Mintha az első hónapok késedelmét szeretné behozni a pécsi Európa Kulturális Fővárosa programsorozat. Szinte minden sarkon nyílik egy kiállítás, vonzó fesztiválok zajlanak párhuzamosan. A múlt héten például egy időben rendezték az Örökség Fesztivált és a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót.
Előre kell bocsátanom: kedvelem Liptai Claudiát a képernyőn, vág az esze, szavakész és mindig nyitottnak - látszik. Ezért is igazságtalannak tartom azt a kemény elutasítást, ami máris megjelent róla a vasárnap esti Frizbiben elhangzott beszélgetése nyomán.
A napokban jelenik meg a Ghymes együttes Szikraszemű című új stúdióalbuma. A 12 számot tartalmazó lemezen a Szegedi Szabadtéri Játékokon nyáron bemutatott Dózsa című táncprodukcióból is hallhatók dalok.
Meseolvasást és adománygyűjtést szervez az Oltalom Karitatív Egyesület által fenntartott óvodák részére a Meseutca portál: szerdán a budapesti Dankó utcában várják az érdeklődőket.
Mészáros Márta és Jancsó Miklós is díjat vehet át életművéért az október 11-én kezdődő első viareggiói filmfesztiválon; a pályájuk elején járó európai filmesek október 18-ig tartó versenyében Dyga Zsombor Köntörfalak című alkotása indul.
Csehov: Ványa bácsi című drámáját mutatja be október 1-én a Vígszínház Gálffi László, Hámori Gabriella, Hegedűs D. Géza és Bata Éva főszereplésével. A rendező, Marton László az InfoRádiónak elmondta, nem a korábbi előadásokat másolják le, hanem a színészek személyiségének és emlékeinek segítségével újrafogalmazzák a darabot.
Az elkövetkező hetekben megkezdődik a Mission Impossible 4 forgatása Dubajban - jelentette be kedden a sejkség médiahivatala. A közlemény szerint a világ legmagasabb épületével büszkélkedő város három hétig ad majd otthont a négyszáz tagú stábnak és a szereplőknek.
Múzeumpedagógiai nívódíjat kapott kiadvány kategóriában a Gödöllői Királyi Kastélyról szóló, nemrégiben megjelent mesekönyv, a Herceg Egérváry Elemér naplója.