Valószínűleg kedden felmenti tisztségéből Falus Ferenc országos tiszti főorvost Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. A miniszter az MTI-nek hétfőn úgy fogalmazott: "holnap (kedden) várom őt,...
A tavasztól tartó rendkívül kiszámíthatatlan és nagy esőzésekkel, viharokkal kísért időjárás, valamint az árvíz okozta károkra tekintettel, a K&H Csoport több formában nyújt segítséget azon ingatlan fedezetes hitellel rendelkező ügyfeleinek, akik ingatlanjában a szélsőséges időjárás kárt okozott....
További 2 milliárd forinttal növelhető az árvízkárosultak megsegítésére fordítható összeg a fuvarozók felajánlása, illetve a fuvarozók és a kormány megállapodása jóvoltából - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
Sürgősséggel állítaná fel az Országgyűlés az alkotmánybírákat jelölő bizottságot. Az előzetes napirendi javaslat szerint az általános vitát még hétfőn megtartaná a Tisztelt Ház, kedden pedig már szavazna is a testület létrehozásáról.
Felborult és kigyulladt egy kamion az M6-M60-as autópályán hétfő reggel Bóly közelében. A jármű teljesen kiégett, a sofőrt könnyebb sérülésekkel a mentők kórházba szállították.
Újabb kétmilliárd forinttal nő az árvízkárosultakat megsegítő alap a kormány és a fuvarozók hétfői megállapodása értelmében. A 10 legnagyobb magyar szállító cégből álló Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum tagjai vállalták, hogy 2010. december 31-ig Magyarországon tankolják meg járműveiket.
Idén több mint 79 ezer látogatója volt a soproni VOLT fesztiválnak. A szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint az utolsó előtti napon, pénteken majdnem teltházat regisztráltak....
Minimális elmozdulásokat mutatnak az európai tőzsdék, jelenleg az irányadó indexek a pénteki záróértékeik körül ingadoznak. A nyári szezon hagyományosan az év egyik legalacsonyabb forgalmú időszaka,...
Kifütyülték Robert Fico szlovák miniszterelnököt vasárnap Révkomáromban, a Cirill és Metód-szoborcsoport avatásán. A polgármester szerint a rendezvény törvénytelen volt, mert nem jelentették be - a rendőrség mégsem oszlatta fel a tömeget.
Az EUR/GBP-nél ellenállás található 0,8300-nál. Eddig tartotta magát az érték. Ha mégis sikerül bevenni a szintet, 0,8360-nál található a következö ellenállás. Támogatás 0,8250-nél és 0,8220-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Szemet és fület gyönyörködtető rendezvénnyel vezette be közös mobilmárkáját a magyar piacra a Telenor és a Red Bull. A bejelentés napján tartott bulin mindenkinek tátva maradt a szája.
Egy behalt kitörési kísérletet leszámítva harmadjára esik vissza 0,82-ről, ami a mostani mozgást nézve akár „végleges” is lehet, legalábbis egy jó ideig.(Solar Capital)
A válság miatt végrehajtott drasztikus leépítések után ismét keresik a bankszakembereket a svájci pénzintézetek; a bankok, biztosítók, pénzügyi tanácsadó cégek és az ágazat más szereplői összesen több mint 4 ezer állást hirdettek június végén.
Az econet.hu zártkörű alaptőke-emeléséhez kibocsátott részvények árfolyama 111 forint lesz, az igazgatóság által korábban jóváhagyott minimum - közölte a cég a BÉT honlapján hétfőn.
A válság miatt végrehajtott drasztikus leépítések után ismét keresik a bankszakembereket a svájci pénzintézetek - több mint 4 ezer állást hirdettek június végén
A Sinningia vagyis a Csuporka a csuporkafélék (Gesneriaceae) családjába tartozó virágzó növény. Többféle színváltozatban is megtalálható. Eredeti élőhelye Brazília, és szereti a világos helyeket, a közvetlen napfényt viszont nem bírja. Lássuk, hogyan kell gondoznunk!
A kukorica régóta népszerű növény, főleg a frissen szedett. Jóllehet könnyen megterem bármelyik meleg, és napos kertben, de nehéz elérni, hogy meg is érjen, hiszen nap mint nap meg kell harcolni érte a varjakkal, a szarkákkal, a mókusokkal, és más egyéb kártevőkkel, amelyek ugyanolyan ízletesnek találják a kukoricát, mint az emberek. Sok új, modern változata van a kukoricának, amelyek korán érnek,…
ZAMÁRDI — Önfeledten táncolsz egy világhírű lemezlovas zenéjére, majd kisétálsz a tópartra, gyönyörködsz a napfelkeltében, ráköszönsz néhány új haverra, és együtt mentek viszsza a gigantikus táncsátorba, mert a tömeg már őrjöng: érkezik az utolsó dj.
A magyar úszóktól a 2006-os budapesti Eb össztermésénél, a hét éremnél (2, 1, 4) többet remél a válogatott szövetségi kapitánya az augusztus 9. és 15. között esedékes margitszigeti kontinensviadalon.
Hiába az elmúlt időszak tőzsdei lejtmenete, a Portfolio.hu által havi rendszerességgel megkérdezett alapkezelők továbbra is igen pesszimista állásponton vannak a közeljövőt illetően. Egyetlen olyan...
Az Országgyűlés sport- és turizmusbizottsága parlamenti vitára alkalmasnak találta A Sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat átdolgozott változatát
Görögország bízik az idei 8,1 százalékos GDP-arányos költségvetési deficitcél teljesítésében, de továbbra is kockázatokat lát a költségvetés bevételi oldalán
Nem született nagy meglepetés a lengyel elnökválasztáson, mivel Bronislaw Komorowsky, a Polgári Platform (PO) jelöltje nyert, amint az várható volt – mondták el szakértők a Magyar Külügyi Intézetben tartott hétfői rendezvényen. A felszólalók úgy látják, hogy a baloldal szereplése volt a vártnál jobb és nem számítottak arra, hogy Jaroslaw Kaczynski ilyen sok szavazatot fog szerezni.
Görögország bízik az idei 8,1 százalékos GDP-arányos költségvetési deficitcél teljesítésében, de továbbra is kockázatokat lát a költségvetés bevételi oldalán.
Ironikus hangvételű törvényjavaslatot nyújtott be tizenegy szocialista képviselő a "Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről". Az Országgyűlésnek hétfőn beterjesztett indítvány Orbán Viktor miniszterelnök születésnapját, május 31-ét ünnep- és munkaszüneti nappá nyilváníttatná.
Megkezdte működését a Riniger és az Axel Springer közös kelet-európai vállalata. Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, az összeolvadást még március 23-án jelentették be, a tényleges működést pedig...
A jövő hét második felében már kitör a képviselői vakáció, addig azonban gazdasági maratonon liheg a Tisztelt Ház, kedden és szerdán egyfolytában Orbán Viktor gazdasági pontjait boncolgatják a honatyák.
A Randstad Hungary Kft. márciusban indította el új, innovatív szolgáltatását, a Randstad Toborzót, mely a HR-szolgáltatók körében egyedülálló lehetőség arra, hogy a vállalat partnerei díjmentesen hirdethessék álláslehetőségeiket a Randstad weboldalán, közvetlen hozzáférést nyújtva az adott pozícióra jelentkezők pályázati anyagához.
Görögország bízik az idei 8,1 százalékos GDP-arányos költségvetési deficitcél teljesítésében, de továbbra is kockázatokat lát a költségvetés bevételi oldalán. (MTI)
Üzenetben gratulált José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Schmitt Pálnak ahhoz, hogy köztársasági elnökké választották - közölték hétfőn Brüsszelben
Sok minden nem történt a magyar piacon, de egy igen fontos tényt látni kell. A Bux – ellentétben az összes vezető európai és amerikai tőzsde indexel – három napja nem esett új mélypontra, sőt a jelenlegi esési hullámban nem hatolt a június eleji mélypontja alá sem. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nincs mélyebb mélypont, tehát az eső középtávú trend nem erősödött tovább. Távolabbról nézve a februári,…
Keddtől egyeztet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió delegációjának vezetőivel a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetésével a kormány - nyilatkozta az MTI-nek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn