7:12
Sokan elveszíthetik jogosítványukat (HírTV)
Sokan nem tudják majd időben meghosszabbítani a jogosítványukat, sőt el is veszíthetik azt, miután augusztus elsejétől szigorodik a vezetői engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat – számol be a Magyar Nemzet.
júl. 30
7:12
Gyerekeknek nem ajánlott a Visegrádi (Alternatív Energia)
A hét éven aluli gyermekekre és a csecsemőkre is ártalmas a Visegrádi ásványvíz a túl magas fluroditartalma miatt - így határozott a közelmúltban a Fővárosi Bíróság egy jogerős ítéletében. A per még az IPM felmérése alapján indult, amelyben 19 különböző szénsavas vizet vetettek össze 20 helyről származó csapvízzel; több gyártó ásványvizét is ártalmasnak találták, többek között a Theodoráét és az…
júl. 30
7:12
Miniszter a sztriptízbárban (Kripto Akadémia)
Aligha javítja az amúgy is megtépázott orosz-grúz kapcsolatokat, hogy a moszkvai médiumok felfedezték, amint a nemrégiben kinevezett grúz gazdasági miniszter, a mindössze 28 éves Vera Kobaila egy sztriptízbárban táncol.
júl. 30
7:12
Havonta négymillióba kerül az át nem vett segély + videó (ATV)
Hódmezővásárhelyen ez a tapasztalat.
júl. 30
7:14
Már nem fenyegetik Galápagost (Kripto Akadémia)
Az ENSZ kulturális szerve, az UNESCO Brazíliában megtartott ülésén levette a Galápagos-szigeteket a veszélyes területek listájáról.
júl. 30
7:14
Öngyilkosságot fontolgat a magyar sztár halálának szemtanúja (ATV)
Már a halálos adag inzulint is felszívta, csak nem volt ereje beadni magának.
júl. 30
7:24
Sokan elbukhatják a jogosítványt az orvosnál (Privátbankár)
Sokan nem tudják majd időben meghosszabbítani a jogosítványukat, sőt el is veszíthetik azt, miután augusztus elsejétől szigorodik az egészségügyi alkalmassági vizsgálat
júl. 30
7:24
Tilla és Claudia vértestvérek (Blikk)
Budapest — Újra együtt a TV2 nyerő párosa, Lipta­i Clau­dia (37) és Till Attila (38).
júl. 30
7:26
Kispál és a Borz: Örökre vége! (Blikk)
Alig másfél hét, és örökre vége a Kispál és a Borz zenekarnak, a fiúk a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján vesznek búcsút a közönségtől.
júl. 30
7:28
Vízparti nyusziparti (Blikk)
Siófok — Pirner Almával és az idei playmate-jelöltekkel bulizhatnak a szórakozni vágyók szombat éjszaka.
júl. 30
7:30
Sokan veszíthetik el a jogosítványukat - lapszemle (Infostart)
Leisztinger menti a DVTK-t, avagy fordítva - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint sokan elveszíthetik a jogosítványukat.
júl. 30
7:30
Kié ez a hatalmas gödör? (Blikk)
Budapest — Egy darabig marad ez a fél méter mély gödör a VI. kerületi Székely Bertalan utcában, ugyanis nem vezetett eredményre a tegnapi helyszíni szemle, amire az önkormányzat hívta a közműcégek szakembereit.
júl. 30
7:30
A kazettás bombák ellen tiltakoztak civil szervezetek (Gondola)
Különböző civil szervezetek felszólították a világ katonai nagyhatalmait, hogy csatlakozzanak a kazettás bombák betiltásáról szóló, s augusztus elsején érvénybe lépő nemzetközi egyezményhez
júl. 30
7:30
Kényszerleszállás Ferihegyen (HírTV)
Kényszerleszállást hajtott végre a Malév egyik gépe csütörtök éjszaka a Ferihegyi repülőtéren.
júl. 30
7:30
Ferihegyi visszaminősítés - A szakszervezeteknek is szerepük volt benne? (Alternatív Energia)
Ferihegyen hivatalosan még nem tudják, miért is minősítették vissza a repülőteret. A folyamatban nagy szerepe volt egyes dolgozóknak, a szakszervezeteknek, s a nem rendezett munkaügyi konfliktusoknak - ismerteti a pénteki Népszabadság.
júl. 30
7:32
Műszaki hiba miatt visszafordult a Malév kolozsvári járata Ferihegyre (Gondola)
Műszaki probléma miatt visszafordult Ferihegyre a Malév Kolozsvárra tartó utasszállító repülőgépe - közölte a Budapest Airport Zrt
júl. 30
7:36
Hogyan zajlik a petesejt adományozás? (WebBeteg)
Szakmai becslések szerint 150 ezerre tehető a terméketlenséggel küzdő párok száma hazánkban. A meddőség kezelésének egy ritkábban emlegetett formája a petesejt donáció, más néven petesejt adományozás.
júl. 30
7:42
Freire Szilvi: Új szerelem, új tetkó (Blikk)
Budapest — Új szerelme nevét tetováltatta régi kedvese nevének helyére Freire Szilvia (25).
júl. 30
7:42
Vádemelés a rektor ellen (Blikk)
Budapest — Befolyással üzérkedéssel vádolta meg tegnap a Fővárosi Főügyészség Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát és két társát, adta hírül a nol.hu.
júl. 30
7:44
Kivizsgálják a móri fiaskót (Blikk)
Budapest—Mór — Kivizsgálják, miért siklott félre évekkel ezelőtt a móri mészárlás nyomozása, ígérte a Népszabadságnak Hatala József országos rendőrfőkapitány.
júl. 30
7:46
Lebukott az új szexkém (Blikk)
Washington — Ismét szexi orosz kémnő a hatóságok hálójában?
júl. 30
7:48
Semmi sem teheti elég biztonságossá az útlevelet? (Infostart)
Az Egyesült Államokban még mindig súlyos hiányosságok vannak abban a biztonsági rendszerben, amely arra lenne hivatott, hogy az útlevelek kiadásánál kiszűrje az úti okmányhoz szükséges hamisított dokumentumokat.
júl. 30
7:48
Így szólnak be a képviselők (Blikk)
Budapest — Hiába az új parlament, a képviselők stílusa semmit sem változott!
júl. 30
7:48
Gyilkosságokat rendelt meg, hogy növelje a nézőszámot (HírTV)
Brazíliában meghalt az a bűnügyi műsorvezető, aki a nézőszám növelése érdekében gyilkosságokat rendelt meg. Amazonas állam rendőrsége szerint Wallace Souza lelkén összesen öt bérgyilkosság szárad.
júl. 30
7:48
Magyar Nemzet, Népszabadság: hamis videóval zsarolt a Zrínyi volt rektora? (Gondola)
Titkosszolgálati kapcsolataira hivatkozva, kitalált krimitörténettel fenyegetőzve, egy nemzetbiztonsági tisztek tárgyalásáról szóló hamis videofelvételt készítve próbálta megzsarolni a magyar katonai akadémia volt rektora a DHL szállítmányozási multi cég egyik leányvállalatát - állítják az ügyben nemrég megszületett vádiratban, melyet a Magyar Nemzet és a Népszabadság is ismertet pénteki…
júl. 30
7:48
Hamis iratokkal is lehet amerikai útlevelet szerezni (Kripto Akadémia)
Az amerikai számvevőszék (GAO) illetékesei csütörtökön egy szenátusi bizottság előtt tárták fel, hogy az intézmény ellenőrei több esetben kaptak a külügyminisztériumtól útlevelet fiktív vagy hamisított születési bizonyítványok, társadalombiztosítási kártyák vagy járművezetői engedélyek alapján, jóllehet a Egyesült Államokat 2001 szeptemberében ért terrortámadások után szigorítottak az útlevelekhez…
júl. 30
7:48
Turisták ezrei ragadtak a görög aszfaltba + videó (ATV)
Tollasodnak a benzinüzérek, mivel a fuvarozók sztrájkja miatt nem lehet üzemanyaghoz jutni.
júl. 30
7:50
Benzin nélkül a turisták (Blikk)
Görögország — Magyar turisták ragadtak Görögországban az üzemanyag-szállító teherautó-sofőrök negyedik napja tartó sztrájkja miatt.
júl. 30
7:50
Az elmúlt húsz év legnagyobb botrányával nézhet szembe Demszky (HírTV)
Alig két hónappal távozása előtt az elmúlt húsz év legnagyobb botrányával nézhet szembe Demszky Gábor, ha megbukik a több mint hatvanmilliárdos metrókocsi-beszerzés – írja a Magyar Nemzet. Meg nem erősített információk szerint a francia Alstom cég pénteken nem kapja meg a típusengedélyt a kettes vonalra szánt szerelvényre, a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a fővárossal kötött minden szerz...
júl. 30
7:50
Tüntetés Phoenixben az új arizonai bevándorlási törvény ellen (Gondola)
Mintegy húsz embert vettek őrizetbe az Arizona amerikai szövetségi államban lévő Phoenixben csütörtökön, az ebben az államban hozott bevándorlási törvény életbe léptetése ellen szervezett tüntetés során
júl. 30
7:52
Magyar Nemzet: újra szóbeliztethetnek az egyetemek (Gondola)
Újra lehetővé tenné az egyetemi szóbeli felvételi vizsga alkalmazását bizonyos képzéseken az oktatásért felelős államtitkár - tudta meg a Magyar Nemzet
júl. 30
7:54
Nem létező kategória hátráltatja a piaci versenyt (Gondola)
A nagy márkák képviseletei azt állítják, hogy az akár harmadával olcsóbb árak mögött garancia nélküli termékek állhatnak.
júl. 30
7:56
Megmozdul az álláspiac? (Gondola)
A munkaerő kereslet válság utáni enyhe növekedésére következtethetünk, 6,1%-kal több volt az álláshirdetések száma ez év első félévében.
júl. 30
7:58
Isten nélkül a társadalom félelmetes! (Gondola)
Lefokozták a börtönlelkészeket! Csonkaországi magyarság, - háborúk a bölcsőkben! Nyolc hét! Erős Magyarország, erős Európa!
júl. 30
8:00
Újabb óriási visszahívás a Toyotánál (Privátbankár)
Visszahív mintegy 417 ezer autót Kanadában és az Egyesült Államokban a japán Toyota a kormányberendezéssel kapcsolatos problémák miatt. A Toyota Avalon és a Lexus LX470 típusok érintettek a jelenle...
júl. 30
8:00
Áthelyezték a megemlékezést (Blikk)
Duisburg — 100 ezer embert várnak a német városba holnap, akkor tartják ugyanis a hét végi Loveparade 21 áldozatának búcsúztatását.
júl. 30
8:00
Mi állhat Kalmár István gyors távozása mögött? (ProfitLine)
A hazánkban működő multinacionális nagyvállalatok, pénzintézetek érdekeit sértette volna a Magyar Posta Zrt. lemondott vezetőjének fejlesztési koncepciója. A Magyar Hírlap információi szerint valójában ezért távozott Kalmár István a vállalt éléről. (MTI)
júl. 30
8:02
Nem sikerült a piacoknak nyereséggel zárni Amerikában (ProfitLine)
Nyitás során emelkedéssel induló, majd hullámzó kereskedés után veszteséggel zártak az amerikai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, miután a befektetők elbizonytalanodtak a vegyesen alakuló vállalati eredmények, és a Fed egyik regionális vezetőjének, az amerikai gazdaságról szóló nyilatkozata után.
júl. 30
8:04
Több ezer közalkalmazott kerülhet utcára Skóciában (ProfitLine)
A közalkalmazotti szféra hatvanezres csökkentését javasolja a következő évekre egy független, a helyi vezetés munkáját segítő jelentés Skóciában. (MTI)
júl. 30
8:06
Börtön vár a képviselőnőt tojással megdobáló férfira (HírTV)
Börtönbe kell vonulnia egy tojásdobáló férfinak Nagy-Britanniában.

Keresés