2010. szeptember 12. vasárnap

szept. 12
12:21
Fásy Ádám ínycsiklandó ebédje (Blikk)
szept. 12
12:23
Halálra késeltek egy triatlonistát a Nagymező utcában (Blikk)
Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit vasárnapra virradó éjjel a fővárosban többször megszúrtak.  Az MTI úgy tudja, az áldozat egy ecuadori állampolgár, aki a Budapesten megrendezett triatlon világbajnoki sorozat döntőjének résztvevője volt
szept. 12
12:24
Csirkemell tejfölös-rozmaringos mártásban (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell 1 nagyobbacska cukkini 6 szál répa 2 nagyobb fej hagyma 1 nagy pohár tejföl olívaolaj rozmaring bazsalikom só bors
szept. 12
12:24
Steinbach új konzervatív párt alapítását emlegeti (Infostart)
A német kitelepítettek szövetségének (BdV) elnöke lehetségesnek tartja a CDU mellett egy új konzervatív párt létrehozását Németországban.
szept. 12
12:24
Újpest–Fradi: a harmadik félidő számokban (HírTV)
Összesen 14 embert állítottak elő a rendőrök szombat este az Újpest–Fradi mérkőzés alatt és után Budapesten. Volt olyan szurkoló, akit garázdaság, volt, akit valamilyen szabálysértés, de még olyan is akadt köztük, akit közszeméremsértés miatt vittek be. Mindannyian hazamehettek már.
szept. 12
12:24
A jövő hét elején napsütés, második felében inkább eső várható (Gondola)
A jövő hét első felében több-kevesebb napsütésre van kilátás, aztán viszont egyre több felhő és többfelé csapadék valószínű
szept. 12
12:24
A hét elején napsütés várható (Metropol)
A jövő hét első felében több-kevesebb napsütésre van kilátás, aztán viszont egyre több felhő és többfelé csapadék valószínű.
szept. 12
12:24
Filmsztárrá válhatnak a mélyben rekedt bányászok (ATV)
Forgatókönyv még nincs, plakát már van.
szept. 12
12:26
Kék camembert-mártással töltött zöld palacsinta (Mindmegette)
Hozzávalók 8 palacsintához: 12,5 dkg finomliszt átszitálva 1 közepes tojás 3 dl tej 1 csipet só 12 dkg friss spenótlevél A sütéshez: növényi olaj (napraforgó vagy kukoricacsíra olaj egyaránt tökéletes) A mártáshoz: 3 dkg vaj 1 csapott evőkanál rétesliszt 2 dl tej 10 dkg kékpenészes camembert sajt (pl. bavaria blue) apró kockákra vágva 3 dkg frissen reszelt gouda sajt csipet só kevés frissen…
szept. 12
12:28
Egészséges kócos almás gyömbérrel és répával (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 db szép nagy alma 5 db tojás 2 sárgarépa reszelve 25 dkg barna cukor 35 dkg liszt (teljes kiőrlésű) 1 csomag sütőpor 25 dkg margarin 1 db narancs leve és reszelt héja 8 dkg aszalt gyümölcs (bármilyen jó, csak apróra vágva) 1 csomag vaníliás cukor 2 diónyi friss gyömbér lereszelve 2 kiskanál őrölt fahéj 2 kiskanál őrölt szegfűszeg kevéske rumaroma pici só zsemlemorzsa
szept. 12
12:30
Szilvás pite pudingos töltelékkel (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 45 dkg liszt fél csomag sütőpor csipet só 12 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor 25 dkg margarin 2 tojás sárgája 2-3 evőkanál tejföl A töltelékhez: kb. 80 dkg szilva 2 csomag vaníliás pudingpor 2-3 evőkanál cukor fahéj szegfűszeg A tepsi kikenéséhez: pici olaj liszt tojás a megkenéshez (lehet a maradék fehérje is)
szept. 12
12:42
Lovas Rezső akadémikust választotta elnökéül a Professzorok Batthyány Köre (Infostart)
Dux László professzor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke helyettes államtitkári kinevezése miatt az Alapszabály előírása szerint felfüggesztette tagságát a Körben.
szept. 12
12:42
Halálra késeltek egy külföldit Budapesten (HírTV)
A kórházban belehalt sérüléseibe az a külföldi férfi, akit a főváros VI. kerületében késeltek meg vasárnapra virradó éjszaka. A rendőrség keresi a támadót.
szept. 12
12:42
Galambos hetedikként zárt az evezős Eb-n (Metropol)
Megnyerte a vasárnapi B döntőt, így összesítésben a hetedik helyen zárt az ezúttal normálsúlyú egypárban versenyző Galambos Péter a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett evezős Európa-bajnokságon.
szept. 12
12:42
A bélflóra egészsége - Hogyan tehet érte? (WebBeteg)
Az egészség megőrzésében és a szervezet egyensúlyának megtartásában fontos szerepe van a bélflórának. Miből áll, és hogyan őrizhető meg a természetes állapot?
szept. 12
12:42
Ilyen idő lesz a jövő héten (ATV)
A jövő hét első felében több-kevesebb napsütésre van kilátás, aztán viszont egyre több felhő és többfelé csapadék valószínű.
szept. 12
12:44
Meggyilkolták és felgyújtották a kozmetikai cégalapító milliárdost (ATV)
Nyolc embert tartóztattak le.
szept. 12
13:00
Szívpanaszokkal megműtötték Nestor Kirchner volt argentin elnököt (Infostart)
Szívpanaszokkal kórházba került szombaton Nestor Kirchner egykori argentin elnök - közölték hivatalos források.
szept. 12
13:00
A hóvihar hiúsította meg a mentőakciót (HírTV)
Vissza kellett fordulnia az új-zélandi légierő repülőjének, amely az Antarktiszról akart elszállítani és kórházba juttatni egy súlyos beteg amerikai állampolgárt. Az időjárási körülmények nem tették lehetővé, hogy a gép leszálljon az antarktiszi bázison.
szept. 12
13:18
Özönvíz zúdult Kondorosra (Infostart)
Hatvan, egyes területeken nyolcvanöt milliméter csapadék hullott a Békés megyei Kondoros nagyközségre vasárnapra virradó éjszaka; három ingatlanba a víz be is tört - közölte a település polgármestere.
szept. 12
13:18
Kiterjesztené a kétmillió forintos bérplafont és a végkielégítések 98 százalékos különadóját az MSZP (Infostart)
Kiterjesztené a kétmillió forintos bérplafont és a végkielégítések 98 százalékos különadóját az MSZP. A frakcióvezető-helyettese azt mondta: javaslatuk alapján az intézkedés az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknál dolgozókra is érvényes lenne.
szept. 12
13:18
Sofia Coppola vihette haza az Arany Oroszlánt (HírTV)
Sofia Coppola rendezőnő Somewhere (Valahol) című filmjének ítélte a Quentin Tarantino vezette zsűri a velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt a szombat esti díjkiosztón.
szept. 12
13:18
Kikapott az Újpest Bukarestben (Metropol)
A jégkorong MOL Liga vasárnapi első mérkőzésén: Steaua Bucuresti (román) - Újpest 7-1 (1-0, 3-0, 3-1)
szept. 12
13:18
Az MSZP kiterjesztené a kétmillió forintos bérplafont (Metropol)
Az MSZP kiterjesztené a kétmillió forintos bérplafont és a végkielégítések 98 százalékos különadóját az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknál dolgozókra is.
szept. 12
13:18
Ryanair: vége az olcsó jegyeknek? (Pénzcentrum)
Nem tartja fenntarthatónak a jövőben a Ryanair fapados légitársaság vezérigazgatója a cég jelenlegi üzletpolitikáját, és szerinte a cégnél vezetőváltásra is szükség van....
szept. 12
13:18
Védjeggyel a csúcsra (Metropol)
Nemrégiben jelent meg Pintz György hiánypótló műve, a "Védjeggyel a csúcsra!", amely közérthető nyelven próbál betekintést adni egy, az ügyvédek által is sokszor misztikusnak tartott jogterület rejtelmeibe.
szept. 12
13:18
Az MSZP bérplafont javasol az állami és önkormányzati cégeknél is (ATV)
Képviselői indítványt nyújtanak be.
szept. 12
13:20
Súlyosan megsérült egy felborult autó vezetője (Infostart)
Súlyosan megsérült egy férfi, aki kocsijával egy számozatlan útról leszaladt és felborult Vaskút és Bátmonostor között vasárnap - közölte a rendőrség.
szept. 12
13:20
Vége az olcsó jegyek korszakának a Ryanairnél? (Infostart)
Nem tartja fenntarthatónak a jövőben a Ryanair fapados légitársaság vezérigazgatója a cég jelenlegi üzletpolitikáját, és szerinte a cégnél vezetőváltásra is szükség van.
szept. 12
13:20
Csecsemőt találtak a repülő hulladéktárolójában (ATV)
Az orvosok szerint egészséges.
szept. 12
13:27
Hintamanőverrel halad a veszélyes Nap-expedíció (BorsOnline)
Várhatóan 2018-ban indul több milliárd kilométeres útjára az az űrszonda, amely a tervek szerint hat és fél év alatt ér el oda, ahol ember készítette műszer még sosem járt: a Nap külső rétegeibe.
szept. 12
13:36
Clijsters Amerika tetején – Federernél jobb volt Djokovics (HírTV)
Megvédte címét Kim Clijsters az amerikai nyílt tenisz-bajnokságon. Roger Federer viszont nem jutott a döntőbe.
szept. 12
13:36
Özönvíz zúdult Kondorosra (Metropol)
Hatvan, egyes területeken nyolcvanöt milliméter csapadék hullott a Békés megyei Kondoros nagyközségre vasárnapra virradó éjszaka; három ingatlanba a víz be is tört - közölte a település polgármestere.
szept. 12
13:51
A közteherjegyeket szeptember 30-ig lehet visszaváltani (ProfitLine)
Az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás megszűnésével feleslegessé vált közteherjegyeket 2010. szeptember 30-ig lehet visszaváltani, a visszaváltást az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) koordinálja.
szept. 12
13:54
Özönvíz zúdult Kondorosra (Gondola)
Hatvan, egyes területeken nyolcvanöt milliméter csapadék hullott a Békés megyei Kondoros nagyközségre vasárnapra virradó éjszaka; három ingatlanba a víz be is tört - közölte a település polgármestere
szept. 12
13:54
A szemétbe hajította a fiát (HírTV)
Egy csecsemőt találtak a takarítók egy repülőn a Fülöp-szigetek nemzetközi repterén vasárnap.
szept. 12
13:54
Özönvíz zúdult Kondorosra (Alternatív Energia)
Hatvan, egyes területeken nyolcvanöt milliméter csapadék hullott a Békés megyei Kondoros nagyközségre vasárnapra virradó éjszaka; három ingatlanba a víz be is tört - közölte a település polgármestere.
szept. 12
13:54
Elzárkózik a külvilágtól a pedofíliát beismerő belga püspök (ATV)
Unokaöccsét molesztálta.
szept. 12
13:56
Ángyán József: az ökogazdálkodás meghatározó lesz a Magyarország 2020 tervben (Gondola)
Az ökológiai gazdálkodásnak meghatározó szerepe lesz a Magyarország 2020 program tízéves agrár- vidék- és környezeti stratégiájában, amely az Európa 2020 elnevezésű gazdasági terv részeként készül el az elkövetkező fél évben - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára vasárnap Tamásiban
szept. 12
13:56
Özönvíz zúdult Kondorosra (ATV)
Folyamatosan dolgoznak a szivattyúk.
szept. 12
13:58
Leszúrtak egy triatlon versenyzőt Budapesten (Gondola)
Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit vasárnapra virradó éjjel a fővárosban többször megszúrtak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján
szept. 12
14:12
Összetolják az asztalokat a kevesebb képviselő miatt az üléstermekben (Gondola)
Az október 3-i választás után várhatóan átrendezik majd a képviselő-testületi üléstermeket az önkormányzatoknál, mivel összességében harmadával csökken a képviselők száma
szept. 12
14:12
Elhunyt Claude Chabrol francia filmrendező (Blikk)
szept. 12
14:12
Mégsem változik érdemben a szlovák nyelvtörvény? (HírTV)
A tervek szerint október 15-én ül össze a legközelebb a Velencei Bizottság, amelytől az államnyelvtörvénnyel kapcsolatos állásfoglalást vár Szlovákia. A külügyminisztérium arra számít, hogy a tanácskozáson a jogszabállyal is foglalkozik majd – közölte Lubos Schwarzbacher külügyi szóvivő.
szept. 12
14:12
Ecuadori triatlonversenyzőt késeltek halálra Budapesten (ATV)
Az orvosok már nem tudtak segíteni.
szept. 12
14:12
A smart és a MINI két keréken csap össze Párizsban (Auto Pult)
Érdekes egybeesés, hogy a napokban a smart és a MINI is bejelentette, hogy elektromos kétkerekűt mutatnak be a Párizsi Autószalonon. Ugyan pontos részletek még nem szivárogtak ki a robogókkal kapcsolatban, de a skiccek legalább a formatervre engednek következtetni.
szept. 12
14:14
Szerbek és albánok csaptak össze a koszovói Mitrovicában (Gondola)
Szerbek és albánok csaptak össze egymással Koszovó etnikailag megosztott Mitrovica városában, megsebesítve több nemzetközi békefenntartót
szept. 12
14:21
Ezreket spórolhat a kis fogyasztással (BorsOnline)
Mindannyian tapasztalhatjuk nap mint nap, hogy az összes autó jóval több üzemanyagot fogyaszt a valóságban, mint azt a gyári adatok alapján előre ígérték.
szept. 12
14:30
Szijjártó: Késett az MSZP (HírTV)
Az Orbán-kormány már régen megoldotta az állami szférában dolgozók milliós fizetéseinek ügyét, így az MSZP néhány hónapot késett a probléma felvetésével – reagált Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője közleményében a szocialista frakcióigazgató vasárnapi sajtótájékoztatójára.
szept. 12
14:30
Kidobták a kukába az újszülöttet (Blikk)

Keresés