Üres intézményekkel nem lehet kipányvázni a hatalmat, társadalmi egyeztetés nélkül pedig nem illik alapvető jogelveket átírni, pláne úgy, hogy azok felhasználhatóak tisztességtelen célokra is. A jogvédők tiltakoznak a törvénygyár ellen.
Jó pénzért szervezték a romák tavalyi kanadai kivándorlását. A Magyar Nemzet úgy értesült, az Alkotmányvédelmi Hivatalnak már van is információja arról, kik lehettek a szervezők, s erről tájékoztatták a kanadai hatóságokat.
Sokan nem tudják majd időben meghosszabbítani a jogosítványukat, sőt el is veszíthetik azt, miután augusztus 1-től szigorodik a vezetői engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat
A múlt héten 11 ezerrel kevesebben, összesen 457 ezren fordultak első ízben munkanélküli segélyért az Egyesült Államokban az egy héttel korábbihoz képest, az elemzők 460 ezret vártak.
Még az ősz folyamán módosulhat a státusztörvény annak érdekében, hogy az állampolgársági szabályokat és a magyarigazolványra vonatkozó passzusokat összehangolják
Winston Churchill egykori háborús brit miniszterelnök "világot megmentő" műfogsora 15 200 fontért, azaz valamivel több mint ötmillió forintért cserélt gazdát csütörtökön egy londoni árverésen.
Ferihegyen hivatalosan még nem tudják, miért is minősítették vissza a repülőteret. Lapinformáció szerint a folyamatban nagy szerepe volt egyes dolgozóknak, a szakszervezeteknek, s a nem rendezett munkaügyi konfliktusoknak
A tíz kisadó eltörlése jelentős adminisztrációs tehercsökkentést jelent a kisvállalkozásoknak - közölte az RSM-DTM adópartnere. Hegedűs Sándor hozzátette: ezek közül a magánszemélyek számára az örökösödési illeték, a vendéglátásban működő vállalkozások számára pedig a tv-készülékek üzemben tartási díjának eltörlése a legjelentősebb intézkedés.
Még az ősz folyamán módosulhat a státusztörvény annak érdekében, hogy az állampolgársági szabályokat és a magyarigazolványra vonatkozó passzusokat összehangolják - mondta el Wetzel Tamás, a kettős állampolgársággal kapcsolatos feladatok végrehajtásáért felelős miniszteri biztos
Elképzelhető, hogy az őszi önkormányzati választáson Rogán Antal nem indul újra Budapest V. kerületének polgármesteri címéért - közölte pénteken az atv.hu, hozzátéve, hogy az értesülést több, neve elhallgatását kérő vezető fideszes politikus megerősítette.
Felborult és egy parkoló autóra dőlt egy daru péntek reggel Budapesten, a Keleti pályaudvarnál - közölte Tóth Eszter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese
A portfolio.hu a hagyományokhoz híven idén is elvégezte a hazai brókercégek értékpapírkereskedésre felszámított díjainak és jutalékainak összehasonlító elemzését. Felmérésünkben a korábbi 20 helyett...
Az NZD/USD 0,7187-röl 34 pippel 0,7221-re emelkedett. Az ázsiai alapok vételei segítették felfelé az árfolyamot. Támogatás 0,7160-nál és 0,7116-nál található. Az EUR/USD 35 pipes sávban mozgott, 1,3046 és 1,3081 között. Az elemzök szerint, ha tartósan átlépik az ellenállásokat, 1,31-nél található újabb. Támogatás 1,2989-nél van. 14.30-kor teszik közzé a májusi kanadai GDP-t és a 2. negyedévi…
Továbbra is Angliában marad a világ egyik leghíresebb gyémántja: az indiai látogatáson tartózkodó David Cameron brit kormányfő visszautasította a Koh-i-Noor gyémánt visszaadását szorgalmazó kéréseket
Elképzelhető, hogy Rogán Antal, Budapest belvárosának polgármestere lesz az egyik főpolgármester-helyettes, ha Tarlós István fideszes politikust választják meg októberben a város élére
A japán részvénypiac vezetésével csökkennek az ázsiai indexek, miután csalódást keltő makrogazdasági adatok láttak napvilágot a japán gazdaság felől. A részvények mérséklődése mögött az amerikai gazdaság második negyedéves teljesítménye miatti aggodalmak, és a Fed egyik regionális vezetőjének profitrealizálást kiváltó nyilatkozata áll.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma teszi közzé a második negyedévi GDP alakulásáról szóló első becslését. Várakozások szerint a hazai össztermék 2,5 százalékkal nőtt április-június között az egy évvel korábbihoz képest. Az első negyedévben éves szinten 2,7 százalékkal bővült az Egyesült Államok hazai összterméke. Az adatot 14.30-kor ismerteti a minisztérium.
Elképzelhető, hogy Rogán Antal, Budapest belvárosának polgármestere lesz az egyik főpolgármester-helyettes, ha Tarlós István fideszes politikust választják meg októberben a város élére. Tarlós István ...
MAGYARORSZÁG — Megúszhatja az öt év börtönt Stohl András (43)! Ugyan még nem adták le hivatalosan a nyomozó hatóságoknak az orvos szakértői véleményt, de a Blikk információi szerint abban az áll majd, hogy a híresség áldozata, Kaincz Pál (77) teljesen felépülhet combnyaktöréséből.
A magasabb fizetés, kedvezőbb munkahelyi körülmények, színvonalasabb oktatás, vagy egyszerűen csak egy adott ország iránti rajongás évente sokakat arra késztet, hogy elhagyják hazájukat. Az Európai Bizottság felmérési és elemzési szolgálata, az Eurobarométer kutatása szerint rajtunk, magyarokon kívül mindössze négy ország lakói közül gondolják többen, hogy jobb külföldön, mint itthon, mégis a…
A tegnapi kereskedésben az OTP részvények ára 40 forinttal, 0,75 százalékkal 5.350 forintra nőtt, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy az utóbbi hét nap emelkedése után egy néhány napos csökkenő időszak következik, azaz folytatódik a sávkereskedés.
A játszóterek remek alkalmat kínálnak a gyermekek számára, hogy kirohangálják és jól érezzék magukat, azonban a szülőknek itt is vigyázni kell rájuk és meg kell védeniük őket néhány potenciális veszélyforrástól.
Felborult egy daruskocsi a Keleti pályaudvarnál folyó metróépítkezés területén. A darukezelő megsérült, a mentők kórházba szállították - értesült a HavariaPress.
Várhatóan 2011. október végére fejeződhet be a Budapesti Corvinus Egyetem központi épületének és a Sóháznak az energetikai korszerűsítése, a közel félmilliárdos beruházástól a működtetési költségek...
Várhatóan 2011. október végére fejeződhet be a Budapesti Corvinus Egyetem központi épületének és a Sóháznak az energetikai korszerűsítése, a közel félmilliárdos beruházástól a működtetési költségek csökkenését várják....
A magyar kormány helyesen döntött akkor, amikor szembeszállt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – jelentette ki Mark Weisbrot, a washingtoni Gazdasági és Politikatudományi Kutatóintézet központjának igazgatója a hírTV-nek adott interjújában.
A Magyar Villamos Művek mai közgyűlésén várhatóan új vezetést kaphat az állami áramóriás, a cég élére a Világgazdaság írása szerint Faragó Csaba, valamint Baji Csaba kerülhet. A napilap írása...
Magyar turisták ragadtak Görögországban az üzemanyag-szállító teherautó-sofőrök negyedik napja tartó sztrájkja, az emiatt fellépő üzemanyaghiány miatt.
Felborult és egy parkoló autóra dőlt egy daru péntek reggel Budapesten, a Keleti pályaudvarnál - közölte Tóth Eszter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese
Azt követően, hogy az IMF igazgatótanácsa is jóváhagyta az újabb, 15,2 milliárd dolláros készenléti hitelről szóló megállapodást, a Standard and Poor's hitelminősítő egy fokozattal "B"-ről "B+"-ra...
Lefelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben az irányadó ázsiai indexek, miután Japánból kedvezőtlen makroadatok érkeztek, az ipari termelési adat és a munkaerőpiaci statisztika is elmaradt a...
Jó pénzért szervezte meg egy cég a romák tavalyi kanadai kivándorlását, akik menekültstátusz híiján most hazatérnének, de nincs hová - tudatja a Magyar Nemzet.
A KEG bejelentette, hohy igazgatótanácsa 2010. július 6-án 6,279,931 darab új, 400 Ft névértékű és kibocsátási értékű, a korábbiakban kibocsátott részvényekkel azonos jogokat biztosító...
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter augusztus elsejei hatállyal kinevezte a MÁV Zrt. új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait - adja hírül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményére hivatkozva a Magyar Nemzet.
A Hatodik érzék rendezőjének látványos fantasyjét, egy Adam Sandler főszereplésével készült vígjátékot és a Disney stúdió új animációs filmjét is e héten mutatják be a magyar mozik. A premierekről Dudás Viktor, a Vox mozimagazin főszerkesztőjének gondolatait olvashatják.
Már több mint három hete törvénytelenül tölti be posztját Budakalász polgármestere a Budakalászi Baráti Kör és a helyi Fidesz képviselői szerint. Az Államigazgatási Hivatal is egyetért azzal, hogy Parlagi Endrének le kellene mondania a város vezetéséről, mert rágalmazás miatt jogerősen elítélték. A polgármester szerint azonban a rágalmazás nem függ össze a tisztségével, ezért nem hajlandó távozni.
Mintegy húsz embert vettek őrizetbe az Arizona amerikai szövetségi államban lévő Phoenixben csütörtökön, az ebben az államban hozott bevándorlási törvény életbe léptetése ellen szervezett tüntetés során.
Noha a közelmúltban Orbán Viktor kormányfő úgy fogalmazott, hogy a hitelprogram októberi kifutása után már "nincs dolgunk" a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), a Népszabadság Nemzetgazdasági...