Tőzsdére viszik a jelenleg állami kézben lévő Agricultural Bank of China-t. A részvényeket egy nap eltéréssel vezetik be Shanghaiban majd Hong Kongban, a tranzakció összértékét legalább 19.2 milliárd...
Jelentősen, közel negyedével csökkentette az idei személygépjármű-eladási előrejelzését a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE). A piac rendkívül alacsony forgalma miatt akár importőrök és márkaképviseletek is bezárhatják hazai irodáikat - nyilatkozták az egyesület szakemberei a Világgazdaságnak....
Elviselhetetlen szag borzolta a kedélyeket egy aranyosgyéresi tömbházban: négy napig kellett elviselniük egy 61 éves férfi bomló holttestéből áradó bűzt. A pénteken elhunyt férfi kedvese ugyanis nem értesítette a hatóságokat arról, hogy élettársa elhunyt. Végül a szomszédok bejelentésére a rendőrség szállította el a holttestet - írja a Manna.ro.
A jövő évre tervezett drasztikus költségvetési megtakarítások a német külügyminisztériumot sem kímélik. Szerdai sajtóértesülések szerint a Guido Westerwelle vezette minisztérium engedélyezett kiadásai 2011-ben az idei költségvetési esztendőhöz képest mintegy 100 millió euróval csökkennek.
A tegnapi erősödés után ma már a forint árfolyama gyengülést mutatott délelőtt a bankközi devizapiacon az előző napihoz képest, az eurót fél tizenegykor 285,29 forinton jegyezték, szemben a kedd délutáni 284,40 és az esti 284,00 forint után.
A ipari termelés májusi adata felülmúlja a várakozásokat, a javuló trend egyértelmű, a kérdés, meddig tart ez a lendület - vélik az MTI által megkérdezett elemzők.
A Budapest Bank 60 bázisponttal csökkenti a svájci frank alapú és 100 bázisponttal forint alapú jelzáloghiteleinek kamatát, így a hitelüket rendben törlesztők havi részlete akár több ezer forinttal is csökkenhet - tájékoztatta a bank az MTI-t szerdán.
A versenyképességi index 2010 első negyedévében Szlovéniában és Lengyelországban csökkent, a többi vizsgált országban nőtt. Az üzleti környezetet Magyarországon jellemző index 2010 első negyedévében csökkent
A ipari termelés májusi adata felülmúlja a várakozásokat, a javuló trend egyértelmű, a kérdés, meddig tart ez a lendület - vélik az MTI által megkérdezett elemzők.
Magyarország jelenének egyik legnyomasztóbb gondja és jövőjének megoldandó kérdése a kirívóan alacsony foglalkoztatottság és az immár tíz százalék fölé emelkedett munkanélküliségi ráta. A helyzet javításában pedig aktív szerepet kell vállalnia a kutatói szakmának is - hívta fel a figyelmet Fazekas Károly, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója A Magyar munkaerőpiac jövője című projekt…
Aktív szereplője lenne a magyar földpiacnak az állam. Bárkinek, aki eladná a földjét, első körben a novemberben felálló Nemzeti Földalaphoz kéne fordulnia. Az így megszerzett területeket családi...
A miniszterelnök a nemzeti erőforrás miniszter javaslatára 2010. július 7-i hatállyal - a 289/2006. (XII.23) 1.§ (4) kormányrendelet alapján - felmentette dr. Barát Gábort, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját, és helyére 2010. július 8-i hatállyal dr. Mészáros Józsefet nevezi ki....
Különleges táncház várja az érdeklődőket csütörtökön a Gödör Klubban, az összejövetel „díszvendégei” az árvíz sújtotta, erdélyi Magyarlapádról érkeznek. A szervezők gyűjtést szerveztek a rászoruló, határon túli nemzettársaink részére.
A nemzeti erőforrás miniszter javaslatára a miniszterelnök mai hatállyal felmentette dr. Barát Gábort, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját, akinek a helyére dr. Mészáros...
Beadvánnyal fordult a Jobbik az Alkotmánybírósághoz a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvénnyel kapcsolatban szerdán
Az illatos fűszercserje (Calycanthus floridus) szépen fejlődik az általános, jó vízvezetésű talajban és félárnyékban. Nézzük meg, mit kell még tudni erről a fűszercserjefélék (Calycanthaceae) családjába tartozó növényről, ahhoz, hogy szépen virágozzon!
Köteles-e visszavenni a munkaadó a gyes-en levőt? Mit tegyünk, ha táppénz alatt fantommá vált munkaadónk? Kell-e étkezést biztosítania a munkaadónak 12 órás munkarendben? Dr. Sipos Márta munkajogász válaszol.
Az időjárás-jelentések nem kuruzsláson, hanem alapos és bonyolult számításokon alapulnak. A meterológusok munkája a földrajzhoz kötődik, emellett a matematika- és a fizikatudás is elengedhetetlen. Nagyító alatt a meteorológusok.
Anna Faris színésznő nevét leginkább a Horrorra akadva című filmekből ismerhetjük, bár ez a képsorozat garantáltan mély nyomot hagy azokban is, akik még soha nem hallottak róla.
A bejelentett adóváltozások az idén 80 milliárd forinttal javítják a központi költségvetés elsődleges egyenlegét a Költségvetési Tanács szerint. Mivel azonban a következő évek bankadójáról nem született törvényjavaslat, ezzel a bevétellel nem számolhattak. Így az adóváltozás nettó hatása 2011-2014 között rendre 200 milliárd forint körüli egyenlegromlást jelent - közölte a testület.
Felmentették tisztségéből Barát Gábort, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjét július 7-ei hatállyal, a posztra Mészáros Józsefet nevezik ki - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
Az ENSZ-nek keményen kell dolgoznia azért, hogy a világ az egyesült nemzetek közösségévé váljon - mondta II. Erzsébet királynő New Yorkban a szervezet közgyűlésén. A brit uralkodó több mint fél évszázad után beszélt ismét a világszervezet közgyűlésén.
A határon túli magyar osztálykirándulási programról nyújtottak be országgyűlési határozati javaslatot fideszes képviselők - mondta Pokorni Zoltán, az indítvány egyik előterjesztője szerdai budapesti sajtótájékoztatón
Az euróövezet első negyedévi GDP-je 0,2 százalékkal bővült a tavalyi utolsó negyedhez viszonyítva, míg az egy évvel korábbihoz képest 0,6 százalék volt a növekedés az Eurostat szerdán közzétett második becslése szerint.
Kigyulladt, majd teljesen leégett egy diszkó épülete szerda hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyulaházán; a tűzben senki sem sérült meg. A tűzoltókat eredetileg egy villanyoszloptűzhöz riasztották.
A bejelentett adóváltozások, köztük a bankadó kivetése a társasági adó csökkentése mellett az idén 80 milliárd forinttal javítja a központi költségvetés elsődleges egyenlegét a Költségvetési Tanács szerint, amely megjegyzi: mivel a következő évek bankadójáról nem született törvényjavaslat, ezzel a bevétellel nem is számolhattak, így az adóváltozás nettó hatása 2011-2014 között rendre mintegy…
Felmentették tisztségéből Barát Gábort, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjét július 7-ei hatállyal, a posztra Mészáros Józsefet nevezik ki - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ...
Nem kell sajnálni, hogy vége lehet a devizahitelezésnek. Évekig a svájci frank, mostanában az euró volt a nyerő az alacsony törlesztőrészlet miatt. Fordult a helyzet: a devizahitel rizikós lett, a forintalapú lakáshitel beérte versenytársait. Lássuk, milyen érvek szólnak a forinthitel mellett.
Nem a pénzért dolgozott - közölte Falus Ferenc menesztett országos tiszti főorvos, aki héthavi végkielégítéssel távozik hivatalából. Az ÁNTSZ új vezetőjének bemutatásán a Molnár Lajos által 2007-ben kinevezett Falus közölte: már kinevezésekor arra számított, hogy egy hónap után felmentik, abban pedig sosem hitt, hogy 6 évig töltheti be a posztot.
Az szja-csökkentésre nincs fedezet, a bankadó igen jelentős mértékben fogja vissza a gazdaságot, az eddig megismert jövő évi adómódosítások pedig nem teljesítik a kötelező ellentételezés törvényi...
Három termékének reklámjában használt bizonyos állításokért ötmillió forintos bírsággal sújtotta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kozmetikai világcéget, a L'Oréalt. A most lezárult vizsgálatában több termék reklámját jogszerűnek találta....
Az egészségipar, a zöldenergia, az energiahatékony lakásfelújítás és a lakásépítés kaphat kiemelt szerepet a II. Széchenyi-tervben az eddigi nyilatkozatok alapján – írja a Világgazdaság.
A tegnapi pozitív korrekció után a mai napon már megtorpant a vezető nyugat-európai tőzsdék lelkesedése is, így a német DAX 1.4%-os, a francia CAC40 1.6%-os, míg az angol FTSE100 1.4%-os mínuszban...