A Fidesz-KDNP-frakciószövetség tegnapi tapolcai ülésén egy képviselői kérdésre válaszolva Orbán Viktor kormányfő azt jelezte: nem biztos, hogy az eddigi jelzések szerint valóban jönni fog ősszel egy...
Néhány technikai kérdésben még folyik majd egyeztetés, de a biztosítók megállapodásra jutottak, hogy az októberi nem hivatalos kampány idején elindítják a Mabisz honlapján elérhető kgfb-tarifálót....
A magyar kormány mégis csökkenteni akarja a jövö évben a deficitet, ami lehetövé tenné az IMF-el folytatott tárgyalások folytatását is. Ezekböl a hírekböl a forint is profitálhat. Két napja még a 290-es ellenállás alatt láthattuk az árfolyamot, ma pedig ismét 285 alatt. Amennyiben folytatódik az erösödés, akár 282,50-283,00 felé is visszaeshet az árfolyam. (OT-www.globalfx.hu)
Afganisztáni civilek megöléséért és emberi testrészek trófeaként való megőrzéséért emeltek vádat 12 amerikai katona ellen; a megdöbbentő eset a Pentagon nyilatkozata szerint súlyos csorbát ejt az Egyesült Államok jóhírén
A Microsoft üzleti divíziójának vezetőjét nevezte ki új vezérigazgatójának a Nokia. A jelenlegi vezető, Olli-Pekka Kallusvuo szeptember 20-án távozik a cég éléről és a Nokia-Siemens Networksnél...
A világ vezető tőzsdén kívüli lakossági devizabrókere, az Interbank FX bejelentette, hogy két hazai pénzügyi szolgálatóval, az Equilor Befektetési Zrt-vel és a Buda-Cash Brókerház Zrt-vel megkötött pa...
A csótányok és sáskák képesek megbirkózni kórokozóikkal - agyukban brit kutatók olyan anyagokat fedeztek fel, amelyek mérgezőnek bizonyultak különböző baktériumok számára.
Több tucatnyi ház leégett, és legalább nyolc ember megsérült csütörtökön San Franciscótól délre, egy robbanás után kitört tűzvészben - közölte az amerikai média. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a sűrűn lakott területen, a San Franciscói repülőtér közelében kitört tüzet.
A sármelléki repülőtéren elvégzett beruházások ellenértékének, és ez eddigi nem fizetésből adódó kamatok, mintegy 330 millió forint megfizetésére kötelezte jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla Zalavár és Sármellék önkormányzatát - írta a Zalai Hírlap
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: MÉRSÉKELT ERŐSÖDÉS A HETI MUNKAERŐPIACI ADAT NYOMÁN ...
Egyetlen hang nélkül, viszont sok fűszállal kérte feleségül barátnőjét egy férfi az Egyesült Államokban: trágyázással és pluszlocsolással rajzoltatta ki gyeppel a lánykérő feliratot
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által Záhony térsége belső közúti infrastruktúrájának megépítésére kiírt nyílt közbeszerzést nettó 2 milliárd 42 millió forinttal a Sedesa Építő Kft. nyerte,...
Napon belül már közel 2%-os forinterősödés mutatkozik a frank/forint árfolyamban, ez azonban döntő részben nem a forint tündökléséből, hanem a frank világpiaci hanyatlásából ered. A svájci deviza...
Nem mindennapi felhívást tett közzé a MikulásGyár üzemeltető-főszervezője Zsolnai Endre, amellyel az ország összes HR igazgatójának figyelmét felkeltette.
A japán gazdaság mégsem volt olyan gyenge a második negyedévben, mint az elsőre látszott, igaz a kilátásai továbbra is bizonytalanok. A felülvizsgált GDP adatok alapján a gazdaság éves szinten 1,5 százalékkal emelkedett, szemben az előzetesen közzétett 0,4 százalékos bővüléssel.
Vaktában lövöldözni kezdett, és két embert megölt egy pennsylvaniai élelmiszergyárban egy nő, miután felfüggesztették állásából - közölte a helyi rendőrség.
Drew Barrymore nemcsak színész, de rendez, és saját produkciós cége is van. Mától látható a magyar mozikban a Hétmérföldes szerelem című filmje. Játékkérdés a cikkben.
A jóga egyedülálló út és világszemlélet, gyakorlatok és technikák eszköztára. Mozgásterápia, testedzés, önismeret, világszemlélet, filozófia, vallás, szabadság.
Az Európai Parlament felszólította Franciaországot arra, hagyjon fel a romák kitoloncolásával. Az EP képviselők többsége által elfogadott határozat szerint komoly fenntartásokkal fogadták a romákkal kapcsolatos intézkedéseket. Közben két francia miniszter "sürgősségi nemzeti terv" kidolgozását kérte Romániától a romák beilleszkedésének elősegítésére.
Kilencmilliárd euró összegű tőkeemelést fontolgat a Deutsche Bank, a részvénykibocsátás célja egyrészt a rossz tőkehelyzetű Deutsche Postbankban meglévő részesedésének az emelése, másrészt az új,...
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) tanévnyitóján adták át az Európa Kulturális Fővárosa program egyik nagyberuházásaként 5,5 milliárd forintból felépült Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontot szeptember 8-án - olvasható a stop.hu-n.
Jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken Ázsiában, miután kiderült, hogy a japán gazdaság a vártnál jobban teljesített a második negyedévben. A térség főbb mutatói többnyire erősödtek, Európa csökkenéssel kezdhet, Amerikában emelkedést jeleztek a határidős mutatók.
A nemzetközi folymatok alapján nem várhatók ma komolyabb mozgások a budapesti parketten, összességében a nap elején kisebb csökkenést vár Tikász Zoltán, a Solar Capital üzletkötője. A nagy kérdés ma...
Bizonytalan nyitást, napközben oldalazást várnak a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az MTI által megkérdezett szakértők. Gerőcs Tamás, az Equilor Értékpapír Zrt. elemzője nehezen megjósolhatónak ne...
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) információi szerint szakszervezeti munka miatt, szakmai kifogás nélkül elbocsátotta egyik alkalmazottját az informatikával foglalkozó Unisys Magyarország Kft.
A japán nagykereskedelmi árak augusztusban havi szinten változatlanul 0,0%-os értéket hoztak. Éves szinten is stagnáltak az árak. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Éles kritikát fogalmaztak meg az egészségügyi ágazat szakértői és képviselői egy szakmai konferencián a kormányzat eddigi teljesítményéről - tudósít a Magyar Nemzet. A napilap által idézett...
A szüret közeledtével fokozottan figyel a szőlőszedők foglalkoztatására az APEH - tájékoztatta az adóhatóság észak-magyarországi regionális igazgatósága az MTI-t.
A japán kormány pénteken jelentette be, hogy jóváhagyta a 10,9 milliárd dolláros új gazdaságélénkítő csomagot, és jelezte, hogy ha szükséges, a jen erősödése esetén él a már korábban említett piaci intervencióval a központi bankkal együttműködve.
A gazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak erősödésének közepette egy új, 10.9 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot jelentett be a japán kormány. Ezzel párhuzamosan a kabinet jelezte,...