2010. szeptember 12. vasárnap

szept. 12
14:45
Mit neki válság: Soros kereste a legtöbbet (Privátbankár)
A világ legnagyobb fedezeti alapjai közül Soros György befektetési társasága kereste a legtöbbet befektetőinek alapítása óta - áll a Financial Times hétvégi kiadása által ismertetett átfogó felmérésben, amely szerint a legeredményesebb alapkezelő cégek jobb befektetői megtérüléseket kínáltak az elmúlt évtizedekben, mint a világ vezető iparvállalatai
szept. 12
14:48
Exminiszter és spicces borkereskedő a tömegben (Infostart)
A Borfesztivál második napja: eső nincs, viszont hatalmas a tömeg, pedig még csak a csütörtök estében járunk. A borzarándokok sűrű soraiban kóstolni nehéz, beszélgetni könnyű: például egy nagyon vidám borkereskedővel, vagy egy titokzatos exminiszterrel. A finom borokat a tömegben sem volt nehéz megtalálni.
szept. 12
14:48
Elhunyt Claude Chabrol (Infostart)
Franciaországban 80 éves korában elhunyt Claude Chabrol filmrendező, a francia új hullám alapítója.
szept. 12
14:48
Ángyán József az ökológiai gazdálkodás meghatározó szerepéről (Infostart)
Az ökológiai gazdálkodás meghatározó szerepét hangsúlyozta a következő 10 év agrár- vidék- és környezeti stratégiájában a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.
szept. 12
14:48
Nem kegyelmezett apósának (HírTV)
Többször megszúrta apósát szombaton egy férfi egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen. Az áldozat a helyszínen meghalt, vejét a rendőrség előállította és eljárást indított ellene emberölés miatt.
szept. 12
14:48
Görögország megkapja a következő részletet az IMF-hitelből (Gondola)
Görögország a jövő héten megkapja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelkeretének második, 2,57 milliárd dolláros részletét, ugyanis június végéig teljesítette az összes feltételt - jelentette be a Valutaalap, amelynek az igazgatótanácsa már rábólintott az összeg megadására
szept. 12
14:48
Rájár a rúd a Vodafonra: 60 milliós bírság a GVH-tól (ATV)
Megduplázódott az előfizetési díj.
szept. 12
14:50
A jövő hét elején napsütés, második felében inkább eső várható (Infostart)
A jövő hét első felében több-kevesebb napsütésre van kilátás, aztán viszont egyre több felhő és többfelé csapadék valószínű. Gaál Áron meteorológus szerint a hét elején az éjszakai párásság és köd megszűnése után több-kevesebb napsütés várható. A hét közepétől egyre több felhő és többfelé csapadék valószínűsíthető.
szept. 12
14:50
Afganisztánban lelőttek két koránégetés ellen tiltakozót (Gondola)
Afganisztánban a biztonsági erők vasárnap agyonlőttek két tüntetőt, aki egy koránégetés elleni megmozduláson vett részt
szept. 12
14:57
Vége az olcsó jegyek korszakának a Ryanairnél? (Infostart)
Nem tartja fenntarthatónak a jövőben a Ryanair fapados légitársaság vezérigazgatója a cég jelenlegi üzletpolitikáját, és szerinte a cégnél vezetőváltásra is szükség van.
szept. 12
14:57
Ismét a Rubik kockával villogunk (ProfitLine)
Elsősorban a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv) bemutatkozási lehetőségét szolgálja a magyar kiállítás a 75. Theszaloniki Nemzetközi Vásáron - emelte ki Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár vasárnap a magyar kiállítás megnyitóján.
szept. 12
14:59
Görögország megkapja az IMF készenléti hitelkeretének második részletét (Infostart)
Görögország a jövő héten megkapja a Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelkeretének második részletét, miután június végéig teljesítette az összes feltételt. Az IMF közleménye szerint az igazgatótanács már jóváhagyta a több mint 2 és fél milliárd dollár megadását.
szept. 12
15:03
Gyurcsány: most kiderül, gyáva kormányfő-e Orbán (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint a miniszterelnök és a kormány gyáva, ha nem meri népszavazásra bocsátani a várhatóan jövőre elkészülő új alkotmányt
szept. 12
15:03
Elhízáshoroszkóp (Blikk)
Horoszkópod elárulja, mennyire vagy hajlamos a túlsúlyra vagy a nassolásra
szept. 12
15:06
Afganisztánban a biztonságiak lelőttek két koránégetés ellen tiltakozót (Infostart)
Afganisztánban a biztonsági erők vasárnap agyonlőttek két tüntetőt, aki egy koránégetés elleni megmozduláson vett részt.
szept. 12
15:06
Rabszolgákat szabadítottak ki (HírTV)
Összesen 95 rabszolgaként tartott munkást mentettek meg a brazil hatóságok – közölte a dél-amerikai ország hírügynöksége vasárnap.
szept. 12
15:06
Vilmos és Kate: esküvő a londoni olimpia előtt? (Gondola)
A londoni olimpia előtt néhány héttel, 2012 tavaszán kel egybe Vilmos brit trónörökös és kedvese, Kate Middleton - legalábbis a legfrissebb vasárnapi sajtóértesülések szerint
szept. 12
15:06
A marathóni csatára emlékezik Görögország (Metropol)
A leghíresebb ókori ütközet, a marathóni csata 2500. évfordulóján tart megemlékezést a helyi önkormányzat vasárnap.
szept. 12
15:08
Ismét bevetik Mónikát (+videó) (HírTV)
Az áprilisi kudarc és a hűtlen kezelés miatt indult nyomozás ellenére Páva Zoltánt indítják polgármesterjelöltként a szocialisták Komlón. A rendőrség egy áron aluli ingatlanértékesítés miatt nyomoz a baranyai településen. Kaposváron pedig több bársonyszék után most polgármesterként próbálná ki magát a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány egyik legsokoldalúbb tagja, Lamperth Mónika.
szept. 12
15:08
Egy MSZP-s EP-képviselő szerint 2011-ben nem lehet alkotmányt módosítani (Gondola)
Aki az ország soros EU-elnöksége alatt alkotmányoz, szembe megy az európai uniós normákkal - állította Herczog Edit MSZP-s európai parlamenti képviselő vasárnap, arra szólítva Orbán Viktor miniszterelnököt, "felejtse el, hogy 2011 első felében alkotmányt módosít"
szept. 12
15:15
Aljas módon az életmentőket lopták meg (BorsOnline)
A lopás az lopás, de ha valaki azoktól visz el valamit, akik megfeszített munkával mások életét mentik, az felettébb aljas dolog. A miskolci speciális mentőktől pedig több millió forint értékű felszerelést vittek el.
szept. 12
15:21
Az IMF nagyon elégedett Athénnel (Privátbankár)
Görögország a jövő héten megkapja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelkeretének második, 2,57 milliárd dolláros részletét - a görögök minden feltételt teljesítettek
szept. 12
15:23
Ryanair: vége az olcsó jegyek korszakának? (Privátbankár)
Nem tartja fenntarthatónak a jövőben a Ryanair fapados légitársaság vezérigazgatója a cég jelenlegi üzletpolitikáját, és szerinte a cégnél vezetőváltásra is szükség van
szept. 12
15:24
Homoszexuális szaúdi diplomata politikai menedéket kért az USA-ban (Gondola)
Egy Los Angelesben állomásozó szaúdi diplomata homoszexualitására hivatkozva kért politikai menedéket az Egyesült Államokban, mert attól tart, hogy hazájában kivégeznék
szept. 12
15:24
Botránygyanú: átverte a nézőket a Tv2 sztárja (ATV)
Az Édesnégyes végeredménye előre sejthető volt?
szept. 12
15:26
A jelölőszervezetek és független jelöltek olcsóbbá tehetik a választást (Gondola)
Az október 3-i önkormányzati választás lebonyolítására közel 5,4 milliárd forint áll rendelkezésre, a költségek egyharmadát a helyi és területi választási szervek személyi kiadásai és járulékai adják
szept. 12
15:39
Az MSZP belekapaszkodott a bérplafonba (Privátbankár)
Az MSZP kiterjesztené a kétmillió forintos bérplafont és a végkielégítések 98 százalékos különadóját az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok dolgozóira is
szept. 12
15:42
Szerbek és albánok verekedtek Koszovóban (Infostart)
Koszovóban több nemzetközi békefenntartó is megsérült, amikor szerbek és albánok csaptak össze egymással az etnikailag megosztott Mitrovica városában. Az összetűzés azután kezdődött, hogy Törökország kosárlabda-válogatottja tegnap este Isztambulban legyőzte a szerb válogatottat, amely így nem jutott be a világbajnokság döntőjébe.
szept. 12
15:42
C3-as osztályú fler (+kép) (HírTV)
A Nap impresszív kitörést produkált, mely azonban a NASA kutatói szerint nem éri el a Földet. Az eseményre szerdán került sor, amikor egy hatalmas, leheletszerű „inda” robbant ki a csillagból, amit a kutatók protuberanciának neveznek.
szept. 12
15:42
Változékony idő lesz, 20-25 fok várható (Gondola)
Fokozatosan mindenütt csökken a felhőzet, éjszaka már általában kevés felhő lesz felettünk, többfelé köd képződik
szept. 12
15:42
Olasz Nagydíj - Alonso győzött (Blikk)
szept. 12
15:42
Összecsapások Kosovska Mitrovicában (Metropol)
Szerbek és albánok csaptak össze egymással Koszovó etnikailag megosztott Kosovska Mitrovica városában, könnyebben megsebesítve két nemzetközi békefenntartót és egy koszovói rendőrt - közölték illetékesek vasárnap.
szept. 12
15:42
Trónörökösi esküvő az olimpia előtt? (Metropol)
A londoni olimpia előtt néhány héttel, 2012 tavaszán kel egybe Vilmos brit trónörökös és kedvese, Kate Middleton - legalábbis a legfrissebb vasárnapi sajtóértesülések szerint.
szept. 12
15:42
Magáénak érzi Budapestet – interjú Tarlós Istvánnal (ATV)
Szinte biztosra vehető, hogy húsz év után ő váltja Demszky Gábort Budapest élén, ennek ellenére Tarlós István még nem tervezi a győzelmet követő ünnepséget.
szept. 12
15:57
A függetlenek miatt olcsóbb lehet a választás (Privátbankár)
A jelölőszervezetek és független jelöltek olcsóbbá tehetik a választást, ha a szavazatszámláló bizottságokba delegáltakat küldenek, emellett közvetlenül is meggyőződhetnek a szavazás tisztaságáról
szept. 12
16:00
A kurdok leteszik a fegyvert, ha katalán típusú autonómiát kapnak (Infostart)
Törökországban készek lennének letenni a fegyvert a lázadó kurd szeparatisták, ha Ankara elfogadja az autonóm régiók spanyolországihoz hasonló modelljét. Erről egy madridi napilap tudósítójának nyilatkozott a Kurd Munkáspárt vezetője az iraki Kurdisztánban.
szept. 12
16:00
Alonso győzött, Webber az élen (Infostart)
Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
szept. 12
16:00
Rosszul lettek a gyerekek szomszédunkban (HírTV)
Több mint 60 gyereket vittek ételmérgezéssel kórházba Ukrajnában – közölték vasárnap az ukrán hatóságok. A bejelentés szerint a gyerekek az egyik iskolai ételtől lettek rosszul a Krím-félszigeten lévő Jevpatorija városában.
szept. 12
16:00
IPI: Ötvenkét újságíró halt meg eddig idén foglalkozásával összefüggésben (Gondola)
Ötvenkét újságíró halt meg idén augusztus végéig foglalkozásával összefüggésben - figyelmeztetett a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) ügyvivő igazgatója vasárnap Bécsben az újságíró-szervezet fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő konferencián
szept. 12
16:00
Érem nélküli magyarok a vízilabda Eb-n (Metropol)
A szombat késő este a horvát férfiválogatott végső sikerével zárult vízilabda Európa-bajnokságon nem termett babér, pontosabban érem a magyaroknak: Kemény Dénes legénysége a negyedik, a Petrovics Mátyás által irányított női csapat pedig még hét közben az ötödik helyet szerezte meg Zágrábban.
szept. 12
16:00
Fokozódik a Sarkozy-L’Oreal botrány: hangfelvételek az adócsalásról (ATV)
A kozmetikai birodalom adókerülő örököse, illegálisan támogatta az elnököt a választási kampányban, a párt főpénztárosa is érintett
szept. 12
16:03
Adókedvezményeket ígér a görög miniszterelnök a cégeknek (ProfitLine)
Adókedvezményeket helyezett kilátásba a görög miniszterelnök, hogy minél hamarabb felpörögjön az adósságválsággal sújtott ország gazdasága; eközben Thesszalonikiben - ahol a Jeórjiosz Papandreu egy nemzetközi vásár megnyitóján tartott évértékelőn beszélt a tervekről - több ezren tüntettek a kormány megszorító intézkedései ellen.
szept. 12
16:05
Indul a próbaüzem a magántőkéből épülő várdai biogáz-üzemben (ProfitLine)
Hamarosan kezdődik a próbaüzem a várdai biogáz-erőműben, amely mintegy két és félmilliárd forint értékben egy holland vállalkozás zöldmezős beruházásaként valósul meg a Somogy megyei település határában.
szept. 12
16:15
Választások: hétfőtől árulják adatainkat (Privátbankár)
Az októberi önkormányzati választáson induló jelöltek, jelölőszervezetek szeptember 13-tól kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét - ha fizetnek
szept. 12
16:18
Évek óta készülődött a lövöldöző svájci nyugdíjas (Gondola)
Évek óta készülődött a fegyveres ellenállásra a hatóságok ellen az a svájci nyugdíjas matematikus, aki csütörtökön lelőtt egy rendőrt, és azóta is szökésben van
szept. 12
16:18
IPI: Ötvenkét újságíró halt meg eddig idén (Metropol)
Ötvenkét újságíró halt meg idén augusztus végéig foglalkozásával összefüggésben - figyelmeztetett a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) ügyvivő igazgatója vasárnap Bécsben az újságíró-szervezet fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő konferencián.
szept. 12
16:18
Kriza Ákos – Sziluett (videó) (HírTV)
A Sziluettben Csermely Péter vendége: Kriza Ákos, a Fidesz–KDNP miskolci polgármesterjelöltje BR> Kriza Ákos a Sziluettben Miskolc jövőjéről, adottságairól beszélt. A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje kifejtette, hogy Miskolcnak mik az erőforrásai: 20000 munkanélküli, mint lehetőség, kiváló természeti és közlekedési adottságok, egyetem mint tudásbázis, ipari hagyományok. A kormánnyal való jó...
szept. 12
16:18
A triatlon vb résztvevője volt az éjjel megkéselt férfi (Metropol)
A triatlon világbajnoki sorozat döntőjének résztvevője volt az a férfi, akit vasárnapra virradó éjjel a fővárosban többször megszúrtak, az áldozat belehalt sérüléseibe.
szept. 12
16:18
Szijjártó: Tóbiás néhány hónapot késett (ATV)
A szocialisták által felvetett problémát már megoldották - mondta.
szept. 12
16:20
Az olajár emelkedett, a forint gyengült egy héten belül (Gondola)
A nyersolaj ára több mint másfél dollárral nőtt egy hét alatt péntek estig, miközben gyengült a forint a dollárhoz képest

Keresés