A Linamar fő tulajdonosa, a Linamar Corporation 2.469.728 Linamar részvényt vásárolt nem nyilvános aukció keretében, ezzel tulajdona a társaságban 99,03 százalékra nőtt.
A magyar lakosság jövedelme és kiadásai is jellemzően forintban keletkeznek, így nem lenne szerencsés, ha a megtakarításaik teljesen elszakadnának a hazai fizetőeszköztől - áll a Pioneer Alapkezelő Zrt. elemzésében
Legmerészebb álmait is megvalósíthatja a Bors fődíjából. A tízmillió forintból eltölthet egy hetet az észak-spanyolországi Pamplonában, luxusszállodában lakhat, és első sorból figyelheti az évszázados hagyományokra visszatekintő bikafuttatást.
Nyolc évi börtönre ítélt egy pekingi bíróság egy kínai származású amerikai geológust, aki olajipari információkat próbált megszerezni még 2007-ben - közölte az amerikai nagykövetség hétfőn.
Levélben fordult az Országgyűlés oktatási bizottságának tagjaihoz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a heti öt kötelező testnevelésóráról, illetve a 98 százalékos különadóról szóló törvénymódosítási javaslatok miatt.
Az elmúlt időszakban ismételten megnövekedett a becsapott, "trükkösen" meglopott emberek száma. A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűncselekmények áldozatává válásának tekintetében különös figyelmet kell fordítani az időskorú állampolgárok védelmére, hiszen a bűnelkövetők gyakran kihasználják kiszolgáltatott helyzetüket, jóindulatukat és jóhiszeműségüket....
A Nemzetközi Valutaalap jóváhagyta a 20 milliárd dolláros készenléti hitel további egy évre történő meghosszabbítását Lengyelország számára. Elővigyázatossági célokra Lengyelország még 2009...
Színpadra állítják Londonban is a Shrek musical változatát. A zenés darab Brodway-n bemutatott változatát jövő májusban viszik színre a West Enden - jelentette be a Theatre Royal a hét végén.
A nyári hangulatra ma egy amerikai szünnap erősít rá, így nem számíthatunk nagy izgalmakra - véli Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury sales vezetője. EUR/HUF (284,00 - 288,00): Irigykedjünk azon...
Miután jelentös emelkedést produkáltak a kiskereskedelmi forgalmak, az EUR/CHF 1,33 felé esett. A pénteki 1,3435-ös csúcs után ismét ebbe az irányba halad a frank. Támogatások 1,3300-nál és 1,3260-nál, míg ellenállások 1,3380-nál és 1,3435-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Levélben fordult az Országgyűlés oktatási bizottságának tagjaihoz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétfőn a heti öt kötelező testnevelésóráról, illetve a 98 százalékos különadóról szóló törvénymódosítási javaslatok miatt
A parlament zárószavazást tart az érettségi vizsga és a felsőoktatási intézménybe való felvétel egyes szabályainak módosításáról és döntenek a képviselők az általános iskolai buktatásról is
A forint szerény erősödéssel kezdett hétfőn a bankközi devizapiacon, a nap folyamán mérsékelt árfolyamingadozást várnak a piacokon. Hétfőn délelőtt fél tízkor az eurót 284,77 forinton, a dollárt 227,1...
Négy műholdat bocsát fel a következő években Oroszország a Föld mágneses terének tanulmányozása céljából. A Rezonansz nevű program a legjelentősebb Nap-Föld-fizikai projekt az Interbol után.
Levélben fordult az Országgyűlés oktatási bizottságának tagjaihoz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétfőn a heti öt kötelező testnevelésóráról, illetve a 98 százalékos különadóról szóló törvénymódosítási javaslatok miatt.
Az omega-3 zsírsavak nagyfokú fogyasztása 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő nők esetén nem csökkenti a szívbetegségek kockázatát, ezzel szemben férfiaknál egyértelmű előny tapasztalható – állítja egy új tanulmány.
Ki ne akarna szuvenírt az olaszországi műemlékekről? Csakhogy a turisták egy része nem elégszik meg a csodálatos létesítmények - egyebek között a Colosseum - apró másával, az eredetiekből tör le darabot
A forint szerény erősödéssel kezdett hétfőn, a nap folyamán mérsékelt árfolyam ingadozást várnak a piacokon. Hétfőn délelőtt tízkor az eurót 285,15 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délután fél ötkor tartott 284,90 forintos jegyzés után
Szeptembertől várhatóan visszaáll a teljesítményértékelés hagyományos rendje az oktatásban. Az alsó tagozatban - fő szabály szerint - ismét osztályozni kell, de elsőben, illetve a második osztály első félévében megmarad a szöveges értékelés.
Ki ne akarna szuvenírt az olaszországi műemlékekről? Csakhogy a turisták egy része nem elégszik meg a csodálatos létesítmények - egyebek között a Colosseum - apró másával, az eredetiekből tör le darabot.
A Letenyei Vám- és Pénzügyőri Hivatal munkatársai a Murakeresztúri vasúti határátkelőhelyen tételes vámellenőrzést tartottak Kínából budapesti címre konténereket szállító vasúti kocsikon. A 7 tonna gy...
Sokba került Roger Federernek a wimbledoni botlás, a svájci sztár ugyanis csaknem hét éve nem látott mélységbe zuhant a férfi teniszezők világranglistáján, melyen legutóbb 2003. november 10-én volt a mostanihoz hasonlóan harmadik.
Sokba került Roger Federernek a wimbledoni botlás, a svájci sztár ugyanis legutóbb 2003. november 10-én volt a mostanihoz hasonlóan harmadik a férfi teniszezők világranglistáján.
A kereskedést még minimális pluszban kezdték az irányadó európai indexek, mostanra azonban vegyes elmozdulásokat mutatnak. A német DAX 0.1%-ot emelkedett, a francia CAC-40 és a brit FTSE-100 pedig 0...
A pedagógusok szeretnék, ha a testmozgásra épülő órák kötelezővé tétele előtt egyeztetne a szakemberekkel a kormány és megvizsgálnák az angolszász iskolaszervezési modellt