2010. július 31. szombat

júl. 31
18:18
Ezek a törvények és szabályok változnak augusztustól (Infostart)
Több adóváltozás lép életbe augusztustól, de módosulnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai, és a közbeszerzési törvény is. Szigorodik az iskolakezdési támogatás feltételrendszere, újra patikanyitási moratórium kezdődik.
júl. 31
18:18
Hatvanban az önkormányzat tudtával lopják szét a kórházat? (Gondola)
Pesti Imre szerint az egészségügyben az elmúlt években mindenütt, ahol a magántőke működött, romlott az ellátás minősége.
júl. 31
18:18
Eltűnt egy magyar kenus (HírTV)
Szombati horvát médiajelentések szerint eltűnt magyar kenus után kutatnak a Dráva horvátországi szakaszán. A Vecernji List című újság szerint egy 13 fős csoport kenuzott a folyón, még csütörtökön. Este hat óra körül kikötöttek a Répáshoz közeli szigeten, hogy ott aludjanak. Az éjszaka folyamán az egyik kiránduló elhagyta a szigetet és azóta nem találják.
júl. 31
18:18
Megcsúszott Szolnoknál a Tisza fővédvonala (Alternatív Energia)
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövízig) a Tisza szolnoki fővédvonalának egy szakaszán, ahol a napokban a töltés megcsúszását észlelték a szakemberek - közölte szombaton a szervezet vezetője az MTI-vel.
júl. 31
18:36
Öntöz, táplál, gyönyörködtet - Különkiadás (videó) (HírTV)
Hogy mit jelent nekünk, embereknek a víz? Országokat, népeket, kultúrákat összekötő jelkép, a közös európai kultúra összekapcsolódását és kölcsönhatását jelenti.
júl. 31
18:36
Négyen sérültek meg késelésben Budapesten (Gondola)
Négyen sérültek meg egy szóváltást követő dulakodásban Budapesten a XI. kerületben szombaton délután, a rendőrség tájékoztatása szerint hárman szúrt sérülést szenvedtek
júl. 31
18:36
Ellenzékieket vettek őrizetbe Moszkvában (Metropol)
Az orosz rendőrök erőszakkal oszlattak fel Moszkvában szombaton egy kisebb tüntetést, és ideiglenesen előállították az egyik vezető ellenzékit, Borisz Nyemcov volt miniszterelnök-helyettest, a Szolidaritás koalíció vezetőjét.
júl. 31
18:36
Kulcs-Soft nemzetközi terjeszkedésének következő állomásai (ProfitLine)
A Társaság 2010. éves üzleti tervének megfelelően a Kulcs-Soft megkezdte a terjeszkedést a nemzetközi piacon.
júl. 31
18:36
Ötöslottó - Vajon lesz-e telitalálat negyedmilliárdért? (Pénzcentrum)
Mindössze három héttel ezelőtt, július 10-én született utoljára telitalálatos szelvény ötöslottó-sorsoláson, de ez alatt a rövid idő alatt máris 250 millió forintra duzzadt a játék várható főnyereménye....
júl. 31
18:36
Nyolc év késéssel koppintja az MSZP a Fideszt (ATV)
Megalakult az első szocialista kör, csak nem polgárinak hívják, hanem demokratának.
júl. 31
18:38
Pörzse miatt nem lehet lehülyegyerekezni a Zagyva Gyulákat? (Gondola)
júl. 31
18:38
Nagy a baj? Az USA gazdasága ismét lejtőre kerülhet (ProfitLine)
Az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium közzétette a második negyedév GDP eredményét, amely továbbra is fenntartja a bizonytalanságot az amerikai gazdaság tartós fellendülésével kapcsolatban. Miközben az első negyedévben éves szinten 3,7 százalékkal bővült az Egyesült Államok hazai összterméke, a második negyedévben a GDP éves szinten 2,4%-os bővülése a lassuló növekedésre vonatkozó várakozásokat is…
júl. 31
18:54
Most megtudhatja, mi készül Károly herceg függönyeiből (Infostart)
A brit trónörökös fenntartható fejlődés iránti elkötelezettsége nem kíméli a királyi drapériát sem, ugyanis Károly herceg egy jótékonysági szervezetnek adományozta a rezidenciájában lógó régi függönyöket.
júl. 31
18:54
Szeptembertől többet fizethetünk a húsért (HírTV)
Néhány százalékkal emelheti a hús árát szeptembertől a takarmány drágulása az egyik hazai üzletlánc illetékese szerint. Egyes sertéstenyésztők viszont nem bíznak abban, hogy megnövekedett költségeiket érvényesíteni tudják az átadási árakban. Példaként a 2007-es aszályos esztendőt említik, amikor szintén megugrott a gabona ára, de a hús ára nem követte az emelkedést.
júl. 31
18:54
Megcsúszott Szolnoknál a Tisza fővédvonala egy szakaszon (Gondola)
Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövízig) a Tisza szolnoki fővédvonalának egy szakaszán, ahol a napokban a töltés megcsúszását észlelték a szakemberek – közölte szombaton a szervezet vezetője az MTI-vel
júl. 31
18:54
Orosz erdőtűz: már 33 halott (Metropol)
Tovább pusztít az oroszországi erdőtűz, és szombatra megint nőtt a halálos áldozatok száma és a felperzselt terület nagysága.
júl. 31
18:54
Négyen sérültek meg késelésben Budapesten (Alternatív Energia)
Négyen sérültek meg egy szóváltást követő dulakodásban Budapesten a XI. kerületben szombaton délután, a rendőrség tájékoztatása szerint hárman szúrt sérülést szenvedtek.
júl. 31
19:09
Szárnyal a UPS, bődületes profitnövekedés (ProfitLine)
A UPS (NYSE:UPS) bejelentette, hogy 2010 második negyedévében 0,84 dolláros részvényenkénti higított nyereséget ért el, 71%-kal meghaladva az előző év azonos időszakának korrigált jövedelmét. A teljes bevétel 13%-kal emelkedett, mely 57%-os növekedést előidézve, 1,4 milliárd dollárra emelte a működési eredményt.
júl. 31
19:11
Javul a magyar gazdaság, W-től nem kell tartani (ProfitLine)
„A hazai munkanélküliségi ráta újbóli csökkenése azt jelzi, hogy tovább tart a hazai gazdaság élénkülése. Emellett az uniós ipari megrendelésekre vonatkozó adatok is megerősítik, hogy a gazdasági válság gyakran emlegetett W alakú lefutásától, tehát egy ismételt recessziótól a jelen várakozások és előrejelzések szerint nem kell tartanunk” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési…
júl. 31
19:12
Még tart az üzemagyaggond (HírTV)
Görögországban továbbra is súlyos benzinhiány van a közúti szállítók sztrájkja miatt. A stratégiai fontosságú helyekre a kormány katonai vagy rendőri kísérettel küld tankereket, de még napokig tarthat, mire normalizálódik a helyzet. Az utazási irodák azt tanácsolják a Görögországba készülőknek, hogy még a határ előtt tankoljanak.
júl. 31
19:12
Ellenzéki tüntetőket vettek őrizetbe Moszkvában (Kripto Akadémia)
Az orosz rendőrök erőszakkal oszlattak fel Moszkvában szombaton egy kisebb tüntetést, és ideiglenesen előállították az egyik vezető ellenzékit, Borisz Nyemcov volt miniszterelnök-helyettest, a Szolidaritás koalíció vezetőjét.
júl. 31
19:24
Hajnalig vedelte a vodkát az egykori gyereksztár – fotó (BorsOnline)
A varázslóinas szerepével már gyerekként világhírűvé lett Daniel Radcliffe a 21. születésnapját ünnepelte Szentpétervárott, a híres orosz vodkát vedelve.
júl. 31
19:26
Szavazzon a legszebb mellre! – képgalériával (BorsOnline)
A Bors mellszépségversenyének döntőjébe öt lány került be, közülük kerül majd ki a győztes. Nézze meg Ön is a döntősöket, válassza ki kedvencét és szavazzon!
júl. 31
19:30
Sátorban él egy fiatal pár Győrben (+videó) (HírTV)
Napok óta sátorban él egy fiatal pár Győrben, mert nem tudták kifizetni a 44 ezer forintos albérletüket. Szabó Krisztián és felesége azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert az asszony elveszítette állását, miután főnöke felszámolta a vállalkozást. A munkahelyi papírjait hetek óta nem kapja meg, így munkanélküli segélyt sem tudott igényelni. Kifogytak a tartalékaikból, főbérlőjük pedig nem adott…
júl. 31
19:48
Négy sérült a 86-oson (HírTV)
Négy ember sérült meg, amikor egy kamion és egy személyautó karambolozott a 86-os úton, Vasegerszeg közelében.
júl. 31
19:48
Zöld ágra vergődik Horvátország és Szlovénia (Kripto Akadémia)
Szlovénia és Horvátország megállapodott szombaton, hogy rendezik a még a Jugoszlávia széthullása előtti időből származó, az egykori Ljubljanska Banka pénzintézethez kapcsolódó vitájukat.
júl. 31
19:57
Jégbe fúrva fejthetik meg a Föld jövőjét (Infostart)
Ötévnyi ásás után, 2,5 kilométernyi jégrétegen áthatolva a héten elérte Grönland szilárd burkát egy nemzetközi kutatócsapat. Céljuk, hogy a jégmintákból a Földön jelenleg zajló klímaváltozás jövőbeli menetére következtessen.
júl. 31
20:00
Ezrek gyászoltak a duisburgi szertartáson (BorsOnline)
Az egy héttel ezelőtti, duisburgi Love Parade fesztiválon kitört tömegpánik 21 halálos áldozatának emlékére tartott ökumenikus gyászszertartáson Angela Merkel kancellár és Christian Wulff államfő is részt vett.
júl. 31
20:06
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár - Sziluett (videó) (HírTV)
A számtalan sürgető feladat közül, amely az oktatáspolitikában vár a törvényhozásra, a legfontosabb talán a nevelés - mondta Hoffmann Rózsa.
júl. 31
20:06
Obama tárgyalásokat akar (Metropol)
Az amerikai elnök azt követeli a palesztinoktól, hogy újítsák fel a közvetlen tárgyalásokat Izraellel, ha jó viszonyban akarnak maradni vele. Az amerikai elnök azt akarja, hogy a tárgyalások már augusztus elején megkezdődjenek.
júl. 31
20:06
Palesztin-izraeli tárgyalásokat követel Obama (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök azt követeli a palesztinoktól, hogy újítsák fel a közvetlen tárgyalásokat Izraellel, ha jó viszonyban akarnak maradni vele - fedte föl a francia hírügynökségnek egy a neve elhallgatását kérő palesztin illetékes szombaton.
júl. 31
20:06
Hamilton csak a nyári szünet után állja a versenyt + videó (ATV)
Majdnem 200 ezer embert várnak a mogyoródi futamokra.
júl. 31
20:08
Összeütközött két utasszállító (HírTV)
Kínai sajtójelentések szerint szombaton összeütközött két utasszállító gép a pekingi repülőtéren. A baleset során senki sem sérült meg.
júl. 31
20:15
Őssejtbank - ez ám a nagy üzlet! (ProfitLine)
A Riverside az őssejtek kinyerésével és tárolásával foglalkozó portugál Crioestaminal megvásárlása után most spanyol őssejtbankba fektetett. A Riverside a két vállalat egyesítésével a spanyol piac második legnagyobb magán köldökzsinórvér-bankját hozza létre. A Celvitae a magántőke társaság első spanyolországi akvizíciója.
júl. 31
20:15
Lelki segélyt is ad az űrhajósok robotedzője (Infostart)
Az asztronauták sportolási kedvét pozitívan befolyásoló robot edzőt fejlesztenek ki a Bielefeldi Egyetem tudósai. A hosszú űrutazásokon nemcsak a súlytalanság miatt kialakuló izomsorvadás, hanem a lelki terhek, például a depresszió ellen is fel kell venni a harcot. A bielefeldi kutatók azt tesztelik, vajon hogyan segíthet ebben a géptréner.
júl. 31
20:18
Külföldre vágyik a magyarok többsége (BorsOnline)
Elvágyódunk, mégis itthon maradunk – derül ki az Eurobarométer felméréséből. Az európai kutatás rámutat: a magyar fiatalok többsége úgy érzi, külföldön jobban élne, ám végül mégsem vág neki.
júl. 31
20:18
Citromos muffin bogyós gyümölccsel (Mindmegette)
Hozzávalók 12 darabhoz: 1 citrom 25 dkg liszt fél teáskanál sütőpor csipetnyi só 1 kiskanál szódabikarbóna 15 dkg porcukor 0,9 dl étolaj 15 dkg citromos joghurt 2 tojás 15 dkg áfonya vagy ribizli (vagy más bogyós gyümölcs) 7,5 dkg porcukor
júl. 31
20:20
Blue Margarita (Mindmegette)
Hozzávalók: 4,5 cl tequila 3 cl Blue Curacao 3 cl lime-lé 1 szelet lime durva tengeri só jég
júl. 31
20:21
Görbe hímvessző - Mi állhat a háttérben? (WebBeteg)
Férjem péniszformája az utóbbi egy évben feltűnően megváltozott, szinte már teljesen derékszögbe hajlik nyugalmi és izgalmi állapotban is. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
júl. 31
20:22
Részeges sajtroppancs (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg gouda vagy cheddar sajt 7 dl félszáraz fehérbor 2 tojás 6 evőkanál liszt só olaj
júl. 31
20:24
Szlovén Horvát pénzügyi megállapodás (Gondola)
Az elhatározás megszületett, a részleteket a szakértők dolgozzák ki - közölte Borut Pahor szlovén miniszterelnök, miután találkozott Jadranka Kosor horvát kormányfővel
júl. 31
20:24
Orosz bombázókat fogtak be Kanadában (Metropol)
Kanadai vadászgépek befogtak két orosz bombázót az Arktisz térségében, a kanadai partok közelében - jelentette be az ottawai védelmi minisztérium. A Tu-95-ös bombázók az északi sark felől érkeztek, és többször is megpróbáltak behatolni a kanadai légtérbe.
júl. 31
20:24
Színes fonott kalács (Mindmegette)
Hozzávalók: 80 dkg liszt 5 dkg élesztő 3 tojás 5 dl tej 3 evőkanál cukor kicsi só 1 dl olaj 20 db édesítőszer 1 csomag puncs ízű pudingpor 1 csomag vanília ízű pudingpor 1 csomag csokoládé ízű pudingpor
júl. 31
20:36
Recept: Citromos muffin bogyós gyümölccsel (Mindmegette)
Hozzávalók 12 darabhoz: 1 citrom 25 dkg liszt fél teáskanál sütőpor csipetnyi só 1 kiskanál szódabikarbóna 15 dkg porcukor 0,9 dl étolaj 15 dkg citromos joghurt 2 tojás 15 dkg áfonya vagy ribizli (vagy más bogyós gyümölcs) 7,5 dkg porcukor
júl. 31
20:38
Recept: Blue Margarita (Mindmegette)
Hozzávalók: 4,5 cl tequila 3 cl Blue Curacao 3 cl lime-lé 1 szelet lime durva tengeri só jég
júl. 31
20:40
Recept: Részeges sajtroppancs (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg gouda vagy cheddar sajt 7 dl félszáraz fehérbor 2 tojás 6 evőkanál liszt só olaj
júl. 31
20:42
Recept: Színes fonott kalács (Mindmegette)
Hozzávalók: 80 dkg liszt 5 dkg élesztő 3 tojás 5 dl tej 3 evőkanál cukor kicsi só 1 dl olaj 20 db édesítőszer 1 csomag puncs ízű pudingpor 1 csomag vanília ízű pudingpor 1 csomag csokoládé ízű pudingpor
júl. 31
20:42
Nem került elő a Dráván eltűnt magyar férfi (Kripto Akadémia)
Szombaton kora estig sem került elő az a magyar férfi, aki a Dráva horvátországi szakaszán, Répás (Repas) közelében tűnt el még csütörtökön este - mondta el az MTI-nek a zágrábi magyar konzul.
júl. 31
20:42
Íme az Ötöslottó nyerőszámai! Csak a Jokeren van telitalálat! (Pénzcentrum)
Mindössze három héttel ezelőtt, július 10-én született legutóbb telitalálatos szelvény ötöslottó-sorsoláson, de ez alatt a rövid idő alatt máris 250 millió forintra duzzadt a játék várható főnyereménye. Ezen a héten ezért az összegért ikszelhettek a játékosok....
júl. 31
20:42
Lakat van Hillary Clinton száján + videó (ATV)
De csak szombat estig, ugyanis akkor végre férjhez megy lánya, Chelsea

Keresés