Ünnepélyes keretek között tegnap délután adták át Pécsett a Regionális Könyvtár és Tudásközpontot, más nevén a Kaptárt. Ezzel elkészült az első önálló EKF nagyberuházás, Pécs, az egyetem és Baranya összefogásának első igazán nagyívű projektje.
Ugyanannyi, egyaránt hat-hat szavazatot kapott az önkormányzat szakmai bizottságától Márton András és Balikó Tamás a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói pályázatán - értesült lapunk.
Feszes programokkal, külföldi fellépéssel, jó nemzetközi kapcsolatok jegyében fogant előadásokkal indul a Vígszínház új évadja, derült ki Eszenyi Enikő színházigazgató tegnapi sajtótájékoztatóján.
Finomkodóan retrónak nevezik manapság, ha régi sikereket, régi formákat, régi hangulatokat melegítenek fel. Kirschner Péter, az Európa Kiadó gitárosa azonban nem akart a ma divatos retró mögé bújni, amikor heroikus munkába kezdett: áthangszerelte a nyolcvanas évek magyar undergroundjának gyöngyszemeit.
A budai várban a Benkó Dixieland Band és a Hot Jazz Band koncerteznek, a Károlyi Palotában Erkel-napokat rendeznek a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából, a Művészetek Palotájában pedig a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyével folytatódik a Mahler-Ünnep. Fővárosi kulturális programajánló.
Életműdíjjal tüntetik ki Jancsó Miklóst a spliti filmfesztiválon, a Kossuth-díjas művész az elismerést szombat este veszi át a horvátországi kikötővárosban - tájékoztatta a Magyar Filmunió az MTI-t.
Berlin szívében, a Potsdamer Platzon pénteken megnyílt a német Hírességek sétánya, amely hollywoodi mintára csillaggal állít emléket az ország legkiemelkedőbb filmes alkotóinak, színészeinek.